Mely agyterületek vesznek részt az agresszív viselkedés kivitelezésében?
Az agresszív kisegér
Frissítve: 2021. 04. 13.
Az agresszió egy sajnálatos jellemz?je az állati viselkedésnek, aminek evolúciós jelent?sége nyilvánvaló, de mint a magatartás oly sok sajátossága, a modern id?kben többnyire ez is csak bajt okoz az emberi társadalmakban. Éppen ezért a magatartással foglalkozó tudományokban nagyon hangsúlyos az agresszió vizsgálata. Az utóbbi években már kiderült, hogy mely agyterületek vesznek részt az agresszív viselkedés kivitelezésében, egy új vizsgálat pedig annak tárta fel egyes részleteit, hogy egereknél hogyan szabályozódik a fajtársak ellen irányuló harapás.
Az agresszív viselkedés alapjai
Az embereknél az agresszió bámulatos sokszín?ségben jelentkezhet, kimerülhet szitkozódásban, de akár tettlegességig is fajulhat. Lehet azonnali, de akár hidegvérrel kitervelt, évek múltán kivitelezett bosszúállás is. Ezt a repertoárt kétségtelen, hogy a kifinomult kogníció számos sajátosságának összehangolásával hozza létre az emberi agy. Az agresszió némileg egyszer?bben nyilvánul meg az állatok körében, és feltehet?leg az idegrendszeri alapjai bizonyos mértékig általánosíthatók, és az emberre is érvényesek lehetnek.
Az agressziót egyes kutatók csak a fajtársakkal szemben tanúsított ártó szándékú viselkedésre használják, így például a vadászatot, vagy a különböz? fajok között fellép? versengésben megjelen? ellenséges viselkedéseket nem tekintenek annak. Ezt azzal magyarázzák, hogy normálisan a fajtársakkal szemben elkövetett er?szak nem gyilkos szándékú, vagyis alapvet?en másként jelenik meg, mint mondjuk a vadászat. Egereknél a sérülékeny területekre (fej, has) irányuló támadások ritkák fajtárssal szemben, míg amikor vadásznak (pl. rovarokra), akkor éppen arra törekednek, hogy mihamarabb végezzenek áldozatukkal. Ugyanez igaz a macskáknál is, a fajtárssal szemben tanúsított agresszió viselkedéses elemei teljesen mások, mint a vadászat során megnyilvánuló viselkedések: a hát púposítása, és a sz?r borzolása például csak az el?bbire jellemz?. Ugyanakkor viszont számos eredmény utal arra is, hogy az agresszívnak titulált viselkedések között több a hasonlóság, mint a különbség, például az idegrendszeri hátterük is nagyon átfed?. Sok kutató tehát agresszív viselkedésnek nevez minden ártó szándékú cselekedetet, viszont elkülönítik ezen belül az intraspecifikus, vagyis fajon belüli, és az interspecifikus, vagyis fajok közötti agressziót.
Mindenesetre az agresszió idegrendszeri alapjainak kutatása rengeteg izgalmas eredményt hozott. A legkorábbi eredmények az érzelmek általános vizsgálatának köszönhet?k. Az 1920-as években Walter Cannon vizsgálta az érzelmek kifejez?dését állatokban, els?sorban macskákban. Az ekkoriban domináns, William James nevéhez köthet? érzelemelmélet azt állította, hogy az érzelmek a különböz? hatásokra végbemen? testi változások tudatosulása révén alakulnak ki (ez kés?bb egyszer?en úgy lett kivonatolva, hogy „azért félünk, mert futunk”). Cannon azt feltételezte, hogy ez nem lehet igaz, mert a bels? szervekt?l érkez? információ nem elég sokszín? ahhoz, hogy a különböz? érzelmi állapotok ezen alapuljanak. Kísérletei során macskák agykérgét távolította el, akik így is mutattak érzelmi reakciókat, s?t kifejezetten agresszíven viselkedtek olyan helyzetekben is, amikor normálisan nem tennék. Ebb?l arra következtetett, hogy egy agykéreg alatti struktúra, a thalamusz alakítja ki az érzelmeket, méghozzá a testi és tudatos részeit párhuzamosan hozza létre. Abból pedig, hogy ezek az ún. dekortikált állatok rendkívül agresszívvé váltak, a legjelentéktelenebb ingerre, közeledésre is támadással reagáltak az a következtetés vonható le, hogy az agykéregnek fontos szerepe van az agresszív magatartás legátlásában. Nagyjából tíz évvel kés?bb Walter Hess is az érzelmek testi hátterét vizsgálta, ? viszont már tudta, hogy az érzelmek hatására kialakuló testi jelenségeket a hipotalamusz koordinálja. A hipotalamusz különböz? részeinek ingerlésével bámulatos jelenségeket váltott ki, a hátulsó részek esetén például agresszió ütötte fel a fejét, az állatok az épp legközelebb lév? dolgokat támadták meg. Ezzel tulajdonképpen kiderült, hogy a hipotalamusznak alapvet? szerepe van az ilyesfajta cselekedetek kiváltásában, amit kés?bbi eredmények is meger?sítettek.
