Oktatás a járvány közepén
„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?”
Frissítve: 2023. 02. 28.
Ez az id?szak kitörölhetetlen nyomot hagy mindannyiunk életében. A szorongás, a félelem, a bizonytalanság miatt az egyensúly visszaállítása mindenkit?l – a gyerekekt?l, a pedagógusoktól, a szül?kt?l egyaránt – sok plusz energiát igényel majd.
Bár nem tudni, mit hoz a jöv?, a 2020-as év mindenkit kipenderített a komfortzónájából, s különösen igaz ez az oktatás terén... A járvány nagy vesztesei az érettségiz?k. Szorongva, bizonytalanságban, sokuk ráadásul kevés segítséggel készült az érettségire. Végül be kellett ülniük a termekbe, de ballagást már nem tarthattak, ami pedig szabad téren is megoldható lett volna. A Covid-nemzedék életébe, jöv?jébe beleég a „nekünk nem volt ballagásunk” keser?sége – a hiány, a szomorúság végigkísérheti az érintett tanulók életét. És most majd a szalagavatóval lesz így: jön a „nekünk nem volt szalagavatónk”... Remélhet?leg utólag a legtöbben mosolyogva fognak majd visszagondolni erre az id?szakra, azzal az érzéssel, hogy ?k a „nagy covidos” érettségiz?k, ballagók. Történelem íródik, és ?k a részesei. Megszokják majd, hogy újak jönnek a régi megoldások helyett.
Nagyon fontos, hogy mi, feln?ttek mit kommunikálunk a fiatalok felé. Ha azt hallják t?lünk, milyen szerencsétlenek, hogy épp velük történik mindez, hogy mennyire másképp alakult volna az életük, ha nincs a járvány és így tovább, akkor többen valóban így fognak érezni. Ha viszont arról biztosítjuk ?ket, hogy ?k egy különleges évfolyam egy nagyon különleges évben, hogy be fognak kerülni a történelemkönyvekbe, ha azt mondjuk, fogadják el ezt a rendkívüli helyzetet és ne feledjék, mindig vannak lehet?ségeik, csak meg-, vagy épp ki kell ?ket találni, akkor egészen másképpen élik meg a veszteségeiket, és nagyobb valószín?séggel tudnak új utakra lépni...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 5. számában olvasható
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
