Stigmatizált állami gondozottak
Frissítve: 2022. 10. 30.
„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!” – szegezték neki a mondatot az akkor 8 éves Heninek. „A munkahelyváltozásnál volt az bennem, hogy jaj, most elmondjam, hogy állami gondozott voltam? Aztán rájöttem, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az életemhez, mint az, hogy sz?ke a hajam, vagy bármi más” – osztja meg gondolatait Flóra.
Az állami gondoskodásban él? gyerekek sokszor saját b?rükön tapasztalják meg az el?ítéleteket. Az SOS Gyermekfalvak online felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek az állami gondoskodásban él? vagy ott feln?tt személyekhez. A kérd?ívet közel 2000 f? töltötte ki.
A megkérdezettek 7%-a gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hibás-e a gyerek. A férfiak szigorúbban ítélkeznek: minden hetedik a gyereket hibáztatja, míg a n?k közül csak minden tizenhatodik.
„23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer gyerek pedig olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szül?k szenvedélybetegesége, krónikus betegsége miatt kerülnek gyermekvédelembe. Nem hibáztathatók a múltjukért, ?k a körülmények áldozatai. Hatalmas er?feszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen, mindezt az el?ítéletek gy?r?jében” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezet?je.
Minden harmadik válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak. Akinek van személyes kapcsolata állami gondozottal, lényegesen nagyobb arányban ért egyet utóbbi állítással (16%), mint azok, akiknek nincs (9%).
Jelent?s azoknak a száma is, akik nem tudnak állást foglalni ezekben a kérdésekben: a megkérdezettek közel negyede bizonytalan.
„Az évente végzett hajléktalanfelmérés szerint az utcán él? hajléktalan emberek 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell öner?b?l dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberekt?l, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevel?szül?i család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után” – teszi hozzá a szakember.
A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2% elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk vagy albérl?jük lenne volt állami gondozott.
Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5%-a nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkez? osztálytársnak, 6%-uk pedig nem venné szívesen, ha gyerekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a n?knél kevésbé toleránsak a gyereküket érint? kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a n?k közül minden huszonötödik.
Bár a felmérés alapján alig zavarná a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70%), minden hetedik válaszadó nem örülne ennek (13,9%).
Hasonló arányban elutasítóak n?k és férfiak is ebben a kérdésben.
„A felmérésb?l is látható, hogy kevés tapasztalata van az embereknek az állami gondoskodásban él?kkel kapcsolatosan, részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs ismeretük róluk, láthatatlanok számukra. Azért szeretnénk az ? személyes történeteiket megmutatni, hogy lebontsuk a velük kapcsolatos el?ítéleteket” – mondja Szilvási Léna.
Érzékenyít? film – Flóra története: https://youtu.be/WOykg1ME2LU
Érzékenyít? film – Heni története: https://youtu.be/Z6PqKp1zkQk
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
