Tinikultusz vagy divathullám az emo-jelenség? Vajon miért foglalkozik egy 14 éves az ?serd?k kihalásával, miért érdekli a kamaszokat az élet fájdalmas oldala, miért válnak melankolikussá, depresszívvé, esetenként szuiciddá legfelh?tlenebb években?

Ezekre, és még sok érdekes, néhol megdöbbent? kérdésre keresem a választ a következ?kben. Írásomban megpróbálom a mai szül?k egyik legnagyobb félelmét más megvilágításba helyezni. A fiataloknak pedig – legyen az emós vagy anti-emós – szeretném bemutatni annak a „világnak” a következményeit, amit maguk köré álmodtak. 

Zenei alapok

Az emo zenei irányzat az 1980-as évek Amerikájából indult térhódító útjára. A kifejezés az angol emotion, azaz érzelem szóból eredeztethet?. A 80-as években tevékenyked? punk, hardcore zenekarokat nevezték „emónak”, emocore-nak”, amely az érzelmes szövegre és punkos dallamvilágra utal. Dalszövegeik nagyrészt szociális és politikai töltet?ek voltak. Az emo jelentette az önsajnáló, mélabús, érzelg?s zenei irányvonalat.

Az 1990-es évekt?l az indie-rockzenét játszó zenekarok nagy részét illették az emo jelz?vel – az indie rock gitárral kísért él?zene, amely a 70-es, 80-as évek stílusából táplálkozik. Ez az irányvonal nagyrészt Nagy-Britanniából indult, ide soroljuk az Oasist, a Pulpot vagy akár a Blurt. Az együttesek egyre népszer?bbé, egyre populárisabbá váltak, ami az emo irányvonalat a hétköznapi zenekultúra részévé tette.

Az indie emo legmarkánsabb hulláma 1994 és 2000 közé tehet?. Az Egyesült Államok zenei magazinjai minden olyan zenekart, amelynek a hangzásvilága hasonlóságot mutat az érzelmes punkzenével, indie emo vagy emo címkével illették. A Jimmy Eat World, a Weezer, a Sunny Day Real Estate váltak iránymutató zenekarokká. 1998-ban a Teen People magazin az emo stílust a legmen?bb zenei irányzatnak titulálta. A 2000-es évekt?l Amerikában sorra jelentek meg a trenddiktáló zenekarok: My Chemical Romance, Fall Out Boy, Good Charlotte.

Az emo európai sikertörténete a 2005-ben debütáló Tokio Hotel zenekar berobbanásával vette kezdetét. Az együttes koncertturnéjával bejárta egész Európát, így az emo zenéje átjárta a kontinenst. Kis országunk palettáján az Anti Fitness Club, valamint  No Thanx er?sbíti ezt a zenevilágot. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Emo_(zene))

Ismertet?jegyek

Nehéz konkrét definíciót adni arra, ki is az emós, egy biztos, az emót tápláló populáció tagjai alatt a mai Y-generációtértjük. Vagyis a 12-25 éves felnövekv? generációt (Tari, 2008).  Bármennyire tömegjelenség az emo, nem tudjuk keretek közé szorítani. A stílus követ?inek legjellemz?bb ismérve a zenei hangzáson kívül a küls? megjelenés. „Darkos”/sötét smink, feketére festett körmök, piercingek, szembe fésült sötét, egyenes haj, „retrós” ruhák, halálfejés/halállal/fegyverekkel kapcsolatos ábrák, kit?z?k, extrém kiegészít?k. Állításuk szerint a hajuk szemükbe fésülésének szimbolikája, hogy a világ gonosz oldalát nem szeretnék a látóterükbe engedni.  Ruházatukra jellemz? a nagyon sz?k cs?nadrág; színes, mintás pólók; nagy csatos öv; tornacip?; gyakori a sapka, illetve extrém láncok viselete. 

Ki is vagyok én?

