Poszttraumás növekedés

A traumából „profitáló” egyénekre jellemz?, hogy értelmet találnak szenvedésükben, ezzel er?t merítve a történtekb?l. Önmagukat és kapcsolataikat új perspektívából szemlélik, életüket, egészségüket jobban értékelik. Könnyebben felismerik az új lehet?ségeket, bens?ségesebb kapcsolatokat élnek meg, átalakulnak a prioritások. Olyan személyiségfejl?dést élnek meg, mely felülmúlja a trauma el?tti fejlettségi állapotot.

Az elkövet?k

A súlyos b?ncselekményeket, nehéz sorsokat és sok lelki szenvedést látva automatikusan felvet?dik a kérdés: milyen ember lehet az, aki ezeket elköveti? Az elkövet?k egy része korábban maga is áldozat lehetett – az áldozatok id?nként maguk is elkövet?kké válnak. Ez a körforgás gyakran generációkon keresztül ismétl?dik, és mind az elkövet?k, mind az áldozatok szenvednek miatta. Mentséget és magyarázatot ugyanakkor nem ad minderre.

A huszonéves Réka történetében megdöbbent?, hogy bántalmazója egy hasonlóan traumatizált, vele közel egyid?s személy. Ebb?l a történetb?l világosan láthatjuk az er?szak dialektikájának megnyilvánulását, és hogy mennyire keskeny a határmezsgye az áldozattá és elkövet?vé válás között. Réka csinos, fiatal lány, aki rendezett értelmiségi családból származik. Szexuális er?szak elszenvedését követ?en jelentkezett az áldozatsegít? egyesületnél a rend?rség javaslatára, miután megtette a feljelentést. Az els? találkozásunk alatt intenzív stressztünetekr?l számolt be: alvási problémák, rémálmok, riadtság, félelem mindent?l, állandó „készenléti” állapot. A beszélgetés alatt is néha kontrollálhatatlan remegés jött rá. Elmondta, hogy gyakran didereg a nyári kánikula ellenére. Szeretteivel türelmetlen, nem viseli el a testi kontaktust (puszi, ölelés), intimitást. Nagyon megijedt ezekt?l a reakcióktól, nem tudta ?ket kontrollálni. A segítségkérés f? motivációja így ezeknek a tüneteknek a mérséklése volt, hogy mindennapi életvitelét folytathassa.

Réka egy üdül?övezetben találkozott Áronnal, aki kedvesnek, megért?nek és szimpatikusnak t?nt számára. Az est folyamán boroztak és beszélgettek. Áron elmesélte, hogy apja és barátai gyerekkorától fogva szexuális tárgyként használták. Réka is megosztotta vele, hogy korábban vele is történt ilyen: 17 éves korában, egy buli alkalmával akarata ellenére közösült vele egy társasághoz odacsapódott fiú. Ebben azt élte meg nehezen, hogy nem is emlékszik arra, hogy mi történt pontosan, tiltakozott-e, csak hogy megtörtént, és nem volt jó, hogy visszaéltek védekezésre képtelen állapotával. Áron elmondta, hogy bár sokat szenvedett a korán megélt er?szaktól, mégis megszokta és megkedvelte ezt a „m?ködést”, és vannak furcsaságok az ? szexualitásában is. Amikor kettesben maradtak, Áron er?szakoskodni kezdett Rékával, aki erre leblokkolt. Felidéz?dött benne a múltbéli er?szak, és azt érezte, képtelen védekezni. Áronban pedig mintha felcserél?dtek volna a szerepek: ? az apját jelenítené meg, Rékát pedig gyermek önmagaként kezeli, mintha újraélte volna a korábban vele történteket. Amikor Réka kiszabadult ebb?l a helyzetb?l, teljesen sokkos állapotba került. Kés?bb sikerült elmondania valakinek a történteket, és így tudtak neki segíteni. Közben kiderült, hogy Áron valószín?leg kett?jükön kívül mással is er?szakoskodott a múltban.

Réka egyrészt gy?löli, haragszik és undorodik ett?l az er?szakos, beteg férfitól, másrészt látja benne az elesett, megtört gyereket, akit sajnál. Emiatt is nehéz volt d?l?re jutnia lelkiismeretével: jól tette-e, hogy feljelentette Áront? Hiszen ? is megannyi borzalmat élhetett át, amir?l nem tehet. És most tegyük ?t felel?ssé? Ugyanakkor az is fontos, hogy mással ne történhessen meg ugyanaz, így el kell kezdeni az igazságszolgáltatás el?tt a felel?sségre vonását. 

