Bár a legels? kérdés mindig az, hogy „miért, mi volt az ok?”, nem lehet egyetlen okról, s?t, okokról sem beszélni. Az öngyilkossági kísérlet és a befejezett – tehát halállal végz?d? – öngyilkosság több rizikófaktor komplex egymásra hatásának eredménye. Ilyen tényez?k a pszichiátriai betegségek – különös tekintettel a hangulatzavarokra –, a reménytelenség érzése, az egyedül élés és az alacsony szocio-ökonómiai státusz. Ezek közül egy vagy több tartósan vagy átmenetileg sok embernél fennállhat élete során, de legtöbbjük szerencsére sosem kísérli meg, és még kevesebbnek sikerül. Vagyis, a mentális zavarok ugyan az öngyilkos viselkedés rizikófaktorai, el?rejelz? erejük mégis kicsi, és nem adnak egyértelm? választ arra, hogy valaki miért próbálja megölni magát.

Az öngyilkos viselkedés (suicide behaviour)

Összefoglalóan így nevezzük a szándékos önsértést, az öngyilkossági gondolatokat, az öngyilkossági kísérletet és az öngyilkosságot.  Utóbbi azt jelenti, hogy valaki az élet kioltására alkalmas eszközt és módszert választva vet véget az életének, elutasítja az életment? beavatkozásokat, illetve úgy cselekszik, hogy ilyen segítség minél kisebb valószín?séggel érkezzen. Az úgynevezett racionális öngyilkosság – amikor egy mentálisan egészséges személy racionális döntése az öngyilkosság – ritka kivétel, ha egyáltalán létezik ilyen.

Számok és tények

* Magyarországon 2015-ben a KSH adatai szerint 1870 befejezett öngyilkosság történt. Ez a szám az 1980-as évek közepén volt a legmagasabb, több mint duplája a mainak.

* 2000 és 2013 között 34 százalékkal csökkent az öngyilkosságot elkövet?k aránya.

* Becslések alapján minden öngyilkosságra kb. 20 öngyilkossági kísérlet jut.

* Három és félszer annyi férfi vetett véget önkezével életének, mint n?, ugyanakkor a kísérletet elkövet?k között több a n?.

* A statisztikákból tudjuk, hogy az id?sek (75 év felettiek) és a 45-55 év közötti férfiak a legveszélyeztetettebbek.

Magunk ellen forduló indulat

Az öngyilkossági krízis állapotát egy olyan intenzív érzés kíséri, amit Konrad Michel és Anja Gysin-Maillart svájci kutatók lelki fájdalomnak neveznek. A fájdalomnak ez a formája rosszabb lehet bármilyen fizikai fájdalomnál is. Ilyen akut állapot akkor alakulhat ki, amikor azt éljük meg, hogy valami alapjaiban fenyegeti „én”-ünket: például egy szeretett személy vagy egy fontos életcél elvesztése, kudarcélmény, csalódás. Ilyenkor minden bizonytalanná, reménytelenné válik, és úgy érezhetjük, az id? megáll, semmi sem változhat többé.

Az öngyilkossági veszély akkor fokozódik, amikor a negatív események hatására elkezdjük saját magunkat hibáztatni, elutasítani, gy?lölni. A kiúttalanság és reménytelenség érzésével párosuló intenzív düh és harag aztán magunk ellen fordulhat. Bekapcsol egy riasztó, átbillen egy kapcsoló, és az ezt követ? negatív érzelmeket már nehéz kontrollálni. Ezért is van az, hogy az öngyilkossági kísérleten átesettek utólag gyakran arról számolnak be, hogy tettük idejében önkívületi állapotban cselekedtek, nem voltak önmaguk és eltávolodtak fizikai testükt?l. Valamiféle elidegenedett, automata üzemmódban léteztek azokban az órákban, percekben.

Ezt az állapotot önmagunk – Heinz Kohut pszichoanalitikus fogalmával a szelf – érzékelésének radikális megváltozása jellemzi. A beszámolók szerint a korábban elviselhetetlennek érz?dött lelki fájdalom is megsz?nik az öngyilkossági kísérlet körüli rövid id?ben. Ebben az állapotban gyakorlatilag lehetetlenné válik a racionális cselekvés, tervezés és gondolkodás. Ezt az eltávolodott, elidegenedett lelkiállapotot nevezzük disszociációnak.

Az érzelmi és a racionális agy

Az agykutatások legújabb eredményei segítenek jobban megérteni, mi is történik az agyban az öngyilkossági krízis állapotában. Normális, különösebb stresszt?l mentes helyzetekben viselkedésünket két agyterület harmonikus együttm?ködése határozza meg. Az egyik, a racionális rész a homloklebenyben helyezkedik el és központi irányító rendszernek is nevezik. A másik, az érzelmekért felel?s rész az agynak egy ?sibb, agykéreg alatti, ún. limbikus rendszerében található. Az 1990-es évek óta Joseph LeDoux kutatásai nyomán err?l az agyterületr?l is egyre többet tudunk. Ez a régió – és különösen az itt lév? amygdala – felel?s a veszélyhelyzetek felismeréséért és a gyors viselkedéses reakciók elindításáért.

Egy testi épséget fenyeget? helyzet akut stresszreakciót válthat ki, amely adrenalin felszabadulásával jár, és ilyenkor beindul az ismert „üss-vagy-fuss” („fight or flight”) reakció. A megnövekedett adrenalin- és kortizolszint jelent?sen csökkenti, vagy akár blokkolja is a homloklebeny-kéreg – tehát a gondolkodásért, tervezésért, problémamegoldásért felel?s agyi terület – m?ködését. Mára több kutatási adat is igazolja, hogy a súlyos öngyilkossági kísérleten átesett és major depresszióban szenved?knél ezen agyi terület m?ködése csökkent.

Az önsért? viselkedés emléke

Az öngyilkossági kísérlet élménye – annak minden környezeti, viselkedéses, érzelmi és gondolati kapcsolatával – „bevés?dik” az agyba. Egy ilyen, vagy ehhez hasonló traumatikus helyzethez kapcsolódó negatív gondolatok (pl. „minden mindegy, senki sem tud rajtam segíteni, nem szeret senki”), érzelmek (szégyen, düh stb.) és viselkedéses reakciók (pl. maga az öngyilkossági kísérlet vagy éppen az, hogy nem kérek segítséget) mintegy konzerválódnak, egy csomagban raktározódnak el az agyban, amit öngyilkos m?ködésmódnak is nevezhetünk. Ez aztán kés?bb, hasonló helyzetekben képes újra m?ködésbe lépni– a maga összes negatív gondolatával, érzésével és viselkedéses válaszával. Ahogy az idegtudományok képvisel?i mondják: „amik együtt vés?dnek be, azok együtt aktiválódnak”.

Lelki fájdalom átélésekor az öngyilkosság egy könnyen aktiválódó viselkedési módként áll rendelkezésre. Ezért van az, hogy a befejezett (azaz halállal végz?d?) öngyilkosság legf?bb rizikótényez?je a korábbi öngyilkossági kísérlet. Ez a rögzült m?ködésmód pedig sajnos hosszú éveken át megmaradhat, és adott helyzetben aktiválódhat. Éppen ezért kulcsfontosságú az, hogy az öngyilkossági kísérleten átesettek – a jöv?beni krízishelyzetek hatékonyabb kezelése érdekében – minél el?bb szakszer? ellátásban részesüljenek, amelynek keretében új megküzdési stratégiák kidolgozásához kapnak segítséget.

Az öngyilkosság f? rizikótényez?je: a depresszió

Az öngyilkosságot illet?en sosem beszélhetünk egyetlen kiváltó okról. Számos lelki, testi, szociális és kulturális tényez? befolyásolja, de még bizonyos id?járási változók is. A rizikótényez?k bejósló erejük alapján rangsorolhatók.

A kezeletlen major depresszió az egyik legfontosabb rizikótényez?. Egyes becslések szerint az öngyilkosságot elkövet?k 75 százaléka ebben szenvedett.

A depresszív hangulatzavarra jellemz?, hogy az egyén reményvesztett, gyakran szégyelli és hibáztatja is magát azért, amiért ilyen lelkiállapotban van, és hogy ezen nem képes önerejéb?l változtatni. Az elhatalmasodó reménytelenségérzés miatt ezek az emberek nehezen kérnek segítséget. Gyakori öngyilkossági gondolataikról pedig sokszor egyáltalán nem mernek beszélni még barátaiknak, családtagjaiknak sem.

Gyakori tévhit, hogy a depresszió, mint betegség pusztán akarater?vel legy?zhet?. Ez amúgy sajnos a mentális zavarokat globálisan érint? el?ítélet része. Kinek jutna eszébe egy vakbélgyulladásban szenved? betegnek azt mondani, hogy „nézd, igazából csak össze kéne szedned magad”?

Ez a depressziót érint? vélekedés azért téves, mert súlyos hangulati zavarban a normál agyi funkciók megváltoznak: az agykéreg azon részének aktivitása csökken, amely a problémamegoldásért, tervezésért felel?s. Ilyen állapotokban önmagunk észlelése, az én-érzés is torzul, és eluralkodnak a saját magunkkal, a világgal és a jöv?nkkel kapcsolatos negatív gondolatok. Mindez pedig elvezethet addig, hogy egy ponton az öngyilkosság t?nhet az egyetlen kiútnak.

A depresszió mint betegség kialakulásának lelki hátterében gyakran áll valamilyen gyermekkori traumatikus élmény, például elhanyagolás vagy fizikai bántalmazás, családon belüli er?szak, érzelmi mell?zés. Ezek a traumák már az átélésük idején is lelki fájdalomhoz kapcsolódnak, és ez az élmény maradandó emléknyomot hagy az agy limbikus rendszerében. Ezek az élmények aztán kés?bb, feln?ttkorban jelent?sen csökkenthetik a stresszválaszok feletti kontroll készségét, f?ként olyan helyzetekben, amikor a személy érzelmileg fenyegetve érzi magát.

Egy 2014-es összefoglaló tanulmány szerint az öngyilkosság pszichológiai folyamatát tizenegy jelent?sebb elmélet próbálta leírni az 1950-es évek óta. Többségük a hátterében álló egyéni tényez?ket és kognitív struktúrát írja le, de nem ad választ arra, hogy ezek az egyéni – intrapszichés – tényez?k milyen kapcsolatban vannak egymással, illetve hogyan hat rájuk a társas, interperszonális környezet?

Thomas Joiner amerikai öngyilkosság-kutató (szuicidológus) 2005-ös elmélete az öngyilkos viselkedést társas viszonylatban próbálja értelmezni. Az elméletnek két alappillére van: egyik a valahova, valakihez tartozás érzése, illetve ennek az érzésnek a hiánya, a másik pedig a félelem átélésének tanult képtelensége.

Joiner elgondolása szerint, ha krónikusan nem elégül ki a valahova tartozás alapvet? szükséglete – vagyis a személy úgy éli meg, hogy terhére van másoknak, elszigetel?dött –, akkor feler?södhetnek az öngyilkossági gondolatok, fantáziák. Pontosabban a valahova tartozás érzésének hiánya, illetve az érzése, hogy ? mások számára terhet jelent, valamint a helyzet változásának reménytelensége együtt eredményezik az öngyilkossági vágy megjelenését. Ez azonban Joiner szerint önmagában nem vezet öngyilkossághoz, de ha ehhez a fizikai fájdalom átélésének tanult képtelensége is társul, akkor jelent?sen megn? az öngyilkosság rizikója.

Mi a teend? öngyilkossági krízis esetén?

Személyiségünk, múltbéli tapasztalataink és aktuális mentális állapotunk is befolyásolja azt, hogy hogyan kezeljük az érzelmileg túlf?tött kríziseket. Vannak, akik extrém stresszhelyzetekben azt élik meg, hogy a dolgok sosem fognak változni, s az átélt lelki fájdalom mindent elural. Mások inkább bíznak abban, hogy az elviselhetetlen érzelmek vagy zavaró gondolatok nem tartanak örökké. A krízishelyzetek kezelésében azonban a legtöbb ember számára kulcsfontosságú, hogy tudjon segítséget kérni egy olyan személyt?l, akiben megbízik, akivel meg tudja osztani érzelmeit, gondolatait. Ha valakinek már volt öngyilkossági kísérlete, akkor lényeges, hogy megtanulja felismerni magán az újabb öngyilkossági krízis jeleit, és segítséget kérjen. Az ? esetükben sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a negatív érzelmek és az önmaguk felé irányuló indulat átveszik az irányítást, és bekapcsol a korábban említett öngyilkos m?ködésmód. Szakember segítségével ki lehet dolgozni egy olyan biztonsági stratégiát, melynek része a veszélyeztet? jelek felismerése, de része a tervezés, illetve a felkészülés egy esetleges újabb krízisállapotra.

Az öngyilkossági kísérleten átesett páciensekkel való terápiás munka során ezért célszer? személyre szabott listát összeállítani, amely a következ?ket tartalmazza: tevékenységek, amelyek segítenek a feszültség kezelésében, a besz?kült állapot oldásában; olyan személyek nevét és elérhet?ségét, akiket krízis esetén fel lehet hívni; lelki els?segély telefonszámait, illetve olyan szakember elérhet?ségét, aki megfelel? szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik egy akut krízisállapot kezelésében.

TÉNYEK AZ ÖNGYILKOSSÁGRÓL

* Magyarországon évente kb. 25-30 ezer öngyilkossági kísérlet történik. Ám 90 százalékuk kés?bb sohasem fogja megismételni kísérletét.

* Tíz emberb?l, akik öngyilkosságot követtek el, nyolc beszélt a szándékáról.

Téves az a hiedelem, hogy „aki beszél róla, az úgysem fogja megtenni”. A tapasztalat ezzel szemben az, hogy a legtöbben konkrétan megfogalmazzák halálvágyukat, öngyilkossági gondolataikat, így kommunikálva tehetetlenség-érzésüket, s ezzel egyben segítséget is kérnek.

* Az öngyilkosságban elhunytak 50-57 százaléka élete utolsó hónapjaiban felkeres valamilyen egészségügyi ellátót (háziorvost, pszichiátriai gondozót, stb.).

Sokan testi betegségükön, panaszaikon keresztül jelzik azt, hogy lelki krízisben vannak.

* Tavasszal és kora nyáron gyakoribb az öngyilkosság.

A józan észnek látszólag ellentmondó, de a világon mindenhol – még a mediterrán országokban is – igazolt adat, hogy a kezd?d? jó id? megnöveli az öngyilkossági hajlandóságot.

* Az öngyilkosok kb. kétharmada az els? kísérletébe hal bele.

Ez az adat a megel?zés, a kezeletlen depresszió korai felismerésének roppant fontosságát támasztja alá, amiben a mentálhigiénés szakembereknek, a háziorvosoknak ugyanúgy kulcsfontosságú szerepe van, mint a kisebb formális és informális közösségeknek.