Önmagunkba zártság

Frissítve: 2020. 08. 12.

Autizmus – önmagunkba zártság, irányultság, ezt jelenti. Aki autista, folyton a maga valóságba zárva él. Milyen érdekes, most velünk is ez történik.

bezártság mindenkit bezár a maga valóságába

Önmagunkba zártság, err?l szól most minden. Nem mintha a küls? események nem érdemelnének némi figyelmet, s?t, de azokra nagy ráhatásunk mostanában (s)nincsen, mindenki eldöntheti saját maga, milyen mértékben akar virtuálisan bevonódni.

Be vagyunk zárva az otthonunkba és mégis örülünk, hogy egészségesek vagyunk és van kertünk, ahová kimozdulhatunk. Továbbá van ennivaló, még van wc-papír is (és ha nem lesz, hát ott a jó öreg víz, egyel?re), cukrot eddig se ettünk, a Nap is egyre többet bújik el?, együtt lehetünk. És még a tejünket sem lopják el a majmok.

Hirdetés

Mégis, a világban zajló események, bár távolabb kerültünk t?lük, mint valaha, mindannyiunkat megérintenek így-úgy. A bezártság mindenkit bezár a maga valóságába. Amiben eddig éltél, az most rád zúdul, mint az izlandi Barnafos(s) vízesés. Ha eddig rossz házasságban éltél, nesze neked, most szembesülj a helyzeteddel! Ha egyedül vagy, nesze neked magány. Ha beteg voltál, reszkess, még betegebb is lehetsz. Ha azt hitted, hogy megy az üzleted, hát most légy okos! Ha eddig labilis volt az anyagi helyzeted, most még jobban erre számíthatsz. Ha azt hitted, bármi biztos, rájössz, tévedtél.

A púpos és a sánta vicce jut eszembe err?l, ... mennek, mendegélnek, hogy utolsó reményükb?l átjussanak a hírhedten veszedelmes boszorkány erd?jén, amin túl ott várja ?ket a megoldás a bajukra... majdnem át is jutnak épségben, amikor megjelenik a banya. Kérdi a púpost: „mi van a hátadon?” Az reszketve mondja: „púp”. Erre a boszorkány mohón lekapja a hátáról, „add ide nekem!”. A púpos vidáman kihúzza magát, elmosolyodik, a sántának is felcsillan a szeme, mire a boszorkány figyelme ?rá irányul: „neked mi van a hátadon?”. „Semmi”, feleli a sánta megszeppenve. „Akkor nesze egy púp”, tesz igazságot a boszi. Vajon a mostani helyzetnek ki a boszorkánya és ki a púposa? A sántát nem is kérdezem, azt a szerepet sajnos most a legtöbben magunkra vehetjük. Marad az erd?, amin túl ott vár mindenkit a maga boldogsága ... így vagy úgy.

Sokan mondják, de jó, most végre több id?t lehetek a családommal, lelassulhatok, odafigyelünk egymásra, minden nap tornázunk otthon, ugye te is így vagy ezzel? Én nem, mondom, én eddig is odafigyeltem. Nekem eddig is a családom volt az els? és a min?ségi id? a f? szeretetnyelvem. Én eddig is ráértem mindig arra, ami nekem a legfontosabb. Jut id? a szeretteimre és van én-id?. Van munka és van szabadid?. Minden nap jógázok és meditálok 18 éve. Minden nap felkelek, megtervezem és beosztom az id?m és rugalmasan átszervezem, ha az élet másként akarja. Én eddig is elégedett voltam és hálás az életnek.

Én a bezártságot és a monotonitást viselem nehezen, nekem ebben a vírusban itt van a kihívás. De rájöttem, ha nem mehetek kifelé, hát megyek befelé, arra még tágasabb is minden. Ha túljutok az erd?n. Az én erd?m, úgy t?nik, oda vezet, a bels? mosolyom felé, a boszorkány az autizmus, mely egyúttal hátráltat és el?revisz. Hátráltat, mert lassít, mert folyton megoldhatatlan akadályokat gördít elém, mert a mindennapos szolgálatban látszólag nem enged befelé figyelni. Egyben el?re is visz, mert miközben cipelem a púpot, rájövök, én ezt is bírom, s?t másoknak is tudok adni ezáltal. Kívül tolom el a köveket, belül is elgördülnek észrevétlen. És miközben kívül minden meginog, veszem csak észre, belül mekkora a stabilitás. A felszínen hullámzik csak a víz, a mélyben már csend van.

Az írás megjelent a https://www.lohonyaidora.hu/blog oldalon, 2020 márciusában

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom