Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ el?tt? De úgy is kérdezhetnénk, hogy miért akar bárki is minket megfigyelni, mi célja van vele? Az els? két kérdésre felszínesen olyasfajta választ adhatnánk, hogy van a személyes, intim szféránk, vannak titkaink, melyekr?l nem szeretnénk, ha más is tudna – pontosabban, mi szeretnénk eldönteni, hogy kit engedünk be privát szféránkba, s azt is, hogy vele milyen titkokat akarunk megosztani. Magánéletünket gyakran olyan szentségnek fogjuk fel, amelyen belül mi akarjuk a teljes kontrollt gyakorolni, és a vele kapcsolatos döntéseinkben a minél teljesebb szabadságot és önrendelkezést élvezni. Ez alapvet?en teljesen normális elvárás lenne, ha megfigyelésünk egyfel?l tudatosulna bennünk (pl. a párom rendszeresen megnézi, milyen SMS-ek érkeznek a telefonomra), másfel?l, ha nem mi döntenénk úgy – bár nem teljesen tudatosan – hogy beengedjük magánéletünkbe azokat a technikai eszközöket, illetve az ezeken futó alkalmazásokat, melyek képesek folyamatos megfigyelésünkre, harmadrészt pedig magánéletünk részleges feladása nem kecsegtetne minket különböz? el?nyökkel.

Hogyan tudatosulhat bennünk, hogy megfigyelnek?

A legegyszer?bb módja ennek az, hogy a megfigyel? lebukik (rajtakapjuk, hogy a telefonunkkal babrál). A párok egy része gyakran bizalmi kérdésként fogja fel a telefon feloldó-kódjának vagy email-fiókja jelszavának megadását a partnernek. ? aztán ezzel a bizalommal – ahogy a párkapcsolat hullámzik – nem egy esetben visszaél , s az így megszerzett információkat (melyek egy részér?l nem szerettük volna, hogy tudjon) egy veszekedésben ellenünk fordítja. Sajnos egy ilyen szituációban gyakran védtelenné válunk, mert társunk – f?leg, ha mi nem kémkedtünk utána – sokkal több érvet tud felhozni ellenünk, bizonyítva, hogy milyen sok (vagy csupa) rossz tulajdonságunk van, s megesik, hogy a vita verbális vagy fizikai agresszióba torkollik.

A másik módja megfigyelésünk tudatosításának az, hogy körbenézünk a környezetünkben. A tömegközlekedési eszközökön, közterületeken, bankokban és bankfiókokban, bevásárlóközpontokban elhelyezett kamerákról jogosan gondoljuk azt, hogy a rögzített képet „valahol”, „valaki” nézi, illetve, ha szokatlan eseményt, helyzetet lát, közbeavatkozik (pl. lopás, veszélyes közlekedési szituáció esetén). Ezt a fajta megfigyelést általában elfogadjuk, a kamerákra hétköznapi életünk biztonságának velejárójaként tekintünk, s talán csak akkor ágálunk ellene, amikor a kamera által rögzített rendszámunk alapján szembesítenek vele, hogy gyorshajtottunk.

Mire jó a megfigyelés?

• Kultúrantropológusok és a fejl?déslélektannal foglalkozó pszichológusok a megfigyelést természetes jelenségnek, a társas fejl?dés egyik velejárójának tartják: a gyerekek szüleiket megfigyelve sajátítanak el bizonyos viselkedéseket (melyek aztán nem csupán a kortársaikkal folytatott játékban, hanem feln?ttkorban is visszaköszönnek).
• A tanácsadással, coachinggal, személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek gazdag eszköztárában megtalálható az önmegfigyelés, amit nemcsak saját magukkal kapcsolatban alkalmaznak, hanem ügyfeleiknek is javasolják, gyakran úgy, hogy az ügyfél megfigyeléseir?l naplót vezet.
• A szociálpszichológia területén markáns téma a társas megfigyelés, melyre megannyi, egymással gyakran ellentétes elméleti modell született, így az a vélekedés is, hogy a másik viselkedésének megfigyelése és elemzése hat a megfigyel? viselkedésére, ami többek között azonosulásban, utánzásban, ellenpont/ellenvélemény kialakításában is megnyilvánulhat.
• A had-, rendészet- és biztonságtudomány területén a Hadtudományi lexikon szerint a megfigyelés „a légtérnek a föld felszínének, a tengerek felszínének, a föld alatti területeknek, helyeknek, személyeknek vagy dolgoknak, valamint a kibertérben lezajló eseményeknek vizuális, akusztikus, elektronikus, fényképészeti vagy más eszközökkel végrehajtott felügyelete”.
• Végezetül a fogalom vizsgálatánál megemlítem, hogy a megfigyelés, mint módszer többek között a pszichológia, a szociológia, a pedagógia, a kommunikáció- és az orvostudomány kutatási módszerei között is megjelenik.

Tiltakozunk és/vagy beletör?dünk?

Több éven keresztül foglalkoztam többek között a kínai társadalmi kredit rendszerének (és hasonló, egész országra kiterjed? megfigyel? rendszerek) nem csak információbiztonsági, hanem társadalomra gyakorolt hatásainak a kérdéseivel is. A magyar lakosság körében végzett nagymintás online felmérésem, valamint a külföldi esetleírások alapján azt a következtetést tudtam megfogalmazni, hogy az egyént természetszer?leg zavarja, ha a politikai hatalommal bíró aktuális kormány és háttérintézményei megfigyelik. De ha a megfigyelés rendszere – ahogy a társadalmi kredit rendszere – úgy épül fel, hogy az elvárt viselkedésformák és -normák betartása (pl. gyorshajtás mell?zése, banki hitelek kamatainak id?ben történ? fizetése) az egyén számára el?nyökkel jár (hozzáférés a sz?k er?forrásokhoz, id?megtakarítás, kedvez?bb hitelek, könnyebb továbbtanulás, stb.), illetve hozzájárul a társadalom és a társas együttélés biztonságosabbá tételéhez (a kamera visszatarthat bizonyos b?nöz?ket az elkövetést?l, az elkövet?t hamarabb sikerül elkapni, a visszaes?ket nyomon lehet követni, bizonyos b?ncselekmények még az elkövetés el?tt megakadályozhatók), akkor a többség – igaz, fenntartásokkal és független jogi garanciákkal – de inkább az elfogadás mellett teszi le a voksát. Úgy gondolom, hogy az ilyen intézményesült, az egész országra s valamennyi állampolgárára kiterjed? megfigyelési rendszerek társadalmi elfogadottsága els?sorban attól függ, hogy a rendszer mely elemeit alkalmazzák az adott országban, illetve, hogy a rendszerek mely el?nyeit kommunikálják olyan hatékonyan, hogy azokat az egyén elhiggye – vagy legalábbis elfogadja.

Természetesen még ilyen eredményes kommunikációs kampányok mellett is számolni kell azokkal, akik értékrendjükben a szabadságukat, s így megfigyelés-mentességüket el?rébb sorolják az elvárt viselkedésért járó el?nyökhöz képest. ?k akár egyénként, akár csoportként tudatosan keresnek olyan „kilépési pontokat”, melyeken belül az intézményesült megfigyelés alól kivonhatják magukat. Ezek a „fizikai rezervátumok” ugyan léteznek (elhagyott területek, ahol egyel?re nem éri meg kamerákat telepíteni), de a gyakorlatban szinte lehetetlen csak a rezervátumon belül maradni. Bár az önellátás egyfajta védelmet jelenthet a megfigyelés ellen, de esetenként, pl. az orvosi szolgáltatások igénybevétele miatt ebb?l a nem megfigyelt zónából ki kell lépni. Másfel?l pedig ezekbe a zónákba is lehet kamerával ellátott drónokat küldeni, vagy a területr?l m?holdas megfigyeléseket készíteni.

