Elméletek a függ?ségr?l

Az els? – talán népszer?bb – az Amerikában született önsegít? csoportokból kiindult betegség-koncepció, amely szerint a függ?ség egy progresszív, gyógyíthatatlan betegség, és bár meg lehet tanulni vele együtt élni, de egy életen át tart. Tehát alapvet? annak elfogadása, hogy a szenvedélybeteg sosem gyógyul meg. Ezek a világszerte elterjedt önsegít? csoportok – az A.A. (Alcoholics Anonymous), az N.A. (Narcotics Anonymous), a G.A. (Gamblers Anonymous) csoportok vagy a Minnesota-modell –   igen népszer?ek és hatékonyak.

A másik elmélet azt vallja, semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a szenvedélybetegséget ne lehetne gyógyítani, és arra sincsenek egyértelm? bizonyítékok, hogy ez egy veleszületett vagy   genetikailag kódolt betegség lenne. Ennek egyik jeles képvisel?je Máté Gábor, Kanadában él? pszichiáter, vagy a Smart és a Portage Terápiás Modellek. Utóbbiak szerint bár a függ?ség mentális betegség, de gyógyítható, és a teljes felépülést is el lehet érni – tehát nem egy élethosszig tartó betegségr?l van szó. A kezelés a felépülést, a gyógyulást célzó folyamat.

A két elmélet abban is különbözik egymástól, hogy míg az els?nél nagy hangsúly van a betegségtudaton, a betegség belátásán, addig a második a gyógyulást helyezi el?térbe – de tulajdonképpen mindkét esetben felépülésr?l beszélhetünk, csak az els? esetben ez egy életen át tartó folyamat.

A függ?ségek „gyökere”

Jómagam érintettként, gyógyult heroinfügg?ként, 20 éve pedig már addiktológiai szakemberként is jobban megtalálom önmagamat és szakmai identitásomat a második elméletben. Hiszem, hogy minden függ?ség tulajdonképpen egy t?r?l fakad. Ezt úgy is elképzelhetjük, mint egy óriási fát, amelynek a hatalmas gyökereit is látjuk. Képzeljük el, hogy a fát a gyökerénél érték megoldatlan traumák, krízisek, komoly veszteségek, negatív családi minták, szenvedélybeteg el?zmények, rossz apa-fiú kapcsolat, az elutasítottság és szeretethiány érzései, az elfogadás hiánya stb. – mindez negatív önértékeléshez, az önbecsülés csökkenéséhez is vezetett. Most képzeljük el a fa koronáján megjelen? „termést”, azaz a gyümölcsöket, melyekben az egyes függ?ségek – mint például az alkoholizmus, a kábítószerfügg?ség, a szerencsejáték- vagy onlinejáték-függ?ség, a munka- vagy a vásárlási mánia – megjelennek. Tehát a fa „gyümölcsei” a mélyben, a „gyökerekben” rejl? – átélt vagy éppen elszenvedett – negatív dolgok következményei.

A függ?ség kialakulása tehát egy tünet az egyén életében. Tünete a diszfunkcionális, rosszul m?köd? családnak vagy párkapcsolatnak, de tünete a származási családunk m?ködésének is, ahol gyerekként kerestük a válaszokat önmagunk meggyógyítására. Így a függ?ség tulajdonképpen öngyógyításnak tekinthet?.

Eseteimb?l

20 éves praxisomból kiindulva és ügyfeleim elakadásait látva úgy gondolom, hogy a terápia akkor lehet hatékony, ha visszanyúlunk arra a pontra, amikor ezek a megoldási stratégiák kialakultak, rögzültek – és ott „állítjuk át a váltót”.

