Mit?l válik emberek meghatározott csoportja egy családdá? A genetikai kötelékekt?l? Attól, hogy egy háztartásban élnek? Vajon a két szül? között kialakuló új párkapcsolat és a bennük megszólaló szándék arra, hogy közösen, együtt folytassák, elegend? ahhoz, hogy valóban családról beszélhessünk? Milyen tényez?k segíthetik, hogy a kis mozaikdarabkák a helyükre kerülhessenek, és a végeredmény ne kusza összevisszaság, hanem rendezett kép legyen, ami családot formál?

Másként gondolva, mégis egy platformon…

Egy családban az érzelmi biztonságot és a harmóniát a családot alapító két feln?tt párkapcsolata határozza meg. Ez természetesen a hagyományos családi felállásban is nagy jelent?séggel bír, ám egy mozaikcsaládban, ahol a gyerekek már megtapasztalták a veszteség élményét, a szüleik közti párkapcsolat labilitását és megszakadását, nagyon fontos, hogy lássák és érezzék: a szül? és új párja között harmónia van. Ez adja számukra a meleg otthonosság, a biztonság érzését. Mindemellett nagy szükség van arra is, hogy a pár két tagja ne csak a n?i-férfi szerepekben tudjon kapcsolódni egymáshoz, hanem megéljék, hogy valódi társai egymásnak a mindennapokban, így a szül?ségben is. A szül?társság els?sorban azt jelenti, hogy támogatják, meger?sítik a másikat a szül?i szerepében. Ha bármiben bizonytalan az egyik fél, azt megoszthatja a másikkal, képesek megbeszélni a különböz? álláspontokat, elfogadva azt, hogy lehet egy helyzetr?l másként gondolkodni, de a gyerekek felé való kommunikációban érdemes egy platformon állni.

Átlátható, közös szabályrendszer

Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy legyen a családnak egy jól meghatározott szabálykészlete. Szabályok nélkül nehéz együtt élni. Nem azért kellenek, hogy a szül?k kontrollálják gyerekeiket, hanem azért, hogy biztonságos közeget teremtsenek számukra. A keretek felállítása a szül?i gondoskodás fontos része. Ha a gyerekek érzelmileg stabil és meleg családi légkörbe ágyazódnak be, az számukra nagy segítség, természetesen abban az esetben, ha a szabályok – és megszegésük következményei – számukra is átláthatóak, jól értelmezhet?ek. Egy mozaikcsalád kialakításánál nemcsak azért vannak nehéz helyzetben a szül?k, mert két külön szabályrendszert kell összefésülni, hanem azért is, mert a családegyesítést megel?z? válási krízist követ?en elképzelhet?, hogy afféle kompenzációból fakadóan fellazultak a gyereket körülvev? korlátok. Arról, hogy a kicsik számára mi a megengedett, mit szabad, mit nem, hol vannak a beavatkozás határai egy-egy szituációban, illetve milyen eszközökkel, hogyan történik a közbelépés, a pár két tagjának mindenképpen érdemes megbeszélni, miel?tt megtörténik a családegyesítés. Nagy szükség van egy közös, saját szabályrendszerre, amiben persze fellelhet?k olyan elemek, amelyeket a pár két tagja akár származási, akár el?z? családjából hoz, de nagyon fontos, hogy olyan egyezség szülessen, ami a párkapcsolat mindkét szerepl?jének egyaránt elfogadható.

A „mumus” és az engedékeny

Amennyiben már megvannak a kialakult családszabályok, lényeges az is, hogy ezek betartásáért ki és hogyan felel. Els?sorban a két szül? az, aki ennek a felel?se, még akkor is, ha a gyerekek közt vannak kicsik és nagyok. De jó, ha ez a felel?sség megoszlik, amit mindketten képviselnek a gyerekek felé, ezzel is támogatva egymást és szül?i szövetségüket. Nem jó az olyan aszimmetrikus helyzet, amelyben az egyik szül? a „mumus”, aki mindig ellen?riz és követel, a másik pedig az engedékeny. Az ehhez hasonló felállás kialakulásának kockázatát növeli az engedékeny szül?nek az az ideológiája, mely szerint nem szeretné azt a kevés id?t is, amit ott töltenek a gyerekei, fegyelmezéssel, korlátozással telet?zdelni. Ez az egyensúlytalanság azonban melegágya lehet a családtagok közötti feszültségeknek, és könnyen vezethet olyan megbillenéshez, ami a teljes család dinamikáját és létét veszélyezteti. Az, hogy mindkét szül? felel?s a szabályok betartásáért, egyben azt is jelenti, hogy mindkét szül? ugyanúgy figyel az összes gyerekre, hisz családszabályokról van szó, melyekért a pár két tagja egyformán felel?s, függetlenül attól, hogy kinek a vér szerinti gyerekér?l van szó. Persze a mozaikcsaládban gyakran felmerül a szül?kben az a félelem, hogy a gyerek el?bb-utóbb el?áll majd a „Ne szólj bele, nem vagy az anyám/apám” mondattal. A mostoha szül?szerepének megkérd?jelezését az esetleges vitákban azonban csak abban az esetben tudja jó fegyverként használni a gyerek, ha ezzel valóban fájdalmat okoz a szül?knek, és valóban bizonytalanságot kelt bennük. Ha a szül? és párja teljes természetességgel kezelik szerepeiket, és biztosnak érzik szövetségüket, ez a téma még egy serdül? számára sem lesz ideális lázadási terep.

A rituálék, szokások fontossága

De hogy ne csak a korlátozásokról essen szó, a szabályrendszer megteremtése mellett kulcsfontosságú a közös családi szokások kialakítása is. A rítusok sokkal többet jelentenek a hétköznapi rutinoknál. A családtagok számára nagy jelent?séggel bírnak, érzelmi töltetük van, szimbolikusan kommunikálnak valamit a családtagokról és a család összetartozásáról, ami lehet, hogy egy küls? szemlél? számára nem feltétlenül egyértelm?.

Er?sítik a biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak a gyerekeknek, és segítik a családi identitás kialakulását. Azokban a családokban, ahol jelen vannak a közös szokások, a gyerekek kevésbé szorongóak, kamaszkorba lépve pedig kisebb eséllyel válnak deviánssá vagy függ?ségek áldozatává. Pszichés egészségükre a rituálék tehát mindenféleképpen véd?faktorként hatnak. Egy mozaikcsaládban felnöv? gyerek élete általában sokkal zavarosabb, mint a hagyományos családban él? társáé, több a bizonytalanságot okozó, alkalmazkodást igényl? helyzet, így különösen érdemes figyelni arra, hogy kialakuljanak ezek a családi szokások. Ezek egyébként sokszor nem is tudatosan, hanem spontán módon születnek meg, akár csak hónapok elteltével tudatosul mindenkiben, hogy a kialakult viselkedés vagy állapot szokássá vált. Onnantól viszont érdemes tudatosan figyelni, hisz nagy értéket jelentenek a családtagok számára.

A határok kijelölése

Ahogy két ember elkezdi tervezgetni az összeköltözést és a mozaikcsalád kialakítását, érdemes végiggondolni, kit tekintenek a család részének. Kinek van ott a helye a családi rendezvényeken, ünnepeken, ki az, aki a hétköznapjaik szerves része? Els?re ez magától értet?d?nek t?nhet, miért kellene err?l beszélni? De nem biztos, hogy ami a pár egyik felének evidens, az a másik felének is az. Elképzelhet?, hogy az egyik fél szerint a kéthetente két napot náluk tölt? vér szerinti gyerekei is a család részei, ám a párja nem feltétlen tartja ?ket családtagoknak, inkább afféle vendéggyerekekként tekint rájuk. A kés?bbi félreértések, sérelmek, feszültségek elkerülése érdekében ezt jó id?ben egyeztetni.

Miután megfogalmazódott a közös álláspont, fontos kérdés az is, hogy ez a rendszer milyen küls? határokkal bír. Miként jelenik meg a külvilág felé, hogy kik a család részei, milyen befolyása lehet egy családon kívüli személynek a rendszer bels? m?ködésére, illetve a tagok mit?l érzik biztosítva azt, hogy ?k ide tartoznak? A jó m?ködéshez és a családtagok biztonságérzetéhez nagyon fontos, hogy ez egyértelm?, mégis rugalmas, küls? határokkal rendelkezzen. Jó, ha ezek a határok nem túl merevek, azaz nincs a család teljesen elszigetelve a külvilágtól, vannak intenzív kapcsolatai barátokkal, a tágabb család tagjaival, akik egy bizonyos szintig belátnak a határokon belülre. Érdemes vigyázni viszont arra, hogy ezek a határok ne legyenek túl elmosódottak és átjárhatóak sem, hiszen ez azt jelentené, hogy bárki, aki a család határain kívül helyezkedik el, ki-be mászkálhat az életükbe. A határok kijelölése és érzékeltetése minden esetben a pár két tagjának feladata, még akkor is, ha az egyik fél volt házastársa felé kell meghúzni ?ket. A párkapcsolati szövetség ebben az esetben is nagy er?forrásává válhat a mozaikcsaládnak, és csökkenti annak a rizikóját, hogy bármelyik szül?ben lojalitáskonfliktus alakuljon ki a volt házastársa és a jelenlegi társa elvárásai közt lavírozva.

A mozaikcsalád mint véd?faktor

Egy család felbomlása után sokan féltik a gyermeküket attól, hogy a válás traumája mellett egy újabb változáshoz is alkalmazkodni kell: beilleszkedni egy másik családba, alkalmazkodni az új elvárásokhoz, szabályokhoz. Tény, hogy ez nem egyszer? feladat, és elképzelhet?, hogy okoz is nehézségeket, de ha a szül?k hitelesek, következetesek, és képesek biztonságot, szeretetteljes, elfogadó légkört teremteni, akkor ezek az akadályok könnyen megléphet?k.

A család fontos er?forrás, megadja a gyerekek számára a biztonság, az összetartozás érzését. A biztonság, a szeretet és a támogatás pedig olyan stabil alapokat ad, amelyek segítik ?ket a családon kívüli környezet negatív hatásaival való megküzdésben. De így tanulják meg azt is, hogyan lehet egymáshoz és a szabályokhoz alkalmazkodni, egymást elfogadni. Egy mozaikcsaládban ez a funkció sokkal er?sebben jelenik meg, mint egy hagyományosban. A mozaikcsalád m?ködése nagyon színes, nemcsak azért, mert két eredetileg különböz? család tagjaiból áll össze, hanem azért is, mert a benne él? gyerekek az esetek nagy részében nem állandóan vannak jelen, hisz valamennyi id?t a másik szül?jüknél is töltenek. Az eltér? élethelyzetekhez, családszerkezethez való alkalmazkodás pedig rugalmasabbá és nyitottabbá teheti ?ket a világ sokszín?ségére.