Ezt aztán jól kell csinálni! Vagy mégsem?

Frissítve: 2020. 05. 21.

Több mint egy hónapja vagyunk karanténban és sokakban egyre szorongatóbb az érzés, hogy még nem minimalizáltak, nem lomtalanítottak, nem újítottak fel semmit, nem tanultak meg kenyeret sütni, nem változtattak az életstílusukon, pedig most, na most lehetne bizonyítani, cselekedni, változtatni, behozni a lemaradásokat!

Ezt aztán jól kell csinálni! Vagy mégsem?

sokan új dolgokba kezdtek, ez pedig megküzdésünk egyik természetes vonása

Egyre szorongatóbb az érzés, hogy lehet, hogy valamit nem jól csinálunk, mert mindenki más már tud sikereket felmutatni.

Valóban, még be se kerültünk szorongatott helyzetünkbe, de már látni lehetett, hogy sokan új dolgokba kezdtek, ez pedig megküzdésünk egyik természetes vonása, hogy alkotunk tervezünk, rendet rakunk, fejlesztünk. Er?t fektetünk élethelyzetünk alakításába, rendszerezésébe, hogy kiszolgáltatottságunk ellenére legyen valami, ami felett van hatalmunk, er?nk, irányításunk, mert ez így növeli biztonságérzetünket.

De mi van azokkal, akik semmi újat nem tudnak felmutatni? Sokan vannak, akik éppen csak átvonszolják magukat a napokon. Küzdenek a gyerekek oktatásával, a munka és a család zsongl?rködésével. Vannak, akik a home office és a család zsibongásával harcolnak, ahogy több helyen kéne jelen lenniük, s helyette egyik se sikerül. Vannak, akik csak vagdossák a centiket, vagy már azt sem, mert az egyedüllétben a falak nem válaszolnak. Ez a fajta csend kimerít?bb és lehangolóbb tud lenni egyik másik idegesít? kollégánál is. Vannak, akiket ezek a helyzetek nem motiválnak, hanem lelassítanak. Vannak, akik el?ször befele csendesednek le, lassabban érkeznek meg a karantén létébe, halkabban dolgozzák fel a rengeteg küls? hatást. Vannak, akik csak figyelnek, s keresik az események értelmét, de alkotni nincs erejük.

Hirdetés

Alkotni? Valamit letenni? Ilyen lelki állapotban? Nem kell. Nem elvárás! Kinek mire van ereje, ki miként dolgozza fel a bizonytalanságot, a veszteséget, a veszély légkörét. Nem baj! Nem baj, ha nincs új projekt, nem baj, ha nincs új produkció, nem baj, ha semmit nem tudunk felmutatni! Elég, ha végigcsináltuk a tegnapot, megküzdöttük a mai napot, s ha még elvégeztük kötelességeinket is, akkor már gy?ztünk! Engedjük el saját torkunkat, mert nem kell nagyokat alkotni! Elég tovább menni, elég kibírni, elég a békességet megtartani, elég a kötelességeket elvégezni, elég a kapcsolatainkat fenntartani.

Elvárások társadalma vagyunk, elvárunk egymástól, és ezzel magunkat is elvárásokkal kötözzük gúzsba. A mostani id? azonban az, amikor elfogadásra van szükségünk. Egymás elfogadására, hogy ügyes, csodállak, hogy ennyi mindenre van er?d! És önmagunk elfogadására, hogy nem baj, hogy én nem ugyanígy m?ködöm, s hogy most csak lassan mennek a dolgok! Az elfogadás felszabadít: a jelenlétre, a megküzdésre, az életre! Kierkegaard azt mondta: „Ne felejtsd el szeretni önmagad!” Lehet, hogy most ezt kipróbálhatnánk? Elvárások nélkül, amikor megengedem önmagamnak, hogy vagyok, ahogy vagyok, amikor életszeretetemmel kibírom, felállok, továbbmegyek, végigcsinálom, megküzdök – saját stílusomban! Nem felejtem el szeretni magam, mert életigenlésem sajátom, az enyém!

Az írás megjelent a Kandelacenter.com oldalon 2020 áprilisában

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom