A f?szerkeszt? jegyzete
Copains de route
Frissítve: 2026. 02. 06.
Nemrég elutaztam a kamasz fiammal Ausztriába a hegyekbe. Már órák óta vezettem az autópályán, amikor felt?nt egy rend?rautó, amit egyedül vezetett egy rend?r. Ilyenkor én is, mint általában mindenki, kicsit visszafogtam a sebességet, biztos, ami biztos. Nagyjából egyforma ütemben haladtunk, néha ? tért ki el?lem a bels? sávból, néha én engedtem el. Legalább negyven percig ment ez így. Teljes békességben, szinte összhangban haladtunk a célunk felé, ki nem mondott útitárs, „copains de route” lett bel?lünk. Már annyira megszoktam, hogy szinte megkedveltem a vezet?t, és el is feledkeztem arról, hogy rend?rrel van dolgom. Egészen addig tartott ez a harmónia, amíg egyszer csak elém sorolt, bekapcsolta a vészvillogóját és egy LED-feliratot németül, amit nem értettem. Gyorsan kigugliztuk, és kiderült, hogy azt szeretné, hogy kövessem. Így tettem még vagy tíz percen keresztül, mire le tudtunk állni a leállósávban. Tört angolsággal és kedvesen mosolyogva mondta, hogy kénytelen megbüntetni, mert átléptem a megengedett sebességet, és nem indexeltem egy sávváltáskor. Természetesen elfogadtam, annak ellenére, hogy én ezeket észre sem vettem a nagy együttes flow-vezetésben, mégis kicsit csalódott voltam, és nem az anyagi dolgok miatt. Kicsit szégyelltem a naivitásomat: hogy az, akit az útitársamnak gondoltam, engem nem gondolt annak.
Ez a történet nyilván szimbolikus, de az élmény mindennapinak számít. Emberi kapcsolatainkban, legyen az akármilyen felszínes is, mindig több tényez?vel kell számolnunk. Saját köt?dési stílusunk, elvárásaink és kapcsolódási igényünk egyrészt örökletes mintát mutat, másrészt a környezet által is meghatározott, de úgy t?nik, nem mindig állandó. Folyamatos alkalmazkodásra vagyunk ítélve a szó jó értelmében, amiben, azt hiszem, az önismeret és a lélektan törvényeinek ismerete az igazi útitársak.
Aktuális számunk a kapcsolatok, köt?dések különböz? aspektusait járja körül. Utazzanak velünk együtt a témában!
Tárnok Zsanett f?szerkeszt?
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Fabuloso
Tárnok Zsanett, PhD
A f?szerkeszt? jegyzete
Nem szeretem az ?szi óraátállítást. Még akkor sem, ha egy órát „nyerünk” vele. Értem, hogy a reggeli sötétség miatt nagyon praktikus, de én sosem kelek olyan kés?n, hogy ezt kiélvezzem.
Családi laboratórium
Tárnok Zsanett, PhD
A f?szerkeszt? jegyzete
A negyedik gyerek és a kecske, amit az önkormányzat sem engedett
Knight Industries Two Thousand (K.I.T.T)
Tárnok Zsanett, PhD
A f?szerkeszt? jegyzete
Okosóra, okostelefon, okostábla, okosporszívó, okosotthon. Szinte nincs olyan tere a mindennapi életnek, ahol valamilyen „okos” eszköz ne kerülne elém. Lehet ezt szeretni, mert kényelmes, és lehet ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
