A tartós stressz veszélye az agyi erekre

Túlzás lenne azt mondani, hogy minden betegség alapja a krónikus stressz, de kutatások által is igazolt tény, hogy a krónikus stressz a szervezet minden sejtjét érinti.  Mire alapozhatjuk ezt a kijelentést? A krónikus stresszben olyan hormon, ill. neurotranszmitter-szint változások alakulnak ki, amelyek a sejtekben gyulladásos folyamatokat indukálnak. Ezek hosszú id?n át, tünetmentesen zajló, leginkább csak laboratóriumi vizsgálatokkal tetten érhet? kórfolyamatok, amelyek id?vel tünetet adó betegséggé szervez?dnek. Az erek falában kialakuló gyulladás a szervezet egészére nézve veszélyes, hiszen a sérült erek átereszt?vé válnak a sejtekre toxikus anyagok számára, melyek ellen a szervezet védekezni akar. Az immunfolyamat eredményeként a vérben gyulladásos faktorok szabadulnak fel, végül    különböz? megbetegedések alakulnak ki (fert?zések, autoimmunbetegségek, tumor stb). A gyulladásban roncsolódott érszövetben lelassul a keringés, ez vérellátási zavarhoz vezet, a sérült szövet felületén „rekedt” anyagok lecsapódnak az ér belhártyáján, és érsz?kületet, vérrögképz?dést (trombózist, embóliát) okozhatnak. Az idegsejtek rendkívüli módon igénylik a megfelel? oxigénellátást, ez m?ködésük feltétele (vérellátásunk 20 százaléka az idegszövetet táplálja). Az agy oxigénhiányával járó gyulladásos agyi folyamatok nemcsak sztrókot okoznak, hanem számos nehezen kezelhet? megbetegedés alapját képezik: epilepszia, depresszió, Alzheimer- vagy Parkinson-kór. Mire végiggondoltuk ezt a többlépcs?s folyamatot, talán már fel is álltunk kényelmes fotelünkb?l, és elkezdjük átmozgatni elgémberedett tagjainkat, vagy elindulunk a kutyánkkal egy kiadós sétára.   

Az idegi szabályozás alól „kicsúszott” biológiai rendszerek

A tartós stressz tehát egy olyan „diszharmónia”, amelyben felborulnak a biológiai rendszereink. Hormon- és immunrendszerünk egyszer?en „kicsúszik” az egészséges idegrendszeri szabályozás alól. Lényegében ez a jelenség határozza meg az akut és a krónikus stressz közötti különbséget. Akut stresszben az ingerhatás elmúltával megsz?nnek a stressztünetek és a hormonszintek rendez?dnek: normalizálódik a szívverésünk, a vérnyomásunk, megnyugszunk. Ilyenkor idegrendszerünk a negatív visszacsatolás elvét alkalmazza (vagyis a magas stresszhormonszint az egészséges idegrendszerszeri szabályozás hatására normalizálódik). Tartós stresszben viszont az agyban olyan speciális neuronok aktiválódnak, amelyek nem a negatív, hanem a pozitív visszacsatolás folyamatát indítják be, vagyis a magas stresszhormonszintet az idegrendszer úgy reagálja le, hogy további stresszhormon-termelésre serkent? ingereket küld a hormonkiválasztó rendszerek felé (mellékvese), ennek következtében a stresszhormonszintek a veszély elmúltával sem csökkennek. Az akut tünetek ugyan enyhülnek, de a szerveink tovább „stresszelnek” (fáj a gyomrunk, szorít a mellkasunk), idegrendszerünk pedig folyamatos készenléti állapotot tart fenn. Ez rendkívül energiaigényes folyamat, amelyben szó szerint elfáradunk, és id?vel elérkezünk egy olyan szintre, amikor már a pihenés sem segít, és velünk együtt a fokozott m?ködésre késztetett szerveink – pl. a mellékvesék – is kimerülnek. 

