Feln?tté válni nehéz – de nem lehetetlen

A kapuzárási pánikról már mindenki hallott, rengeteg film, cikk foglalkozott a témával, ám nem ez az egyetlen válság, amit életünk során átélünk. A kapunyitási és kapuzárási pánik alapvet?en ugyanabból a problémából ered: mindkett? jelent?s életváltozást jelent. A „kapuzáró” elmélkedni kezd múltjáról, hogy azt az életet éli-e, amit gyermekként elképzelt, közben realizálja azt, hogy az id? igencsak telik felette. Ezzel szemben a „kapunyitó” személyre új döntések, újabb felel?sségek várnak, a jöv? pedig nem kiszámítható. Ahogy a diplomások kikerülnek az egyetem nyújtotta biztonságból a „világba”, álmaik, vágyaik félelmet kelthetnek. Kétségbe vonhatják döntéseiket, képességeiket, múltjukat, jelenüket – de legf?képpen kételkednek önmagukban. Természetesen egészséges dolog, hogy id?nként az emberek „megkérd?jelezik” magukat, hisz ez az önértékelés és önfejlesztés része. De ha a kétségek sokasága soha meg nem sz?n?nek t?nik, akkor azt hiszik, hogy valami baj van velük. Erre ad magyarázatot az életkezdési krízis.

Szül?k, munka, kapcsolatok
A jelenséget feldolgozó diplomamunkám készítése során a szakirodalmat áttekintve három f? témára fókuszáltam: hogyan történik a szül?kr?l való leválás, hogyan zajlik az els? munkába állás, valamint az, miképpen hat a fiatal feln?ttekre a párkeresés ebben az id?szakban. Röviden azt a konklúziót említeném meg, hogy a szül?kr?l való leválásnál törekedni kell a túlzott függés fokozatos elhagyására, emellett pedig a harmonikus kapcsolat fenntartására, kialakítására. Az els? munkába álláshoz elengedhetetlen az önismeretünk, önbecsülésünk és persze képességeink folyamatos fejlesztése, ami a munkába való beilleszkedést segítheti. Alkotásvágyunkra el?nyként támaszkodhatunk, törekedni kell a pozitív értelemben vett egyediségre, ami megkönnyíti a munkában való helytállást. Társas kapcsolataink kialakítása és fenntartása szükséges életútjaink sikeres fejl?déséhez, mind a sorstársaink, mind a családunk, mind párkapcsolatunk tekintetében. Megfelel? konfliktuskezelés, reális önértékelés és önismeret, valamint alkalmazkodóképesség nélkül nem könny? boldogulni egy párkapcsolatban, s a magányosság is egyfajta párkapcsolati krízis lehet.

Kérd?íves kutatásom
A szakirodalom feldolgozása mellett kétféle önálló kutatómunkába kezdtem, ám ezek egymáshoz kapcsolódnak - legf?bb közös pontjuk a megküzdési stratégiák ismertetése. Kutatásom nem reprezentatív jelleg?. Munkám megírásakor azt a hipotézist szerettem volna bizonyítani vagy cáfolni, hogy az életkezdési krízis összefüggésben áll depresszióra következtethet? tünetekkel. Ezt végz?s és nemrég végzett egyetemi hallgatóknál egy 3 részb?l álló online kérd?ívvel vizsgáltam (100 válaszadótól érkezett eredmény). Ehhez a QLC kapunyitási pánik kérd?ívet, valamint a Beck-féle depressziós skála rövidített változatát vettem alapul.  A QLC kérd?ív különböz? faktorokra kérdez rá, például a karrier-krízisre, pozitív várakozásra, szorongásra és alacsony önbizalomra vonatkozó kérdésekre, illetve a jöv?vel kapcsolatos vélekedésekre, a döntéssel összefügg? aggodalmakra, az id?vel kapcsolatos vélekedésekre, párkapcsolati aggodalmakra, küls? megfelelésre és anyagiakkal kapcsolatos kérdésekre. A kérd?ív 46 állítást tartalmaz, amelyeket a vizsgálati személyeknek egy 5 fokú Likert-skálán kellett értékelniük, hogy mennyire tartják jellemz?nek magukra ezeket. A kérd?ív második része a Beck-féle depressziós skála rövidített, 9 kérdéses változatát tartalmazza, amelyb?l a jellemz? tünetekre adott válaszadásból depresszióra lehet következtetni.
A feltételezésem nem nyert egyértelm? alátámasztást, végeredményben azt tapasztaltam, hogy hajlamosító tényez? ugyan lehet, de önmagában nem okoz depressziós periódust ez az életszakasz. Örülök, hogy feltevésem nem igazolódott be a megkérdezettek körében, mert ez azt jelenti számomra, hogy valóban nem lehetetlen ezen az id?szakon túljutni, megfelel? módszereket alkalmazva túl lehet lendülni az életkezdési akadályokon, amit a cikkem második részében ismertetek.

