Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Frissítve: 2025. 06. 18.
Az egészséglélektan els?ként mutatott rá arra, hogy az optimizmus és az egészségállapot között szorosabb az összefüggés, mint a dohányzás és a tüd?rák között. A Harvard Egyetem munkatársai végzett diplomásokkal folytattak követéses vizsgálatot. A fiatalokat két csoportra osztották: pesszimistákra és optimistákra, s azt állapították meg, hogy a diplomaszerzést követ?en egészségi állapotukban 40-45 éves korukra érik el azt a jelent?s különbséget, amiért (a sok befolyásoló tényez? ellenére) alapvet?en a beállítódásuk tehet? felel?ssé. A pesszimisták egészségi állapota ugyanis ekkorra – testi és lelki tekintetben – optimista társaikéhoz képest er?sen leromlik. Ez nem is csoda, hiszen a pesszimizmus reményszegény állapot, a jöv?t?l és minden bizonytalantól való félelem jellemzi: a jöv?kép hiányos, a tervek óvatosak vagy nincsenek, az életmin?séget rágódás és aggodalmaskodás rontja le – a depressziós ember szervezetének véd?hadserege pedig legyengül, ezért könnyebben megbetegszik...
Az optimizmust általában a hangulati élet der?je jellemzi – ezért is használjuk szinonimaként a der?látó kifejezést. Az optimista ember bizakodóbb, vidámabb, barátságosabb, gyakrabban mosolyog és szívesen nevet. A gelotológia (gelos = nevetés, logosz = tudomány) és m?vel?i, a humorológusok ráébresztettek bennünket, hogy ez az emberi képesség valóságos áldás. A kacagás zsigeri kocogás, megmasszírozza a beleket, segíti az emésztést. Egészséges mértékben felpezsdíti a vérkeringést, fokozza az örömhormon-termelést, el?segíti az immunrendszer aktiválódását, kedvez?bb állapotát. Antidepresszáns hatású, mert kedélyjavító hormonm?ködést indít el, így a humoristákat tulajdonképpen civil lélekgyógyászoknak is tekinthetjük. A bohócdoktorok segítsége a beteg gyermekek megnevettetésében kett?s misszió: a gyermekek vidámmá válnak, miközben a gyógyulásért felel?s immunrendszeri m?ködéseik is javulnak, az örömhormonok pedig csökkentik a fájdalomérzetüket.
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Hygge - avagy a boldogság titka
Mannhardt András
Nagy sikert aratott az interneten a Remény cím? szatirikus kisfilm, amelyben feltalálják a gépet, ami még a végtelenül rosszkedv? magyarok boldogságszintjét is képes jelent?sen megemelni. A készülék ...
„Hol a boldogság mostanában?”
Kollár János, PhD
A boldogság olyan jelenség, amelyr?l leginkább múlt vagy jöv? id?ben szoktunk beszélni. Úgy szoktuk emlegetni, mint ami valamikor volt, vagy mint amire vágyunk, de még nem jött el.
Az ember, aki elkerülte a boldogságot
mipszi.hu
Gyakran pszichoterápiás keretek között is találkozunk olyan személyekkel, akik mindenféle társas kapcsolatot és helyzetet messzir?l elkerülnek, csendesek, visszahúzódóak, és vágynak ugyan a szoros, ...
Sosem kés? azzá válni, aki lehettél volna
Limpár Imre
Az vagy, ahogy élsz. Vagyis nem pusztán temperamentumunk, érzéseink, gondolataink határoznak meg minket, hanem legalább ennyire mindennapi cselekedeteink is.
Hogyan lehetnénk boldogabbak? 3.rész
Bagdy Em?ke
A család légkörének melege, az apai er? és az anyai érzelem hozza létre bennünk a kapcsolatok fontosságának felismerését, a vágyat az ilyenfajta együttlét iránt. A szül?i fészekt?l a barátságokon át ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
