Társbérletben önmagunkkal – mi a jó a várakozásban?

Frissítve: 2023. 02. 17.

A várakozás, csakúgy, mint az unalom, el?kel? helyen áll a társadalmi tiltólistán.

Társbérletben önmagunkkal – mi a jó a várakozásban?

várakozás közben sem kell unatkoznunk

A várakozás tárgya lehet személy, tárgy, vagy esemény, amit?l id? és tér választ el minket, ami pozitív vagy negatív feszültséget okoz. Egy olyan helyzetben, mikor teljes társadalmak kényszerülnek szociális izolációra, a várakozás különleges szerepet tölt be, amit érdemes közelebbr?l is megnézni. Azt a generációt, amelynek jelent?s részét a „fear of missing out” jellemzi (azaz a rettegés, hogy kimaradnak valamilyen értékes élményb?l) hirtelen otthonmaradásra ítélték. Ezt az élmény-vákumot kihasználva persze elárasztanak bennünket a tanácsadó cikkek, könyvek és videók, amik mind azt ígérik, segítenek abban, hogyan oszthatjuk be jobban, hatékonyabban az id?nket. Egy olyan társadalomban ugyanis, ahol a hatékonyság a legf?bb érték, az id? pedig pénz – a céltalan várakozás és az az unalom állapota mindenáron elkerülend?nek t?nik.

Hirdetés

Rossz hírneve ellenére a várakozás nem feltétlenül jelent elvesztett id?t: nélküle nemcsak az ünnepekre való örömteli várakozás lenne lehetetlen, de gyakran pont két tevékenység közötti üresjáraton veszünk észre olyan mindennapi apróságokat, amik fölött valamilyen feladatra fókuszálva eddig átsiklottunk, és jutnak eszünkbe áttör? ötletek – utóbbit a görög mitológia kairosz-nak nevezi: az a nem tervezhet?, megfelel? pillanat, amit csak meg kell ragadni. További érdekessége a várakozásnak, hogy miközben id?beli vagy térbeli távolságot feltételez, várakozásunk tárgyát a távolság ellenére sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz, mint ha közvetlen közelünkben lenne. (Ugyanúgy, ahogy például a kanapén mellettünk ül? férj is lehet meglep?en távoli.) Az unalom, és a várakozás állapota abban mind hasonló, hogy megtöri az id? szokásos folyását, amiben egymást követik az események, kiszakít a mókuskerékb?l – és felhívja a figyelmet önmagunk társaságára. De ahogy unatkozás közben nem szükséges várakoznunk, úgy várakozás közben sem kell unatkoznunk.

De mégis, mi az unalom, és miben különbözik a várakozástól?

Az egzisztencialista filozófia szerint az unalom ürességhez hasonló állapota utat nyithat önmagunk megismeréséhez és elfogadásához. Amikor arról beszélünk, hogy valami unalmas, a megfogalmazás miatt úgy t?nik, mintha az unalmasság egy bizonyos tárgy – például egy unalmas könyv – objektív tulajdonsága lenne (mintha azt mondanánk, szakadt, vagy nehéz), állapítja meg Heidegger*. Pedig az unalmasság a mi hangulatunktól és felfogásunktól is függ, hiszen unalmas az, ami untat minket.

Heidegger az unalom három típusát különbözteti meg: az els?, amikor valami untat minket, a második, amikor valami közben unatkozunk, a harmadik pedig egyfajta mély unalom. Az els? esetben az unalomnak konkrét, küls? oka van (például a vonatra való várakozás közben a pályaudvar t?nhet kifejezetten unalmasnak). A második esetben (amikor valami közben unatkozunk) az unalom nem köthet? konkrét okhoz, hanem sokkal inkább egy átmeneti állapot, ami számos különböz? – küls? és bels? – tényez? közrejátszásából származik. Ez lehet a helyzet például egy izgalmasnak ígérkez?, de végül mégis középszer? vacsorameghívásnál, ami nem kifejezetten untat, de nem is szórakoztat, és nem értjük pontosan, miért. Arra jó, hogy elüssük vele az id?t, még ha nem is ez volt eredeti célunk. A harmadik esetben az unalom egyfajta ködhöz hasonlíthatóan száll le az emberre, csendesen átveszi az uralmat, és általános hangulati állapottá válik. A mély unalom során nem keresünk olyan tevékenységet, amivel elüthetnénk az id?t, amivel elterelhetnénk a figyelmünket. Ez az unalom egy csendes unalom, amiben kénytelenek vagyunk olyan dolgokat is észrevenni magunkról, amiket egyébként nem tennénk. Ebben az állapotban mint légüres térben létezünk, és közömbösen konstatáljuk a minket körülvev? világot.

Amikor tömegesen kényszerülünk az otthonmaradásra, a kollektív várakozás állapota áll be, mégpedig társadalmi határoktól függetlenül. A többé-kevésbé egyhangú várakozáshoz valakiknél jobban, valakiknél kevésbé az unalom valamely állapota társul. Egyesek beletör?dtek, hogy ez az id?szak „elveszett” id?, és a színtiszta túlélésre utaznak. Mások az önoptimalizációra esküsznek. Pedig létezik egy elhanyagolt harmadik opció is: átadni magunkat a várakozásnak és elfogadni az unatkozás els? csíráit – hiszen talán pont ennek hatására érhetünk el a mély unalom relaxált állapotába, és sikerül közelebb kerülnünk önmagunkhoz.

*Heidegger, M. (1983). Die Grundbegriffe der Metaphysik: Welt, Endlichkeit, Einsamkeit. Frankfurt am Main: V. Klostermann.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom