Prof. Dr. Iván László, a magyarországi gerontológia vezet? képvisel?je egyszer együtt utazott egy id?sekb?l álló csoporttal. Az egyik hölgy odalépett hozzá, s ezt mondta: „Magára ismertünk, és volna egy kérésünk. Legyen szíves, mondja el, bárhová is megy, hogy mi nem öregek vagyunk, hanem id?tállóak.” De vajon emlékeink és emlékez?képességünk is kiállják-e az id? próbáját? Hogyan játsszunk memóriánkkal úgy, hogy ne az játszhasson velünk kényére-kedvére?

Az id?söd? agy újraszervezi magát

Minél öregebbek vagyunk, annál több tudás halmozódik fel elménkben. Viszont valamivel kevesebb idegsejt áll rendelkezésünkre e tudás tárolására. Nyerünk és veszítünk egyszerre. De ha csökken az idegsejtszám, hová tegyük az újabb és újabb információkat? Talán jegyezzünk fel minden új nevet a noteszunkba, és a legapróbb tennivalókat is rögzítsük a mobilunkon, amely azután figyelmeztet minket a megfelel? id?pontban? A high-tech öregedés elég kellemesnek t?nhet, olyannyira, hogy utópisztikusan felvethetjük: egyszer agyunk egész memóriatárát „beszkennelhetjük” majd gépünkbe. Vagy kiesett agysejtjeinket pótolják majd nanochipekkel. Ha mégsem akarunk kiborggá válni, akkor is van miben reménykednünk: el?bb-utóbb sikerülhet agyi ?ssejteket rábírni arra, hogy a korosodó agy kiesett neuronjait pótolják.

A biológiai agy azonban képes valamire, ami zsenialitásban felveszi a versenyt a technológiai és orvostudományi felfedezésekkel. Ahogy arra Iván László is felhívja a figyelmet: ha egy-egy területen idegsejtek halnak el, a szomszédságukban épen megmaradtak között elindul egy úgynevezett repair, vagyis helyreállító folyamat, hálózat-építés. Az idegsejtek testén ugyanis dendritrügyek találhatók; s amint kiesik egy sejt, a következ? ép sejtb?l – ha megfelel? inger, táplálék és mikrocirkuláció áll rendelkezésre –, teleszkópszer?en kinyúlnak az újabb neuronszálacskák, aminek révén a további megmaradt sejtekkel összekapcsolódik. Így a szinaptikus háló újraképz?dik, s ezzel az agy fantasztikusan sok mindent pótol.

Ez a folyamat az id?södés során egyre nagyobb jelent?séggel bír. A lehetséges új szinapszisok száma óriási, így a beérkez? információk számára elvileg b?séges hely áll rendelkezésre, még akkor is, ha az újdonságok id?s korban lassabban rögzülnek.

Mesés agyak

Azonban több is történik, mint új adatok felvétele. Azok az információk, amelyeket az agy korábban tárolt, átrendez?dhetnek, így eddig észre nem vett összefüggésekre derülhet fény. A régmúlt emlékei kikristályosodnak, ennek köszönhet?en az id?s emberek nagyobb hatékonysággal adják át élettörténetüket hallgatóságuknak, mint fiatal korukban bármikor.

Ezt nemcsak egyéni benyomásaink, hanem egy egzakt kísérlet is alátámasztja. Amikor kutatók id?s és fiatal embereket kértek arra, mondjanak el néhány esetet életük egy szakaszából, a zs?ri az id?sek történeteit ítélte jobbnak, mert azok inkább lekötötték a figyelmüket, és drámaibbak, valamint komplexebbek voltak.

De mi a titkuk az öreg mesemondóknak? Talán az id?vel éppen hogy javul az emlékezet? Vagy az elfeledett részleteket írják felül kiszínezett ál-emlékek?

Úgy t?nik, az el?bbi igaz – de f?leg az élet egy kitüntetett szakaszára nézve. Id?södve az emberek egyre élénkebben emlékeznek mindarra, ami serdül?korukban és korai feln?ttkorukban esett meg velük: ezt nevezik „visszatekintési csúcsnak”. Ez a különös jelenség zavarba ejti a kutatókat, a pontos magyarázat még nem ismert. Lehet, hogy ebben a korban éljük meg legintenzívebben érzéseinket, és az események eleve mélyebb benyomást gyakorolnak ránk, így egy életre bevés?dnek. Vagy ekkor hozunk olyan döntéseket, amelyek életünk egy hosszú szakaszát egy adott pályára állítják. Amikor azután id?nk megengedi – mint id?s korban oly sokszor –, agyunk újra el?veszi saját régi fotóalbumait vagy filmszalagjait.

Az id?sek elbeszél? tehetsége a tudás átadásában is segíthet. Archaikus társadalmakban nem is igen volt más módja a tanulásnak. Elmesélték, eljátszották a törzs eredetével kapcsolatos mítoszokat; szóban elmagyarázták és megmutatták a gyógyítás, a gy?jtögetés módszereit, vagy hogy miként nyerjék el az istenek jóindulatát. Amit az id?sebbek tudtak, arra volt szükségük a fiataloknak is, és mindehhez a mostanihoz képest kevés id?s ember állt rendelkezésre. Így hát nagy becsben álltak.

Ma már az ismereteket, ahogy Pléh Csaba akadémikus pszichológus írja, egyre kevésbé nyerjük „vertikális” úton – tekintélyszemélyekt?l, például tanároktól –, miközben egyre inkább „horizontális” forrásokra támaszkodunk, például a kortársakra. A mai életmód amúgy sem kedvez a családi anekdotázásnak, noha a gyermekek ezt éppúgy igényelnék, mint ebb?l a szempontból szerencsésebb el?deik tették. Az id?sebb családtagok azonban most is megtörhetik a csöndet, vagy inkább a zajt, amely a technikai eszközök szakadatlan duruzsolásából ered. Történeteik ma is leny?gözik a gyerekeket, egyszer?en mert olyan valakivel estek meg, aki fontosabb számukra bármely fiktív rajzfilm- vagy videojáték-h?snél.

Élettörténetünk nem évül el az évekkel, de mi a helyzet a tudásunkkal? Ezt ma már szinte naponta frissítenünk kell. Egónk bánja ugyan, hogy ma már másképp írják a new yorkit – vagy New York-it? –, mint a mi id?nkben, és a történelem sem ugyanaz, noha nyilván nem maga a múlt változott ekkorát. Agyunk azonban ne bánja, mert a folyamatos frissítésekkel csak jól jár.

Gary Small professzor, az UCLA Memória- és Öregedéskutató Központjának igazgatója azt állítja: amikor agyunk a Google-t használja egy témakör felkutatására, az idegpályák alaposan megváltoznak. Mágneses rezonancia vizsgálatai szerint a könyvszer? szövegek olvasásához képest az internetes keresés több agyterületen pezsdíti fel a véráramlást. Ilyenek a homloklebeny logikus gondolkodásért és döntésért felel?s régiói. A böngészés ugyanis gyakran állít döntési helyzetek elé: jó keres?-kifejezést kell beírni, és ha az „agy” szóra az „ágy” jön el? rendre, akkor módosítanunk kell „agy – ágy”-ra. Utána ismét választani kell, hogy ne tévedjünk különféle internetes zsákutcákba, például ahol információ helyett, vagy annak álcázva csak egy eladásra váró termék vár ránk. Vagy egy személyiség-teszt, amelynek csak a kitöltése után derül ki, hogy az eredményét – amely amúgy sem áll tudományos alapokon – akkor kapjunk meg, ha már lecsengettünk egy bizonyos összeget.

Elmélkedés az emlékezésr?l

Vajon az ilyen választások egyszer?ek? Ha a homloklebenyünk jól sz?r, és a döntési képességekhez szükséges részei – mint a középs?-elüls? terület – is épek, akkor a feladat a gyakorlott netez?k számára elég triviálisnak t?nhet. Ha viszont nem, akkor gyakran el?fordulhat velünk, hogy órákig böngészünk számunkra felesleges oldalakat, szem el?l téveszthetve az eredeti célt, ha egy-egy érdekességre bukkanunk.

Pedig az elkalandozásra való képesség adomány is lehet: feltéve, ha vissza tudunk térni, és fel tudjuk venni a fonalat. Ehhez az úgynevezett munkamemóriára van szükség. Például amikor bemutatnak néhány új embernek, fejben tartjuk a nevüket, annak ellenére, hogy utána még egy sor információ elhangzik. Ha a figyelemelterelés miatt képtelenek vagyunk bármi újat megjegyezni, annak oka Daniel L. Schacter, a Harvard Egyetem emlékezetkutató pszichológusa szerint a homloklebenyi dopamin-receptorok számának csökkenése. Mivel a dopamin egy hírviv? molekula, ha nem áll rendelkezésre, vagy nem tudja átadni üzenetét, az agy adott része mintha „szétkapcsolna”. Ennek eredményeként kérdezzük: Mir?l is beszéltem éppen? Kit kellene felhívnom ma este? Hová is indultam?

De hiszen a szórakozott emberek is ilyenek, mondhatnánk erre. Ez tökéletesen igaz. A veleszületett szórakozottakon sokan szórakoznak ugyan, de nekik már elegend? idejük volt arra, hogy megtanuljanak együtt élni e sajátosságukkal. Olykor ki is használják. Mivel ugyanis náluk a homloklebeny parancsuralma nem annyira gátolja le a többi agyterületet, utóbbiak szabadabban áraszthatják el az elmét különféle asszociációkkal. Mint egy bels? hangzavar. Viszont éppen ebb?l emelkedhet ki egy-egy eredeti, akár zseniális ötlet is. Akik ezt ki tudják használni, azokból lesznek a feltalálók, m?vészek, humoristák és hasonlók.

Akiknél viszont id?s korban lazul a homloklebenyi fék, azok inkább bosszankodnak rajta, s nem gondolják, hogy gyengeségeik kezelhet?k, s?t akár még el?nyeik is lehetnek.

A probléma kezelésére Schacter nem gyógyszereket javasol, hanem azt, hogy fordítsunk több id?t a megjegyezni kívánt adatok, id?pontok, nevek és teend?k bevésésére. Mivel az id?sebbek számára az el?zetes tudás nagyobb tárháza áll rendelkezésre, több mindent használhatnak fel emlékezeti támpontként. Ha id?s emberek e hatalmas tudásbázist is bevetik új információk részletes bevéséséhez, a korfügg? hátrányok szempillantás alatt elt?nnek! Csupán arra van szükség, hogy az új információt kössük valami régihez, ami könnyen eszünkbe jut. Ilyen módon akár számok hosszú sorát is megjegyezhetjük – évszámokba csoportosítva –, vagy számunkra reménytelennek t?n? távol-keleti neveket is. „Hinohara”, ezt a nevet hiába is ismételgetnénk, a cikk végére a felejtés szinte garantált. De ha támpontként hozzáadjuk az Elfújta a szél ismert h?sn?jének nevét (Scarlett O’Hara), vagy bármit, ami számunkra plauzibilis, akkor még sikerrel is járhatunk.

Amúgy a memóriam?vészek is alkalmaznak hasonló trükköket, némelyikük akaratlanul, például az Asperger-szindrómás Daniel Tammet – több könyv szerz?je –, aki a számokat eleve mindig vizuálisan látja, színek és formák egyvelegeként. Jelenleg ? a ? legtöbb tizedesjegyét felidézni képes európai csúcstartó, aki öt órán át sorolja a helyiértékeket hiba nélkül…

Feledhetjük a feledést

S ha rajtunk mégsem segítenek az emlékezési trükkök, ha újra és újra minden kihullik elménk rostáján? Ne stresszeljünk – az csak tovább öli a memóriánkhoz szükséges agyrész, a hippokampusz sejtjeit –, hanem használjuk fel utolsó ment?övünket: érzelmeinket. Nyugodjunk meg: ami igazán érint érzelmileg, arra emlékezni fogunk. Emocionálisan felfokozott vagy er?sen motivált állapotban olyan agyhullámok keletkeznek, amelyek számos agysejtünk aktivitását szinkronizálják – és az együttesen kisül? sejtek kapcsolatai könnyedén rögzülnek, mindazzal a benyomással együtt, amelyek ilyenkor érnek bennünket. Az ilyen, érzelmeinkkel megpecsételt információcsomag kés?bb gond nélkül el?hívható.

Ezt a tudást még az iskolai tanításnál sem aknázzák ki kell?képpen, pedig szinte triviális: amiért lelkesedünk, azt meg is tanuljuk; akiért lelkesedünk, annak a szavait is megjegyezzük. Egy nagy eszme, vagy nagy szerelem emlékezetünket is feltámaszthatja a tetszhalálból.

Ugyanis, amint a logoterápia alapítója, Viktor E. Frankl vallotta, az ember öntranszcendens lény: csak abban tud kiteljesedni, amire vagy akire irányul. Nem csupán a vágyak mozgatják, ahogy Freud hitte, hanem a célok is, melyek még a legkorlátozottabbnak t?n? életet is értelmessé tehetik.

De hogyan segít mindez emlékez?képességünkön? Úgy, ha minél kiterjedtebb információkat szerzünk szenvedélyünk vagy szeretetünk tárgyáról. Lényeg, hogy érzéseink fonalán haladjunk: emlékezetünk is m?ködni fog, és mások is igen naprakésznek találnak majd. Azok az id?sek, akik szellemileg friss emberek hírében állnak, gyakran azért keltenek ilyen remek benyomást, mert igen er?s érdekl?dés, kíváncsiság mozgatja ?ket valamely irányba. A beszélgetéseket is rendre erre terelik, és ha lehet, nem engedik el a gyepl?t – partnerük pedig, leny?gözve az információáradattól, elfelejt más témát fölvetni, melyben ? lehetne a jobb. Aki irányít, az intelligensebbnek t?nik.

De mit tegyünk, ha az élet számunkra közömbös dolgok megjegyzésére kényszerít? Például munkakörünk sok emberrel hoz össze, és illik fejben tartanunk nemhogy a neveket, de azt is, mikor és hol találkoztunk, és mi az, amir?l már beszéltünk. Ilyenkor nem támaszkodhatunk a szokásos memória-mankókra, mint a jövend? találkozók vagy a telefonszámok rögzítésekor. Nem nézegethetjük egy egész beszélgetés alatt a feljegyzéseinket.

Vagy mégis? Igen: lelki szemeinkkel. A bels? képi világ mindenfajta emlékezésben jó támaszunk, mégis, az id?s emberek kevésbé hajlamosak arra, hogy a közelmúlt eseményeir?l részletes képsorokat raktározzanak el. Ez azonban nem tesz jót memóriájuknak. Mindazt, amire kés?bb emlékezni szeretnénk – például egy fontos tárgyalás részleteit – utólag játsszuk vissza a fejünkben. Még jobb, ha több néz?pontból tesszük: mintha filmen látnánk a jelenetet, vagy a beszélget?partner szemszögéb?l. Törekedjünk arra, hogy minél több modalitást mozgósítsunk: a látvány legyen minél színesebb, és az ízek, illatok, testi érzések, érzelmek el?hívása teljesítse ki az emlékképet. Ha a beszélgetésben több emberr?l is szó esik, a köztük lév? kapcsolati hálót is érdemes vizualizálnunk.

Ezzel a módszerrel leküzdhetjük az id?skori memória egyik gyakori gyengeségét. Az id?sek ugyanis sokszor jobban emlékeznek arra, amit hallottak, mint arra, hogy ki mondta ezt nekik – ez az úgynevezett forrásamnézia. Emiatt esetleg úgy adnak tovább egy pletykát, hogy azzal akaratlanul is bajt okoznak. A másik oldalról, elfeledhetik, hogy egy tényt vagy történetet kinek mondtak már el, így újra és újra ismételgethetik. Mindez elszigetel?déshez is vezethet.

A képzelet azért is nagy segítség, mert id?s korban nehezebb megjegyezni az id?beli sorrendet, mint a téri elrendezést. Egy új receptet általában utasítások soraként fogunk fel, pedig többre mennénk, ha képregényszer?en tárolnánk a fejünkben. Az el?tt-után hamarabb elhomályosul, mint a balról-jobbra. Id?södve, az id?t váltsuk át térre: ezzel a fiatalokkal szembeni egyik f? emlékezeti hátrány el is t?nik.

Aerobic és Neurobic

Megvan-e még a néhány bekezdéssel korábban említett japán matuzsálem neve?

Shigeaki Hinohara orvosprofesszor 97 évesen is naponta két nagyel?adást tart üzletembereknek vagy éppen gyermekeknek fejb?l, például a hosszú életr?l. Odafelé menet a lépcs?kön szalad fel kettesével, majd végigállja a másfél órát, hogy kondícióját meg?rizze. Tokió egyik leghíresebb kórházát is máig ? igazgatja.

Mentális és fizikai edzettség: ennyi lenne a titok? Ennél azért több. Felt?nik, hogy Hinohara naptára több évre el?re telve van el?jegyzéssel. Érdemes ennyire el?re tervezni közel a százhoz?

Egy szempontból biztosan. A tervezés, a jöv?re irányulás homloklebenyünk egyik becses funkciója, s az id?södés éppen e homloklebenyt kezdi ki el?szeretettel. Ezért aztán minden, ami m?ködésbe hozza, jótékony hatású. Hinohara számára egyenesen hitvallás, hogy olyan célt határozzon meg, amelyet élete végéig valószín?leg nem tud teljesíteni. Ebben egy Robert Browning vers inspirálta, melynek címe: Abt Vogler, s melyet hajdan édesapja szokott volt olvasni neki. Ez a vers arra bátorít, hogy ne apró firkákat alkossunk, hanem nagy m?vet: olyan hatalmas kört rajzoljunk, hogy esélyünk se legyen hátralév? életünkben a végére érni.

A tervezés nemcsak a homloklebenyt edzi, hanem az optimizmus energiájával is ellátja az elmét. Az optimista beállítódás és a jöv?be tekintés jellemz? a matuzsálemi kort megért emberekre. Túlélték a világháborúkat, számos szerettüket. A stressz-kezelés nagymesterei volnának? Az biztos, hogy motiváló célok lebegtetésével serkentik agyuk mélyén a dopamin-termelést. A dopaminról ismert, hogy olyan hírviv?, amely az örömhíreket viszi az agyban a jutalmazó körökön át. De láttuk, a homloklebeny hatékony m?ködéséhez is elengedhetetlen, s befolyásolja emlékezeti teljesítményünket, ahogy azt is, mennyire tudunk egy feladatra összpontosítani, elterel? ingerekkel szemben is kitartva.

Nem vitatható, hogy az elme gyakorlásának éppolyan szerepe van agytömegünk megtartásában, mint az edzésnek az izomtömeg fejlesztésében. Az izmok még 90 éves kor fölött is képesek növekedni, de mi a helyzet agyunkkal? Sokáig úgy tudtuk, új idegsejtek nem keletkeznek, viszont a régiek el?szeretettel pusztulnak. Majd jött a jó hír, hogy mégis létrejönnek idegsejtek agyi ?ssejtekb?l, és ez nagyobb teret ad a regenerációnak is, például az agyat ért sérülés vagy stroke után. Ám aztán kicsit visszavettek a tudósok ebb?l: új idegsejtek keletkeznek ugyan, de csak kevesebb számban, és csak egyes területekre épülnek be.

Ilyen terület szerencsére a hippokampusz, amely többek közt az emlékek bevéséséért és a téri tájékozódásért felel?s: utóbbi miatt lehet – mint megmérték – a londoni taxisoknak vastagabb hippokampuszuk. Tehát ez a terület, amely oly kulcsfontosságú emlékezetünkhöz – s amelynek pusztulása egyet jelent azzal, hogy többé semmit nem tudunk megjegyezni –, jócskán fejleszthet?! Rombolható is, ha például olyan b?nök széles útjára lépünk, mint az italozás. A hippokampusz er?sítésének útja keskenyebb, de tehetünk valami hasonlót, mint a taxisok: ismerjük meg jól lakóhelyünk térképét, és válasszunk id?nként a szokásostól eltér? útvonalakat. Persze ne essünk túlzásba, mert aztán eltévedésünket elménk hanyatlásának tudhatják be…

Az agyra a közvetlen elmetornán kívül számos más tényez? is hatást gyakorol. Iván László szerint öregedésünk igen nagy százalékban függ életmódunktól: a legtöbb ember esetében jóval inkább, mintsem a genetikai tényez?kt?l vagy akár az orvosi ellátástól. Mindannyian ismerünk persze magas korú, egészséges embereket, akik nemtör?döm módon élnek. Van, aki a Churchill-féle „no sport”-ra esküszik, van, aki a whiskyre, a vörösborra vagy a jó szivarokra. Ezen egyedi esetekt?l eltekintve, statisztikusan azoknak jók az esélyei, akik nem túlsúlyosak, és vércukorértékeik kifejezetten alacsonyak. A magas szénhidrát-bevitel – különösen a cukor, a fehér liszt fogyasztása – károsítja az ereket, köztük az agy ereit is, azok rugalmatlanabbá válnak, így nagyobb az esély arra, hogy az erek bels? falán lerakódások keletkezzenek, amelyek rögök kialakulását, az erek elzáródását eredményezhetik. Az elzáródott ér körül az idegsejtek nem jutnak tápanyaghoz, és elhalnak.

Az erek falát védik a természetes antioxidánsok. Sajnos, a mesterséges változatok hatékonysága vitatott. Egy kutatás viszont váratlanul bizonyossá tette, hogy azoknál, akik rendszeresen sportolnak – akár aerob mozgást végeznek, például kocogást, akár izomer?sít? gyakorlatokat –, már 12 hét után magasabb a vér antioxidáns-szintje, mint a tétleneknél.

És akinek nincs lehet?sége edzeni? Iván László szerint még helyhez kötve is annyit kell mozognunk, amennyit csak lehetséges. Azután ott a nevetés, amelyr?l mára úgy beszélnek, mint egyfajta „bels? kocogásról”, mivel igen hatékonyan edzi a szívet. S?t a homloklebenyt is, hiszen a humor felfogásában ennek a jobb szemünk fölötti területe vesz részt.

Az aerobic már bizonyított, de mit tud a neurobic? Egyáltalán mit nevezhetünk kifejezetten az agyat er?sít? gyakorlatnak?

Sok mindenr?l állítják, hogy az. A neurobic kitalálója, Lawrence C. Katz, aki a Duke Egyetemen volt orvosprofesszor, az érzékszervekre és a mozgásra helyezte a hangsúlyt. Ha látásunk ép, próbáljunk szemünket becsukva öltözködni; ha jobbkezesek vagyunk, bal kézzel írni, bal kézzel kezelni a telefont vagy a távirányítót. Törjük meg a szokásokat, és akkor agyunk is összekapja magát, felébred abból az álomból, amelybe a rutinok ringatták.

A fehér elefánt

Miért ne vágjunk akkor bele valami teljesen újba? Az átlagos élettartam drámai meghosszabbodása sok id?s embernél valóban ezt eredményezte. Alain Etchegoyen francia filozófus A h?ség ereje egy h?tlen világban cím? könyvében az id?skori válások és új házasságkötések gyakoriságáról is elmélkedett. Egyre többen érezhetik úgy, hogy immár két, vagy több életük van: új kapcsolat, új vállalkozás, és a korábban kissé beszabályozott élet kalitkája kinyílik. Mindez felpezsdíti a dopamin-termelést, amit?l úgy t?nhet, az id?s ember hirtelen 10-20 évet fiatalodott. Az agya legalábbis mindenképpen. Akkor is, ha ezen új típusú id?sek nem igazán felelnek meg a „bölcs öregekr?l” alkotott képünknek, és sokszor a hagyományos etikai értékrendeknek sem.

Újítani azonban nemcsak küls? életvitelünkben lehet, hanem gondolkodási szokásainkban is. Mostanra talán már elfeledkeztünk az alcímben szerepl? állatról, de ezentúl is tegyünk ugyanígy! Az ilyen típusú mentális gyakorlatok újra szintre hozhatják homloklebenyünk gátló funkcióit. Nem gondolni valamire nehezebb, mint folyamatosan rá gondolni. Ha mindig ugyanazok a sérelmek, gondok foglalkoztatnak, vagy túl sokat morfondírozunk saját becses személyünkön, próbáljuk meg, egy napig ne tegyünk így! Legyünk úrrá küls? és bels? szószaporításunkon. Ha nem tudunk jobbat mondani, mint a csend, inkább hallgassunk.

Lehet, hogy nagy mesemondókká válunk, lehet, hogy szószátyárokká… de vajon igaz-e, hogy id?södve egyre morózusabbak leszünk? Ez a sztereotípia szerencsére teljesen téves! S?t, sok éves követés során a kutatók azt látták, hogy az id? múlása csak javára válik kedélyünknek és érzelmi stabilitásunknak. Ennek titka talán, hogy amiként az id?söd? agyban a frontális gátló funkció csökken, egy másik fajta gátlás éppen hogy meger?södik. Az Aucklandi Egyetem kutatói agyszkennelés közben id?seknek és fiataloknak különféle képeket mutattak, voltak köztük kellemesek és sokkolóak is, mint támadó kígyó vagy er?szakos cselekmények. Az id?sek kevesebb negatív képre emlékeztek, mint a fiatalok. S ami különös: a pozitív képek nézésekor er?s kapcsolat mutatkozott agyuk érzelmekért és emlékezésért felel?s részei között, amit fiataloknál nem lehetett kimutatni.

Ez is alátámasztja, hogy az id?s agy sajátos új képességeket hoz létre – így képes megküzdeni a szomorú életeseményekkel, valamint jobban kiemelni és megbecsülni az örömtelieket.