Balázs

Egyik régi ügyfelem, nevezzük most Balázsnak, azzal a problémával keresett fel, hogy a szerencsejátékok rabjává vált. Nagyon sok pénzt eljátszott már, s pontosan érti és tudja, hogy ez marhaság, hiszen többet bukik, mint amennyit nyer. Azonban nem tud úrrá lenni azon a késztetésén, hogy izgalmat és sikert keressen a játék révén. (Tudnunk kell, hogy a szerencsejáték az agyunkban ugyanazon idegpályákat ingerli, mint a kokain.) Egy id? után már a felhalmozott tartozását is játékkal akarta megoldani, így még nagyobb adósságba verte magát. Néhány konzultáció után kiderült számára, hogy ezt a lefelé tartó negatív örvényt ? maga idézte el? és táplálta nap mint nap. Balázzsal kavicsokkal dolgoztunk. Kértem, hogy „rakja ki” a családját, és err?l beszélgettünk több konzultáción keresztül. A családban megélt távolságoktól és közelségekt?l hamar az intimitás témájához érkeztünk. Intimitásra mindannyian vágyunk – ki jobban, ki kevésbé. A családján belül az a kép alakult ki róla, hogy nem igazán vágyik rá, miközben szenvedett a hiányától. A játék tulajdonképpen a nem megélt intimitását pótolta.

Bence

Mondhatjuk, hogy a 16 éves Bence onlinejáték-függ?. Mindent megtesz, hogy játszhasson – hiszti, manipuláció, agresszivitás stb. Az iskolát elhanyagolja, és azzal manipulálja, zsarolja a szüleit, hogy ha nem játszhat, öngyilkos lesz. Az online térben való túlzott mérték? tartózkodás azt feltételezi, hogy a valóság nem elég jó. Nincs benne elég siker, vagy túl nehéz megfelel?en biztonságos „helyet” találni benne. Ez kamaszkorban a kortárs környezetbe való beilleszkedést, elfogadást, megfelel? státuszt jelenti. Amikor az egész családot hívtam konzultációra, természetesen Bence nem vett részt az ülésen. Ilyen esetben a szül?kkel dolgozom, hiszen a család egy rendszer – ha a szül?k változnak, úgy az a gyerekekre is kihat. Az ember családi dinamikákban, kölcsönhatásban létezik. Tehát itt nem az a f? kérdés, hogy Bence miért játszik – a válasz: mert játszhat, és mert az online térben sikeresebbnek érzi magát, mint a valóságban. Sokkal inkább az a kérdés, hogy a szül?k miért nem tudnak, miért nem akarnak határokat szabni neki? Mi okoz ebben számukra nehézséget? Ezzel érdemes dolgozni. A családdal eljutottunk egy pontra, amikor a változásokat már Bence is érezte, és kíváncsi lett rám. A szül?k meghúzták a határokat, így nem tudott már korlátlanul játszani. Amikor eljött hozzám, els? alkalommal engem akart befolyásolni, flegmasággal és agresszióval próbált megszabadulni szülei tanácsadójától. Elkezdtem a sikerr?l és a sikertelenségr?l kérdezgetni – és egy ponton átfordult. Talán érezte, hogy engem komolyan érdekel ? maga. Ezután egy nagyon ?szinte és sikeres folyamat vette kezdetét, aminek központi témája volt a való életbe történ? beilleszkedés, a sikeresség és a szociális kompetenciák megtanulása. Ez hozzásegítette ahhoz, hogy legtöbbször a valóságot válassza, és a való életben megélt érzelmeket és helyzeteket személyiségébe beillessze.

Marci

A 17 éves Marci Tippmix-függ?. Mindennap játszik, nem tud kihagyni egyetlen napot sem. Azóta van ez így, amióta elváltak a szülei. Nehezen beszélt err?l, az érzelmeit nehezen tudja megfogalmazni, rendszeresen és elég ügyesen viccel tereli másfelé a beszélgetést. Vannak érzelem-képkártyáim, és az egyik konzultáción megkértem, mutassa meg, hogy amikor játszik, melyik az az érzelem, amit a játékkal kapcsolatban érez? Az öröm-kártyát választotta, majd arról beszélgettünk, hogy a játékon belül pontosan mi okoz örömöt neki. Azután megkérdeztem t?le, hogy ezt a fajta örömöt, amit a játéknál érez, kivel élte már meg valaha is a családon belül? Hosszú gondolkodás után az édesapját választotta. Megkértem, hogy keressen egy konkrét történetet, amikor az édesapjával pontosan ezt az érzelmet érezte. Egy régi, vicces és megható történettel rukkolt el?, amelyben csak ketten voltak: ? és az édesapja. Amióta a szülei elváltak és édesapja elköltözött, ritkábban látják egymást – és Marci minden egyes tippmixes játéka egy „pici apu”, tehát az édesapja érzelmi emlékét idézi fel benne. Amikor kibomlott a valódi történet, már nem volt kérdés, hogy a fiúnak nem a játékra, hanem az édesapjára – és azon belül is az édesapjával kapcsolatos pozitív érzelmekre – van leginkább szüksége.

