Polcz Alaine-re emlékezünk

Az egyik legnagyobb hatású magyar pszichológus, Polcz Alaine születésének 100. évfordulója alkalmából november 9-én konferenciát tartottak a Semmelweis Egyetemen. Az alábbi beszéd – amit Perczel-Forintos Dóra tartott – a Polcz Alaine-ről készített megnyitó kisfilm után hangzott el.

Leukémia, daganatos betegség, kórház, műtétek, félelem, aggodalom, haldoklás egyfelől, mese, játék, költészet, biztonság, anyai gondoskodás, kedvesség és bölcsesség másfelől. Szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen ellentétek megvalósulnak, és mégis! Mert hol is történik mindez? Az orvostudományi egyetemen 1969-ben, az orvoslás fellegvárában, ahol az orvosok és nővérek vállvetve küzdenek a daganatos betegségekkel, de ahol még híre-hamva sincs a ma már olyan természetes holisztikus szemléletnek, a gyermek és a szülő lelkével, félelmeivel való foglalkozásnak…

Hirdetés

Persze mint mindig, akkor is voltak, most is vannak és egyre többen lesznek olyan melegszívű orvosok, akik érzékenyek a lélek rezdüléseire, szükségleteire, és akik tudták, tudják, hogy a lelki fájdalom éppoly súlyos, mint a testi. Polcz Alaine saját szenvedéséből merítve indult el azon az úton, hogy mások szenvedésén enyhítsen. Életútja a gyermek-ideggondozóból vezetett a gyerekklinikára, ahol 1969-ben felismerte ezeket az igényeket, és erre reagálva kezdett el foglalkozni a haldoklókkal és családtagjaikkal. A beteg, haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa volt. Felismerte, hogy a gyermek testi állapota, gyógyulása szempontjából meghatározó az a kórházi miliő, ahol hosszú heteket tölt: egész más lesz az életminősége a mesefigurákkal díszített, színes, barátságos falak között, mint egy kopár fehér kórházi szobában. Ha van hely, ahol játszhat, terápiás értéke van annak, hogy kijátszhatja magából a félelmeket, szorongásokat, fájdalmakat, amiket talán még megfogalmazni sem tud.

Polcz Alaine azt is felismerte, hogy a szülő jelenléte a kórházban felbecsülhetetlen támaszt jelent a gyermeknek. A gyerekek és szüleik szorongása szorosan összekapcsolódik: szorongó szülőnek szorong a gyermeke is. Felismerte, hogy a szülők támogatása része kell hogy legyen a gyerekek ellátásának.

Történelmi perspektívába helyezve: 1969-ben létrehozott egy lélektani csoportot a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán (Mérei Ferenc ugyanebben az időben hozta létre a Lipóton a pszichológiai labort). Elkezdődtek hát azok a törekvések, amelyek ma is otthonossá teszik a kórházat: mozgalom indult a színekért, játékokért, alkotási lehetőségekért, Alaine szervezésében csoportos művészeti foglalkozások kezdődtek a klinikán. Tanulmányokat is írt, erről szól például a Pszichés kapcsolat és környezet kialakítása kórházi gyermekosztályon című cikke. 1976-ban pedig hazánkban elsőként létesített klinikai osztályon játszószobát, illetve külön helyiséget a szülők számára.

Szelídség és bátorság, újító kezdeményezés és kitartás – ezeket ötvözte, hatása a mai napig érzékelhető a Tűzoltó utcai klinikán, de messze túlmutat ezeken a falakon. Mi adott, adhatott neki ehhez erőt? Szívszorító, ahogy a filmben látható kisgyereket a karjába veszi, és arról mesél, hogyan fog csillapodni a fájdalma, és később már semmit, de semmit sem fog érezni, mert egy nagyon szép helyre kerül. Érezhetően valamiféle transzcendencia árad a hangjából, tevékenységéből. Azt érezhetjük, hogy valami nagyon szép, emelkedett dolog történik, ami kiemeli a helyzetet a kórház miliőjéből egy magasabb szintre.

85 éves korában egy interjúban feltették neki a kérdést: hogyhogy nem égett ki, miközben mindig többet vállalt, mint amennyit bírt? Azt mondta, csak így volt értelme, és szerette, amit csinált. Az, hogy termékeny talajra hullt Polcz Alaine kezdeményezése, mutatja, hogy a Tűzoltó utcai klinika akkori stábja, orvosai, ápolói és munkatársai partnerek voltak a beteg gyerekek és családjaik segítésében abban a traumatizált élethelyzetben, amit egy daganatos betegség jelent.

Az, hogy most együtt tudunk ünnepelni, és emléktáblát is elhelyezünk az orvosprofesszorok táblái mellett egy pszichológusnak, fényesen jelzi, milyen szemléletben folyik ez a nagyon megterhelő, testet-lelket igénybe vevő munka. Ma is fontos, hogy felemeljük a fejünket, és kitekintsünk a mindennapi nehézségekből, körülnézzünk, és minden nehézség ellenére észrevegyük az élet szépségeit. Befejezésül álljon itt az a himnusz, amit ő maga olvasott fel egy interjúban, annyira fontos volt neki.

Kalkuttai Szent Teréz: Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!

Az élet szép – csodáld meg!

Az élet boldogság – ízleld!

Az élet álom – tedd valósággá!

Az élet kihívás – fogadd el!

Az élet kötelesség – teljesítsd!

Az élet játék – játszd!

Az élet vagyon – használd fel!

Az élet szeretet – add át magad!

Az élet titok – fejtsd meg!

Az élet ígéret – teljesítsd!