„Én nem bízom benned” – kir?l szól ez a mondat? Rólad, aki ezek szerint megbízhatatlan? Rólam, aki ezek szerint bizalmatlan vagyok veled, és tán másokkal szemben is? Amikor ezt gondoljuk vagy kimondjuk, vajon belegondolunk ebbe a kett?sségbe?

A bizalom ugyanis mindig kétoldalú. Egyszerre vesz részt benne az, aki bízik, és az, akiben bíznak. Csak együtt hozható létre – és együtt játszható el… Id?nként nagyon nehéz rálátni, hogy egy-egy helyzet létrehozásában mi hogyan vettünk részt – és hogy részt vettünk-e egyáltalán. A rendszerszemlélet arra hívja fel a figyelmünket, hogy magunknak segítünk azzal, ha az el?bbi kérdést feltesszük magunknak.

„Nincs egy barátja sem a gyermekünknek!” – panaszolta egy szül?pár egy neves családterapeutának, aki visszakérdezett: „És maguknak?” Ez a párbeszéd jól mutatja a családterápia szemléletét: a családi és személyes minták erejét, amelyek egyszerre jelentenek lehet?séget és felel?sséget. A bizalmat is mintákon keresztül kapjuk – és mintaadással adjuk tovább.

Bizalom-minták

A család alapja a párkapcsolat – a család gerincét alkotó szül?pár kapcsolata. A rendszerszemlélet? családterápia szerint ez a kapcsolat folyamatosan változik – alakul, fejl?dik, er?södik vagy gyengül, bizalmasabbá vagy épp felszínesebbé válik. A kapcsolatot több tényez?vel jellemezhetjük: az intimitással, elkötelez?déssel, annak érzelmi töltetével – és a felek egymás iránti bizalmával. Ahogy a család alapja a párkapcsolat, úgy a házaspár kapcsolatában megélt bizalom a család többi kapcsolatában létrejöv? bizalom mintájává válik. 

Abban a családban, ahol feln?ttünk, megfigyelhettük, hogy szüleink – és azok, akiket szüleink beengedtek a család terébe – milyen történeteket mesélnek a bizalomról. Nyilván oktattak is minket, kiben lehet, kiben kell és kiben nem szabad semmiképpen megbízni. Talán azt is mondták, hogy a feln?ttekben mindig meg kell bízni – ezzel persze nehéz feladatot adtak, hiszen ebben könnyen és hamar csalódhattunk.

Szüleink egymással való kapcsolata és a férfi-n?i szerepek kinyilvánítása meghatározta, merünk-e kés?bb bizalommal tekinteni a másik nem képvisel?ire. Édesanyánk esetleg gyakran felsóhajtott, s egy életre szóló programot adott át ilyenkor elrebegett mondatával: „A férfi mind disznó…” Vagy apukánkat hallhattuk tréfálkozni barátai körében: „Mikor higgy egy n?nek? Ha ló legel a sírján!” Ezekkel a mondatokkal a kapcsolatokra vonatkozóan olyan forgatókönyvet – és bel?le fakadó alapállást – sajátíthattunk el, ami kés?bb megkönnyíthette saját autonómiánk és igazunk éber ?rzését egy párkapcsolatban, viszont valószín?leg megnehezítette a másikkal való érzelmi közelség és elkötelez?dés kialakítását. 
A szüleink ráadásul megmutatták nekünk, hogy ?k mennyire bíznak egymásban. Ellen?rizték-e egymást? Megkérd?jelezték-e olykor egymást? 

Manapság sokszor számolnak be arról terápiába járó párok, hogy egyik?jük – vagy mindkettejük – bele-belenéz a másik telefonjába, elolvassa üzeneteit, megnézi a híváslistát, elolvassa az e-mailjeit. Ez olyan határátlépés, aminek a hozadéka nehezen igazolható. Ha elolvasom és nem találok semmit, gyanakodhatok kedvemre tovább, hogy „áhá, biztos kitörölte”. Ha találok bármit is – vajon mit kezdek vele? Ha a másik fejére olvasom, az nem közelíteni fog bennünket, hanem eltávolít. Ha meg?rzöm magamban, a titok inkább elválaszt, mintsem közel hoz. Magával az ellen?rzés gesztusával viszont biztosan nem építem a bizalmat – sem magamban a másik iránt, sem a másikban magam felé.  A személyes tér nem csupán fizikai – szimbolikus is. A családban is szüksége van a tagoknak személyes térre, amit a többiek tiszteletben tartanak – csak akkor érzi magát biztonságban s akkor tud bízni a többiekben bármely családtag. A személyes tér pedig a kedvenc fotelon, a saját szobán vagy sarkon kívül kiterjed a személyes tárgyakra, a telefonra, a levelekre is. Elgondolkodtató a közös szót? a bizalom és a biztonság szavak esetében – ez a két dolog mintha kéz a kézben járna. A bizalomhoz biztonságérzet kell – és fordítva. A biztonságérzethez az kell, hogy tudjak bízni – magamban, másokban és a világban. 

Ezenfelül szüleink velünk való kapcsolata is a bizalom elsajátításának terepe volt. Mivel lehetett elnyerni szüleink bizalmát és elismerését? Mi történt akkor, amikor például füllentettünk vagy rossz fát tettünk a t?zre? Szüleink hosszú id?re megvonták a bizalmukat? Vagy épp ellenkez?leg: nem történt semmi, nem volt következménye a tetteinknek? Ha megkérdezték, hogy mostunk-e kezet, fogat, vagy bepakoltuk-e a táskánkat, hittek-e a szavunknak, vagy gondosan ellen?rizték kijelentésünk igazságtartalmát – és büntetést kaptunk, ha kezünknek nem volt szappanszaga, leheletünkön még a gumicukor érz?dött, és a táskánkban sem volt más a tegnap meghagyott uzsonnánkon kívül? Ezek az események valószín?leg sokkal mélyebben belénk ivódtak, mint szüleink vagy az id?sek bölcs tanácsai a bizalomról és bizalmatlanságról. 

Ezekkel a mintákkal léptünk be – valamennyire feln?tt fejjel – egy kapcsolatba, ahol azután a két fél gyakran eltér? mintáiból kezdünk kialakítani egy közös, a bizalomról szóló történetet. Ha kett?nk mintája közel esik egymáshoz, az nagyon jó érzés, hiszen visszaigazolva érezzük az életre vonatkozó saját forgatókönyveinket. Ha egyetértünk például abban, hogy a világ veszélyes hely, nagyon meg kell válogatni, kit engedünk közel magunkhoz, kivel állunk szóba, akkor könny? megegyeznünk abban is, hogy nem hívunk vendégeket, nem nagyon utazunk idegen helyekre, és fontos, hogy a család minél többet legyen együtt a meleg, biztonságos fészkében. Azok a családok, akik ebben egyeznek meg, büszkén vallják az összetartás és együttlét értékét – hiszen ez összhangban van életük mindennapi gyakorlatával. Az ilyen családban nem lesz könny? dolga egy világjáró, egy nagy baráti körrel bíró „jövevénynek”,, hiszen tulajdonképpen vét a családi szokások és szabályok ellen, így a többiek ellenérzésével fog találkozni. 

Azokban a családokban viszont, ahol a nyitottságot teszik meg fontos értéknek s szívesen lépnek kapcsolatba idegenekkel, gyakran és sok vendéget fogadnak vagy s?r?n járnak látogatóba, valószín?leg több élményt tapasztalhatnak meg – ezek között lesznek nagyon kellemesek és néhány nagyon kellemetlen is. Egy ilyen családban könny? lesz megtanulni a bizalmat – de vajon meg lehet-e majd találni az arany középutat a mindenre nyitottság és a bizalmatlanság között – valahol a kell? körültekintés táján?

A bizalom kialakulása

Van néhány kitüntetett id?szak a családok életében a bizalom kialakulása szempontjából: 

Az egyik els? helyzet, amikor a gyermek járni kezd és elindul. Ilyenkor direkt formában vár támpontokat a környezetét?l, hogy az éppen felfedezett világban bízhat-e vagy sem. Amikor nekiindul s valami újdonsággal találkozik, visszanéz – és kiélezett figyelemmel várja reakcióinkat. Ha azt látja rajtunk, hogy biztatjuk, bízunk benne, akkor nekibátorodva folytatja a felfedezést, miközben rögzül benne a világba vetett bizalom mintája. Ha bármely akadálynál rémületet vagy elutasítást lát rajtunk, valószín?leg visszafordul és legörbül a szája – eközben megtanulja, hogy mely helyzetben kell félnie, bizalmatlannak lennie. Itt párhuzamosan alakul a gyermek bontakozó önbizalma és másokba vetett bizalma. Szül?ként bizonyosan jó érzés, ha érezzük, hogy gyermekünk számára mennyire fontosak vagyunk, hiszen ránk van utalva – de talán többet adunk neki, ha megtanítjuk bízni magában s ezzel együtt bennünk, másokban és a világban. 

A következ? id?szak, amikor a gyermek a szobatisztaságot tanulja – a szül?k pedig azt, hogyan bírják ezt a folyamatot. Kell-e ellen?rizniük gyermekük „produktumát”? A szül?k gyakran pontos útmutatást várnak a „szakemberekt?l”, hogyan kell ezt jól, s?t tökéletesen csinálni. Sokféle jól m?köd? családi minta vonatkozhat erre, egyedüli recept itt sincs – a f? kérdés, mib?l mit tanul a gyermek? Bizalmat abból tanul, ha bizalmat kap. 

 Kés?bb, óvodáskorban gyermekünk már nemcsak azokban a helyzetekben figyel minket, amikben ? is részt vesz – azokban is, amikor mi teszünk valamit az ? jelenlétében. Belépünk egy üzletbe, és bizalmatlanul méregetjük a minket nyilván átverni kívánó eladót – a gyermek, kezünket fogva és csendesen hallgatva rögzíti magában a viselkedési mintákat. Egy szül?pár panaszkodott egyszer: nagyon kellemetlen, hogy gyermekük minden vendégségben részletes kérdéseket tesz fel az ételekr?l, süteményekr?l – a beszélgetés során kiderült, hogy a szül?k minden vendégl?ben alaposan és eléggé bizalmatlan hangnemben kifaggatják a pincért az ételek részleteir?l. A gyermekkel „nem volt semmi baj”, azt tette, amit egy gyermeknek tennie kell: magába építette a szül?i mintákat. 

Az iskoláskor kezdetén feler?södik a teljesítmény jelent?sége. A kudarc kéz a kézben járhat a bizalom elvesztésével – a siker vajon ilyen szorosan összefügg a megel?legezett bizalommal? Ennek egyensúlya önbizalommal töltheti el, hiánya viszont szorongóvá teheti a gyermeket. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ez kinek a szorongása? A gyereké, aki elszenvedi a kudarcot, vagy a szül?é, aki sikertelen szül?nek érzi magát egy – neadj’Isten – négyötöd láttán. Az biztos, hogy a szorongást a gyermek fogja megélni. Érdemes átgondolni magunkban, miért és kinek fontos a jó eredmény. Ha tényleg nekünk, akkor adjuk át ennek fontosságát a gyermekünknek – de a nagymamák, a barátn?k és a szomszédok véleményét ne kérjük számon rajtuk, mert nem fogjuk tudni hitelesen képviselni. 

A bizalmat talán leginkább próbára tev? id?szak a gyermekek kamaszkorának ideje – ilyenkorra a szül?k kapcsolata is veszít erejéb?l, a nagyszül?k pedig veszteségeket élhetnek meg, tehát fokozottan konfliktusos id?szak következik be a „legjobb családokban is”. Az egymás iránti bizalom sokszor naponta megkérd?jelez?dik, egyre több a személyes kérdés, amit nem osztunk meg a másikkal – ezt pedig gyakran a bizalmatlanság jeleként értelmezzük, holott egy természetes folyamat része. A konkrét és szimbolikus saját tér ?rzése ekkor értékel?dik föl – a szül?k pedig ezt úgy élik meg, hogy a gyermekük kihagyja ?ket mindenb?l.  Egyaránt természetes igénye a szül?knek, hogy figyelemmel kísérhessék gyermekük sorsát és lehet?leg mindenr?l tudomást szerezzenek – és a serdül?knek, hogy ne hagyják ezt. A felek kölcsönösen méregetik egymást – és nehéz jóhiszem?nek maradniuk. De ne feledjük, ugyanakkor mindez óriási lehet?ség, hogy a bizalom mellett a türelemr?l is példát adjunk gyermekeinknek. Persze a türelem is véges, a gyermek „bizalmi hitelkerete” egyszer csak kimerülhet – és fontos, hogy így legyen. Ahogy korábban említettük, a hiteles, ?szinte visszajelzés mindenkinek fontos: annak is, akinek meginog a bizalma, és annak is, aki éppen játszik ezzel. Ha szólunk, hogy „eddig és ne tovább”, azzal mindkett?nk számára nyilvánvalóvá tesszük, hogy határállomáshoz érkeztünk. A kamaszok „nagy utazók”, érdemes ?ket nyíltan figyelmeztetni az állomásokra. 

Mindvégig igaz, hogy akkor könny? gyermekeink felé bizalommal forduló, nekik bizalomteli mintákat átadó szül?nek lenni, ha párunk támogat ebben, és vele is bizalommal tudunk lenni egymás iránt – ez pedig mindkett?nkön múlik. Itt jutunk vissza cikkünk egyik kezd? gondolatához – a család alapja a szül?pár kapcsolata. 

A családi titkok területe is hasonló az óvatosság és bizalmatlanság sz?k határmezsgyéjéhez. Azok a családok, ahol büszkék arra, hogy senkinek nincs titka a másik el?tt, mindent meg lehet osztani – könnyen belecsúszhatnak abba, hogy mindent meg is kell osztani, és már nem tudni, hol kezd?dik az Én és hol végz?dik a Te… A túl sok titok pedig, noha a titok ?rz?it összeköti, a családban inkább elválaszt, eltávolít, mérgez – de biztosan nem építi a bizalmat.

Kultúra és bizalom

Ahogy az egyén viselkedése csak társas közegének, így családjának kontextusában érthet? meg, úgy a családok jellemz?i is a kulturális környezet figyelembevételével vizsgálhatók. Olyan kultúrában élünk, ahol az elszemélytelenedett, nagy létszámú közösségekben valóban nehéz bizalmat kialakítani és megélni – és a bizalmatlanság válik a megfelel? alkalmazkodás feltételévé. Nem csoda, hogy a kultúraszinten terjed? bizalmatlanság a családokba is beszivárog – hiszen a kultúra és a családi élet kölcsönösen meghatározzák egymást. Ha a hétköznapokban lépten-nyomon a bizalmatlanság történeteivel találkozunk, odahaza sem lesz könny? máshogyan alakítani a kapcsolatokat. 

Persze, ha széttárjuk a karunkat és azt mondjuk, hogy „ja kérem, máshogy nem is lehet”, azzal feladtuk a saját er?nkbe, saját fejl?désünkbe vetett bizalmunkat. Ne tegyük! Minden generációnak lehet?sége van arra, hogy felülírja el?dei bizalmatlanságra buzdító történeteit s újakat adjon tovább. És bízhatunk abban, hogy ha nekünk nem is sikerült ez tökéletesen, majd a gyermekeinknek sikerül. Ha megtanulják t?lünk, hogy a bizalom nemcsak elveszthet?, hanem építhet? is, és ennek els?dleges terepe a család. Bízzunk bennük…