A XXI. századi férfikép

A nehéz helyzetek megoldója, az omnipotens férfi képe elt?n?ben, a férfiasság válságban van.   A n?i igények szerint egyszerre kellene a kemény férfit és a saját „n?i” oldalát is felvállaló összképet mutatnia egy olyan világban, ahol a n? sem tudja pontosan, hogy mit akar – és még kevésbé tudja, hogy egyáltalán azt akarta-e, amit megkapott, vagy netán már rég másra vágyna. Az elvárások igen gyorsan módosulnak, a n?k által felrajzolt férfi ideálkép nem jellemezhet? standard tulajdonságokkal. Ez meglehet?sen túlterheli a férfiakat, akiknek olykor háttérbe szorulnak az igényei – bármennyire is szeretnénk azt gondolni, hogy egy n? nem akar sokat, mindössze egy igazán „jó és normális” férfira vágyik.

Légy esend??

Brené Brown* szerint a férfiakat arra kérjük, legyenek esend?k, rimánkodunk, hogy vallják be, mennyire félnek – miközben az igazság az, hogy a n?k többsége ezt nem bírja gyomorral. Amint egy férfi valódi esend?séget mutat, legtöbben elrettenve fordulunk félre, és ez a félelem a legkülönböz?bb formákban tör el?, a csalódottságtól az undorig. A férfiak pedig felismerik a kockázatot, amikor látják a szemünkben, hogy arra gondolunk: „Gyerünk! Szedd össze magad! Légy férfi!” Ahogy egy férfi mondta: „A férfiak tudják, hogy valójában mit akarnak a n?k. Azt akarják, hogy tegyünk úgy, mint aki esend?. A megjátszásba nagyon bele tudunk jönni.”

*Bátraké a boldogság, Bookline, 2013

Gyakori, hogy a n?k egyszerre akarnák, hogy párjuk elég sok pénzt keressen – de arra is vágynak, hogy legyen sokat otthon. Ám egyszerre sokat dolgozni és állandóan jelen lenni nem lehet, még akkor sem, ha valaki az otthonában dolgozik. A n?k szemével nézve ez olyan férfi viselkedésnek t?nhet, amin egy kis jó szándékkal lehet változtatni. El?fordulhat, hogy egy férfi ilyenkor élettempót, munkát vált. És mit kap otthon, a „lassító sávban”? „Megint csak egy hétre megyünk nyaralni?”

Lassító vagy gyorsító sávban?

A gyors és lassú élet az a két életmód-trend, ami között választhatunk. Legtöbben a gyors élettempóval élnek –  a lassításhoz azonban tudatos döntésre van szükség. Néhány évtizeddel ezel?tti életünkben még nem a gyorsító sávban tülekedett mindenki, volt id? a párkapcsolatok és az élet fontos szociális eseményeinek átélésére. Ma a legnagyobb probléma, hogy személyiségünk tudattalan mechanizmusaitól is elvárnánk a gyorsítást, miközben azok csak lassú tempóra képesek – vagyis hiába minden: „még a régi módon vagyunk bekötve”. Az érzelmi reakciók azonban mindig megjelennek, csak lehet, hogy kés?bb, amikor már nem is várnánk. Egyik generáció sem kivétel ez alól, így számolni kell azzal, hogy a sokszor – és lassan egyre többször – átélt szorongások és diszkomfort-érzések többek között azért is szaporodnak, mert egyre csak rohanunk az életünk eseményei után, és ez az élménykeresés el?bb-utóbb benyújtja a számlát. 

A mingli kapcsolatban él?k mintha egyszerre ezt a két sebességet tudnák megvalósítani: élik a gyors életüket egyedül, és lassítanak együtt, amikor találkoznak.

Két szinglib?l Laptogs-kapcsolat?

Az egyedülálló n?k – a szinglik – magasra tették a lécet, ami a nárcisztikus vágyfantáziákat illeti. Ez pedig el?revetíti, hogy nagy valószín?séggel mennek bele olyan kapcsolatokba, ahol a találkozás élménye mindig új és nagyszer? lehet, mint egy „örök randizás”, ahol mindkét fél a legjobbat akarja kihozni magából. Jean-Claude Kaufmann francia szociológus kutatásai során gyakran hallotta azt a mondatot, hogy „férfiak vannak, de egyikük sem üti meg a mércét. Ezek a lányok olyan férfiakat szeretnének, akik egyenrangú személyként kezelik, de valamilyen módon el is kápráztatják ?ket.”

Az „igazi” szingli

K?rössy Ágnes szociológus-újságíró szerint egyedülálló n?k mindig is voltak. Mindamellett a szinglilét újdonsült társadalmi jelenség, egyikkel sem tévesztend? össze. A falusi harmincéves hajadon alkalmazkodik a környezete és a kora diktálta szokásokhoz, eljár munkába, f?z, mos, takarít, nem csináltat divatos frizurát, az igazi szingli viszont – származásától függetlenül – nagyvárosban él, jellemz?en 25-32 év közötti, diplomás, idegen nyelve(ke)t beszél?, a magyar átlagnál jobban szituált, értelmiségi és egyedül él? hajadon, aki egy-két párkapcsolat után most magányának – és pénztárcája vastagságától függ?en a fogyasztói társadalom kínálta mintáknak is – rabja. K?rössy nem a szinglik életmódját, hanem személyiségüket vizsgálja. Mint mondja, a szinglik – sok esetben – jó tanulók voltak, kislánykorukban ugyanis azt sulykolták beléjük, hogy a siker titka a tanulás. Ennek törvényszer? következménye lehet, hogy a szinglik a párkapcsolatot ugyanúgy megoldandó feladatnak látják, mint egy-egy iskolai vizsgát, az álláskeresést vagy a szakmai el?relépést. De ami a pályán sikerre vezeti ?ket, az nem alkalmazható a párkapcsolatban. És mert a herceg nem érkezik fehér lovon, megjelenhet valamiféle b?ntudat, hogy a másik nagy életfeladat, a párkapcsolat vagy a házasság elmarad. K?rössy szerint a legnagyobb baj, hogy az ilyen módon „pártában maradtak” segítséget, mintát nem kapnak. Mivel eddig ilyen csoport nem létezett, nincs követend? példa – nem véletlenül fordulnak a reklámokból ismerhet? minták felé. A nagy kérdés tehát, ami miatt az érdekl?dés középpontjába kerültek: nem tudni, mi lesz velük. Maradnak-e egyedül, vagy eljön az id?, amikor férjhez mennek és családanyák lesznek? Esetleg belépnek egy új párkapcsolati formába és nem együtt él? társsá válnak?

Utasi Ágnes szerint az sem elhanyagolandó, hogy az egyedülálló harmincasok számának nagyarányú emelkedését dönt?en a korosztályba tartozó férfiaknak az állandó párkapcsolatot, az elkötelez?dést halogató attit?dje eredményezte.

De vajon mi volt el?bb, a tyúk vagy tojás? A n?k lettek válogatósabbak, vagy a férfiak élnek a szabadság adta lehet?ségükkel? Az emancipáció, a szexuális forradalom a n?knek is nagyobb szabadságot és választási lehet?séget teremtett – ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy reagálniuk kellett a férfiak házasságot halasztó viselkedésére. Ma már a n?k tudása, munkája megteremti azt az anyagi hátteret, hogy képesek az önfenntartásra, s?t az egzisztenciális fejl?désre. Ez a szabadság is hozzájárulhat ahhoz, hogy nem akarnak feltétlenül olyan életformát, ahol a mindennapok együttélése olykor unalomba torkollik.

Boldogabb külön?

