Teljesítmény és szorgalom

Frissítve: 2020. 02. 12.

Társadalmunk elvileg nagyra értékeli a küzdeni tudást, s lépten-nyomon hajtogatjuk gyerekeinknek, hogy nem a gy?zelem a fontos, hanem a részvétel. A valóságban azonban mintha nem egészen ez lenne a helyzet.

bizony a cél a lényeg, az egyedüli érdekes a gy?zelem, a teljesítmény számít, semmi más.

Albert Flórián eredményes focista volt. Noha ? maga írta, hogy “a rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üll?i úti fák, csak azoknak nincs csíp?n a kezük”, utalva ezzel arra, hogy valóban nem ? volt csapata leghajtósabb játékosa, mégis, ha a labda hozzá került, rendszerint gólt szerzett. Vessük össze mindezzel az elmúlt évtizedek magyar labdarúgó eredményeit, amelyekkel kapcsolatban a kommentátorok újra meg újra elmondják, hogy a fiúk nagyon sokat futottak és küzdöttek a pályán, a válogatott mégis vereséget szenvedett. Igen, a focit gólra játsszák, a sikert nem a pályán lefutott kilométerek számában mérik. Ám ha picit tovább gondoljuk, akkor a foci értelme, szépsége nem az eredményben, nem pusztán a gy?zelemben, hanem a játék szépségében, a tisztességes küzdelem folyamatában rejlik.

Hirdetés

Számos munkahelyen a vezet?k a teljesítményt várják el, a gy?zelemhez elvezet? út nem is igazán érdekli ?ket. Látszólagos paradoxon, hogy éppen ezekben a szervezetekben dominál az a munkavállalói attit?d, miszerint ?k a maguk részér?l megtettek mindent, azaz sokat futottak a pályán, mégis az ellenfél nyert három-nullára. Ez a paradoxon csak azért mondható látszólagosnak, mert ha a vezet?k az elvárt teljesítményen túl számításba vennék az emberek lelki világát, a munkavállalók közötti jelent?s tehetség- és személyiség-beli különbségeket, akkor a munkavállalók is inkább szegeznék a figyelmük fókuszát az elérend? eredményre, mint arra, hogy jól látszódjék rajtuk, mennyire kiteszik a lelküket a vállalatért.

Kollégáimmal számos olyan vezet?i tréninget tartottunk már, ahol egy feladat megoldásáért a résztvev?k nagyon sok energiát áldoztak fel, csakhogy szervezetlenül, feleslegesen, a lépéseket nem végiggondolva, inkább er?b?l nekirugaszkodva: ha elegend?en elfáradunk, az elég lesz az eredményhez. Ha sokat futunk, akkor máris gy?ztünk. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen szervezetekben nincsen a teljesítményhez kötve az elismerés. Vigyázat, nem a kompenzációról (bér, autó, bónusz) van szó. Inkább a hosszú távról beszélek, amikor a kollega egész egzisztenciájának, s?t szakmai identitásának egésze függ a szervezet sikerét?l, presztízsét?l.

A munkahelyi szocializációnk az iskolai éveinkben gyökerezik, az iskola az els? intézmény, amivel az ébred? tudatú ember élete során el?ször találkozik. Pedig az iskola nagyon faramuci módon áll hozzá a teljesítményhez: a pedagógusok nem a gyerek teljesítményét értékelik az osztályzat által, hanem saját pedagógiai munkájukat, no meg a család társadalmi hátterét és e háttér eredményezte motivációt, érdekl?dést, iskola-kompatíbilitást. A szorgalom értékelése pedig még ellentmondásosabb: a jótanuló gyerekek szorgalom-osztályzata mindig jobb, mint a gyengén tanulóké, noha lehetséges, hogy az egyik gyerek megfeszül, hogy közepes osztályzatot elérjen, míg a másik szinte kisujjból kirázza a jelest.

Minél többet hajtogatjuk kultúránkban, hogy az oda vezet? út legalább olyan fontos, mint maga a cél, annál inkább eláruljuk magunkat: bizony a cél a lényeg, az egyedüli érdekes a gy?zelem, a teljesítmény számít, semmi más.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom