Történetek egy pszichoterápiás rendel?b?l

A 30 éves Anna alvásproblémái miatt kér segítséget.  Jelenleg gyeden van egy 10 hónapos ikerpárral. Férjével a gyerekek születése óta jóval kevesebb idejük van egymásra, b? egy éve nincs köztük testi kapcsolat. A férfi egyre többet van benn a munkahelyén. Anna élete besz?kült, sokszor eszébe jut, hogy szeretne néha feln?ttekkel is beszélgetni, elege van már a szoptatós melltartóból, és utálja magát. Anyja id?nként megjegyzi: ha nem változtatnak, akkor ne csodálkozzanak, ha jön egy „harmadik”. Anna ilyenkor párja védelmére kel, és azzal nyugtatja magát, hogy régi, jó párost alkotnak, kell ? így is társának.   

Az 55 éves Istvánt 25 éves barátn?je küldte pszichológushoz. A férfi ultimátumot kapott: vagy „kezd magával valamit”, vagy elköszönhet szerelmét?l. A pici, kopaszodó, köpcös férfi naponta többször telefonál barátn?jének, érdekl?dik, hogy mit csinál. Ha nem veszi fel a telefont, István nem tud megálljt parancsolni vad fantáziáinak, és berohan a lány munkahelyére, hogy lássa, melyik férfikollégával szarvazzák fel. Noha féltékenységét az utóbbi években magára szedett kilókhoz köti, a partnereivel szembeni mély bizalmatlanság végigkísérte minden kapcsolatát.

A féltékenység közös szál a két esetben, az élettörténet és a személyiség azonban teljesen más. Mindannyiunk életében vannak olyan élethelyzetek, amelyek – mint itt Annáé – igencsak „megágyaznak” a féltékenységnek. Tipikusan ilyen egy-egy életszakasz-váltás –esetünkben a kisgyermekes családdá válás. Az alkalmazkodás szempontjából kritikus helyzetek ezek a személynek és a párnak egyaránt. Küls? okok vagy pusztán aktuálisan labilisabb bels? egyensúlyunk miatt feltámadhat bennünk a félelem, hogy elveszíthetjük a másikat, hogy esetleg nem kellünk már, mert akad szebb, jobb nálunk. Ha elég teherbíró a féltékeny fél – és a párkapcsolat –, akkor ez a kínzó feszültség szavakba önthet?. Hol szépen, hol csúnyán, de lehet arról beszélni, hogy ki mit él át, és mit szeretne a másiktól ahhoz, hogy a párkapcsolatban helyreálljon a bizalom és az intimitás. István történetében ezzel szemben az látható, hogy nem pusztán egy aktuális, nehéz élethelyzetr?l van szó, hanem egy ismétl?d? mintázatról – mindig ugyanúgy alakulnak a párkapcsolatai. Esete a féltékenység bomlasztó hatását is megmutatja. Ördögi körbe kerül – s viselkedésével maga idézi el? a rettegett elhagyatást. 

Az egyéni különbségeken túl vannak olyan általános törvényszer?ségek, amelyek a féltékenységgel kapcsolatban többé-kevésbé mindenkire érvényesek.

Els? kínzó élményeink – féltékenység a személyiségfejl?désben

A pszichoanalitikus megközelítés azt vallja, hogy a normális féltékenység mindenütt jelen van.  Freud szerint ennek egyik forrása a gyermekkori ödipális helyzet, a másik pedig a testvérféltékenység. Ezek azonban más-más lenyomatot hagynak a lelkünkben attól függ?en, hogy a számunkra fontos személyek, els?sorban a szüleink hogyan reagálnak érzelmeinkre. A szintén pszichoanalitikus Fenichel úgy véli, azok hajlamosak leginkább a féltékenységre, akik képtelenek a szeretet mélyebb érzéseire. Önmagában és a másikban megbízni csak az tud, aki gyermekként megélhette, hogy szeretik, szükségleteit kielégítik, fejl?dését, ügyesedését elragadtatással fogadják. Természetesen emellett elkerülhetetlen a megfelel? mérték? frusztráció: anya dolgozni megy, a szül?k figyelmén, szeretetén osztozkodni kell a testvérekkel, a szül?pár szerelmi kett?séb?l kizáródnak a gyerekek – mindez azonban az egészséges személyiségfejl?dés része. 

Irigység vagy féltékenység?

Mollon* szerint az irigység tekinthet? ?sibb érzelemnek – alapvet?en egy kétszemélyes helyzethez köt?dik, amelyben megjelenik a vágy annak birtoklására, ami a másé. A féltékenység ennél összetettebb érzés: egy háromszemélyes helyzetet feltételez, ami magában foglalja a „harmadikkal” való versengést. Ebben a szituációban a féltékeny fél félelmet él át, hogy „a harmadik”, – betolakodva a kétszemélyes kapcsolatba –  elveszi t?le a szeretett személyt. A féltékenységben már felüti a fejét a veszteség veszélye is – és könnyen társul szeg?dik mellé a szégyen. A vetélytárs észlelése felveti azt a gondolatot, hogy hozzá képest alkalmatlanok vagyunk. Ez vezet a szégyenhez és a féltékenység újabb ördögi köreihez, amelyekben egyre inkább elveszíthetjük a helyzet reális megítélését szolgáló támpontokat.

*Szégyen és féltékenység. A háborgó mélység

Féltékenység az élet sava-borsa?

Bizonyos mértékig igen. A féltékenység megélése – vagy a partner féltékennyé tétele – „f?szerezi” a kapcsolatot. Ráébreszthet bennünket arra, hogy párunk elveszíthet?, hogy folyamatosan tennünk kell a kapcsolatunkért. Azonban sok olyan párkapcsolatban nem egy csipet f?szer kerül a „fazékba”, hanem egy egész mer?kanálnyi – széls?séges esetekben a pár csak olyan játszmákon keresztül képes fenntartani a viszonyt, amelyben kulcsszerep jut a féltékenységnek és a partner féltékennyé tevésének. 

Jól mulatunk a Csengetett, Mylord?-ban Lady Agatha szerelmi ügyein, valószín?leg éppen azért, mert mindannyian ismerünk hozzá hasonló figurákat: egy hiszteroid asszony saját n?iességével kapcsolatos bizonytalanságait próbálja csillapítani a csábításaival. Törékeny n?i önbecsülése csak úgy tartható fenn, hogy folyamatos meger?sítésre van szüksége a férfiaktól – gazdagtól, sportostól, id?st?l, fiataltól, férjt?l, szeret?t?l. A férj féltékenységének ébren tartása fontos része ennek a játszmának.

A féltékenység hatása az önbecsülésre

Nagyon gyakori, hogy amikor az emberek féltékenységet élnek át, s ösztönös megérzéseik azt mondatják velük, hogy párjuk kikacsint a kapcsolatból, valójában jó nyomon járnak. Ám ha a partner tagad, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Vannak, akik ilyenkor saját magunkban kezdik keresni a hibát. A vágy, hogy higgyenek a párjuknak, összeütközésbe kerül azzal, amit éreznek, észlelnek. Végül arra a következtetésre juthatnak, hogy nem bízhatnak meg saját ítél?képességükben, nem képesek reálisan látni a dolgokat, ésszer?tlen érzések kerítették hatalmukba ?ket – ennek pedig gyakran súlyos szorongás, zavarodottság és az önértékelés megcsappanása az eredménye. 

Féltékenykedés helyett „szereljük le magunkat” pozitív gondolkodással? 

Az evolúciós pszichológia óva int ett?l. A nemek ugyanis a minél jobb reprodukció érdekében eltér? párosodási stratégiákat alakítottak ki. Míg a férfiak számára a minél több partner megszerzése kínálja a legbiztosabb módot génjeik továbbörökítésére, a n?ket a gyermekek felneveléséhez elegend? er?forrással rendelkez?, egészséges, stabil partner kiválasztása juttatja szelektív el?nyhöz. A faj fejl?dése során azonban a nemek párosodási stratégiái folyamatos versenyben állnak egymással. A férfiak számára reproduktív el?nnyel jár, ha – csalárd módon – minél több n? felé mutatnak komoly szándékot, a n?k pedig titokban elkövetett h?tlenkedéssel tudják egyidej?leg megszerezni a státuszt képvisel? férfi odaadását és az alkalmi partner jó génjeit. 

A féltékenységnek ennélfogva nagyon fontos szerep jut a szexuális megtévesztés és a h?tlenség felismerésében és elhárításában. Szelektív el?nyhöz azok a n?k jutnak, akik meg tudják különböztetni az érzelmi elkötelez?désre alkalmas férfiakat a hóhányóktól. Reprodukciós szempontból pedig azok a férfiak sikeresek, akik nem más férfiak csemetéire áldozzák er?forrásaikat. A két nem így a h?tlenség eltér? aspektusaira reagál er?teljes féltékenységgel: a férfiakat a szexuális aktus, a n?ket pedig a köt?dés megszakadása érinti érzékenyebben. 

Mit mondhatunk hát az Edda-dal sorairól?

Sem a fajt, sem az egyedi személyiséget nem teszi sikeressé, ha nem éli meg, nem vállalja fel a féltékenységet. Talán nincs is olyan, aki nem volt féltékeny soha – a lelkileg egészséges ember élete során id?nként átéli, hogy fél, félti a kapcsolatát, féltékenységet érez egy színre lép? riválissal szemben. Éppen ez a kínzó érzés segítheti a tájékozódásban, ez ad esélyt önmaga és  kapcsolata megújítására.