Ma azt látjuk, hogy a hajszolt életforma mellett kevesebb id? jut a kapcsolatok ápolására, mert a társadalmi környezet jobban értékeli a gazdasági sikert és a presztízst, mint a harmonikus emberi viszonyokat. Ezért lazulnak a baráti, rokoni, munkatársi és szerelmi kötelékek, az emberek nem tudják megóvni – sokszor kialakítani sem –  mély érzelmeken, bizalmon alapuló kapcsolat-rendszerüket. Nem véletlen, hogy az egyedülállók, ezzel együtt a szinglik száma els?sorban a nagyvárosokban emelkedik, ott, ahol kevésbé érezhet? a konvenciók hatása, ahol a leggyorsabban változnak az emberi kapcsolatok.

Sokan nem is teszik fel a kérdést önmaguknak, hogy milyen életet szeretnének élni, mert az élet zajlik, és nincs id? ezen morfondírozni. Bármennyire is ez lenne természetes, a XXI. században kevesek engedhetik meg maguknak ezt a luxust. ?k azok, akiknek biztos családi háttere van, akik érzelmeikben határozottak, és tudják, hogy nem lehet a végtelenségig lazítani. Azonban akiknek nem ilyen az élethelyzetük, mert a kommunikációval problémáik vannak, félnek a megmérettetést?l és a kihívásoktól, azok számára sokszor úgy t?nhet, teljesen rajtuk kívül álló feltételeken múlik minden.  Aki egész életét annak szenteli, hogy az életér?l szóló titkos vágyait ?rizgetve, boldogtalan módon bolyongjon, az olyan úton jár, ahol állandóan azt érezheti, hogy az „ellenséges” terepen nincs biztonságban, és bölcsebbnek látszik a kivárás stratégiája, az önigazolások gyártása. Ilyen ellenséges tereppé változhat az élet, ha nincs, vagy láthatóan nem is akar alakulni a párkapcsolat – ekkor átmeneti (vagy végleges) megoldásnak t?nhet egy olyan különélés, ahol a másik van is, meg nincs is... 

„Együtt, mégis külön”

Ez a Laptogs (Living aparth together) jelszava. ?k az elkötelezettséget nehezen vállalók csapata, akik párkapcsolatuk során nem adják fel saját lakásukat. Egyrészt bizalmatlanok, munkál bennük néhány korábbi szakítás emléke, másrészt munkál bennük a kényelem is. Az együttélés két szingli háztartással jellemezhet? – nem lehet odaköltözni hozzájuk, halogatják a kapcsolat elkötelezettségig vitelét. Szívesen vesznek részt szabadid?s programokban, kiterjedt baráti körük van –  a külön töltött szabadid? pedig borzolja társuk kedélyét.

A mai mingli életforma a húsz és a negyven feletti korosztály körében jellemz? els?sorban – a két korcsoportban természetesen eltér?ek a motivációk. A huszonévesek számára nem vonzó a szingli életforma (amelyben nincs kapcsolatuk), mert igénylik, hogy legyen állandó partnerük, de mindennapi életüket és kényelmüket nem szívesen bolygatnák fel egy kapcsolat kedvéért. Nem vágynak arra, hogy egy fárasztó és stresszes nap után hazatérve még egy hasonlóan ny?gös partner is súlyosbítsa a helyzetet. Ugyanígy nem szeretnének energiát pazarolni az együttéléssel szükségszer?en együtt járó konfliktusokra és feladatokra, hanem csak a párkapcsolat pozitív elemeire koncentrálnak.

?k azok, akik már évek óta párkapcsolatban élnek, de függetlenségüket ugyanolyan fontosnak tartják, sok esetben el?térbe is helyezik. Ilyenkor fordul el?, hogy a házaspár külön szobában lakik, vagy nem is egy lakásban. A mingli lét nem nyitott kapcsolat, hiszen épp az állandó partner iránti vágy hívta életre. Ezekbe a kapcsolatokba nem fér bele a megcsalás. Legalábbis elméletileg. Egy igazi mingli csakis egy másik mingliben találhatja meg a megfelel? partnert, hiszen így lesznek képesek egymásnak megfelel? szabadságot adni. Nemcsak a szerelem és a függetlenség fontos a számukra, hanem a karrier is. F?ként a fiatalok élnek ezzel a párkapcsolati formával, és azok a harminc-negyven évesek, akik már egyszer-kétszer megjárták el?z? partnereikkel. 1992-ben a 38 év feletti n?knek csupán az öt százaléka volt mingli, de ma már ez a létszám megduplázódott.