dekortikalt_macska.jpg
1. ábra - Dekortikált macska agresszív viselkedése Cannon kísérletei nyomán
Új eredmények az agresszióról
A kés?bbi eredmények pontosították Cannon és Hess eredményeit, és manapság már tényként kezelhet?, hogy az eml?sökben a hipotalamusz bizonyos részei fontos szerepet töltenek be az agresszív viselkedések kialakításában. Két évvel ezel?tt publikáltak több vizsgálatot is, melyek szerint egereknél a hipotalamusz a periakveduktális szürkeállománnyal (periaqueductal grey – PAG) tartott kapcsolata révén kezdeményezi a zsákmányszerz? célzatú támadásokat. A kísérletek igen drámai eredményeket hoztak, a kutatók ugyanis a hipotalamusz PAG-ot beidegz? sejtjeinek mesterséges ingerlésével azonnali támadást tudtak kiváltani a kísérleti állatokból, amennyiben a látóterükben volt megfelel? célpont.
Ezek tudatában egy amerikai kutatócsoport ezt a rendszert vette célba legújabb kutatásában, hogy kiderítsék van-e köze az intraspecifikus agresszióhoz. El?ször megfigyelték, hogyan m?ködnek a hipotalamusz (ventromediális részének) neuronjai, miközben a kísérleti állat egy fajtárssal találkozik. A kísérletben hím egereket használtak, melyek hajlamosak agresszíven viselkedni a ketrecükbe helyezett ismeretlen hímekkel. Az állatok hipotalamuszában jelent?sen megn?tt az idegsejtek aktivitása, már akkor is, amikor az állat még csak vizsgálgatta az idegent, de akkor is, amikor már a támadásra készült, s?t a támadás során is. A kutatók ezután mesterségesen ingerelték a hipotalamusz neuronjait, közben pedig a PAG idegsejtjeinek membránpotenciálját is rögzítették, így meghatározták, hogy mely sejtekkel vannak kapcsolatban a hipotalamikus neuronok. Az egerek agresszív viselkedésében központi a harapás, ezért a kutatók a rágóizmok összehúzódásait is követték elektromiográfia (EMG) segítségével (az a módszer az izmok összehúzódásakor kialakuló ionáramok által keltett elektromos potenciálváltozások kimutatására alkalmas). A PAG sejtjeinek aktivitása egybeesett a rágóizmok összehúzódásaival, vagyis a harapásokkal.
A kutatók ezután azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a harapás valószín?ségét a hipotalamusz vagy a PAG mesterséges befolyásolása. Noha a hipotalamusz ingerlése fokozta a támadás valószín?ségét, nem váltott ki azonnali támadást. A PAG mesterséges gátlása jelent?sen lecsökkentette az agresszív viselkedést minden állatnál, viszont nem változtatta meg az id? mennyiségét, amit a fajtársak közelében, társas interakcióval töltöttek a kísérleti állatok. Az eddigi megfigyelések alapján a kutatók azt feltételezték, hogy a hipotalamusz általánosságban szabályozza az idegen hímre fordított figyelmet, míg a PAG felel?s a konkrét támadások kiváltásáért. Ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy a PAG-ot beidegz? hipotalamikus sejtek aktivitása jóval magasabb volt mikor hím riválissal találta szembe magát a kísérleti állat, mint amikor egy n?sténnyel ismerkedett.
Ezek alapján tehát úgy t?nik, hogy a hipotalamuszban valamiképp kiértékel?dnek az éppen aktuális társas interakcióban rejl? lehet?ségek. Amennyiben a hím egér riválist lát a fajtársban, a hipotalamusz jelet küld a PAG-ba, a PAG pedig beindítja a vetélytárs eltávolítására szolgáló leghatékonyabb viselkedést, a harapást. Érdekes módon a PAG már több célzott viselkedésben mutatkozott relevánsnak, mint például a préda elkapása, a kaparózás, vagy éppen a domináns társak elkerülése. Ezek alapján az is elképzelhet?, hogy a PAG a túléléshez szükséges mozdulatsorok kivitelezését koordinálja, annak fényében, hogy a hipotalamusztól milyen, az éppen aktuális szituációt kódoló jelet kap.
agressziv_eger_abra.jpg
2. ábra - Az új eredmények szerint a hipotalamusz és a periakveduktális szürkeállomány együttm?ködése váltja ki a fajtársak megharapását a hím egerekb?l (Forrás: Falkner és mtsai., 2020 – Neuron).
Források: https://www.nature.com/articles/s41583-020-0303-5, https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32164875/
https://agykutatasegyszeruen.wordpress.com/2020/06/11/az-agressziv-kiseger/
Forrás: Agykutatás egyszer?en – Az agykutatás eredményei világosan.
A cikk eredetileg megjelent az Élet és Tudomány 2020/21.számában.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
