Professzor úr, milyen nagy esemény f?z?dik 2006-hoz az Ön pályáján? Azért kérdem, mert 1970-ben doktorált az egyetemen, 1982-ben védte meg kandidátusi disszertációját és 1994-ben lett a biológiai tudományok doktora. Vagy véletlen lenne az a 12 éves ciklikusság?

Érdekes és váratlan kérdés, ezt a ciklikusságot még magam sem vettem észre! Ami 2006-ot illeti, ilyen nagy fajsúlyú dolgok nem történtek velem, de az például mégis fontos esemény, hogy ebben az évben két, számunkra fontos közleményünk jelent meg – ezek a n?i és férfi agy finomszerkezetében található különbségek hormonális hátterét elemzik.

Az Ön egyik f? kutatási területe a nemi hormonok szerepének vizsgálata az idegi alkalmazkodóképesség alakulásában. Elmondaná, hogyan talált rá erre a témára, mi volt az, ami felkeltette iránta az érdekl?dését?

Szerintem az ún. alapkutatások lehetséges témái állandóan jelen vannak környezetünkben, és sok tényez? befolyásolja az embert abban, hogy számára az adott pillanatban mi a legérdekfeszít?bb. Ilyen tényez? lehet egy széles látókör? f?nök, de a szakterületen dolgozó kutatótársakkal való beszélgetések során is számtalan esetben merülnek fel olyan, korábban észre sem vett összefüggések, amelyek izgalmasnak látszanak. Saját kutatási témám esetében eléggé egyszer? a válasz, hiszen az emberi kultúrtörténet legtöbbet vitatott kérdésér?l, a n?i-férfi különbségek megértésér?l, értelmezésér?l és megítélésér?l van szó. Ez, amióta ember az ember, mindig izgatta fantáziáját, és a m?vészetekt?l a jogig számos irányból közelítettek hozzá. Az agykutató szemszögéb?l nézve nagyon fontos lenne azt megértenünk, hogy mik a szerkezeti, sejt- vagy akár molekuláris szint? alapjai azoknak a nyilvánvaló különbségeknek, melyeket gondolkodásunkban, viselkedésünkben naponta tapasztalunk.

A kérdések izgatták el?ször vagy a válaszok? Tehát az, hogy miért és milyen különbségek vannak a n? és a férfi agyában, idegrendszerében, vagy az, hogy mire lesz jó, ha tudjuk a választ ezekre a kérdésekre?

Hihetetlenül bonyolult dolog ez, mert ha az ember valamit szeretne megtudni a természett?l, akkor az els? nagy feladat a megfelel? kérdés feltevése és az alkalmas módszer megtalálása. Ha jó a kérdés (ami egy kísérlet megtervezését jelenti), akkor el?bb vagy utóbb jönnek a válaszok is, de – és ez az alapkutatás szépsége és izgalma – ekkor korántsem biztos, hogy tudjuk, mire lehet jó ez a válasz.

Mik a f? különbségek a n?i és a férfi agy között alaktani, szerkezeti és funkcionális szempontból? (Láttam egy jó humorú „tudományos showmant” az interneten, ? úgy írja le a f? különbséget, hogy a férfi agyban elkülönült „tematikus dobozok” vannak, a n?ében pedig – épp fordítva – huzalok sokasága, melyek mindent mindennel összekötnek. Mennyire áll meg ez a képlet tudományos szempontból? Vagy már annyira szellemes, hogy nem is igaz?)

Ismerem én is ezt a szellemes megközelítést, és mint mindenben, ebben is rendkívül sok igazság van, de hát ezt mindenki saját maga is eldöntheti, ha önmagára, környezetére gondol. No, de a kérdésére „szakmaibban” válaszolva azt kell mondanom, hogy valóban vannak a férfi és n?i (még precízebben a hím és n?stény) agyak között jól meghatározható szerkezeti különbségek. A legszembet?n?bb a sz?ke n? viccek tárgya: az a tény, hogy a férfiak agyának mérete (térfogata, tömege) kb. 10 százalékkal nagyobb a n?kénél. Rendkívül lényeges azonnal hozzátenni, hogy ennek semmi jelent?sége nincs, ez az az eset, amikor nem a méret számít. A kifejezetten zseni kategóriába tartozó emberek agyának méretében nagy eltérések vannak, pl. Einsteiné teljesen átlagos volt.

A biológiai szempontból lényeges különbségek mikroszkópos nagyságrend?ek. Ez azt jelenti, hogy az agyon belül találunk olyan jól meghatározható területeket (a neuroanatómia ezeket magoknak nevezi), melyek bár mindkét nemben megvannak, de méretük nem egyforma. Arra kell itt gondolni, hogy a magok az idegsejtek olyan csoportjai, amelyek egy bizonyos funkcióra specializálódtak, és ha a mikroszkópban méretbeli különbséget látunk, ez azt jelenti, hogy a magban lev? idegsejtek száma különböz?. Az emberi (és állati) agyban egyre több olyan területet, magot találunk, melyek nem egyformák. Sok esetben már ezeknek a területeknek a m?ködését és funkcióját is ismerjük, és nem meglep? például, hogy azok az agyterületek, melyek a hormonális m?ködést szabályozzák, nemileg különböz?k.

Azt olvasom, hogy az elkülönülést jelent? alapvet? változások kora gyermekkorban alakulnak ki, de ha ránézünk két gyerekre, akkor még alig látunk különbséget. (Mintha azért adnának rájuk kék illetve rózsaszín ruhácskát, hogy tudni lehessen, melyik a fiú, melyik a lány.) Vagy ez tévedés, s a különbségek megvannak, csak nem látjuk ?ket?

Nem akarok élcel?dni azon, hogy ha nem adnak rá ruhát, akkor ránézésre meg lehet állapítani, hogy fiú vagy lány! No, de tréfát félretéve, az mindenki által ismert, hogy a nemi jellegeket az XX ill. XY kromoszómák határozzák meg, ez a megtermékenyülés pillanatában eld?l. A magzati fejl?dés során ennek megfelel?en alakulnak ki az ivarmirigyek, és ett?l kezdve az általuk termelt nemi hormonok, az ösztrogén ill. tesztoszteron is szerepet játszanak az idegrendszer fejl?désében, ahogy korábban már mondtam, ezek hatására alakulnak ki a nemenként különböz? agyterületek.

Ha a viselkedést nézzük, látjuk, a lányok a baba után nyúlnak, a fiúk a kard után. Vagy ez már tanult szerep?

El?z? mondatomat azzal fejeztem be, hogy a genetikai és hormonális hatások okozzák azt, hogy apró, de fontos különbségek alakulnak ki a hímek és n?stények agyában, erre a precíz kifejezés, hogy az agy szexuálisan dimorf. Teljesen kézenfekv?, hogy ezek a szerkezetbeli különbségek képezik az alapját a nemileg eltér? viselkedésformák kialakulásának. Ezt is érintettem már korábban és ismét a mindennapi tapasztalatokra utalok, hiszen körülnézve mindenki látja, érzékeli, hogy adott helyzetekben másként reagálnak a férfiak és n?k – például másként dolgozzák fel a stresszhelyzeteket. A beszédet a „férfi agy” egyszer?en információátadásnak tekinti, a „n?i agy” ennél többnek, a kapcsolattartás, kapcsolatteremtés eszközének! Természetesen a viselkedés formáit is lehet tanulni, tanítani, de azért a gyermekeiket érzékenyen nevel? szül?k azonnal meglátják a fiús vagy lányos karaktereket.

Az Önök kutatásai szerint a nemi hormonok idegrendszerre gyakorolt hatása kés?bb, feln?ttkorban is megmarad. M?ködik tehát a hatás – de mit csinálnak a hormonok, ha egyszer már férfiak illetve n?k vagyunk?

Ez viszonylag új felismerés, mert valóban így van, ezek a hormonok nem csupán az idegrendszer kifejl?désének kezdeti szakaszában játszanak szerepet, de érdekes módon a már kifejl?dött agyunk m?ködését is képesek modulálni. Eddig a különbségek kapcsán az egyes magokban lév? idegsejtek számáról beszéltem, de emellett rendkívül fontos, hogy ezek az idegsejtek milyen módon kapcsolódnak össze egy hálózattá és hogyan kommunikálnak egymással. Az Ön által említett vizsgálatainkban azt találtuk, hogy a hormonszint változása befolyásolja ezeket a kapcsolatokat, hogy leegyszer?sítve fogalmazzak, ilyenkor hosszabb vagy rövidebb id?re a hálózat huzalozása átalakul, és ez gyorsítja vagy lassítja egy-egy modul m?ködését.

Azt is olvastam, hogy régen úgy vélték, a különbségek a nemi hormonok termelésében nagy szerepet játszó hypothalamus területén alakulnak ki, kés?bb kiderült, nemcsak ott. Nem lehetséges, hogy azt kell konstatálnunk: a n? minden porcikája n?, a férfié pedig férfi?

A hypothalamus ebb?l a szempontból különleges agyterület, mert itt vannak a hormonális m?ködést szabályozó idegsejtcsoportok, ezért nem meglep?, hogy ezek nemileg különböz?ek. Az is igaz, hogy az utóbbi id?ben az agy más részein is találnak különbségeket, de nem kell minden esetben arra gondolnunk, hogy ez a n?i vagy férfi jelleget hangsúlyozza, mert a hormonoknak ezen túl van egy sokkal általánosabb, magát a sejtm?ködést befolyásoló hatása. Biológiai (genetikai) szempontból természetesen minden testi sejtünk n? vagy férfi – de hát a sejt szó nem cseng olyan szépen, mint ha azt mondjuk, hogy porcikánk!