Életút-interjúk

A kérd?íves kutatási módszer mellett úgy éreztem, hogy ebben a témában érdemes mélyebben is felfedni a feln?tté válás folyamatát, hisz mindenki egyéni, sajátos és különleges élettörténettel rendelkezik, a személyes tapasztalatok pedig elkerülhetetlenek egy ilyen témában, ezért dolgozatom feltáró jelleg? élettörténeti interjús vizsgálatra is fel van f?zve. 6 kortársamat kérdeztem arról, hogyan alakult a sorsuk, mit tesznek azért, hogy feln?tté váljanak. Interjúalanyaim szívb?l szóló, ?szinte, kreatív válaszokkal szolgáltak Az interjúkban életúti témák szerepeltek, melyekr?l alanyaim szabadon vélekedhettek. Címet adhattak „életük könyvének”, majd részletezhették, milyen fejezetekb?l áll ez a könyv és mi a cselekménye – tehát rájuk volt bízva, hogyan állítják össze életük legfontosabb kulcsjeleneteit.

Érdekelt, mit tanultak meg bizonyos helyzetekben önmagukról és környezetükr?l:

,,Az, hogy nem tudtam kialakítani a magam szociális hálóját, elég kiszolgáltatottá tett a küls? hatásokkal szemben. Az ötödik félévben az egyik tervemet egy elégségessel értékelték és ezzel együtt a lakótársammal is kritikus lett a viszonyom. Ekkor úgy éreztem, hogy segítséget kell kérnem, így találtam meg a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóságot, akik lehet?séget adtak, hogy egy pszichológus segítségével kezeljem a problémáimat. Ez nagyon sok er?t adott nekem, azt hiszem, ez után egy új id?számítás kezd?dött, azóta sokkal jobban figyelek magamra, s nem csak szakmai, de lelki téren is igyekszem fejleszteni magam.

Az interjú további részeiben kitérhettek arra, hogy során mit tekintenek eddigi életük „mélypontjának”, mit tettek, hogy megküzdjenek a nehézségekkel.

,,Teljesen kétségbe voltam esve, hogy nem az leszek, amit el?re kigondoltam magamnak. Nem láttam kiutat a helyzetb?l, még a mindennapi tevékenységek is nehezemre estek. Rosszul éreztem magam nálam tehetségesebb vagy boldogabb emberek közelében. Ekkor határoztam el, hogy segítséget fogok kérni egy képzett szakembert?l, mert ezt már sem én egyedül, sem a környezetem bevonásával nem tudom megoldani. Viszont féltem elmenni, mert úgy gondoltam, hogy ez az utolsó lehet?ség – ha ? se tud segíteni, akkor úgy hittem volna, hogy elveszítem az irányítást az életem felett. Így tehát összeírtam egy papírra a pozitívumokat és negatívumokat, amik eszembe jutottak a segítségkéréssel kapcsolatban. Végül gy?zött a segítségkérés, mert a jelenlegi helyzet fenntarthatatlanabb volt, mint amennyi kockázatot a megoldás magában hordozott. Akkor tanultam meg, hogy csak akkor változtat az ember a dolgain, hogyha kell?en rossz valami. Egy tíz alkalmas beszélgetéssorozattal sikerült végül kezelnem a problémát, elmondhatom, hogy jobban lettem t?le. A mai napig ennek szellemében próbálok figyelni magamra, a környezetem visszajelzéseire. Járok pszichodrámára, ami meger?sítette bennem ezt az igényt.”

Életük „csúcsélményeire” is kíváncsi voltam:

,,Talán kicsit korai, de már a középiskola közben rájöttem, hogy mivel is szeretnék valóban foglalkozni. Kis er?befektetés, sok haszon, mi másra vágyhat egy kamasz? Ennek hatására feladtam az egészségügyet, és autonóm módon megtanultam több programozási nyelvet, így nem volt további kétség, mi szeretnék lenni…”

,,Volt egy pillanat amikor azt mondom, hogy teljesen meghatódtam. Amikor végigsétáltuk az El Camino-t, akkor annak az utolsó „hivatalos” megállójánál, amikor már kikértük az oklevelet és „letudtuk” az utat. Akkor, ott, mikor sorban álltunk a katedrálisnál és megjelent Fabiola... Na az egy olyan pillanat volt amikor bár nem volt hitem, de hirtelen nem tudtam hinni a hitetlenségemben sem.”

Továbbá kérdeztem azt is, rendelkeznek-e személyes élettervvel, mik az álmaik, céljaik, jöv?képük az elkövetkezend?kben, mi életük vezérmotívuma.