Amikor az emberekben tudatosul, hogy igazából nem tudnak elbújni az ilyen típusú megfigyelések el?l, gyakran fogalmazódik meg bennük olyan gondolat, hogy ez már a totális diktatúra kora, amikor az aktuális hatalom – ahogy Orwellnél is olvashatjuk – mindenkire kiterjeszti a megfigyelését, fizikai és szellemi szinten egyaránt. A tehetetlenség érzése aztán vagy tüntetésekben, társadalmi mozgalmakban realizálódik (követelve a megfigyelési rendszer felszámolását, vagy legalább jogi keretek és szigorú kontroll közé szorítását), vagy beletör?déssé szelídül. Sok esetben  az egyén a fizikai világban tapasztalható aktivitásainak egyre nagyobb hányadát az online világban kezdi el élni (pl. kapcsolatok építése és ápolása, távmunka, kulturális javak online fogyasztása, elektronikus vásárlás). Utóbbi magatartásra úgy is tekinthetünk, hogy a fizikai világból kiábrándult, esetleg miatta egyre introvertáltabb egyén a kiber-környezetben ki- és megnyílik, s egyre extrovertáltabb lesz.

Az internet és a közösségi oldalak szerepe

Egy átlagos embernek több közösségi felületen is van saját fiókja, több webáruházban regisztrált felhasználó, s nagy valószín?ség szerint közel ezer, de megeshet, hogy több ezer internetes ismer?se van, akik egy részével a fizikai világban még soha nem találkozott, s vélelmezem, hogy egy részükkel soha nem is fog. Egy 2019-es adat szerint a Facebooknak 2,4 milliárd aktív felhasználója van, ami azt jelenti, hogy a Föld lakosságának közel harmada, használja ezt a közösségi oldalt. Ez pedig azt jelenti, hogy folyamatosan önszántából „szállít” magáról adatokat és információkat – vagyis hozzájárul ahhoz, hogy megfigyeljék, s ennek alapján megalkossák fogyasztói, pszichológiai profilját.

„Önként és dalolva” hozzájárulunk saját megfigyelésünkhöz

Néhány évvel ezel?tt nagy sláger volt, hogy mindenki feltöltött magáról fiatalkori képeket. Miközben ez a gép el?tt gyakran vicces szórakozásnak t?nt, a monitor mögött lev? mesterséges intelligencia számára e képek rendkívül hatékony tanulást tettek lehet?vé az arcfelismerés, az arc változásának vizsgálata területén. Ugyancsak mi járultunk hozzá saját magunk és barátaink globális megfigyeléséhez azzal, hogy egy csoportképen megjelöltük ismer?seinket. A személyek beazonosítása mellett a rólunk készült fotók akár a Facebook, akár más közösségi felület számára lehet?vé tették társadalmi státusunk megjóslását is (milyen ruha, milyen ékszer van rajtunk, milyen kocsiban ülünk, milyen házban élünk stb.). Online kapcsolatrendszerünk mesterséges intelligencia segítségével történ? elemzése feltérképezi szociális hálónkat, lájkjaink szimbolizálják véleményünket, melynek egyébként bejegyzések vagy kommentek formájában is nyilvánosságot adhatunk.

A közösségi média fejl?dése magával hozta a tematikus közösségi oldalak tömeges használatát is – akár személyes márkánk építésér?l (Linkedin), akár a szerelem vagy alkalmi kapcsolat keresésér?l legyen is szó (Tinder). Ez a folyamat nemcsak az online térben tevékenyked? szélhámosoknak kedvezett, de el?segítette önbizalmunk er?södését, vagy épp ellenkez?leg, elvesztését, valamint nárcisztikus vonásaink feler?södését is. Ha belegondolunk, sokan szeretnénk olyan térben lenni – még ha az csak online tér is – ahol látjuk, hogy nem vagyunk egyedül, sok hasonlóan gondolkodó ember van, sokan kedvelnek minket. Az még akár természetesnek is vehet?, hogy jobb színben tüntetjük fel magunkat, de ha egy teljesen más személyiséget építünk fel (esetleg más fényképét használva), akkor akár az online, akár a fizikai találkozás komoly csalódást jelenthet mindkét fél számára. Arra vonatkozóan ugyan nincs aranyszabály, mennyire érdemes lódítanunk a közösségi médiában (akár azzal is, hogy fényképünket megannyi sz?r?vel feljavítva sokkal szebbé tesszük), de ha társas lényként tényleg szeretnénk „lehozni” online kapcsolataink legalább egy részét a fizikai világba (pl. randevú), akkor nem éri meg nagyon mást mutatnunk, mint a valóság.

Judith Duportail újságíró saját Tinderes tapasztalatai alapján nyomozni kezdett arról, hogy a nevezett közösségi alkalmazás mennyi adatot gy?jt róla. Ez kinyomtatva közel 800 oldalt tett ki, s ez alapján írta meg a L'Amour sous algorithme (Szerelem algoritmus alatt) cím? könyvét. A Tinderhez hasonlóan valamennyi közösségi oldal gy?jt rólunk információkat. Gondoljunk csak bele, ha minden felhasználó kikérné a Facebooktól a róla gy?jtött adatokat, akkor 2,4 milliárd önéletrajzi ihletés? könyv nyersanyagát kapnánk meg, nem is beszélve a kapcsolati háló elemzése révén szület? család- és kesze-kusza szerelmi regényekr?l, vállalatok és politikai pártok történeteir?l.

A kényelem ára

A kényelem miatt feladhatjuk azon vágyunkat, hogy ne figyeljenek meg. Egyre több online keresked? és vállalat ismerte fel, hogy ha bizonyos el?nyökkel kecsegteti a felhasználókat (vásárlási kedvezmények, ajándékok, els?ként értesítés egy új termék megjelenésér?l stb.), akkor azok nem csupán lájkolják és követik az adottcéget, de a különböz? regisztrációk során kényelemb?l a Facebook- vagy Google-fiókjuk segítségével teszik ezt. Miközben még a sima regisztrációt követ?en is jól nyomon lehet követni például egy vásárló aktivitását s meg lehet alkotni fogyasztói profilját, azzal, hogy ezek az információk a kényelmes használat érdekében összekapcsolódnak a Facebook-fiókunkkal, sokkal mélyrehatóbb és alaposabb elemzést tesznek lehet?vé a keresked? számára is.

Mit tehetünk ellene?

Mit tudunk – vagy legalább mit lenne érdemes – tenni a globális megfigyelés ellen? Azt látjuk, hogy például a GDPR (a természetes személyek személyes adatainak kezelésével és azok védelmével kapcsolatos rendelet) az Európai Unióban valamelyest visszafogja az adatainkkal szabadon keresked? vállalatok garázdálkodását, ugyanakkor a GDPR sem képes megtiltani és szabályozni azt, hogy az egyén magáról milyen információkat adjon ki önként. Egyrészt az átlagfelhasználó rendszerint nem olvassa el az általa feltöltött képek és szöveges tartalmak kezelésére vonatkozó szabályzatokat. Másfel?l ma, az adatok korában a személyes  információk  is felértékel?dtek, tehát a megfigyelésünk révén rólunk keletkezett adatok és a bel?lük képzett információk világméret? kereskedelme hatalmas hasznot hoz.

Azt is látjuk persze, hogy a megfigyelés bizonyos esetekben életünk, biztonságunk szükséges velejárója. Mivel a technológia – különösen a mesterséges intelligencia – sokkal dinamikusabban fejl?dik annál, mint ahogy a fejl?désével és burjánzásával kapcsolatos törvényi el?írások megjelennek vagy a társadalmi védekez? mechanizmusok kialakulnak, csak egyet tehetünk: megfontoljuk, milyen adataink és információink révén engedünk betekintést privát szféránkba azzal, hogy azokat megosztjuk, s melyek azok, amelyek a technika fejl?dése  ellenére is megmaradnak a szívünkben, lelkünkben, vagy igaz barátaink féltve ?rzött titkai között.

*A címben szerepl? világfalu (globális falu) kifejezést több mint 50 évvel ezel?tt Marshall McLuhan kanadai médiateoretikus alkotta meg, utalva arra, hogy az info-kommunikációs technológiák fejl?dése egy olyan szintet fog elérni, amikor az emberek a világ bármely pontján történtekr?l képesek lesznek (közel) valós id?ben információt szerezni, illetve kommunikálni egymással.