Elektronmikroszkópos vizsgálatok kimutatták – olvasom –, hogy a szinaptikus összeköttetések jellege, az idegsejtek membránjának szerkezete is különböz? lehet férfiban és n?ben. Miért csak lehet? Nem biztos?

Ezzel a tudomány egyik legfontosabb jellegzetességére mutat rá. Soha sem lehet valamire rámondani, hogy biztos, csak azt, hogy jelen tudásunk szerint így látjuk. A kutatás egy mozaikkép összerakása, egy olyan képé, amelyikb?l sok darabka még hiányzik, soknak meg nem látszik a pontos helye. Kialakul egy ábra, de ha el?kerül egy új részlet, akkor ez egészen biztosan módosítani fogja!

A költ?k gyakran leírják (pl. Weöres Sándor), hogy minden emberben benne van egyszerre a n?i és a férfi princípium. A férfi n? is, a n? férfi is – valamilyen értelemben. Mennyire áll meg az ilyen költ?i intuíció annak fényében, hogy pl. a nemi különbségek sejtszinten is megmutatkoznak?

A m?vészetek sok olyan benyomással, érzéssel gazdagítanak bennünket, amit a tudománnyal megszerezhet? információ esetleg nem is tud megfogalmazni. Én a weöresi gondolatban azt a szép – és kultúrtörténetünkben végigvonuló – fogalmat érzem, ami a férfi és a n? egymásrautaltságát fejezi ki, azt, hogy nem vagyunk egyformák, mégis összetartozunk, és ketten alkotjuk az „embert”.

Mi lehet a szerepe, jelent?sége az Önök által teremtett új tudásnak a betegségek felismerésében (megértésében) és a gyógyításban?

Kérdésével kapcsolatban a megértés szót emelem ki, mert egy alapkutató által szolgáltatott adatok ebben segíthetik a legjobban a gyógyítást. Megint mindennapi tapasztalat, de kevéssé tudatosult az emberekben, hogy az idegrendszeri és pszichiátriai megbetegedések egy része nem egyformán érinti a férfiakat és n?ket. A statisztikai adatok szerint a migrén, anorexia, depresszió esetében a n?k, az autizmus, dadogás, dyslexia esetében pedig a férfiak betegszenek meg nagyobb számban. Kézenfekv? az a gondolat, hogy ebben a hormonális háttérnek fontos szerepe lehet, hiszen közismert, hogy a tünetek súlyosbodása vagy enyhülése gyakran kapcsolódik nagy hormonális változásokhoz. Ha err?l többet tudnánk, akkor az nagyon fontos lehetne ezen betegségek pathomechanizmusának megértésében, s így a lehetséges gyógyhatású molekulák megtalálásában is.

Nem tudok jól angolul, ezért nem tudtam elolvasni az Ön tanulmányait, melyeket f?leg külföldi szaklapokban jelentet meg. Miért publikál szinte csak külföldön? Ilyen kis közönségnek, mint a magyar, nem érdemes? (Vagy akinek itthon szól, angolul is érti, a többi meg magyarul sem?)

Igen, ez komoly probléma. Sajnos, a magyar nem világnyelv, ugyanakkor a kutatók számára létfontosságú, hogy részei legyenek a nemzetközi mez?nynek. A tudomány nyelve manapság dönt?en angol, és ezt el kell fogadnunk. Egy másik, és nagyon praktikus érv az, hogy a kutatók eredményességét az a visszhang adja, amit cikkeik kiváltanak, és a mi elvárt „olvasóink” is ezen a nyelven kommunikálnak.

Ugyanakkor rendkívül fontosnak érzem, hogy az általunk megszerzett ismereteket minél többen itthon is megismerjék. Ennek egyik szegmense az egyetemi oktatás, de szeretem a népszer?sít? el?adásokat is. Meg kell mondanom, hogy nem szakért? közönség sokszor tesz fel olyan kérdéseket, amelyek fölött ilyen vagy olyan okokból átsiklik az ember, de ha szembesül vele, akkor rádöbben, hogy egy általa közhelynek vélt gondolat mögött esetleg egy újabb érdekes kérdés állhat.

Dr. Párducz Árpád egyetemi tanár, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének tudományos tanácsadója. F? kutatási területe: neurobiológia, idegrendszeri plaszticitás – e tárgykörben szerz?ként, illetve társszerz?ként számos közleménye jelent meg a tudományterület mértékadó angol nyelv? szakfolyóirataiban.

Az interjú a Mindennapi Pszichológia 2011. 3. számában olvasható