A mai fiatalok nem siettetik a feln?tté válást… Nem várják, mint nagymamáik egykoron, hogy mikor viselhetnek már „hosszú szoknyát”, mikor kaphatnak igazi önállóságot. Tanulmányaik vége felé kétségbeesetten keresgélik a megoldást, hogyan is lehetne elhalasztani a nagy horderej? döntéseket: a kilépést a munkaer?piacra, a családalapítás felel?sségét, miként lehetne kicsit meghosszabbítani a felh?tlen diákéletet. Sok második diploma, PhD-fokozat nem a tudomány iránti vonzódáson, hanem a szabadabb diákélet tartósításán, a feln?ttlét terheinek elodázásán alapszik. Ma már nemcsak kapuzárási, hanem kapunyitási pánikról is beszélhetünk.  Kilépni, dönteni, elkötelez?dni, választani épp oly sok stresszel jár, mint a lehet?ségek kapuját – néhány évtizeddel kés?bb – berekeszteni.

Azon ma már kevesen csodálkoznak, hogy a húszas éveik vége felé járó hölgyek és urak még igencsak korainak érzik a házasodást, s nem kevesen a gyermekvállalást a harmincas éveik közepére, végére tervezik. Nem pusztán a munkába állás és a családalapítás elkötelezettsége, hanem a fiatal feln?ttkor harmadik fontos lélektani feladata, az eredeti családról való leválás is igencsak elhúzódik, amely pedig az önálló, feln?tt identitás megformálását, stabilizálódását jelenti. Persze kell hozzá szül? is, olyan, akir?l le lehet válni, akihez szeretetteljes kapcsolat f?z?dik. Ideális esetben a szül?k értékrendjét nem megtagadja, hanem továbbviszi és saját képére formálja úgy, hogy közben továbbra is bens?séges, baráti kapcsolatban maradnak. A leválás akkor teljes, ha mind földrajzilag, mind értékrendben, döntési kompetenciában, életformában, és nem utolsósorban egzisztenciában is megmutatkozik. Aki munkába állt ugyan, de a gyerekszobájában lakik és anyuka teszi elé a vacsorát, az még csak részlegesen feln?tt.

Pán Péterek – örök kamaszok

A feln?tt gyerek kamaszként létezése, az úgynevezett Pán Péter szindróma nem csak nálunk, de szerte Európában ismert jelenség. A húszas éveik végén, harmincas éveik elején lév? ifjak kényelmesnek találják a szül?i házban maradást, keresetüket szórakozásra költik, alig vagy egyáltalán nem járulnak hozzá a költségekhez, élnek a szül?k háztartásában, jövedelméb?l, igénybe véve szolgáltatásait. Bár félnek a leválás veszteségét?l, az id?söd? szül?knek gyakran nem kellemes, akár terhessé is válhat a majdnem középkorú gyermek jövés-menése, rendetlensége, a mosás, a f?zés, a takarítás, a bevásárlás magától értet?d? elfogadása. 

Az elszakadás kezdetben az ifjú érdeke, hisz nyilvánvaló, hogy a szül? a leválási folyamat során veszteségek sorozatát éli át. Még egy lélektanilag képzett és nagyvonalú anyuka vagy apuka sem harcol azért, hogy végre valahára kisebb presztízse legyen a gyermekénél, sz?küljenek a szerepei, szegényesebbé váljanak mindennapjai. Az elköltözés a leválás lényeges eleme, de önmagában még nem jelenti a feln?tté válást, ahogy a munkába állás vagy akár a házasodás sem.