Szerek és viselkedések

A függ?ségek skálája igen sokszín?. Egy szer lehet legális vagy illegális, egy függ?ség lehet kémiai vagy viselkedésbeli. Jellemz?en több szó esik a kémiai függ?ségekr?l – talán a köztudat veszélyesebbnek vagy elítélend?bbnek tekinti ezt a halmazt, és kevesebbet beszélünk a viselkedésbeli függ?ségekr?l, amelyek manapság egyre nagyobb teret hódítanak. Ilyen például a szerencsejáték-, az onlinejáték-függ?ség, a munka- vagy a vásárlási mánia. Vagy gondoljunk a szinte az egész társadalmat érint? telefon- vagy közösségimédia-függ?ségre, amelynek következményeit csak 20-30 év múlva láthatjuk tisztábban. Azt azonban már most tapasztalhatjuk, hogy az okos eszközök az emberi viselkedésre és szociális kapcsolatainkra negatívan hatnak, sok esetben magányhoz, depresszióhoz, negatív énképhez vezetnek. A viselkedési függ?ségek közül általánosságban azt tekinthetjük igazán veszélyesnek, ami az egyén számára problémát okoz – hogy segíteni tudjunk, ismernünk kell er?forrásait, családi hátterét stb.

Gábor

Amikor egy fiatalkorúak drogterápiás intézményének szakmai vezet?je voltam, a legfiatalabb kliensünk 12 éves volt. Gábor tulajdonképpen 9 éves korában kezdett el kávézni és cigarettázni, amikor édesanyjával reggelente elindult otthonról. Édesapja elhagyta a családot, az asszony egyedül nevelte három gyermekét. Korán ment munkába, nem tudta kire hagyni a fiút, ezért kénytelen volt magával vinni és otthagyni az iskola kapujában – egyedül. Ebben az esetben az édesanya adta át fiának a negatív mintát, hiszen a kávézást hamar a cigaretta is követte. Innen szinte egyenes út vezetett az alkoholhoz és a kábítószerekhez is, amit a helyi srácokkal próbált ki el?ször. Jól tudjuk, hogy ez az id?szak a prepubertás, a veszélykeresés és az identitás kialakulásának is az id?szaka – de azt is fontos tudnunk, hogy a kés?bbiekben nem minden „kipróbáló”, csak egy nagyon csekély hányaduk lesz függ?. Tipikusan ilyen Gábor, akinél komoly mentális hiányok voltak: a szétesett család, a negatív, rossz minták, a függ?ségre való hajlam, a feldolgozatlan traumák stb. Gábor a nálunk töltött hat hónap alatt nem csupán gyógyulást, de közösséget is talált, és ezzel együtt hiteles példákat, pozitív mintákat, így tudott a kés?bbiekben józan maradni. 

Apák és fiúk

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a fiatalok többnyire 15-16 évesen próbálják ki a feln?tt viselkedéshez kapcsolódó tiltott szereket. A legtöbb serdül? elmondhatja a kortársainak, hogy kipróbált szereket, és néhány hónap vagy év múlva már feledésbe merül ez az id?szak. Ám azok, akik „benne ragadnak” a drogok kipróbálásában, már nem puszta kíváncsiságból vagy beilleszkedési vágyból drogoznak, hanem mert a szerek révén „választ találnak” érzelmi, mentális problémáikra. Gyakran mondjuk, hogy a szenvedélybetegség az érzelmi élet zavara – ezáltal azonban nemcsak az alapproblémájuk marad meg, de még a függ?séggel járó nehézségeket is beemelik az életükbe. Sok esetben tapasztalom és a saját személyes életemben is így volt ez, amikor az apák és fiaik eltávolodnak egymástól. Nagyon fontosnak tartom, hogy az apák határozottan és szeretettel közeledjenek fiaik felé. A praxisomban szinte minden hétre jut egy apa, akivel err?l beszélgetek: hogy mennyire fontos az egyértelm? határok kijelölése és a szeretet kifejezése. Ezt sokunknak tanulni kell, mivel mi magunk sem tapasztaltuk ezt meg az el?z? generációnál.

Csakis a szül? tehet azért, hogy gyermeke jó döntéseket hozzon. A drogprevenció ugyanis a születés el?tt 9 hónappal kezd?dik. Érdemes a „szerr?l” – legyen az kábítószer vagy játék – a fókuszunkat áthelyezni a gyermekre és gyermekünk személyiségére. Jó esetben, mire serdül?korba ér, alapvet?en megismerjük ?t és így fel tudjuk készíteni a feln?tt élet kihívásaira. Ha ismeri és tiszteli a családi értékrendet, betartja a határokat, ha terhelve van, tehát valamilyen formában részt vesz a közös háztartási feladatokban, például takarítja a szobáját, tanul, sportol vagy különórára jár, boldog és kiegyensúlyozott lesz. Mindezt azonban még a kamaszkor el?tt el kell érnünk nála, hiszen a serdül?korban az eddigi rendszer felborul és lazává válik. Ekkor ugyanis a többszint? változások némileg kibillentik az egyensúlyából, és a szül? általa „kap tükröt” saját hitelességér?l vagy nevelési elveir?l. Nem könny? ezzel szembesülni – és elfogadni –, hiszen a serdül? általában jó, de ugyanakkor fájdalmas tükör. Gyermekünk most egy újabb életciklusba lép, melyben más szül?i hozzáállást kell tanúsítanunk: ez a "húzd meg, ereszd meg" id?szaka. Persze még így sem lesz könny? átvészelni ezt az id?szakot. Olyan változásokon megy keresztül, amelyeket nehéz szül?ként követnünk – identitást épít, elhelyezi magát a világban, s nekünk újra meg kell ismernünk, újra fel kell fedeznünk ?t.

Mikor kérjünk segítséget?

Sok helyzetet meg lehet oldani „házon belül”, ám ajánlatos küls? szakemberhez fordulni, ha azt tapasztalja a család, hogy nem képes megoldani a felmerül? problémákat. Akkor is van értelme a terápiának, ha a gyermek elzárkózik, ilyen esetben kérhetünk hozzátartozói tanácsadást, de lehet pár- vagy családterápiára is jelentkezni. Amikor a szenvedélybeteg családtag nem akar segítséget kérni, érdemes annak eljárnia a segít?höz, akinek problémát jelent a kialakult helyzet. Amikor ugyanis nála elkezd?dik a változás, az a család többi tagjára, így a függ? családtagra is hat.  

Mindenképpen kerülni kell a széls?séges megnyilvánulásokat. Nagyon káros lehet és széls?séges viselkedéshez vezet a túlzottan megenged? vagy kontrolláló szül?i attit?d. Az ideális és kívánatos az lenne, hogy nem szégyelljük a problémáinkat, hanem segítséget kérünk. Akkor sem érzünk szégyent, ha megbetegszünk vagy fáj a fogunk: felkeressük a megfelel? szakembert, akiben bízunk, és aki megoldást talál a problémánkra. Így van ez a lelki betegségekkel is. Mindenképpen olyan szakembert válasszunk, akiben megbízunk, aki szimpatikus és hiteles számunkra. Most különösen fontosnak látom ezt – a járvány okozta globális szorongás, az egyedüllét, a szeparáció, a kiszámíthatatlanság rég nem tapasztalt helyzet elé állít bennünket, minden er?forrásunkat, energiánkat mozgósítjuk a túléléshez. Ebben a helyzetben a szenvedélybetegség feler?södik, az alkohol és a különböz? bódító szerek használata megnyugvást ad, eltereli a figyelmet a valós problémákról, a félelemr?l, a kiszámíthatatlan jöv?r?l, a magányról. Azzal azonban kevesen számolnak, hogy ezzel még nagyobb csapdába kerülnek…  

2021-01 lapszámban megtalálható