Fókuszban a hippokampusz

Létezik tehát egy egymással összefügg?, a szervezet egészére kiterjed? hormon- és immunrendszer, amely központi idegrendszeri szabályozás alatt áll, és komplex módon reagál a szervezetet ér? pozitív és negatív hatásokra. A környezeti tényez?k hatásait az él? szervezetre már a magzati kortól kutatják. A stresszkutatásban kiemelt szerepet kapott az agy hippokampusz nev? szerve, amely az els? trimeszter végén és a második trimeszter elején alakul ki a magzati életkorban, ekkor legsérülékenyebb az idegrendszer, ebben az id?szakban alakul ki legnagyobb valószín?séggel az a „sérülés” az agyban, amely a kés?bbi negatív következményekért felel?s. Legfontosabb stresszorok az anya dohányzása és/vagy alkoholizálása, a tartósan nehéz pszichoszociális élethelyzetek (magukra hagyott, bántalmazott várandós asszonyok, egészséget veszélyeztet? szegénység). A magzati korban elszenvedett, állandóan fennálló anyai stressz fokozza a koraszülés veszélyét, s a babák alacsony testsúllyal születnek. (A rövid ideig tartó, alkalmankénti stressznek nincs káros hatása a magzatra.) A méhlepényen átjutó nagy mennyiség? anyai stresszhormon csökkenti a megszületett gyermek stresszt?r? képességét, ez pedig összefüggésbe hozható a kés?bbi hiperaktivitással. N? az autóimmun-betegségek, a különböz? típusú allergiák, az asztma, a fiatalkori magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának veszélye.

A krónikus stresszhatás alatt fejl?dött gyermekek nehezebben tanulnak meg beszélni, játszani, nehezebben sajátítják el a szociális viselkedés szabályait, küzdenek a térbeli tájékozódás nehézségeivel, nyelvi és értelmi fejl?dési zavarokban szenvedhetnek, sérül a memóriájuk. 

Az agy GPS-e

A korai életkorban elszenvedett stresszhatások vizsgálatának egyik iskolapéldája az a kutatás, amit japán tudósok végeztek újszülött patkányokon. Azt vizsgálták, hogy a születést követ? els? hónapokban az anyai gondoskodás hiányából fakadóan elszenvedett stresszélményeknek milyen hatásai vannak a kés?bbi életkorban is mért téri tájékozódásra. 

Mi köze a stressznek a térbeli tájékozódáshoz – és miért fontos egyáltalán ez a kérdés?

A vizsgálat ismertetése el?tt tekintsük át azt a néhány alapvetést, ami miatt ez a kérdés a kutatások fókuszába került. A téri tájékozódás képessége a túlélés szolgálatában álló egyik legfontosabb kompetenciánk (pl. élelemszerz? területek rögzítése a memóriában). Környezetünk téri információinak alkalmazása a viselkedésszabályozásnak is nélkülözhetetlen része (pl. csoporton belüli viselkedési szabályok követése, amely a csoportban maradás – sok esetben az életben maradás – feltétele). A környezet egy adott területén tartózkodva, a hippokampuszban mindig ugyanazok – az adott hely regisztrálására beállított – sejtek aktiválódnak. E tekintetben a hippokampusz úgy m?ködik, mint egy jó GPS, amely térképszer?en kódolja és meg?rzi az aktuálisan használt tér mintáját (kijelöli a viszonyítási pontokat), s?t még ennél is többet tud: képes arra, hogy összehangolja az ennek megfelel? kognitív és emocionális válaszokat (a túlélés érdekében a csoportban maradás feltételei szerint kell viselkednünk). Tehát értelmi és emocionális intelligenciánk f?szervez?je. 

A hippokampuszban az agy más területeihez képest fokozott mennyiségben találhatók kortizol (stresszhormon) receptorok, tehát ebben az agyi struktúrában érvényesülnek és vizsgálhatók leginkább az intenzív és tartós stressz sejtkárosító és viselkedésszabályozást befolyásoló hatásai. 