Mingli-variációk

Nagyon sokféle variációban megvalósulhat egy mingli kapcsolat, mindössze két tényez? közös ezekben a formációkban: a külön lakás és a közös szex. Ami viszont ezen túl van, az teljesen az egyéni igények függvénye. Vannak, akiket csak a szex köt össze, mások lényegében produkálják egy párkapcsolat minden elemét, csak épp nem költöznek össze, és olyanok is vannak, akik házasok, s?t gyereket is vállalnak ilyen keretek között. Az érzelmi tényez?k is elég széles skálán mozognak: a többség szerelmes a partnerébe, de olyanok is vannak, akik inkább afféle testi-lelki jó barátnak tekintik a másikat.

Elkötelez?d? nem elkötelez?d?k – nem látszó köt?dési problémákkal?

Akinek köt?dési problémái vannak, minden homlokzat ellenére valójában nincs is magánélete, barátai vannak, de mélyebb érzelmi köt?dést nem létesít. Ez a tudattalan – a párkapcsolatokban megjelen? – érzelem nem látszik azoknál az embereknél, akiknek a munkahelyi környezetben látszólag semmilyen problémájuk nincsen, könnyen kapcsolódnak másokhoz, korrekt munkaviszonyban tudnak m?ködni és köt?dnek a kollégáikhoz. El?fordulhat, hogy bár azt látjuk, az illet?nek van partnerkapcsolata, de ha alaposabban megnézzük, abban nincsenek valódi érzelmek, a másik fontossága ideiglenes vagy epizódszer?. A laptogs kapcsolat megfelel ennek: a két találkozás közötti id?ben a másikról fenntartott „bels? kép” a köt?dés szempontjából veszélytelennek mutatja ?t.

Korai tapasztalatok, az elkötelez?dés és a köt?dés képessége

Ahhoz, hogy valaki kölcsönös szeretetre, bizalomra és a másik tiszteletben tartására épül? érzelmi viszonyt tudjon létesíteni, rendelkeznie kell az elkötelez?dés és a köt?dés képességeivel.  Mindegyikünk életében a legfontosabb, szinte mindent meghatározó korai kapcsolatok a szül?kkel létesülnek. A kiszolgáltatott csecsem? számára létfontosságú, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott légkörben kezdje meg életét. Sok olyan család létezik azonban, ahol az érzelmileg kiegyensúlyozatlan szül?k, nem vagy hiányosan tudják csak m?ködtetni szül?i feladataikat, ezzel kárt okozva gyermekük személyiségfejl?désében, ami leginkább feln?ttkorban, különösen a partnerkapcsolatok terén érezhet? majd. Az ilyen gyerekek közös vonása, hogy nem lesznek képesek kiegyensúlyozott érzelmekre, hiszen ?k maguk sem részesültek abban. Egy kisgyerek arra vágyik, hogy megkapja a szüleit?l azt a szeretetet és biztonságot, ami azt is jelenti, hogy ? szeretetreméltó, kedves és fontos ember az ? számukra. Ahol ez az üzenet nem érkezik, esetleg pont az ellenkez?jét kapja, ott a gyerek énképe lassan sérülni kezd.

Feln?tt pszichoterápiákban sokszor elhangzik: „Rájöttem, semmire nem vagyok jó, nem tudok semmit sem jól csinálni, már a szüleim is megmondták, hogy így nem viszem semmire, össze kell szednem magam, csak nem tudom, hogyan”. Ezek a gondolatok világosan mutatják, hogy az illet? magáról kialakított képe roncsolt, több ponton hiányos.

Akinek korai érzelmi élményei arról szólnak, hogy nem egyenletes szeretet vette körül, nem azt fogja gondolni, hogy „anyám képtelen szeretni”, hanem azt: „engem nem lehetett szeretni”. Ez azt is jelenti, hogy énképe tartalmazza azokat az érzéseket, hogy ?t nem lehet szeretni, ? nem elég jó, ? nem elég hasznos, tehetséges, kitartó, stb. Komoly önértékelési problémákhoz vezet és egyben a nárcisztikus érzelmek er?södését is okozza ez a fajta korai érzelmi hiánytünet. A nárcisztikus védelem egyre komolyabb falat von az illet? köré. Ez a karakterpáncél, melynek látható felszíne sokszor egy jól m?köd? személyiséget mutat (akinek nagyív? fantáziái vannak saját magáról), gyakorta egy szorongó, kisebbrend?ségi érzésekkel és szeparációs szorongással teli kisgyereket takar. Ez a kett?sség hozza létre azt a jelenséget is, amire az érzékeny n?k nagyon fogékonyak. Ez a „kisfiús” érzelmi sejtetés esetükben azonnal „megmentési” fantáziához vezet, és a leend? kapcsolatot olyan színben tünteti fel, amiben igazi és mély szeretettel ? majd megválthatja a férfit, és boldogok lesznek halálukig. Ez azonban sosem vezethet megoldáshoz, mert a partnerkapcsolat nem az a terep, ahol a karakterpáncél oldódna.

Egy ilyen el nem kötelez?d? ember személyiségében tehát a korai érzelmi tapasztalatok er?sen meghatározóak, és viselkedését is befolyásolják. Számára a szeretet és egy kapcsolattól való érzelmi függés ijeszt?, szorongásokat és félelmeket ébreszt, nem pedig vágyat a létrehozására.

„Élhet?” párkapcsolat

A laptogs párok megvalósítják azt, ami minden szempontból élhet?nek mutat egy párkapcsolatot. A másik ott van, amikor kell – és nincs ott, amikor a „biztonságos”, független életet akarja élni valaki.Nyilván nem mindenkire érvényes, hogy azért választja ezt az életformát, mert köt?dési problémákkal jellemezhet? karakter. De valószín?, hogy hosszú távon csak az tudja ezt szeretni, aki bírja az egyedüllétet és nincs igénye az állandóságra. Ha megteheti, hogy kedvese csak pozitív szerepl? legyen az életében, és így kiküszöbölje az együttélés során törvényszer?en felbukkanó negatívumokat. Nincsenek viták hétköznapi rutinokról, nehézségekr?l, a máshol felgy?lt érzelmi feszültségeket nem egymáson vezetik le. Ha lényegében csak „randizás” van, azt senki nem akarja tönkre tenni prózai problémákkal – legfeljebb leíró módban elmesélheti, hogy „már megint...”. Ez az érzelmi „munkamód” ugyan beavatja, de nem teszi beavatkozóvá a másik felet, mert mindenki a saját életét éli.

Ez a szabadság ugyanakkor annak vállalása is, hogy a problémákat „saját kez?leg” kell megoldani.  El?fordul, hogy valaki – akinek köt?dési nehézségei vannak – így benne tud maradni egy kapcsolatban. Vagyis inkább úgy fogalmazhatunk: lesz számára egy viszonylag „veszélytelen” n?/férfi, aki mellett folyamatosan megnyilvánuló érzelmek nélkül is meg lehet maradni. A legfontosabb azonban nyilván az, hogy a kapcsolati „köt?anyag” a kölcsönösség legyen és ne valamiféle tudattalan agresszió az egyik félt?l, amit a másik megpróbál a lehet? legjobban elfogadni, akár még úgy is, hogy belemegy: „legyünk együtt, de külön...”