Megérzésr?l, intuícióról akkor beszélünk, ha egy érzés vagy gondolat helyességét biztosnak érezzük – anélkül, hogy ismernénk annak forrását. Alexnak például, bár az öreg hölgy szavai elutasítóak voltak, feltehet?leg a non-verbális kommunikáció azt sugallta, hogy az illet? valójában mást akar mondani. Hogy mi is az intuíció, még jobban megérthetjük anyanyelvünk használata kapcsán. Abban például, hogy egy mondat vagy szóalak nyelvtanilag helytelen, elég biztosak vagyunk anélkül, hogy tudnánk, miért (például miért szamarak és nem szamárok?). Az intuíció tehát egy tudás, aminek nem ismerjük a forrását.

Honnan származnak az intuícióink?

Egy részük tapasztalatainkból származik – egy profi sakkozó például másodpercek alatt képes felismerni egy veszélyt rejt? elrendezést, bár nem mindig tudja szavakba önteni, mi sejtésének az alapja. Ugyanígy egy gyakorlott teniszez?nek csak századmásodpercek állnak rendelkezésére, hogy eldöntse és kivitelezze a helyzetben legjobbnak ítélt ütést. A tapasztalati tanulás révén felhalmozott tudás – bár nem mindig könny? szavakba önteni, – szakért?kké tehet bennünket az élet sok területén. Ilyenkor nem tudjuk elmagyarázni, hogy tudásunk honnan származik, de döntésünk helyességér?l er?s a meggy?z?désünk.

Intuícióink azonban evolúciós múltunkból is származhatnak. Ha egyes döntési stratégiák, viselkedési mintázatok jobban hozzájárultak ?seink túléléséhez, azokat nagy valószín?séggel mi is örököltük. Ilyen lehet például mások intencióinak bejóslása érzelmi kifejezéseib?l, vagy az, hogy inkább megijedünk mindent?l, ami kígyó formájú, mint hogy el?bb eldöntsük, valóban veszélyes-e a helyzet.

Hogyan hozunk döntéseket?

Döntéseinket persze nem csupán megérzéseink vezetik. Szeretnénk-e például, hogy a vonatokat vagy az atomer?m?vek m?ködését a felel?sök intuícióik alapján irányítsák? Bizonyos kérdésekben igyekszünk analitikus döntéseket hozni – vagyis megfontoljuk a kritériumaink alapján értékelt lehet?ségeket, s ezek súlyozásával próbálunk racionális döntést hozni. Charles Darwin például a polihisztor Benjamin Franklin módszere alapján írta le a házasodás ’algebráját’. Az elképzelés szerint ahhoz, hogy eldöntsük, érdemes-e megházasodnunk, szedjük két oszlopba az érveket és ellenérveket, becsüljük meg fontosságukat és valószín?ségüket. Az így súlyozott értékeket oszloponként összeadva – Franklin és Darwin szerint – a nagyobb érték mellett érdemes dönteni. Hogy kinek és mikor jó ezt a módszert követnie, azt persze nehéz megmondani… Annyi biztos, hogy Darwin a következ? évben megn?sült és a házasságból 10 gyermek született.

Megbízhatóak-e intuícióink?

Ha intuícióink tapasztalatokra épülnek, és ha így gyorsabb és egyszer?bb döntéseket hozni, miért ne lenne jó mindig megérzéseinket követnünk? Két fiatal pszichológus a ’60-as években olyan döntési példákat kezdett gy?jteni, amikben megítélésük szerint az emberek szisztematikusan hibáznak. Amos Tversky és Daniel Kahneman munkáiból mára önálló kutatási terület született, mely azt vizsgálja, miért van az, hogy intuícióink rendszeresen félrevezetnek bennünket.

Példa: Munkahelyén 30 db laptop beszerzésére kap feladatot. Az Ön dolga, hogy válasszon ’A’ és ’B’ típus között, melyek árban és legfontosabb teljesítménymutatóikban szinte teljesen azonosak. A rendelkezésére álló hiteles forrásból származó statisztikák szerint az ’A’ jóval megbízhatóbb, mint  a ’B’. Vásárlás el?tt azonban körbekérdez a cégnél, és egyik kedves kollégája azt tanácsolja, hogy ’A’ típusú laptopot biztos ne vegyen. Neki nemrég egy ilyen típusban kiégett a processzor, és minden adata, családi fényképe, levelezése elveszett. Még ma döntenie kell – melyik laptopból rendelne a cégnek? Megoldás: Téves intuícióink egyik forrása az, hogy az élénk élményb?l származó információnak nagyobb súlyt adunk, mint a bár meghatározóbb, de kevésbé kiugró adatoknak. Sokszor inkább követjük ismer?seink tanácsát, még akkor is, ha hiteles statisztikai adatokra is támaszkodhatnánk. Esetünkben a több száz készülék megbízhatósági adatai helyett az egyetlen élénk beszámolóra hagyatkozni nem lenne ésszer? döntés.

Tversky és Kahneman heurisztikáknak nevezte azokat az egyszer? szabályokat, melyek alkalmazásával komplexebb helyzetekben is könnyen tudunk dönteni. Ilyen például, hogy az formálja-e a benyomásunkat, ami el?ször eszünkbe jut egy dologról, vagy az, amit el?ször megtanultunk róla? Például melyik személlyel találkoznánk szívesebben, Tamással vagy Péterrel? Tamás intelligens, szorgalmas, lobbanékony, kritikus, makacs, irigy. Péter irigy, makacs, kritikus, lobbanékony, szorgalmas, intelligens. A legtöbben Tamást választanák, pedig láthatjuk, hogy ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkeznek mindketten – a különbséget egyedül az okozza, hogy az els? benyomás határozza meg véleményünket. A heurisztikák segítenek minket egyszer?bben kezelni a komplex döntési helyzeteket, de ennek a szolgálatnak ára van. A vizuális illúziók mintájára gondolhatjuk ezeket a tévesztéseket kognitív illúzióknak.

Téves intuícióink származhatnak még olyan tapasztalatokból is, ahol maga a tanulási helyzet volt megtéveszt?. A tapasztalatoknak ugyanis nemcsak a mennyisége számít, de az is, hogy a valóságot minden oldaláról megismertük-e. Abból, hogy a Napot mindennap feljönni látjuk, nem biztos, hogy helyes elképzelésünk alakul ki annak valós mozgásáról…

Vegyünk példának egy teniszedz?t, aki több évtizede készít fel els?rend? játékosokat a bajnokságokra. Az évek során azt figyelte meg, hogy ha egy kimagasló teljesítmény után megdicséri a játékost, akkor annak utána romlik a teljesítménye – ha viszont egy gyengébb meccs után megszidja a sportolót, a következ? mérk?zésen jobban fog teljesíteni. Tapasztalata azt mondatja vele, hogy a dicséret nem jó motiváló eszköz, ha valami, akkor csak a számonkérés m?ködik. Edz?nk, még ha nem is tudatosan fejlesztette ki módszerét, biztos annak hasznosságában, intuíciója tapasztalatok százaira épül. Ám észre kell vennünk, hogy ez az intuíció – származzon bármilyen mérték? tapasztalati tudásból – nem feltétlenül megbízható. Hogy megértsük, miért van ez így, induljunk ki abból, hogy minden sportolónak van egy átlagteljesítménye, s néha ennél jobban, néha ennél gyengébben szerepel – hosszú távon azonban mindig az átlag lehet a legvalószín?bb elvárásunk. Tegyük fel, hogy sportolónk egyszer kiugróan jól teljesít. Következ? alkalommal ezt valószín?leg már nem tudja „megugrani” és gyengébb, vagyis az átlaghoz közelít? eredményt hoz. Egy kevésbé sikerült alkalom után viszont a teljesítményemelkedés a legvalószín?bb kimenetel. Mindebb?l az következik, hogy a nagyobb siker után nem feltétlenül a dicséret, hanem csupán a statisztikai szükségszer?ség miatt következik be teljesítménycsökkenés – s ugyanígy javulás a kudarc után. Edz?nk intuíciója arról, hogy a dicséret káros, torzított tapasztalati tanulásból származik és így félrevezet?. 

Ez a példa is azt szemlélteti, hogy bár intuícióink nagy szolgálatot tesznek nekünk, nem mindig racionálisak. Az elmúlt évtized döntés-pszichológiai kutatásaiból azonban ma már tudjuk, hogy ez az irracionalitás kiszámítható – azaz tévedéseink szisztematikusak. A Tversky és Kahneman által elindított kutatási irányzat mára számos kognitív torzítás leírásához vezetett. Ezek a torzítások minden emberre ugyanúgy hatnak – s többnyire ezek állnak döntési tévedéseink hátterében.

A szisztematikus tévedések egyik gyakori példája az ún. tervezési torzítás. A jelenség lényege, hogy rendszeresen alábecsüljük az összetett terveinkhez szükséges id?t vagy pénzt. Ki nem szembesül azzal vasárnap esténként, hogy a hétvégére tervezett teend?knek a töredékét sem sikerült teljesítenie, vagy hogy a lakásfelújítás költségei a tervezettet messze felülmúlták? Amikor saját terveinket szövögetjük, hajlamosak vagyunk mindig az ideális forgatókönyv alapján dolgozni, mások terveir?l azonban érdekes módon sokkal reálisabb képet tudunk alkotni. Érdemes tehát terveinket egy kívülálló szemszögéb?l is átgondolni.

Az intuíció fejleszthet?sége

Vajon szükségszer?-e, hogy id?r?l-id?re saját intuícióink csapdájába essünk? Egy új kutatási irányzat azt t?zte ki céljául, hogy ne csak azt tudjuk az intuitív döntésekr?l, hogy mikor tévesek, hanem azt is, hogyan lehetne még hatékonyabban használni ?ket. Az ELTE Pszichológiai Intézetében jelenleg egy olyan módszer kifejlesztése folyik, mely azt kívánja lehet?vé tenni, hogy nagyobb kontrollt gyakorolhassunk intuíciónk felett. A módszer általános mintázat-felismerési képességünket aknázza ki azáltal, hogy felkészít bennünket azoknak a helyzeteknek a felismerésére, melyekben megérzéseink rendszerint tévutakra vezethetnek bennünket. A helyzet felismerése tudatossághoz vezet, ez pedig lehet?vé teszi, hogy felülírhassuk els? benyomásainkat s a tudatos ésszer?ség vezérelhesse döntéseinket. A torzítások megismerése tehát azok leküzdéséhez vezethet el bennünket.

Az intuíció – mely szakértelmünknek és tévedéseinknek egyaránt forrása – ma már nem egy misztikus és megfoghatatlan jelenség, hanem a döntéshozásnak és ítéletalkotásnak a tudomány számára is elfogadott és vizsgálható módja. A kutatásokból sokat tudunk arról, honnan erednek és hogyan m?ködnek megérzéseink – a cél ma már az, hogy intuíciónk passzív követ?ib?l azok aktív és hatékony felhasználói lehessünk.

Dr. Aczél Balázs – doktorátusát a Cambridge Egyetemen szerezte, jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézetének adjunktusa. Szakterülete döntéshozás-menedzsment.