Gyakran kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, s ez részben a társadalmi berendezkedésnek köszönhet?. Hogyan hozunk létre olyan bels? biztonságérzetet, akár a biztonság illúzióját, hogy a mindennapokban m?ködni tudjunk? Milyen kreált biztonságot mutató hamis érzetekkel és gondolatokkal vesszük magunkat körbe, bele sem gondolva, hogy saját magunk áldozataivá válunk törékenységük miatt? A biztonság alap, amire minden más emberi szükséglet épülhet, és fontos, hogy szilárd talajra tudjunk építkezni.

Fekete folt a tiszta falon

Egy terápia során árulkodó, amikor a páciens belekezd a „mit nem akarok” frázisok emlegetésébe. Nem akarok olyan lenni, mint anyám, nem akarok olyan munkahelyen dolgozni, ahol így bánnak velem, nem akarok egy üres kapcsolatban még éveket eltölteni – sorolhatnánk a végtelenségig. Természetesen ez önmagában nem jelent problémát; már maga a felismerés is terápiás hatású lehet, fontos ráébredni, milyen helyzetben vagyunk. Szeretnénk ezt megszüntetni, azonnal véget vetni annak a folyamatnak, ami a jelenlegi élethelyzetükben szenvedést okoz. Ez a lelki folyamat sokszor akkora amplitúdójú, hogy minden más gondolatot elnyom maga körül. Kialakul a cs?látás és az azonnali menekülés igénye. Csak innen el, csak ezt ne! Ez teljesen adekvát m?ködésmód, ám valamilyen észrevétlen közösségi folyamat hatására ez az attit?d nemcsak krízishelyzetekben jelentkezik, hanem lassan átsz? minden gondolatot. A „mit nem akarok” gondolatmenet óhatatlanul a körül a tárgy körül forog, amelyt?l szabadulni szeretnénk, ez azonban elveszi a fókuszt attól, ahová tartani kéne. A változás így nem vagy alig következik be. Tudnunk kell, mi az az irány, amerre minden kétség nélkül haladni szeretnénk.

Képzeljünk el egy tisztára festett, sima falat, amin egyszer csak keletkezik egy pici fekete folt. Ez lehet egy hiba, kudarc, veszteség, valami, amit?l szeretnénk szabadulni, lehet?leg azonnal. Els? felindulásban fognánk egy nedves rongyot, és elkezdenénk dörzsölni a foltot, ami ennek hatására csak nagyobb, észrevehet?bb és zavaróbb lesz. A folt eltüntetése helyett akár fókuszálhatnánk arra is, mennyivel több a tiszta felület a falon. Azaz a „mit nem akarok” frázist keretezzük át a „mit szeretnék”, „hová tartok” el?reviv? dinamikájára. Mivel a problémák fókuszált gondolkodásban jelennek meg, a megoldás megtalálásáig a bizonytalanságérzés is n?.

Egyensúly és hiányállapot

A biztonság elengedhetetlen feltétele az életünknek, nélkülözhetetlen alapszükséglet. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, fontos megemlíteni a motivációt, ami különböz? motívumokból épül fel, és minden viselkedésre, cselekvésre késztet? bels? tényez?t magában foglal. Meghatározza a viselkedés szervezettségét és hatékonyságát, valamint a szervezet aktivitásának mértékét. Cannon homeosztázisnak nevezte azt az egyensúlyi állapotot fenntartó mechanizmust, amit az élet alapvet? feltételeként is említhetünk. A szervezet a folyamatosan változó küls? körülményekkel szemben egy viszonylag állandó bels? egyensúlyi állapot fenntartására törekszik. Ha ez az egyensúly megbomlik, fiziológiai hiányállapot jön létre, és a szervezet a bels? tartalékok felhasználásával igyekszik azt helyreállítani. Feltámad a viselkedést befolyásoló bels? hajtóer?, amit drive-nak neveznek. Az els?dleges hajtóer?k az ön- és fajfenntartással kapcsolatosak, a másodlagos hajtóer?ket tanulással sajátítjuk el.

Ami számunkra itt fontos, az a szükségletek min?ségi osztályozása: a hiányalapú és a növekedésalapú szükségletek szétválasztása. A hiányszükségletek kielégítése a bels? feszültségek csökkenésével jár. Az ezekért felel?s küls? hatások mostanában igencsak megszaporodtak, szinte elárasztották az életünket. Rengeteg helyzetben találkozunk a biztonságunkat megkérd?jelez? ingerekkel, s bár sokszor a válaszok is ott állnak szépen becsomagolva, ezek nem hozzák létre feltétlenül a valós biztonságérzetet. Ilyenek például azok az elvárások, amelyek meghatározzák, hol kell tartani az élet bizonyos szakaszában, húsz-, harminc- vagy negyvenévesen. Vagy az ismer?s mondás: ha van állásom, családom, nagy baj már nem lehet. Ami persze részben igaz, mégis a biztonság illúzióját, hamis biztonságérzetet hoz létre.

A lottónyertesek csapdája

Ez a hamis biztonságérzet mutatkozott meg a Covid-járvány kezdetén, amikor egyik napról a másikra omlott össze mindaz, amit valóságnak és biztonságosnak tartottunk. Munkák, kapcsolatok, álmok t?ntek el, sokakban megkérd?jelez?dött a körülöttünk lév? világba vetett hit. De a bizonytalanság érzésének csökkenését a szomszédunkban dúló háború sem segíti. Miért gondoljuk, hogy mindaz, amivel körülvettük magunkat, elegend? a biztonság megteremtéséhez? Ha a kapaszkodóink küls? dolgok, akkor ezekre természetüknél fogva nincs ráhatásunk. Kiszámíthatatlanok, és függ?séget okoznak, miközben a függés okozta feszültség enyhítésére sokan újabb és újabb dolgokkal veszik körbe magunkat. Szinte közhelyes példa a lottónyerteseké, akik többnyire rövid id?n belül elveszítik azt az összeget, ami a markukat ütötte. Jellemz?en ugyanis olyan javakat kezdenek el felhalmozni, amelyek aztán kifolynak a kezük közül. Az okok között gyakran az szerepel, hogy nem tudják a hihetetlen vagyont a saját igényeikhez szabni. Évek óta gy?jtögetett álomlistákat akarnak megvalósítani, vagy éppen mások álmait interpretálják a maguk életére, ráadásul er?sen zanzásított formában. Olyan társadalmi normák ezek, amelyek hamis biztonságot teremtenek, és ezáltal a boldogság illúzióját vetítik el?. Nagy ház, nagy autó, nagy televízió – ha ez nincs meg, jöhet a félelem és a kétségbeesés, ami feszültséggel tölthet el minket hiányosságainkkal kapcsolatban. A hiányosságok pedig cselekvésre késztetnek. Ám az autó tönkremegy és elhasználódik, a házunk fala megreped, a televízióban pedig csak azokat az információkat sugározzák reklám gyanánt, amelyek tovább er?sítik bennünk a hiányérzetet.

Csak mi adhatunk értelmet az életünknek

A hamis biztonság kiépítése, vagyis önmagunk folyamatos becsapása megakadályozza a realitáshoz való kapcsolódást. Az ember nem lesz tisztában követend? céljaival, érzéseivel, értékeivel. Énképének védelme szinte minden energiáját leköti, s mivel a szükségletek egy alacsony szintjének kielégítésére fókuszál, alig marad ereje az önmegvalósításra. A rendellenes m?ködés pedig elkerülhetetlenné válik.

Hasonló megállapításra jutottak az egzisztencialisták, akik úgy vélik, a pszichológiai diszfunkciókat is önbecsapásaink okozzák. Igaz, ?k ezalatt az élet felel?ssége el?l való menekülést értik – annak a fel nem ismerését, hogy életünknek csak saját maguk tudunk értelmet adni. Az ehhez szükséges képességekkel és szabadsággal pedig mindannyian rendelkezünk. A környezetb?l érkez? stresszhelyzetek és a társadalom bonyolultsága miatt, valamint az ebb?l fakadó érzelmi nyomás alatt a személyes felel?sség és a szabad választási lehet?ség elt?nik. Vannak, akik ennek hatására más emberek védelme, irányítása alá bújnak, vagy éppen ellenkez?leg, frusztrációjuk miatt szembefordulnak a társadalommal. Döntéseikért nem vállalnak felel?sséget, így életük szorongásokkal teli, üres és személytelen lesz.

?sbizalom és szeretetdeficit

Mivel a biztonság elengedhetetlen feltétele a személyiség fejl?désének, ezért kiemelt jelent?ség?, hogy a szül?k milyen biztonságos környezetet tudnak kialakítani gyermekeik számára. Fontos tényez? a feltétel nélküli szeretet, amelynek megadása nem is olyan egyszer?, és a legjobb szándék ellenére sem megy könnyen. A feltételnélküliségben nincs összehasonlítás, min?sítés, szeretetmegvonás, majd annak önkényes visszaadása. Még ha szül?ként el is önt minket az indulat és a düh, mindig tudatosítanunk kell magunkban, hogy gyermekünk felé a szeretet nem változott meg. Ezt neki is érezni kell, mert enélkül nincs egészséges érzelmi fejl?dés. A szeretet által keltett bizalom olyan hatalmas igény, akár az evés vagy az ivás. Ha a gyerekek ezt nem kapják meg, szeretetdeficit alakulhat ki, ami az ?sbizalom feltételeit veszélyeztetheti. Ennek hatására ragaszkodóbban fognak köt?dni, és vágyakozóbbá válhatnak. Nagyobb hangsúlyt kaphat náluk a küls? vélemények fontossága, a másoknak való megfelelés kényszere.

Sokaknak ismer?s helyzet, hogy gyerekként nem az individuumot er?sítették bennük, hanem valaminek az elkerülését. Erre rímel a különböz? nevelési, oktatási intézmények merev, hierarchikus m?ködésmódja.

Finnországban ezt hamar felismerték, és bevezették a kollaboratív tanulási modellt, ami sok más nagyszer? megoldás mellett érzelmi biztonságot nyújt a diákoknak, ezzel is hozzájárulva az egészséges fejl?déshez. E szerint a lényeg az elfogadás. Nincs alá-fölé rendeltségi viszony, mindenki segíthet a másiknak, valamint a sokszín?ség el?nyeit kihasználva a „mindenki mindenkit?l tanul” elvét követik.

Mondjunk igent!

Ahhoz, hogy megoldást találjunk bizonytalanságunk növekedésének megállítására, miel?bb meg kell szabadulnunk a hiányalapú szükségleteink kielégítésére való törekvést?l, és helyette a növekedésalapú szükségletekre kell fókuszálnunk. Ami ebben nehézséget jelenthet, az az, hogy amíg az els? megoldási mód csökkenti a bels? feszültséget, addig a második növelni fogja azt. Talán ez az els? ok, amiért inkább a hiányalapú szükségletek kielégítésére fordítunk nagyobb energiát.

Persze egyre többen felismerik a növekedésalapú szükségletek kielégítéséb?l fakadó bels? feszültség növekedésében kínálkozó lehet?séget. Míg a hamis biztonságérzet észrevétlenül besz?kíti a gondolkodásunkat, és megakadályozza, hogy nyitottan, rugalmasan reagáljunk a külvilág ingereire, az adaptáció és az abba vetett hit, hogy képesek vagyunk a megváltozott helyzetre adekvát választ adni, a magabiztosság jele.

Fontos belátni, hogy képtelenség minden lehet?ségre felkészülni, és kizárni az összes bizonytalansági faktort. El?fordulhat például, hogy úgy érezzük, mindent megtettünk, mégis maradt körülbelül 20%, ami kiesik az általunk kontrollált terület alól. A gond az, hogy ilyenkor az emberi gondolkodás alapvet?en a deficites 20%-ra fog fókuszálni. Fordítsuk meg a folyamatot, helyezzük mi magunk a deficites tartományra a bizonytalanság lehet?ségét, így visszaszerezzük a kontrollt a helyzet felett. Bízzunk benne, hogy képességeink és tudásunk elegend? a probléma megoldásához. Keressük meg a célt, ami felé menni szeretnék, amire igent tudunk mondani, még ha nagyon távolinak is t?nik a jelenlegi helyzethez képest. Mérjük fel az eszközkészleteinket, tudásunkat, tapasztalatainkat, és kezdjük el bátran használni ?ket.

Kooperáljunk a környezetünkben lév?kkel, mert az együttm?ködés segíti a bizalom létrejöttét. Ha a környezetünkben valaki elkezd versengeni, a fogolydilemma értelmében a többieknek is versengeniük kell, emiatt azonban nem lesznek mindenki számára elérhet?ek a küls? források. Az együttm?köd? felek számára viszont ezek a források nyitottá válnak, ami segít a növekedésben, a célok elérésében. A biztonságérzet érdekében a nyertes-nyertes helyzetre kell törekednünk. Ebben hasznos a kompromisszumra való törekvés és az asszertív kommunikáció, amelyben els?dleges a saját szükségletek, igények kielégítése úgy, hogy azok eléréséhez nem vagyunk a másik kárára. Ha kooperálva fókuszálunk a célra, és megvan bennünk az alkalmazkodás képessége, akkor a biztonságérzetünk is valós lesz.