Miért elégedetlenek a n?k a mellük méretével?
Frissítve: 2023. 02. 17.
Különösen a nagy mellre jellemz?, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. A n?k mellét nem az alapján vizsgálják vagy ünneplik, hogy mire valók, hanem aszerint, miként kell kinézniük. Tehát a kortárs tömegkultúra a n?i mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a n?iesség fogalmához köti. Ennek hatásra nagy mell a n?iesség különösen meghatározó jellemz?jévé vált.
Viszont a n?i mell efféle megközelítése befolyásolhatja a n?k saját testtel kapcsolatos érzéseit... Amint arról korábbi vizsgálatokban is beszámolnak, a mellmérettel való nagyobb elégedetlenség együtt jár a negatív testképpel és a testtel való általános értelemben vett elégedetlenséggel. Azt is mondhatjuk, hogy a mell méretével kapcsolatos elégedetlenség a globális negatív testkép egyik fontos mutatója: aki nem elégedett a mellének méretével, a teste egészével sincs jóban. Az elégedetlenség másik fontos negatív hatása pedig az, amit az egyén önértékelésére és szubjektíven átélt boldogságára, vagyis pszichológiai jóllétére gyakorol.
Minél fiatalabb egy n?, annál valószín?bb, hogy elégedetlen a mellének méretével. Több tényez? is hatással lehet arra, hogy az életkor el?rehaladtával a n?k e téren elégedettebbé válnak. Egyrészt a n?i mellet tárgyiasító üzleti célú/ társas üzenetek kevésbé érnek célba ebben a csoportban, mint a fiatalabb n?k körében. Másrészt ez az életkorral együtt kialakuló védettség valószín?leg együtt jár olyan tapasztalatok átélésével, mint az anyaság és a szoptatás, amelyek segítenek a n?knek, hogy a mellük eredeti biológiai funkciójára fókuszálhassanak. Az anyai néz?pont, amely a melleknek a baba táplálásával kapcsolatos „felhasználását” hangsúlyozza, csökkentheti azt az egyoldalúan torz üzenetet, amely azokat els?sorban szexuális díszként szeretné láttatni.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
