A viselkedési mintázatokat nézve sokkal jobban kirajzolódik a kép, ha pedig meg is tudjuk fogalmazni, mi a problémánk, közelebb kerülünk a megoldáshoz. A f? kérdés: hogyan reagáljunk passzív-agresszíven viselked? hozzátartozónkra, kollégánkra, hogy a visszatér?en átélt düh és frusztráció által kiváltott testi-lelki feszültséget oldani tudjuk? Miként küzdjük le magunkban a b?ntudatot, ha azt érezzük, hogy haragunk, nemtetszésünk kifejezésével „összetörjük” a passzív-agresszív embert? A csapdahelyzet abból adódik, hogy a passzív-agresszív embereket is megviseli mindez, hiszen áldozatként tekintenek magukra, és szenvednek a következményekt?l. Számukra is hasznos tehát, ha ki tudnak kerülni az ördögi körb?l.

Klára, bár nagyon próbálkozik, sehogy nem tud kijönni sógorn?jével, Lénával, aki aranyos, mosolygós, mindenki kedveli. Klárát azonban irritálja, hogy Léna mindig elkésik, vagy elfelejti, amit megígért. Elrontja a meglepetésbulit, mert elszólja magát, majd azzal menteget?zik, hogy nem szándékosan tette. Folyton kicsúsznak a kezéb?l a dolgok, de persze ? nem tehet err?l. Klára azért dühös, mert szerinte Léna ezzel nem vállalja a felel?sséget, miközben elrontja mások örömét, vagy kellemetlen helyzetbe kerülnek miatta. Ehhez jönnek még kétértelm? dicséretei: „Nahát, nem nagy autót vettetek? Pedig hozzátok az illene, annyira men? család vagytok!”

A passzív-agresszív emberek, mint a fenti példában Léna, ódzkodnak attól, hogy érzékeljék és elismerjék saját negatív érzéseiket. Ezeket többnyire letiltják magukban, a leger?sebben ráadásul azokkal szemben nyomják el, akikt?l függenek, vagy akiknek a szeretetére vágynak. Ilyen elnyomott érzés lehet a düh, az elégedetlenség, a tartós neheztelés, az irigység vagy akár a gy?lölködés. Vannak, akik belül átélik ezeket az érzéseket, de gyerekkoruktól kezdve azt tanulták, hogy tilos ezeket kifejezni. Mások viszont fel sem fedezik önmagukban a negatív érzelmeket: agresszív késztetéseiket, indulataikat a tudattalanba szám?zik, és tévesen azt hiszik, hogy viselkedésüket pozitív szándék mozgatja. Kritikusságuk mögött például csupán segít? szándék rejlik, a kötekedés számukra csipkel?dés, amiben a játékosságot, felszabadultságot élik át. Ebben azonban nincs empátia, mivel nem észlelik, hogy a másik nem felszabadultságában, hanem inkább kínjában vagy zavarában nevet. Vannak olyanok is, akik azért nem képesek a másikkal együttérezni, mert túlságosan elragadja ?ket egy érzelmi-indulati örvény, s önmagukat áldozatként látják. Ami mindebb?l felt?n? lehet, az az állandó ismétl?dés, a visszatér? jelleg. Mindig ?k az áldozatok a családban, a munkahelyen, a barátok között, de még a boltban is. Ez a típus nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el, ha környezete visszajelzi, hogy viselkedése bántó mások számára. Példánkban Léna azt éli meg, hogy mindent látszólag véletlenül tesz. Környezete azonban már számít a „bakikra”, arra, hogy ügyetlenségével, késéseivel vagy elszólásaival tönkreteszi mások örömét. Azt is gondolhatják, hogy mindezek mögött romboló versengés vagy irigység áll. Ha tönkreteszi a másik sikerélményét, nem kell szenvednie attól, hogy hozzá képest kudarcosnak éli meg önmagát. Ez a rombolás pedig agresszió, akkor is, ha a passzív-agresszív személy nem éli át tudatosan a saját érzéseit, viselkedése mozgatórugóit.

Jellegzetes passzív-agresszív viselkedési mintázatok

A sért?dékeny visszahúzódó

A neheztelés egyik gyakori kifejezési formája a szótlanságba burkolózás. Nem minden passzív-agresszív személyiség sért?dékeny is egyben, ha viszont mégis az, akkor gyakran él ezzel az eszközzel. Egy látszólag kellemes beszélgetésben is bántva érezheti magát. Akár azért, mert nem jutott szóhoz, akár azért, mert a másik nem beszélt vele eleget, vagy nem hallgatta ?t elég figyelmesen. Sértett haragját jelezheti megbántott arckifejezése, vagy félrevonul, szótlanságba burkolózik. Az üzenet egyértelm?: „Találd ki, miért haragszom rád!” Egy másik üzenet pedig: „Fáj, amit mondtál, fájjon neked is! Ezért úgy teszek, mintha nem léteznél, nem lennél már fontos.” Elhagyással, szeretetmegvonással bünteti a másikat, ami lehet teátrális duzzogás, de akár megfoghatatlan jelenség is, viselkedése önmaga számára is tudattalan maradhat. Ha rákérdezünk, hogy megharagudott-e, meglep?dve válaszolhatja: „Dehogy, csak azért t?ntem el, mert elfoglalt vagyok.” Ez a viselkedés dühöt vagy elutasítástól való félelmet kelt a másikban, a kiváltó probléma megbeszélését és rendezését pedig ellehetetleníti.

