A gyermektelenség hatásai a párkapcsolatra
Frissítve: 2025. 06. 25.
Komoly pszichés terhet jelent a két félre – s a párkapcsolatra nézve is –, ha egy pár gyermeket szeretne, és két- vagy akár többévnyi próbálkozás után sem fogan meg a baba. Az id? múlásával szinte már beleszoknak ebbe a „sikertelen” állapotba, látszólag megadják magukat a helyzetnek, de belül mégis folyamatosan érzik a nyomását: „mit tudnánk még tenni, mikor lesz már gyermekünk?”. Még jobban fokozza a szorongást és az elkeseredést, hogy a próbálkozás évei alatt körülöttük, a baráti körben több gyermek is születik, ?k viszont nem tudnak továbblépni. A medd?ségnek léteznek orvosi és pszichés okai: funkcionális medd?ségnek nevezik, ha biológiai eltérés nem indokolja a sikertelen próbálkozásokat. Talán könnyebb a pároknak feldolgozni, ha találnak valami eltérést vagy betegséget, hiszen ez esetben léteznek kézzelfogható okok, és talán orvosolható is a baj. Nehezebb a helyzet, ha a várandósság elmaradását nem lehet fizikai okokkal magyarázni.
A legfontosabb, amit a párok ebben a helyzetben megélnek, a tehetetlenség – f?leg, ha a medd?ségre nincs biológiai magyarázat, A párok – és különösen a n?k – fejében ezernyi gondolat kavarog: „Tudom-e befolyásolni a fogantatást, vagy rajtunk kívül álló okok irányítják? Mindent megpróbáltam-e, mit lehetne még tennem? Vagy éppen az a baj, hogy túl sokat foglalkozunk a témával, hiszen a pszichológia álláspontja szerint a „görcsös akarás nem segít, el kell engedni és majd azonnal jön a baba”?” A tehetetlenségre mindannyian másképpen reagálunk, de mindenképpen frusztráló, feszít? élmény, s ha nem kínálkozik más megoldási mód, valóban az elengedés t?nik a legjobb stratégiának. Csakhogy el lehet-e tudatosan engedni a gyermek iránti vágyat? El lehet-e jutni addig, hogy már nem reménykedünk mégis minden hónapban?
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
A nehezített gyermekvállalás lelki megélése
Balázs-Miklovicz Anita
Minden hatodik embert érint világszerte ez a probléma, de tabunak számít még ma is. Vannak, akik a hallgatással saját magukat szeretnék megvédeni attól, hogy a kérdések és a „jó tanácsok” ...
A kései gyermekvállalás lehet?ségei
mipszi.hu
Interjú Dr. Császár-Nagy Noémi egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakért? és pszichoterapeutával
Dr. Császár-Nagy Noémi olyan területeken segít pácienseinek, mint a stresszkezelés, önismeret, életvezetési és döntési helyzetek megoldása vagy párkapcsolati és családi konfliktuskezelés. ...
A policisztás-ovárium szindróma (PCOS) lelki terhei
Dr. Kohlné Papp Ildikó PhD
A PCOS manapság a szül?képes korban lév? n?k leggyakoribb endokrin megbetegedése – gyakorlatilag minden tízedik n?t érint.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
