Újonnan felfedezett idegpálya
Magyar kutatási eredmény a Current Biology és a Nature szaklapokban
Frissítve: 2022. 10. 14.
De vajon milyen folyamatok játszódnak le egy érintés hatására az agyban? Az ELTE TTK Biológiai Intézetének kutatói az eddig ezen a területen kevésbé vizsgált agyi idegpályák és molekulák szerepét írták le a Current Biology tudományos szaklap legfrissebb számában közzétett tanulmányukban, melyet a Nature tudományos folyóirat is kiemelten szemlézett. A neurobiológusok már korábban megállapították, hogy a tapintással szerzett információ az agy talamusz nev? területén átkapcsolva a nagyagykéregben tudatosul, ugyanakkor felmerült, hogy a társaink fel?l érkez? ingerekr?l az agy más módon is tudomást szerez, hiszen a kellemes érzés tudatosulás nélkül is megjelenik. Amikor a simogatás érzését tapasztaljuk, nincsen szükség arra, hogy annak pontos helyére koncentráljunk.
Az érintés tudatosulás nélküli mechanizmusának megismerése céljából Dobolyi Árpád, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára vezetésével ért véget egy vizsgálat, amelyben a Semmelweis Egyetem, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet és a Heidelbergi Egyetem is részt vett.
A teljes cikk itt olvasható:
https://biologia.elte.hu/content/az-erintes-orome-es-ujonnan-felfedezett-idegpalyaja.t.29506
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
