Daniel Kahneman pszichológus ugyanezt a kérdést tette fel Nobel-díja átvételekor a hallgatóságnak, és pár hete mi is erre a kérdésre mértük a kitölt?k válaszait a Mindennapi Pszichológia internetes felületén ’Teszteld az intuíciódat!’ címmel. Többekben felvet?dött – és talán e feladat olvasásakor is felvet?dik – a kérdés, hogy mi köze lehet egy ilyen aritmetikai képességen alapuló kérdésnek az intuícióhoz, és miért kap valaki erre Nobel-díjat?

Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, el?ször is tisztáznunk kell, mi is az az intuíció. Sokan sokfélét gondolnak err?l a kifejezésr?l, de egyetértés van abban, hogy megérzéseink nagyon személyesek és ezért fontosak nekünk. A pszichológiában azokat a gondolatokat vagy impulzusokat hívjuk intuíciónak, melyek egy helyzetre spontánul és gyorsan jutnak a tudatunkba. Ezek egy része ítéletekre, kategorizációkra vonatkozik. Például az arcok, hangok, érzelmek felismerése többnyire automatikusan történik – nincs szükségünk tudatosan kielemezni az arcokat, miel?tt megítéljük az illet? nemét, korát, hangulatát vagy szépségét. Agyunk ezekr?l akaratunktól függetlenül és minimális id? alatt alkot becslést, amit mi tudatosan észlelünk. Ezeken kívül naponta sok száz kisebb vagy nagyobb döntést is hozunk, melyeket többnyire ezekre az intuitív ítéleteinkre alapozunk. A legtöbb ember csak érzelmi döntéseiben vagy jóslásaiban fedezi fel az intuíciók szerepét, pedig azok sokkal általánosabb szerepet töltenek be életünk irányításában.

Honnan származik az intuíció?

Mivel az intuíció lényege, hogy úgy tudunk valamit, hogy nem tudjuk, honnan tudjuk, könnyen jöhet létre az a benyomásunk, hogy itt valami misztikus vagy ezoterikus jelenséggel van dolgunk. A tudományos álláspont szerint azonban intuícióink vagy velünk született tudáson, vagy az életb?l vett tapasztalatokon alapszanak. Egy zenedarab által kiváltott hangulatot vagy a hazug ember gesztusait például veleszületett módon felismerjük, de ismer?seink viselkedésének el?rejelzésében vagy szakmai kérdésekben a tapasztalatok játszanak fontosabb szerepet. Megérzéseink tehát nem m?ködnek el?zetes tudás nélkül, még ha ez a tudás nem is mindig tudatos.

Polányi Mihályt az tette világhír? tudományfilozófussá, hogy felismerte: a világról jóval többet tudunk, mint amir?l beszélni vagyunk képesek. Ez az ún. tacit tudás mindazoknak az ismereteknek a tárháza, melyeket tapasztalás vagy megfigyelés útján gy?jtöttünk. Az üzleti szférában m?köd? vállalatok például egyre jobban felismerik, hogy igazi t?kéjük,  versenyképességük motorja nem annyira az anyagi javakban, mint a munkatársak által megélt tapasztalatokban rejlik. Ahogy mondani szokták: a t?ke minden este hazasétál. Tacit tudásunk tehát az a forrás, amib?l intuíciónk meríteni tud. Minél több és hasznosabb tapasztalatokat gy?jtünk egy területen, annál megbízhatóbbakká válnak megérzéseink is.

Mindig helyesek-e az intuícióink?

Intuitív döntéseinket nagyon gyorsan hozzuk meg, mentális energiáinkat megspórolva. Ennek a könnyedségnek azonban ára van, mivel elménk ilyenkor egyszer?sít? lépéseket, ún. heurisztikákat használ. Ezek nélkül nem tudnánk hatékonyan m?ködni, de a heurisztikák nemritkán téves ítéletekhez és döntésekhez vezetnek minket. Gondoljunk vissza a cikk elején feltett kérdésre! Mennyibe kerül a labda? Döntéskutatók azt találták, az emberek hajlanak arra, hogy 10 centet válaszoljanak. Ez azonban nem lehetséges, mert, ha az üt? 1 dollárral drágább, akkor az 1,10 dollár lenne, ami a kett? együttes ára. Csakis 5 cent és 105 cent lehet a két tárgy ára a megoldásban, tehát az emberek els? válasza ebben a kérdésben többnyire téves.

Két hasonló rövid kérdéssel együtt felmértük a Mindennapi Pszichológia internetes táborának válaszait is, és több száz kitöltés alapján azt az eredményt kaptuk, hogy a válaszadók több mint fele még úgy is az intuitív, de téves választ adta meg, hogy lehet?ségük lett volna átgondolni, hiszen nem volt id?i nyomás.  (A kérdéseket és a helyes megoldást l. a cikk végén)

A döntéshozás kutatói szerint döntéseinknél kétféle feldolgozás m?ködik. Az egyiket hívhatjuk automatikus, intuitív rendszernek, mely spontán válaszokat ad az el?ttünk álló kérdésekre. A másik, ún. analitikus rendszer pedig a tudatos gondolkodásért felel. Rajtunk múlik, mikor melyiket követjük, melyiknek hiszünk. A téves választ adók bíztak az els? válaszukban és nem használták az analitikus gondolkodásukat a válasz helyességének ellen?rzéséhez.