A vizsgálatban részt vev? állatokat két csoportra osztották. Az egyik csoportba került újszülött patkányok állandó anyai jelenlét mellett cseperedtek, hiánytalan anyai gondoskodásban részesültek. A másik csoport egyedeit viszont id?szakosan kivették saját helyükr?l, így nélkülözni kényszerültek, vagyis nem részesülhettek az anya jelenlétéhez kötött azonnali kielégülésben. A két csoport egyedeit mindeközben a következ? feladatra tanították: egy vízzel teli medencébe helyezték ?ket, ahonnan egy adott útvonalon, A pontból kiindulva kellett eljutniuk B pontba a kihelyezett céltárgy (élelem) felé. A kérdés összetett volt: egyrészt mennyi id? alatt tanulja meg az állat az adott útvonalat, másrészt mennyi ideig emlékszik a megtanultakra. Ezt utánkövetéses vizsgálatokkal mérték, az A és B pontok helye állandó volt. Az eredmények azt mutatták, hogy a stresszmentes körülmények között nevelkedettekhez képest a stresszel terhelt állatok mind a korai, mind pedig a kés?i id?szakban rosszabb eredményeket értek el a tesztelés során. Több id?re volt szükségük a helyes út megtanulására, és gyorsabban felejtettek „egészséges” társaikhoz képest. Id?vel persze a kontrollcsoportban részt vev? állatok memóriája is gyengült, de szignifikánsan kisebb mértékben, mint a mostoha körülmények között nevelkedetteké, annak ellenére, hogy a tanulási periódus után mindkét csoport egyformán jó ellátást kapott. A téri tájékozódás szerve a hippokampusz. A természetes körülmények között elhalt állatok agyát vizsgálva a kutatók azt találták, hogy a korai stresszt elszenved? egyedek hippokampusza kisebb volt, mint a kontrollcsoport tagjainak ugyanazon szerve. 

Mi történik tartós stresszben a hippokampusszal?

A stresszhormon, a kortizol közvetlenül hat a hippokampusz neuronjaira, megváltoztatja azok ingerlékenységét, gátolva ezzel a sejtszint? tanulási folyamatokat. A tartós stresszhatás alatt a neuronok egy része elpusztul. A tradicionális felfogással szemben feln?ttkorban is képz?dnek új idegsejtek (neurogenesis), a legújabb kutatások szerint a hippokampuszban is. A tartós stresszhatás egyértelm?en csökkenti az új idegsejtek képz?désének mértékét, ami pedig tovább fokozza az agyi funkciók romlását.

Krónikus stresszben a felhalmozódó kortizol szabadgyököket, független oxigénmolekulákat termel, amelyek úgy támadják az agysejteket, mint rozsda a fémet. A roncsolódott sejthártya kilyukad majd szétszakad, és az agysejt elpusztul. Fontos tudni, hogy a stresszel együtt járó életmód, az alvás- és evészavar, a káros szenvedélyek (dohányzás, alkohol) – a fokozott szabadgyöktermelés révén – minden életkorban hozzájárul az agysejtek pusztulásához.

Feledékenység és érzelmesség – félelem és szorongás

Stressz alatt az agyban fokozott elektromos aktivitás mérhet?. Az ember csak úgy „vibrál” idegességében, „szikrákat szór” a tekintete. A stresszre legérzékenyebb agyi területek értelemszer?en a kortizol-receptorokban (stresszhormonköt? részecskékben) gazdag régiók, mint a már említett hippokampusz, amely az amigdala nev? szervvel együtt a limbikus rendszer  részét képezi – ennek  sérülései alakítják els?dlegesen a krónikus stressz tüneteit: hol fázunk, hol melegünk van (felborult h?háztartás), rendetlenkedik a szívritmusunk, változik az emésztésünk (vegetatív zavarok), könnyen elérzékenyülünk, síróssá válunk (érzelmi központ zavara). De számos egyéb, addig nem tapasztalt tünettel is szembesülhetünk, mint például a szexuális magatartás megváltozása (libidó-csökkenés, merevedési zavarok), fokozott vágyakozás a jutalmazásra (csokoládé-sóvárgás), az örömre való képesség csökkenése, hanyatló memória (nehezen tanulunk meg új dolgokat és gyorsan felejtünk), fokozott agresszivitás (indulatkezelési nehézségek). 

A stresszrendszer helyes „programozása”

• A stresszrendszer programozása, edzése, a stressz – lazulás ritmusával már magzati korban kezd?dik. A cél tehát nem az állandó ellazult állapot fenntartása, hanem a stressz elleni zsigeri védekezés elsajátítása – már magzati kortól. A várandós anya „túlzottan kíméletes” életmódja inkább gyengíti, mintsem er?síti a megszületend? gyermek stresszel szembeni ellenállóképességét. Terhesség alatt javasolt a sport, nem tiltott a szexuális együttlét, és a szellemi kihívásokat sem kell feltétlenül kerülni. 
  
