A kutya köt?dése az emberhez
A gazdák mindig is tudták…
Frissítve: 2025. 06. 24.
Pedig hát akad néhány kérdés, amit a gazdák „mindig is tudtak”, aztán kiderült, hogy bizony rosszul tudták. És lássuk be, botorság lenne azt hinni, hogy a gazdák elfogulatlanul szemlélik kedvenceik viselkedését, ítélik meg képességeiket, esetleg egy nagyobb elemszámú minta megfigyelésére alapoznák magabiztos véleményüket. Pedig egy tudományos vizsgálódásnál mindkét feltétel elengedhetetlen.
Néha azonban kétségtelenül nekik van igazuk! Magyar kutatók eredményei alapján sikerült igazolni például, hogy a tamáskodók tévednek, amikor azzal vádolják a gazdákat, hogy csak bebeszélik maguknak és másoknak kutyájuk szinte gyermeki ragaszkodását. A szkeptikusokat már a világirodalomban visszatér? motívumként megjelen? „h?séges” kutyák is elbizonytalaníthatnák, hiszen ez a jelenség nyilván nem csupán az amerikai filmipar kreatúrája. A tudományos kérdéseket evolúciós megközelítéssel vizsgáló etológusok persze inkább azon gondolkodtak el, vajon mi lehet az eredete ennek a különleges vonzódásnak, és hogyan történhetett meg, hogy egy faj feln?tt egyedei természetes környezetükben egy másik faj egyedeihez köt?dnek. A rendhagyó területre tévedt etológusok a köt?dést a humán kutatások fel?l próbálták megközelíteni. Felfedezték John Bowlbyt, akire pszichiáter létére meghatározó er?vel hatottak a klasszikus etológia eredményei és módszertana, így híres köt?dési elméletében nem a gondozó élettani szükségleteket kielégít? vagy tanítói szerepét, hanem biztonságot nyújtó hatását hangsúlyozta.
De vajon hogyan lehet objektíven megítélni, azaz valamilyen formában mérni az érzelmeket?
Két amerikai pszichológus, Ainsworth és Wittig a 60-as évek végén a gyerek-anya köt?dés vizsgálatára kidolgozott egy némiképp rendhagyó módszert, az úgynevezett Idegen Helyzet Tesztet (Strange Situation Test). A tesztben a kisgyerek és gondozója (többnyire az anya), valamint egy idegen vesz részt. A színpadi jelenethez hasonlító, több epizódból álló helyzetben az egy év körüli gyerekek jellegzetes módon viselkednek egy ismeretlen helyen. Aggódnak, ha a mamájuk egyedül hagyja ?ket, és próbálnak újra kapcsolatba kerülni vele, illetve amikor az anyuka egy kis id? múlva visszatér hozzájuk, a közelsége, a vele való kontaktus láthatóan megnyugtatja ?ket, mert újra játszani kezdenek. A videóra vett eseményeket utólag kielemzik, és a babákat a megfigyelt viselkedésük szerint köt?dési típusokba osztják (biztonságosan, illetve bizonytalanul köt?d?).
A véletlen úgy hozta, hogy Magyarországon épp akkor mutatták be ezt a tesztet, amikor az addig a paradicsomhalak ragadozóelkerül? viselkedését vizsgáló maréknyi magyar etológus a kutyát, illetve a kutya-ember kapcsolatot szemelte ki jöv?beli kutatási célként. A teszthelyzet gyors adaptálásával már meg is indulhatott a kutyák egyedi, emberhez való köt?désének vizsgálata.
A cikk teljes terjedelemben a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Társállat a családban
Wolfertstetter-Baráth Judit
A kutya az egyetlen olyan eml?s állatfaj, amelynek tudományos elnevezéséb?l is kit?nik, hogy a családhoz tartozik: Canis lupus familiaris.
Hogyan szeret a kutya?
Gácsi Márta
Odajön, rám néz. Nem mond semmit, de persze tudom, mit szeretne… Kutató vagyok, naná, hogy elgondolkodom azon, vajon tényleg a viselkedéséb?l olvasom ki a vágyait, vagy csak jól ismerem már. Amúgy ...
„Melyiket válasszam?”
Dr. Kubinyi Enik?
A kutya személyiségkutatása
A kutyát manapság annyira emberszámba vesszük, hogy barát- és párválasztási stratégiáinkat alkalmazzuk leend? kutyánk kiválasztásánál. Vizsgálataink alapján a szorongó, neurotikus ember kutyája ...
Mondjam vagy ugassam?
Dr. Topál József, Kampis Dóra
Kutatások a babák és kutyák emlékezeti és társas tanulási folyamatairól
A viselkedésbeli hasonlóságok nem jelentik azt, hogy ugyanazok a gondolkodási folyamatok állnak a háttérben. Ezek a hasonlóságok azonban sokat segíthetnek az emberi gondolkodás megértésében és ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