,,Elhatároztam, hogy jelentkezem mérnökinformatikus képzésre és megpróbálom megvalósítani az álmomat, valamint hogy egy olyan életet alakíthassak ki, ami már fenntartható, vagyis szeretnék húsz órában gyakornoki munkát végezni a tanulás mellett. Rossz érzéssel tölt el, hogy öt év egyetem után nem tudok sokkal többet keresni, mint egy raktáros, de igyekszem dolgozni azon, hogy ezen a speciális területen a lehet? legjobb legyek. Jelenleg örömmel elfogadnék bármilyen állást, amiben nem butulnék el és összeegyeztethet? lenne az egyetemmel.”
,,Ha idilli szeretnék lenni, akkor megtalálni életem szerelmét, és vele családot alapítani.
Ha karrierista, akkor egy sikeres vállalkozást beindítani és menedzselni.
Ha szerencsés, a fentebbi kett?.”

Megküzdési stratégiák

A krízisek változási lehet?ségeket hoznak magukkal, új döntések meghozatalát, a meglév? megküzdési stratégiák el?hozását, újak kialakítását igénylik. Mind a kérd?íves, mind az élettörténeti interjús válaszadóim körében megjelentek hasznos, épít? jelleg? megküzdési stratégiák, melyekb?l fontosnak tartok példákat megemlíteni.

• A legtöbben a barátokkal, a sorstársakkal, a családdal, a párjukkal és az id?sebbekkel való beszélgetést választják megküzdési stratégiaként – bebizonyosodott, hogy a társas támogatás nagyon hatékonyan m?ködik, mint segítségnyújtás.
• Válaszadóim körében nagy számban el?fordult a mozgással, sporttal kapcsolatos stresszlevezetés, mint például a kirándulás, a tánc, séta, edzés, egyéb hobbik.
• A spirituálisabb beállítottságúak beszámoltak lelkiséggel, szellemiséggel kapcsolatos módszereikr?l, mint például az Istenben való hit, csendes percek, meditálás, relaxáció.
• Válaszolták továbbá az agykontrollt, gyógyteák alkalmazását, olvasást, írást, zenehallgatást.
• A tanulás is egyfajta stratégiaként szerepelt, sokan továbbképzik magukat, nyelvtanulással például. Ezenkívül el?szeretettel írtak a tervezgetésr?l, állásböngészésr?l, apró lépésenként való el?re haladásól, mint lehetséges módszerekr?l.

Jöv?képünk tervezése is egyfajta megküzdési stratégia, ezért is kérdeztem interjúalanyaimat vágyakról, álmokról, kihívásokról, tervekr?l, „könyvük” következ? fejezeteir?l. Szinte minden válaszadómnak igénye van arra, hogy valami újszer?t teremthessen, valamit alkothasson, nyomot hagyjon, megtalálja a helyét, amire hivatott.  Csak kis számban akadtak, akik destruktív módon próbálnak menekülni a problémák el?l. Véleményem szerint, ha már a megküzdési stratégiáink, er?forrásaink sz?kösek vagy nem segítenek, nem szégyen segítséget kérni.Néha jó, ha elgondolkozunk életünkön, visszatekintünk rá és új célokat is t?zünk ki magunknak.

Válaszadóim bizonyították, hogy széles és változatos pozitív er?források állnak rendelkezésünkre, b?ven válogathatunk a stratégiák között, mindenkinek meg kell találni és jól alkalmazni a saját módszereit. Fontosnak és hasznosnak tartom, hogy tapasztalatainkat osszuk meg egymással, sorstársainkkal, fiatalabbakkal, id?sebbekkel, bölcsebbekkel. Számomra szemléletformáló volt az élettörténeti interjúk elkészítése. Pozitívan hatott rám, hogy betekintést nyerhettem kortársaim életébe. Az elején ugyanis abban sem voltam biztos, hogy elég nyitottak lesznek arra, hogy az életükbe bepillantást engednek nekem. A legvégén ?k maguk is megdöbbentek azon, mennyi minden el?tört bel?lük. Ezzel a számvetéssel jelenlegi problémáik átértékel?dtek, a döntéseik fontosságát rendezték, mintegy összképet láthattak magukról, számukra is kiderült – és el?hívhatták magukból –, hogy valóban mennyi stratégiájuk is van a nehézségek megküzdésére.

A téma feltárása meger?sítette bennem azt, milyen nagy szükség van arra, hogy rátekintsünk saját életünkre és rendszerezzük azt, fejlesszük magunkat. Igény van az eszmecserékre, a tapasztalatok megosztására, egymás segítésére és a társas támogatások er?sítésére. Úgy gondolom, munkám jó alapot ad arra, hogy felhívjam a figyelmet a sikeres jöv?re való építkezésre, hisz segít? hivatást választottam – feln?tté válni pedig nehéz, de nem lehetetlen.