Hogyan lehet erre Nobel-díjat kapni?

Daniel Kahneman több évtizeden keresztül kutatta a téves intuitív döntéseket, melyekr?l kiderült, hogy szisztematikusan vesznek részt életünkben – azaz el?re bejósolhatóak azok a szituációk, melyekben az emberek a racionális válasz helyett a téves intuitív választ választják. Ez a felfedezés nemcsak a pszichológiában, hanem a közgazdaságtanban is megváltoztatta az emberi viselkedésr?l alkotott alapvet? felfogást. A közgazdaságtan klasszikus modelljei szerint az ember racionálisan hoz döntést, és mindig a magának legtöbb hasznot hozó opciót választja. Mára ezt a nézetet már csak kevesen osztják, tudjuk, hogy rendszeresen hozunk olyan döntéseket, melyek nem racionálisak. Például ugyanarról az objektív dologról máshogyan döntünk a megfogalmazástól függ?en. Ha valamiben a gy?zelem esélye 50 százalékos, azt máshogyan kezeljük, mint ahol a vesztés esélye 50 százalékos. Ugyanúgy jobban bánkódunk akkor, ha elvesztünk 1000 forintot, mint amennyire örülünk, ha kapunk 1000 forintot. A veszteség pszichológiai súlya nagyobb, mint a nyereségé – és ez a kommunikáción keresztül rávetül döntéseinkre. Kahneman Nobel-díjat érdeml? munkája abban volt, hogy a cikk elején feltett egyszer? kérdésekhez hasonló feladatokkal feltárta azokat az utakat, melyek tévútra terelhetik intuitív döntéseinket, ezáltal képes volt az emberi viselkedésr?l alkotott közgazdaságtani modellek kiigazítására is.

Mikor bízhatunk intuíciónkban?

Intuíciónk egyszerre egy feltáratlan potenciál és egyben tévedéseink forrása is. A probléma abból adódik, hogy a megérzésünk helyességében való hitünk nem feltétlenül jár együtt azok tényleges helyességével. Gyakran a tapasztalatok száma sem óv meg bennünket attól, hogy magabiztosan téves ítéleteket hozzunk. Például egy edz? sokéves gyakorlat után méltán érezheti úgy, hogy a tapasztalatokból megtanulta, mi a sportolók motiválásának leghasznosabb útja. Ha például azt tapasztalja, hogy gyenge teljesítmény után a szidás teljesítményemelkedéshez vezet, kiugró teljesítmény után pedig a dicséret teljesítményromláshoz, kialakulhat az az érzése, hogy a dicséret csak árt, tehát jobb mindig szidni. Hiába ilyenkor a sokéves gyakorlat, nem biztos, hogy az edz? felfedezi: nem feltétlenül ? volt a változások okozója. Szükségszer? ugyanis, hogy a teljesítmény mindig az átlag fele húz, azaz egy alacsony teljesítmény után valószín?bb a jobb teljesítmény, míg egy kiugró érték után visszaesés várható. Ennek értelmében néha hiába a sok tapasztalat – ha azok nem a valóságot tükrözik, akkor intuícióink is torzítottak lesznek.

Az intuíció fejlesztése

Az elmúlt évtizedek döntéspszichológiai kutatásai pesszimista képet festettek az emberr?l, hiszen sokáig úgy gondoltuk, hogy az embert a racionális gondolkodás különbözteti meg az állatoktól. A demokratikus társadalmak is arra a feltevésre épültek fel, hogy az emberek alapvet?en a számukra el?nyös döntéseket hozzák meg, ha minden fontos információ a rendelkezésükre áll. Ez a kép a kutatások tükrében árnyaltabbá vált, és felfedezhet?ek azok a társadalmi vagy gazdasági problémák, melyek ezekre a szisztematikus tévesztésekre vezethet?ek vissza. A kutatók azonban új fókusznak azt határozták meg, hogy megismerjük azokat a módokat, melyek fejlesztik az intuíciónkat. Ez a munka még nem ért véget, de azt már tudjuk, hogy már maguknak a döntési torzításoknak az ismerete is segíthet azok elkerülésében. Például ha feltesszük néha magunkban azt a kérdés, hogy honnan tudhatnám, ha nincs igazam, akkor reálisabb képet kaphatunk a valóságról, mint amit els? benyomásunk sugallna. A gyakorlattal ez a fajta gondolkodás rutinm?ködésünkké tud válni, és végül intuitíven is racionálisabb döntéseket hozhatunk. Ez a munka nem megy er?feszítés nélkül – de a kérdés az: szeretnénk-e intuícióink passzív követ?jéb?l azok aktív haszonélvez?je válni?

2013-06 lapszámban megtalálható