A szabot?r

Van, hogy valaki passzivitásával gátolja, hogy olyan dolog történjen, amit nem teljesen szeretne. Ha sikerül bebizonyítani az alkalmatlanságát, megszabadul a feladattól: beteszi ugyan a mosást, de egyberakja a feketét és a fehéret, ami a „véletlennek” vagy „nem tudásnak” köszönhet?en piszkosszürke lesz. Gyakori eset az is, ha valaki az utolsó pillanatig húzza a döntést, így végül úgy történnek a dolgok, ahogy ? szeretné. Állhat a háttérben rejtett autoritásprobléma, amikor közvetve azellen lázad, hogy engedelmeskednie kelljen. Akkor is érezheti ezt, ha valójában egy közös megállapodást kellene betartania. A másik azáltal, hogy pusztán elvárja a megbeszélteket, könnyen válhat a passzív-agresszív ember szemében azzá az autoritássá, akit?l gyerekként szenvedett. A halogatás, szöszmötölés is jellegzetes rejtett szembefordulás az adott tevékenységgel vagy személlyel. Megcsinálja azt, amit elvállalt, de késve vagy elügyetlenkedve. Ami ellenére van, azt nem hallja meg, nem veszi észre, elfelejti. Ez a szembenállás legtöbbször tudattalan szinten zajlik, ezért azt éli át, hogy nem szándékosan szabotálja a dolgokat. Emiatt sokszor nem lehet felel?sségre vonni, amivel a környezetéb?l indulatokat vált ki. Amit tehetünk: jelezzük vissza az ismétl?d? viselkedési mintákat és azok következményeit.

A panaszkodó

A passzív-agresszív emberek sokszor olyan érzelmeket visznek a hangjukba, melyek azt tükrözik: sértve vannak. Elnyújtott, panaszos hangjuk észrevétlenül hatol a b?r alá, és azt üzeni: mi bántjuk ?t, tehát agresszorok vagyunk. Hangjával negatív képet tükröz rólunk, miközben a saját érzékelésünk az, hogy nem bántjuk. Küzdünk a ránk vetített agresszorképpel, idegesek, dühösek leszünk, ?t pedig nem áldozatnak, hanem mártírkodónak érezzük. Gyakori kimenetel, hogy a panaszos hang egy id? után kiveri a biztosítékot, és valóra válik a projekció: tényleg megsértjük, ami után jön a b?ntudat. A kör bezárul: a passzív-agresszív ember meger?síti hiedelemét, és végül mindkét fél rossz érzésekkel távozik.

A profi b?ntudatkelt?

Az egyik leghatékonyabb fegyver a b?ntudatkeltés. Gyakori kiváltó ok, ha a sorozatos panaszkodást, szabotálást, kötözködést követ?en a másikban elszakad a cérna, és mond valami bántót. Egy passzív-agresszív viselkedés? anya elérheti, hogy gyötrésére gyermeke kifakadással reagál: „Elegem van az állandó nyavalygásból, most is segítek, de neked semmi nem jó!” Majd látva, hogy anyját összetörte szavaival, b?ntudata lesz, legközelebb pedig kontroll alatt tartja, amit mond. Ekkor viszont a bent ragadt indulattól szenved, így sajnos ez sem szerencsés kimenetel.

A csipkel?d?

A kétértelm?ség mögé el lehet rejt?zni, miközben meg is mutathatunk valamit. A passzív-agresszív embernek ez jó csatorna ahhoz, hogy valamit kimutasson az egyébként letiltott, negatív érzéseib?l. Kétértelm? bókokkal egyszerre lehet dicsérni és közben leértékelni valakit. Ráadásul úgy, hogy aki kapja, világosan érzi a negatív üzenetet is, mégsem tudja számon kérni. „Nahát, milyen élénk ez a smink, csak nem mész valahova?” Van, aki megalázó megjegyzéseit is megmagyarázza: „Csak viccelek, nincs humorérzéked?” Ilyenkor fontos visszajelezni, hogy egy pont után sok és bántó az efféle csipkel?dés.

Miért válik valaki passzív-agresszívvé?

Gyakori kiváltó ok, ha gyermekkorban a szül?k vagy más fontos emberek letiltották a negatív érzések, a düh, az indulat nyílt kifejezését. Ha a családban eleve ez a viselkedés az uralkodó norma, akkor ez a modell er?södik meg, f?leg, ha büntetik is a negatív érzelmek kifejezését: „Ha így viselkedsz, nem szeretlek.” Hasonló mélyütés, amikor egy gyereknek azt mondják: „Biztos nem is szeretsz, különben nem lennél ilyen velem.” Amikor ugyanezt a mintát alkalmazza a gyerek a barátainál, például „Nem leszek a barátod, ha másokkal is játszol”, semmi problémát nem érzékelnek ebben. Nem próbálnak a gyerek bels? nehézségeire, féltékenységére másfajta megküzdési módot felkínálni neki, mint az érzelmi zsarolás.