Én-központú modernizáció   

Ahogyan elromlott tárgyainkat eldobjuk, mert a javíttatás nem lehetséges, vagy nem kifizet?d?, manapság úgy cseréljük le kapcsolatainkat, házastársunkat, családunkat, ha terhessé, vágyaink akadályozójává válik.. Sok döntés eleve a „ha nem megy, akkor elválok, kilépek, otthagyom, lecserélem” – ideológiával születik. Az elkötelez?dés ugyanis lemondással, a szerepek átrendezésével, jár. Ilyenkor nem pusztán a keresetet, hanem a szabadid?t, a vágyakat, az elképzeléseket, az er?feszítéseket is meg kell tudni osztani. Természetesen az alkalmazkodás sokféle nyereséggel párosul, ám a veszteségek is szemmel láthatóak annak, aki megszokta, hogy saját maga áll a középpontban.

Az Én el?térbe kerülése megnövelte a félelmet mindenfajta elkötelez?dést?l. Munkába állni azt jelenti, hogy az illet? nap mint nap vállalja feladatait S?t, az esetek többségében azt is, hogy idejével nem ? rendelkezik, elfogadja mások utasításait, értékelését, szempontjait, azaz szabadsága korlátozottá válik. Érthet?, hogy a mai fiatalok nehéz szívvel szánják rá magukat erre a döntésre, és sokan inkább az „örök egyetemista”, avagy a kényszervállalkozás látszólagos szabadságába menekülnek. Ennek egzisztenciális hátterét nemritkán a szül?i ház biztosítja..

A családalapítás elkötelez?dése talán még félelmetesebb.. Egyrészt, mert ehhez a „lehetne még jobb” vágyát kellene elnyomni, másrészt, mert az Én-központú értékrendet némiképp át kell formálni. A szül?vé válás a húszas évek végén, a harmincasok elején még „korainak” t?nik. Sokkal vonzóbb a karrier építése, a személyes kedvtelések kielégítése, a tervek és vágyak akadály nélkülisége. Kés?bb azután, a harmincas évek közepén – f?képp a hölgyek – pánikszer?en kezdenek párt keresni. Olyat, aki apának is megfelel?nek t?nik (megn? az addig kissé lenézett „rendes fiúk” ázsiója). Ha meglelik, gyakran nem kis kompromisszumok árán, akkor meg görcsös er?feszítéseket tesznek az id?zített gyermeknemzésre, ami – éppen a célratör? akarás miatt – nemritkán sikertelennek bizonyul. Jöhetnek a lombikprogramok, a bébi-projektek, mert a „szül?vé levés” élménye sem kihagyható. Sokszor az „élmény” kerül el?térbe, s mellette elhalványulnak a „vállalkozás” buktatói

Gyakran még ebben a szakaszban sem zárult le teljesen a családról való leválás. S amikor végre megszületik a trónörökös, a nagymama vagy a nagypapa idején, pénztárcáján, energiáján múlik a meseolvasás, a bens?séges beszélgetés, a múzeumlátogatás, az együtt- tanulás

Er?szakos gondoskodás

Hogy ki mir?l válik vagy nem válik le, azt nem csupán életkora, hanem a kapcsolat min?sége, mélysége, természete is árnyalja. A gondoskodó anyuka els?sorban a tör?dés-kontrollt engedi el a legnehezebben. Addig érzi magát fontosnak és nélkülözhetetlennek gyermeke életében, amíg a fizikai kényelmével és ellátásával tör?dhet. Nemritkán a mamák járnak takarítani félig feln?tt gyermekük lakásába, a mosnivalót meg sporttáskában szállítja az ifjú a szül?i házba, és „postafordultával” kapja vissza a tiszta, vasalt ruhát. Az a szül? pedig, aki inkább intellektuális-baráti szolgáltatásokat nyújtott, nyilván az e területen történ? veszteségeket viseli nehezen. 

Péter már évek óta külön él, szereti a kalandokat, a szabadságot, a laza életet. Egyik szombaton kora reggel, amikor új barátn?jével még az el?z?, hosszú, alkoholtól sem mentes éjszaka fáradtságát pihenték ki, hallotta a kulcs zörgését a zárban. Döbbenten felült az ágyban, s meglátta édesanyját, aki magabiztosan sürgött-forgott a lakásában, épp a létrát cipelte be a hálószobába.„Aludjatok nyugodtan, nem akarok zavarni, csak ma függönymosás van. Leszedem, berakom a gépbe, és megyek is” – nyugtatgatta háborgó fiacskáját.