A krízisintervenciós munkával töltött pár hét nyomán elmúltak azok az intenzív tünetek, melyek ellehetetlenítették Réka mindennapjait, de véleményem szerint, a trauma feldolgozása még csak azon a ponton kezd?dhetett volna el.

Egy lehetséges magyarázat: traumakontroll-elmélet

Áronra a súlyos, hosszan tartó gyerekkori traumák miatt a disszociatív m?ködés a jellemz?. Az er?szak elkövetéséért vélhet?en a trauma következtében lehasadt érzelmi személyiségrésze a felel?s. Emellett van egy a hétköznapokban jól funkcionáló, megért?, barátságos, ún. normál személyiségrésze. A kriminálpszichológia területén elterjedt traumakontroll-modell értelmében, ha valaki nem tud megküzdeni a traumatikus stresszel, akkor azt sokszor disszociáció kíséri. A traumatikus emlék kiszorul a tudatból, de érzelmi hatásai és a kialakult torz hiedelmek megmaradnak. Az áldozat pedig, aki végül elkövet?vé válik, úgy akarja visszaszerezni élete felett a kontrollt, hogy tökéletes mimikrit alakít ki, a normalitás álarcával. Egyúttal viszont az is jellemz?, hogy az álarc mögött destruktív módon igyekszik megküzdeni az érzésekkel, pl. er?szak elkövetésével.

A lelki traumáról

Az áldozatsegítés során gyakran találkozni aktuális vagy régebbi traumát átélt személlyel, ami krízisállapotot indukálhat. A trauma lelki törés; múltban megélt, rendkívül megrázó, a hétköznapi élet kihívásain és a mindennapi tapasztalatokon túlmutató, a személy egyensúlyát veszélyeztet? negatív esemény, mely többnyire hatással van a jelenre. A b?ncselekmények nagyrészt traumatogén hatásúak. A pszichés trauma maga egy lélektanilag kritikus állapot – krízishelyzet – terméke. Traumás reakciók akkor alakulnak ki, ha az emberi cselekvés hatástalan: a súlyos, fenyeget? helyzet el?l sem elmenekülni nem lehet, sem pedig küzdeni ellene; így az ember önvédelmi rendszere túlterhel?dik és felborul. A veszélyre adott reakciók aztán – megváltozott és felnagyított formában – jóval azután is fennmaradhatnak, hogy a valós veszély már nincs jelen.

Tünetek

A flashback-emlékek jellemz?en logikai és id?beli kontextust nélkülöz?, töredékes emlékek, melyek hirtelen betörése a tudatba nehezen befolyásolható. A traumát átélt személy ezért gondolatelnyomással próbálja elkerülni ennek el?fordulását. Ez az elnyomás viszont még inkább növeli az emlékbetörések gyakoriságát. Paradox módon betöréses és elkerüléses válaszok váltakoznak, melynek következtében egymással szembenálló pszichológiai állapotok közötti ingadozás jön létre. Kiegyensúlyozatlanság jellemz?, mely mind a trauma-túlél?kb?l, mind a segít?kb?l a befolyásolhatatlanság és tehetetlenség érzését válthatja ki. Hogy az áldozat töredezett, sérült és védtelennek érzett énjét megóvja a további sérülésekt?l, magába fordul, érzelmileg besz?kül. Az elszemélytelenedés és elidegenedés élménye, a jöv?vel kapcsolatos reménytelenség és kilátástalanság érzése tölti el. Mindez fokozott szorongással és félelemmel jár, mely megnyilvánulhat alvási és étkezési zavarokban, irritabilitásban. Látszólag indokolatlan dühkitörések is kísérhetik, és sokszor szétesettség, koncentrálási zavarok és állandó fokozott készenléti állapot tapasztalható. A depresszív jelleg? tünetek mellett nem ritkák a szuicid gondolatok sem. A traumához er?s (hamis) b?ntudatkomplexus kapcsolódik, ami ugyancsak meggátolja az elmesélést.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a b?ncselekmények, mint traumák a közvetlen, megfogható veszteségeken túl megrendítik az áldozat biztonságérzetét, igazságos világba vetett hitét (a dolgok kiszámíthatóak, és a rossz dolgok csak azokkal történnek, akik rászolgáltak). A traumatizáló mozzanat nemcsak a trauma megtörténte, hanem a tagadás, közöny és az értelmez? önkény, amivel a környezet közelít a traumatizált egyén bels? élményeihez, fájdalmához („Ne gondolj rá többet!”, „Semmiség az egész!”). Bár semmiféle rekonstrukció nem tesz egy traumát meg nem történtté, az abból való felépülés mégis segítheti az egyén és a társadalom integritásának meg?rzését, s?t, akár egyfajta fejl?dést is indukálhat.