A másik érthet? oka a passzív-agresszív személyiség kialakulásának az, ha bántalmazó, er?szakos családban n? fel, ahol állandóan óvatosnak kell lennie, meg kell tanulnia akaratát, igényeit és érzéseit elrejteni és közvetett módon kifejezni. Ez az alkalmazkodás a lelki túlélést szolgálja. Csak úgy meri saját igényeit érvényesíteni vagy az engedelmeskedés alól kibúvót találni, ha ügyetlenséggel, halogatással, elfelejtéssel „véletlenül” meghiúsul az, ami neki kellemetlen, vagy amit nem szeretne megtenni.

A szül?kkel mint autoritással való nyílt konfliktus lehet?ségének hiánya igen gyakran vezet kerül?úton történ? szembeszegüléshez. Erre lehet példa a tanulmányok megszakítása, de hasonlóan önromboló lázadás, amikor párkapcsolatban alulválaszt, például alkoholista, z?rös párral jön össze.

A környezet hatásai mellett fontos az alkati adottság is, ami befolyásolja, hogyan tudunk az egyes helyzetekkel megbirkózni. Ugyanattól a személyt?l, tanártól az egyik gyerek jobban fél, a másik kevésbé. Az utóbbi bátrabban felvállalja negatív érzéseit az adott feln?ttel, míg a szorongó gyerek akkor sem, ha látja, hogy valójában nem történik semmi szörny?ség. 

Ha megismerjük a passzív-agresszív viselkedés kialakulásának okát, érthet?bbé válik az, ami az érthetetlensége miatt bosszantó és irritáló lehet. Megoldás lehet, ha képesek vagyunk perspektívát váltani, és ?t is erre biztatjuk.

Hogyan kezeljük a passzív-agresszív viselkedést?

A passzív-agresszív személyiség? emberek hozzátartozói legtöbbször attól szenvednek, hogy mit kezdjenek a bennük keletkez? feszültséggel anélkül, hogy ?k legyenek az „ok nélkül felcsattanók”, az agresszorok. Ha rendszeresen szabadjára engedik a dühüket, valóban durvává válhatnak, amit sokszor tehetetlenség és szégyenérzet kísér. Ideiglenes megoldás lehet, ha nem reagálnak, de van rá esély, hogy a másik által gerjesztett, majd lenyelt indulat belül dolgozik tovább, és pszichoszomatikus betegséggé alakul. Súlyos esetben a passzív-agresszív ember hozzátartozója nyugtatóval, alkohollal próbálja elviselhet?vé tenni az állandóan újratermel?d? feszültségét. Gyakori reakció az is, amikor a düh arrafelé tör utat, ahol kisebb az ellenállás: például a párkapcsolatban keletkez? indulat a gyereken csapódik le.

A megoldáshoz els? körben érdemes átgondolni és megfogalmazni, konkrétan mivel okoz gondot számunkra a másik. Jobb nem belecsúszni indulatkitörésbe vagy ítélkez? moralizálásba: amennyire lehet, maradjunk tárgyilagosak! Mindig a viselkedési mintát érdemes átbeszélni, elmondani, hogy nagyon zavaró, hogy folyton késik, vagy az, hogy szótlanul órákra elvonul, ha úgy érzi, a másik bántotta ?t. Visszajelezni, ha nem lehet megbeszélni a konfliktusokat, mert azonnal sírva fakad. Kérni, hogy figyelje meg: viselkedése és környezete válaszai összefüggenek. Ha ezen változtat, észlelheti, hogy környezete sem bánik vele folyamatosan és minden ok nélkül indulatosan. Célravezet? lehet azt is visszajelezni, amikor világosan látszik a passzív-agresszív viselkedés hátterében álló érzelmi ok. Érdemes megosztani megfigyeléseinket, gondolatainkat, de ne várjunk azonnali rádöbbenést, beismerést. Lehet, hogy dolgozni fognak benne a hallottak, és utána kezd el változtatni a viselkedésén. Érdemes ezt kivárni, odafigyelni és támogatni.

A változás csak akkor lehetséges, ha az illet? motivált. Fontos megérteni, hogy a negatív érzések közvetlen felvállalása és kifejezése nem azt jelenti, hogy képletesen vagy konkrétan ráborítjuk az asztalt a másikra. Félremagyarázás az is, ha valaki addig elnyomottnak érezte magát, majd vált, és heves indulatkitöréseit nyíltságnak, ?szinteségnek címkézi. A düh megélése és felvállalása azért fontos, hogy közben elkezdjük érzelmeinket és indulatainkat szabályozni. Annyit és úgy mutassunk ki, amennyi a helyzethez adekvát. Meglep?en megkönnyebbít? a környezetnek, ha az addig passzív-agresszív ember egyszer csak elkezdi nyíltan megfogalmazni, mi nem tetszik neki. Amir?l tudunk, és amir?l lehet beszélni, az egy fokkal mindig jobb, viselhet?bb, mint ami észrevétlenül a b?rünk alá kúszik.