A gondoskodásba burkolt er?szakos vagy szelídebb kontroll gyakran terhes és kínos a fiatalnak, de az el?nyökr?l lemondani, illetve a gyerek-szerepb?l kilépni vagy nem képes, vagy nem akar. Látszólag ezzel segíti a szül?t, hogy ne legyen hirtelen feladatvesztett – valójában megakadályozza, hogy szülei, ha nem is könnyen, de fokozatosan rákényszerítve a valóságra megtalálják saját új életformájukat. A gondoskodó szerep kárpótolhatja a szül?t házassága hiányosságaiért, fiát, lányát partnerként, lelki társként, önmaga fontosságának igazolásaként „használva”.  Így azután a fiatalok nem er?szakoskodnak túlzottan a teljes önállóság kivívásáért, hiszen bár olykor-olykor zavaró, máskor mégiscsak el?nyös a szül?i támogatás, és a felmen?k sem küzdenek az önként vállalt terhekt?l való mentesítésért.  

Szül?k és gyerekek rivalizálása – lojalitáskonfliktusok

Talán a legtöbb konfliktus a lojalitás körül keletkezik. Mit kell és lehet megosztani anélkül, hogy az új, önálló élet, esetleg a partner érzékenysége ne sérüljön?

Sok nagyvonalúság és önkorlátozás szükséges ahhoz, hogy a még aktív ötvenes szül? átengedje feln?tt gyermekének különböz? „kompetenciái” egy részét. Lehet, hogy az ifjú ügyesebben szerel, jobban ért az autókhoz, járatosabb a pénzvilág dolgaiban. Az sem kizárt, hogy egy fiatal hölgy is tud finom ételeket f?zni, saját elképzelése van a divatról, s?t jogi, m?szaki, közgazdasági kérdésekben is verhetetlen. Minden jó szül? azt szeretné, ha gyermeke egy kicsit túlszárnyalná, de amikor ez megtörténik, esetleg túlságosan is jól sikerül, nem könny? megélnie, hogy véleménye, értékei, elképzelései már nem szentségként, nem igazán figyelemre méltó érvként hatnak.

A sikeres fiatal közgazdász keser?en mesélte, hogy a falujába hazalátogatván  sem a drága, impozáns autójáról, sem a munkájáról, a karrierjér?l nem kérdezték a szülei. Ehelyett elmesélték, hogy vágta le a szomszéd a disznót, mit vettek akciósan a szupermarketben, miért nem tojnak eleget a tyúkok, és a számára már ismeretlen szomszéd fia milyen jó állást kapott. Nem értette, s fájdalmasan érintette szülei érdektelensége.

 A szül? szeretné meg?rizni fontosságát és megbecsültségét, de gyakran nem a legszerencsésebb eszközökkel: a hallgatás, a kíváncsiság hiánya érdektelenségnek t?nhet, s a látszólagos közömbösség épp olyan bántó, mint a hatalom át nem engedése. (H?sünk bizonyára túlságosan el?reszaladt, s felmen?i esetlenül mozognának az ? világában.)

A harmincéves Gyula az esküv?jére készül?dött. Jövend?belijével együtt tervezgették az esemény forgatókönyvét, de döbbenten tapasztalta, hogy apósa egyre er?szakosabban ragadja ki kezéb?l az irányítást. Eldöntötte a vendégl?t, a meghívottak hosszú sorát, a zenét, és sok egyéb apróságot is. Gyula  úgy érezte, ez már nem az ? esküv?je, egyre kevesebb köze lesz az eseményhez. Ki akart állni önmagáért, de élete párja leintette: nem bánthatják meg az apját, amúgy is ? állja a költségek nagyobb részét.

Egy esküv? stílusa, szervezése nem pusztán a pár ízlését, összehangoltságát és pénztárcáját jelzi, hanem remek teszt a szül?kr?l való leválás megmérettetésére. Ha a felmen?k nem pusztán anyagiakkal és tanácsokkal, hanem az esemény megszervezésével, a vendégek névsorával, a külvilágnak való megfelelni akarással is átírják az eredeti forgatókönyvet, könnyen kicsúszhat a házasság nyitánya a fiatalok kezéb?l, és visszakerülhet a kontroll a szül?khöz. A már félig-meddig levált gyerekek ismét a szül?k irányítása alá kerülhetnek…

A fiatal sokáig rászorulhat a szül?kre. Szüksége lehet anyagi támogatásra, a gyermek körüli teend?k ellátására, lelki segítségre, baráti tanácsokra. A szolgáltatások természetszer?leg jogokkal is járnak – id?nként azonban nem könny? meghúzni a határokat, meddig tart az önállóság s hol kezd?dik a függ?ség.

Az újdonsült férj igencsak meglep?dve tapasztalta, hogy hitvese esténként felhívja édesanyját, és részletesen beszámol a napi eseményekr?l, mindenben kikéri mamája tanácsát, semmiben nem dönt nélküle. Nem pusztán a napi folytatásos „szappanopera” zavarta, leginkább azt nehezményezte, hogy nem ? van legbelül, nem hozzá lojális a legjobban.

Nagymamák szül?szerepben  

A húszas-harmincas anyukák els? gyermekük születésekor nemritkán szüleik aktív segítségére szorulnak. Ám sok házasság épp e boldog és korai szakaszában kap olyan ütést, amelyet kés?bb sem tud kiheverni. A bizonytalan kismama mellett sürgöl?d? segít?kész nagymama kiszoríthatja az apát nemcsak a fürdetés, etetés, tisztába tétel rituáléjából, hanem a családból, a kompetens apa szerepb?l, a gyerekhez való intenzív köt?désb?l is. Bármilyen pótolhatatlan is a biztos segítség a gyermekágy nehéz id?szakában, kés?bb visszaüthet – az ismét gyerekké lett anyukáknak nehéz lesz feln?ni új szerepükhöz.

Az els? gyerek születése tehát a leválás igazi próbatétele. Ilyenkor elkél a n?i segítség, de az nem törvényszer?, hogy a feln?tt gyerekek átadják szül?i terheiket saját szüleiknek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem segíthetnek be, vagy nem tehermentesíthetik id?nként a fiatalokat. Az viszont már sem a leválás, sem a gyermeknevelés szempontjából nem szerencsés, ha a nagymamák vagy nagypapák felel?s szül?i szerepbe kerülnek unokájuk életében. Sem az új család összetartó erejének, harmóniájának, sem a szül?i szerep formálódásának nem segít, ha a szül?i felel?sséget, kompetenciát a gyermek számára is egyértelm?en a nagyszül? képviseli.

Barátságos leválások

A jó szül? fokozatosan, szeretettel, barátként, támaszt, tudást, figyelmet és barátságot nyújtva engedi el félig-meddig feln?tt gyermekét. Mindez – ideális esetben – nem távolságot, nem kommunikációs zárlatot jelent, hanem a gyermek baráttá válását, a családi értékek, a szokások, a hagyományok továbbvitelét, szeretetet és összetartozást. Sok nagyvonalúság, önzetlenség, odafigyelés szükségeltetik ahhoz, hogy a jó szül? az unokájának is jó szül?t neveljen.

Ahol szerencsésen alakul ez a folyamat, ott nem gond a másikra figyelni, készségesnek, de nem er?szakosnak lenni, beletartozni az életébe, engedni feln?ni, dönteni, saját stílust kialakítani.  Ahol elakadt a leválás, mert a feln?tt gyerek nem akar teljesen a saját lábára állni, vagy a szül? nem szeretné elengedni, esetleg nem képes érett személyiségként kezelni gyermekét, ott érdemes elgondolkodni, változtatni, er?feszítéseket tenni a harmonikus kapcsolatért.  

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában