Házasságkötés a XX-XXI. század fordulóján Magyarországon

Hazánk az 1960-as évekig konzervatív és hagyománytisztel? országnak volt nevezhet?, hiszen egy férfi és egy n? együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ett?l eltér? módozatokat a társadalom elutasította.

Az együttélés intézménye manapság nagymérték? változáson ment és megy végbe: Magyarországon az 1980-es években a családok száma az addigi több mint 3 millió helyett a 2 millió 900 ezret sem érte el, s ez a negatív tendencia azóta is folytatódik. Mindez többféleképpen magyarázható. A családi kapcsolat egy olyan mikrovilágot, normatív és szimbolikus rendszert jelent, amely sok dologban hasonlított, sok dologban viszont mindig is eltért a többi együttélési formától. Ez folyamatos vitákra adott okot a benne él? felek részére, s így megnehezíthette az együttélést az erre felkészületlenek számára. A kompromisszumok megfelel? létrehozatala és mindkét fél számára elviselhet? mivolta kulcsfontosságú szereppel bír, hiszen még a küls? szemlél? számára jelentéktelennek t?n? dolgok (pl. id?beosztás, képviselt értékek) is élet-halál harc színterévé válhatnak.

A pénz

A pénzzel kapcsolatos sztereotípiák látszólag változtak a közös kassza intézményének létrejöttével, mivel manapság a pénzkezelési szokások tekintetében a két fél által összeadott vagyon a leginkább jellemz?. Búvópatakként azonban továbbra is fennmaradt a hagyományos nemi szerepek dimenziója mentén érvényesül? felállás: a n?k a házimunkáért és a gyermeknevelési kérdésekért, a férfiak a munkabeli teend?kért és a (f?leg nagyobb érték?) pénzügyi döntésekért felel?sek [1].

Gyermekvállalás

A következ? kardinális kérdéskör a gyermekvállalás. Bár a témával kapcsolatos kutatások közös pontja az a megállapítás, mely szerint a magyarok minden korcsoportban és társadalmi rétegben kiemelked? jelent?ség?nek ítélik ezt, a gyakorlati megvalósítás az ezredfordulóhoz közeledve folyamatos csökken? tendenciát mutat. 1996 áprilisában a családok 33 százalékában nem élt gyerek, ez kés?bb növekedett – egészen odáig, hogy a 2000-es évek közepére az egygyermekes családok száma az Európai Unió országait tekintve hazánkénál csak öt országban magasabb, jellemz? tehát az „egykézés”. A kétgyermekesek arányában még a középmez?nybe sorolható Magyarország, ám a háromgyermekesek aránya már csak két nemzet Dánia és Németország esetében alacsonyabb az itthoni adatoknál (). A négy gyermeket nevel? családokat tekintve szintén csupán három országban van kevesebb, mint Magyarországon [2]. Mindez csak részben magyarázható a házasság alternatíváinak megnövekedésével és gazdasági okokkal, de tény, hogy a régi, hagyománytisztel? országokban a tartós kapcsolat egyet jelentett a házassággal és a (korábbi) gyermekvállalással.

Nemi szerepek

Bekövetkezett viszont a nemi szerepek változása. Múlt századunkra többek között a n?k emancipációja volt jellemz?. Közülük többen továbbtanultak, munkába álltak, és az így megváltozott n?i szerepek a férfiakra is kihatással voltak. E kérdéskörrel a családszociológia és a pszichológia is sokat foglalkozott. Ehhez szorosan kapcsolódik az a ’60-as évek óta tartó revolúció, amely a szexuális viselkedések és az ezekhez tartozó normák megváltozásából áll. Fokozott szerepet kapott a felvilágosítás (pl. a közm?vel?désben), a szexuális ismeretek fokozatosan b?vültek – led?lt egyfajta gát –, s ezzel párhuzamosan a tabu fogalma jelent?sen gyengült.  Emellett elterjedtek a fogamzásgátló tabletták is. A közvélemény nyitottsága és a kulturális, morális, erkölcsi normák reformjai oda vezettek, hogy nemcsak a kapcsolati formák lettek szabadon választhatók, hanem az azonos nem?ek párkapcsolatai is legitimizálódtak.

Életút-változások

Mindemellett folyamatosan zajlott az emberek életútjának megváltozása is. A normál életútból, amely az el?készületb?l (gyermekkor/ifjúkor), a keres? szerepb?l (aktív feln?ttkor) és a nyugalmi fázisból (id?skor) tev?dött össze, az utóbbi években kialakult egy ún. módosított életút. Az ifjúkor változásai is megtörténtek: hamarabb bekövetkezik a pubertás-szakasz, aminek a kitolódó ifjúkor miatt hatása lehet a kés?bb történ? házasodásra. Ezenkívül a 40-50 év körüliek életútja is változásokon ment keresztül, amelynek bizonyítéka az ún. szendvics-generáció létrejötte. Azért nevezik így ?ket, mert felülre és alulra egyaránt segítenek, hiszen amíg a szüleiket rendszeres támogatásban részesítik, ugyanezt teszik a gyerekeikkel is (saját ház, lakás, identitás létrehozása stb.).

Válások

A házasság intézményének megváltozásához a válások arányának megnövekedése is hozzájárult Magyarországon. Az együttélési formák szignifikáns megváltozásának bizonyítéka, hogy a házasságok számának csökkenésével párhuzamosan a házasságon kívüli együttélések száma megn?tt [3]. Az 1800-as – 1900-as évek fordulóját követ? évtizedekben ez a szám jóval magasabb volt, mint más európai országok zömében. Ez a tendencia a II. világháború után tovább fokozódott, s nem állt meg a válás jogának liberalizálását követ?en a mai napig sem. Érdekesség – és talán nem véletlen –, hogy nemzetközi szinten a legkevesebb válást produkáló országok rangsorában az els? négy helyezett (Írország, Olaszország, Japán, Spanyolország) közül három er?sen római katolikus hagyományokkal rendelkezik [4].

Élettársi kapcsolatok

Az élettársi kapcsolatok száma az 1960-70-es évek 62 ezrér?l 1990-re megkétszerez?dött, 1996-ra pedig közel a háromszorosára n?tt (180 ezer). Az 1984 és 1990 között eltelt id?szakban az élettársi kapcsolatban él?k száma több mint 33 százalékkal n?tt, az ezt követ? id?szakban pedig még ennél is jelent?sebb mértékben emelkedett. Az ilyen típusú kapcsolatok 1990-es években történt jelent?s növekedése f?leg a f?városra volt érvényes,  1990-et tekintve közel egynegyedük Budapestre koncentrálódott. Napjaink adatai azt mutatják, hogy minden tizedik f?városi párkapcsolat élettársi viszonyon alapul. A meglév? el?ítéletek és a házasodási kedv visszaszorulását jelzi, hogy még a falvakban, kisebb településeken is megmutatkozik a házasság nélküli párkapcsolatok terjedése. Nemzetközi szinten láthatjuk, hogy bár az élettársi kapcsolatok terjedése hazánkban kissé elmarad a Nyugat-Európában tapasztalt rohamostól, de még így is felülmúlja az ún. katolikus országok arányszámait [5]. További, a házasságot háttérbe szorító tényez? a próbaházasságvéglegessége. Sokan a házasságkötés el?tt együtt élnek egymással, s meg is maradnak ezen a szinten, ami az ezredforduló el?tt szinte alig volt jellemz?.

Összegzésképpen elmondható, hogy a fentebb felsorolt háttértényez?ket minden olyan szakembernek és érdekl?d?nek fontos ismernie, aki párokkal és családokkal találkozik, hiszen egyik modern társadalom sem mentes az uralkodó korszellemt?l („Zeitgeist”). A házasság kapcsán egy olyan átalakulási folyamat ment illetve megy végbe, amelynek jó példája, hogy amíg az 1960-as években majdnem minden n? legalább egyszer megházasodott, addig a jelenkori n?knek a fele egyedülálló marad. Az 1993-as els? mérések óta háromszor annyian gondolják azt, hogy a házasság avítt intézmény, s ez a szám továbbra is növekszik [6]. Emiatt lényeges figyelembe venni, hogy pszichológiailag miért igen és miért nem köt valaki házasságot, hiszen ez egyaránt lehet er?forrás vagy probléma – és mint ilyen, nem hagyható figyelmen kívül sem a magánéleti (párválasztási-), sem pedig a professzionális (terápiás-) folyamatban.

Hivatkozások

 [1] Csurgó, B., & Megyesi, G. B. (2006). Családi döntések, munkamegosztás és társadalomszerkezet. In Kovách I (Szerk.).: Társadalmi metszetek, 293-310. Budapest: Napvilág

[2]: Sz?cs, Z. (1996). Az élettársi kapcsolatban él? családok társadalmi-demográfiai jellemz?i. KSH Népességtudományi Kutató Intézet Jelentései, 46-66. Budapest: KSH-NKI.

[3]: Somlai, P. (1999). A sokféleség zavara: a családi életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia, 42, 38-47.

[4]: Utasi, Á. (1999). Partnerkapcsolatok és individualizálódás (házasok, együttél?k, elváltak 24 országban). Demográfia, 42, 48-75.

[5]: Sz?cs, Z. (1999). A családösszetétel változása a kilencvenes évek els? felében. Demográfia, 42, 14-37.

[6]: Tóth, O., & Dupcsik, Cs. (2007). Családok és formák-változások az utóbbi ötven évben Magyarországon. Demográfia, 4, 430-437.

Józsa Tamás – klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta, PhD doktorjelölt