A serdül?korban kialakuló nemi identitás, testkép, énkép fejl?désében, az esetleges krízisjelek el?fordulásában nagy szerepe van az emo által diktált divat/stílusirányzatnak, ami a nemi szerepek összemosódását képezheti. A fiúk és a lányok öltözködése nem tér el egymástól. A kamasz fiúktól elvárt a n?iesebb öltözködési kultúra, ami a 21. század által közvetített metroszexuális férfimodellt preferálja. A lányoknál pedig ennek az ellentétpárja, a fiús öltözködés a követend?  (Tari, 2007).

Az emós kamaszokra jellemz?, hogy a nemi szerepek egylény?vé tétele során gyakran jelentkeznek náluk biszexuális, akár homoszexuális attit?dök. Különböz? közösségi, rajongói honlapok galériájában találkozhatunk egymással csókolózó fiúkkal, egymást simogató lányokkal – ami nem jelenti feltétlenül, hogy a másik nemhez vonzódnak, egyszer?en úgy gondolják, a nemi szerepek nem határozzák meg az érzelmeiket (Földes, 2007). Erik Erikson (1971), a pszichoszociális fejl?désmodell szül?atyja szerint a serdül?kor legfontosabb feladata az identitás megtalálása, illet?leg ennek krízise, az identitás diffúziója, az e korban létrejöv? fejl?dési aspektus. Az említettek függvényében számos, további gondolkodásra serkent? problémával találkozhatunk. Hiszen a serdül?k számára a ki vagyok én kérdése az egyik legmarkánsabb identitás-kifejez? eszköz, amelyet testi és lelki fejl?dés együttese formál (Erikson, 1971). Kérdéses, milyen mértékben befolyásolja a mai Y-generáció önazonosságkeresését a kortárs tini szubkultúra irányvonala, a fiúk femininné válása és a lányok fiús vonásainak felnagyítása. Az emós kamaszok nem szeretnének különbözni egymástól, úgy gondolják, a szexuális orientáció sem lényeges: az egymás iránti érzelmek intenzitása, kölcsönössége felülemelkedik a nemeken. Erikson (1971) álláspontja szerint a fiatalok számára saját kortárscsoportjuk a viszonyítási, követési minta. Ezáltal magukat egy közösség részeként határozzák meg, azonosulási lehet?ségként szolgál számukra a trend követése, ami nem más, mint a végletekig érzelmes, befelé forduló, világfájdalommal bíró emo tini. Kés?bbi életszakaszaikban rá kell eszmélniük a nemi szerepek és az énazonosság valódiságára, amely akár feln?ttkori válságot is eredményezhet.

Többet érsz, mert te sem vagy gép; avagy tények és tévhitek az emókról        

A fejezet címe magában hordozza azt az érzelmi színezetet, amelyet az emo kultusz hirdet. A két dalcím (Többet érsz – Anti Fitness Club; Te sem vagy gép – No Thanx) ötvözete h?en tükrözi a mai fiatalság által közvetített gondolat vezérszálát. Kis hazánk legnépszer?bb punk/rock együttesei külföldi „rokonaikhoz” hasonlatos mondanivalót közvetítenek dalaikban. Szövegeik a kamaszokat legmarkánsabban foglalkoztató témákról szólnak, a szerelemr?l, a gonosz feln?tt világról, a megnemértésr?l, a világ pusztulásáról, az egyén individuum voltáról, az ellenséges külvilágról.