• Adjunk szabadságot gyermekeinknek! Beüti a fejét? Lepotyog a fáról? Így fogja kell? motiváció mellett kitapasztalni, hogyan védekezhet fizikailag veszélyes helyzetekben. Új man?vereket fog elsajátítani önmaga védelme érdekében. 
  
• A félelemkelt?, szorongásokat okozó helyzetek ellen legjobb orvosság a megfelel? tudás. A tudás hatalom – szoktuk mondani. Hatalom a saját félelemeink felett! A helyes tudás mindig a jöv?be tekint és megoldást keres. Ne tévesszük össze a tudást a tudálékossággal, az önismeretet a pszichologizálással. Gyógyulásra vonatkozó ismereteket lehet?leg szakemberekt?l szerezzünk, és kerüljük a nem ellen?rzött, pontatlan, sok esetben félelmet generáló internetes tartalmakat! 
  
• A stressz kezelésére alkalmazott módszerek közül, els?ként a megnyugtatás technikája jut eszünkbe. Bizonyára tapasztaltuk már, hogy megnyugvásra intéssel pont ellenkez? hatást érünk el, mint amit szeretnénk. A nyugtalanság érzésével járó stresszes, pánikszer? állapotokban a cselekvés a jó megoldás, ugyanis leghatékonyabban a mozgásba átvitt energia segít a felgyülemlett feszültségek levezetésében. Az izmok rendelkeznek a legnagyobb kapacitással a stresszben megnövekedett mennyiség? cukor felhasználására. A káros anyagok eliminálását a fokozott vérkeringés és a verejtékezés fogja el?segíteni. Figyeljük meg, hogy a ritmusos, lendületes mozgásoknak szinte azonnali stresszoldó hatása van! A testmozgás mellett természetesen a test és lélek harmonizálására törekv? relaxációs-meditációs gyakorlatoknak is helye van a stressz csökkentésében. Válasszuk ki a nekünk legmegfelel?bb technikákat, de soha ne végezzünk t?lünk lelkileg idegen, testileg kényelmetlen gyakorlatokat!

„Homo mensura”

Végezetül ne feledkezzünk meg a mindig igaz ókori bölcseletekr?l sem. „Minden dologmértéke az ember” – mondta Prótagorasz. Ismerjük hát meg saját határainkat, terhelhet?ségünket, s találjuk meg a nekünk megfelel? mértéket a munkában, az örömökben és a kapcsolatokban!

Csak a jóra emlékezünk?

Különös élettani jelenség a metabolikus memória – azt jelenti, hogy a testi sejtek egy életen át képesek meg?rizni anyagcsereállapotaik emlékét. Nézzünk egy pozitív példát: azok a vércukor-anyagcserezavarban szenved? betegek, akik életüknek egy adott id?szakában huzamosabb ideig (akár csak fél éven át) megváltoztatott életmódjuknak (diéta, mozgás) köszönhet?en jó vércukor- és anyagcsere-értékeket értek el és tartottak fenn, a kés?bbi évtizedekben védettebbek voltak a diabétesz kés?i érrendszeri szöv?dményeivel (stroke, infarktus) szemben, mint azok, akik soha nem éltek a változtatás lehet?ségével. Ez a „védettség” még akkor is fennállt, amikor – a félbehagyott diéta, mozgáshiány hatására – életük további részében kedvez?tlenül alakultak vércukor- és más anyagcsere-értékeik. Vagyis a testi sejtek emlékeztek a „jó id?szakra” és még évek múlva is „meghálálták” a „tör?dést”. Bár a metabolikus memóriára irányuló vizsgálatok a jó irányú változások kései kedvez? hatásait kutatták, de a jelenség sajnos ugyanúgy igaz a „mostoha” körülmények okozta negatív következményekre is. A metabolikus memória jelensége az idegsejteket ért hatásokra is érvényes. A „sejtmemória” kérdése ma számos neurobiológiai kutatás tárgya, legszélesebb körben a korai életkorban érvényesült hatások vizsgálatára terjed ki. Az eddigi kutatásoknak mindenesetre van egy napjainkra különösen érvényes üzenete: érdemes er?feszítéseket tenni egészségünkért, mert a testünk és az idegrendszerünk mindent megjegyez, a „jót” meghálája, a „rossz” elkerülésére pedig figyelmeztet? jelzéseket küld!   

Dr. Gerber Erika – orvos, pszichoterapeuta, pszichodráma-vezet?