Természetesen sokak fejében megfordult, miért érdekel egy kamaszt a fenti témák közül bármelyik is. Az egyik legolvasottabb közösségi oldalon a következ?k olvashatók arról, miken gondolkodnak az emós fiatalok: miért is élünk; mi lenne, ha az emberiség kihalna; mi van a halál után; miért lett ilyen rossz a világ, miért rossz irányban fejl?dünk (http://emo001.mindenkilapja.hu/?m=2514090). Gondolta volna bárki is 10 évvel ezel?tt, hogy serdül? fiatalok fejében megfordulnak ezek a gondolatok? A válasz: természetesen, hiszen mindig voltak és lesznek fiatal lázadó mozgalmak – régen hippik, rockerek és punkok, ma emósok. Eddig azonban még sosem öltött ennyire nyílt és tömegméret? formát a kamaszok sötét világképe. A fentiek során említett Erik Erikson barátja és munkatársa, Peter Blos (1973) úgy véli, a serdül?kori bels? félelmek, szorongások elhárításának egyik fontos momentuma az úgynevezett uniformizmus jelensége. Eszerint a serdül?k úgy próbálják saját problémáikat háttérbe szorítani, hogy minél inkább kortársaikra szeretnének hasonlítani, úgymond uniformizálódnak az általuk kiválasztott csoporttal – ez mindennem? kamasz lázadó referenciacsoportra értend?, kortól, nemt?l, tevékenységt?l függetlenül. Ebben az id?szakban a kortárscsoportok szerepe felértékel?dik, a kamasz a legtöbb id?t, mind az iskolában, mind a szabadidejében a vele egyid?sekkel tölti. Kikerülhetetlen tényez? a csoport, jelen esetben a kortárscsoport szuggesztív hatása, ami sok esetben háttérbe szorítja az egyéni motivációt, és a csoportérdek kerül el?térbe (Vikár, 1999). A hangsúly a „közösen” szóra tev?dik: közös érzések, gondolkodás, világnézet. Az emo-csoportokra jellemz? az úgymond „közös depizés”, a saját és az ?ket körülvev? világ problémáinak feldolgozása, sok esetben felnagyítása és elmélyítése. A csoportkohézió eszközeként szolgálnak még a küls? jegyek, a hasonló öltözködés, hajviselet, színek, kiegészít?k. Tari Annamária (2008) szerint a csoport összetartó erejét mutatja a közös nyelv használata: az infantilis rövidítések, gyermeki érzelmeket tükröz? kifejezések használata, ami egyrészt kohéziós er?ként szolgál, másrészt a küls? környezet távolságtartására apellál.

Fontos kiemelni a tinik valós lelki folyamatairól: nem tudhatjuk, vajon a fent leírt gondolati ösvényeket mennyire élik meg valósan, vagy mennyire követnek egy világméret? trendet? Egy biztos, a slágerlisták élmez?nyében szerepl? punk, rock, emo zenekarok dalaikkal teljes egészében a fent említett érzésvilágot közvetítik – ezáltal a fiatalok megtalálhatják az ?ket támogató, együttérz? közeget, ahová tartozni szeretnének.

Saját maguk vallják, hogy körükben gyakoriak az úgynevezett falcolások, a karjukon borotvával, pengével okozott vágások. Tény, hogy az emók gondolatai nagyrészt a halál körül forognak, de végezni magukkal nem szeretnének. A vagdosások a testükön segélykiáltások a szüleik felé. Tör?désre, odafigyelésre vágynak, mint bármelyik kamaszgyerek (Tari, 2007).  Felmerül a kérdés: serdül?kori depresszió vagy esetleges divathullám seper át a mai fiatalokon. A kamaszkori depresszió jegyei egybemosódnak az emós fiatalok által hirdetett érzésvilággal: szomorú hangulat, gátoltság, besz?kült gondolkodás, kisebbségi érzés és folytonos aggodalmaskodás.  A serdül?korban generálódó depresszió a veszteséghez, a gyászhoz kapcsolódik: elveszíti a gyermekkorát, az idealizált szül?képhez való köt?dését. Vikár György (1999) véleménye szerint a fiatalkori depresszió nagyon ritkán jelentkezik nyíltan, ez a ténymegállapítás ellentmond az emo által világméret?vé tett együttes „világfájdalomnak”. A fiatalok fejében a halál visszafordítható folyamat, nem végleges. Sok kamasz fantáziálgat a saját temetésér?l, haláláról, ami ennek az id?szaknak a természetes velejárója. Akkor válik vészjellé, ha a gondolatai besz?külnek, és oly mértékben negatívvá válnak, hogy az öngyilkosság kísérlete megfordul a fejében. Észre kell vennünk: a serdül?k önsanyargatása, a magukra irányuló agresszió segélykiáltás az iskola, a kortársak, de leginkább a szül?k felé  (Vikár, 1999).

Lehetséges, hogy küls?re már nem gyerekek, de a lelkük nem n?tt fel – és nem is kell feln?nie – ilyen id?sen. Tari Annamária (2008) pszichológus nevezi a mai felnövekv? generációt „bébi-harcosoknak”. Akik már a fogyasztói társadalom teljes jogú tagjai, mégsem tudják megfelel?en feldolgozni és értékelni a körülöttük „rohanó” világot, ez generálja bennük, a depresszió jellemvonásait.

Egymásra mutogatás helyett

Egy újabb tyúk-tojás problémával állunk szemben: a szül?k a médiát, a média pedig a szül?ket hibáztatja. A mai felnövekv? generáció olyan világba „csöppent”, ahol az egymás iránt táplált érzelmek helyét átveszi a kapcsolati t?ke. Az ebb?l származó profit érdekében mindent elkövetnek, s korunk fogyasztói társadalma bennük látja a legh?bb célcsoportot. A „legmen?bb” divatmárkák nemcsak követelik, hanem ?k maguk diktálják az emo-stílus küls? meghatározóit. 13 éves korukra divatkövet?k lesznek, olyan viselkedésmintázatokat és ambíciókat állítanak fel, mint a feln?tt generáció tagjai. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen az internet adta lehet?ségek és hozzáférések tárháza korlátlanul és cenzúramentesen a kezükben van. Az id?sebb korosztályhoz szóló tartalmakat böngészik. Tari Annamária (2008) szerint a legmarkánsabb veszélyforrás a feln?tteknek íródott honlapok, blogok, fórumok olvasása, hiszen a kamaszok még nem rendelkeznek megfelel? érzelmi kapacitással és belátó érzelmi folyamattal, így az általuk észlelt információk torzultan és nem az adott értelmi szinthez mérten kerülnek feldolgozásra. A feln?tteket érint? problémák, gondok foglalkoztatják ?ket, úgy érzik, kell?en érettek ahhoz, hogy a feln?tt világ tagjaivá váljanak (Tari, 2008). Az internet, illetve a televízió hatására a realitás és a fantázia összemosódott, lehet?ségük van más ember b?rébe bújni, másvalakinek kiadni magukat. Közösségi oldalakon, rajongói honlapokon a vágyott énjük kerülhet el?térbe. Saját kis világot tárhatnak a közösség felé, saját zenei stílust, gondolatokat, fotókat. Jellemz? a mai fiatalságra, kiváltképp az „emós” serdül?kre az „egózás” jelensége. Saját magukat fényképezik, gyakran tükör el?tt, ezeket a képeket feltöltik a világhálóra (Földes, 2007). A céljuk az önmegvalósítás és önmaguk propagálása a külvilág felé.

A gyermekkor és a fiatalság iránti érzéseik ambivalensek: egyrészt degradálónak tartják „gyermeki valójukat”, ezért „átveszik” és saját kis világuk gondolatstruktúrájába generálják át az id?sebbek problémáit. Különböz?, általuk szerkesztett honlapokon hangot adnak érzéseiknek, és kommunikálni tudnak a többi, hasonló érzés? fiatallal. Ez az anonimitás lehet?ségét adja, illetve er?síti a csoportnormát és -gondolkodást. A valahová tartozás élménye, akár „elektronikus formában” is, pótolja a köt?désnek azt a hiányát, amit a szül?khöz való érzelmi kapcsolat táplálna.

A túl korai önállósodás, felel?sség és feladattudat szorongóvá és frusztrálttá teszi a kamaszok életét. Szinte többet járnak külön foglalkozásokra, mint iskolába, gimnáziumi éveik alatt minimálisan egy idegen nyelvb?l abszolválniuk kell egy nyelvvizsgát, felkészít?kre, fakultációkra kell járniuk (Tari, 2008). Vikár György (1999) úgy gondolja, a mai társadalom olyan normákat vár el a kamasztól, amelyek nem állnak arányban valódi, korának megfelel? képességeivel. A feln?ttek, a szül?k elvárásai jogossá teszik a gyermeklét devalválódását, illetve az ambivalencia érzését az id?sebb generáció iránt. Hiszen mit lát a gyermek: anya-apa dolgozik, alig van otthon, ha hazaér fáradt, feszült, frusztrált. A serdül? gyakran fedezi fel magában azokat a viselkedési, érzelmi, gyakran világnézeti attit?döket, amelyek a szül?t?l ivódtak belé, ez a felfedezés gyakori szégyenérzettel jár saját maga irányában  (Vikár, 1999).  Így inkább bezárkózik a szobájába, bekapcsolja a számítógépét, és belép az általa kreált, a valóságtól markánsan eltér? világba. Ahol tud kommunikálni, barátkozni, az érzéseit megosztani, ahol kell? támaszra talál a kortársai körében. Miután a családi kommunikáció szintje lecsökkent a praktikus kérdésekre, az érzelmek teljes mértékben háttérbe szorultak (Tari, 2008). Diszkomfortérzést ad neki a jöv?vel kapcsolatos gondolkodás, a gyermekkorában megélt teljesítményélmény negatív attit?dökkel párosul: állandó viszonyítgatás, felel?sségre vonás. A társadalmi és gazdasági tényez?k az önállóbb életérzés és életforma kialakítására sarkallják a serdül?t (Vikár, 1999). Ennek ellenére érzi, hogy nem szeretné a feln?ttség kapuját átlépni, de gyermekként, mint individuum nem tud érvényesülni, hiszen a szüleivel kölcsönös függésben él – ezért teremt magának egy köztes világot, amit az internet és a csoportba tartozás táplál.

Az emós fiatalok passzívan lázadnak, az élet dolgain filozofálnak, a ridegség, a nemtör?dömség ellen lázadnak. Mindez nem más, mint segélykiáltás: a falcolások a testükön, a zenéjük, az öltözködésük, a melankolikusságuk mind-mind kiáltás, a szül?k felé.

Több mint gyerekjáték

Végs? gondolatként fontosnak tartom, hogy helyet kapjon a „külvilág” véleménye. Hiszen sokak szemében egy újabb divathullám, tini?rület az „emo-jelenség”, veszélytelennek és túlzóan önsajnálkozónak titulálják. Az emósok esetében az öngyilkosság tényét, a testen lév? falcolásokat, a halál körüli érzéseket az emberek nagy része divathullámnak, egyfajta tinikultusznak tekinti, amely a feln?tt generáció szerint komolytalan. 2008 májusában egy 13 éves angol „kislány” felakasztotta magát a saját emeletes ágyán, mert összeveszett a szüleivel. A nyomozásból kiderült, nagyon gyakran beszélt barátaival az öngyilkosság, a halál szépségér?l/bájáról (http://index.hu/kultur/zene/emo2630/).

Az emo-jelenséget nem tekinthetjük veszélytelen és ártalmatlan tinikultusznak, az önbántalmazás, a depresszió, az öngyilkossági kísérlet tömegjelenséggé n?tte ki magát a kamaszok körében. „Személyiségfejl?désükben még gyerekekként fosztódnak meg attól a gyerekkortól, ami nekik alanyi jogon járna” (Tari, 2007) és túl korán válnak a problémákkal küzd?, gyermekkor önfeledtségét mell?z? társadalom részévé.

Felhasznált irodalom

Blos P. (1973): Adolescenz –  in: Vikár Gy. Az ifjúkor válságai (1999) Animula. Budapest

Erikson E. H. (1971): Gyermekkor és társadalom. Osiris Kiadó. Budapest. 2002

Földes András (2007): Nem transzvesztita, nem depressziós, csak emo.  http://index.hu/kultur/eletmod/emo071011/

Tari Annamária (2008): Y-generáció. Házi jegyzet

Tari Annamária (2007): Veszélyes-e az emo?  http://www.tariannamaria.hu/cikkek/publikacio/13-emo.html; http://velvet.hu/onleany/emo070601/

Vikár Gy. (1999): Az ifjúkor válságai. Animula. Budapest

A pályamunka szerz?je a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának III. éves hallgatója