Agyunk öregedése – mi áll a háttérben?
Frissítve: 2025. 07. 12.
Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az id?skorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelg? elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelm? jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek t?n? problémák felnagyítása, a besz?külés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban, hiszen az id?s emberekre sokszor jellemz? a letisztultság, a der?s bölcsesség, a jóságos türelem, az elégedett megnyugvás, és a családot összetartó er?.
Ebben a megközelítésben talán nem is lehet egyértelm?en és kizárólagosan értelmezni az öregség határvonalát. De vajon az élettudományok irányából, biológiai szemszögb?l megfogható az öregedés folyamata? Min múlik az, hogy a tiszavirág csupán néhány órát él, míg a sell?kagyló élettartama évszázadokon át ível? Mi az oka annak, hogy az egér háromévesen eléri élete végét, míg az ugyancsak a rágcsálók rendjébe tartozó csupasz turkáló harmincévesen is fitt és fiatalos? Ezek a kérdések intenzíven foglalkoztatják az öregedés folyamatának kutatóit...
A közfelfogás szerint emlékez?képességünk gyengülésért épp az idegsejtek számának fokozatos csökkenése felel?s. Igaz ugyan, hogy az egészséges agy negyvenéves kor felett tízévente 5 százalékot veszít tömegéb?l, ez mégsem az idegsejtek számának csökkenésére vezethet? vissza. A tanulás és emlékezés szempontjából is sokkal lényegesebb az idegsejtek nyúlványrendszere, az idegsejtek közötti kapcsolatok gazdagsága, a kapcsolatok min?sége. E kapcsolatok sokasága az idegsejtek nyúlványain található kitüremkedéseken, az úgynevezett dendrittüskéken alakul ki, amelyek az öregedés során jellemz?en megritkulnak, illetve s?r?ségük csökkenése megfeleltethet? a tompuló emlékez?képességnek. És bár az öregedéssel valóban lassabban dolgozza fel agyunk a beérkez? ingereket és egyre megterhel?bb egyszerre több feladatra figyelnünk, vannak olyan gondolkodással összefügg? képességeink is, amelyek nem romlanak – s?t, akár javulhatnak is. Ilyen a szókincs, egyes matematikai képességek, vagy az általános m?veltség.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 2. számában olvasható
Ajánlott cikkeink
Öregszem. Butulok? Bölcsebb leszek?
Rajna Péter
Maradjunk tehát abban, hogy középkorunktól fogva szellemi összteljesítményünk lassan és fokozatosan csökken. Kérdés, hogy a változás mikor éri el azt a bizonyos kritikus határt? Amikor már a ...
Bölcs öregek?
Czigler István
Vizsgálható-e a bölcsesség?
Ha megnézzük a Google képkeres?jét, a „bölcs férfi”, vagy „bölcs n?” angol megfelel?jére nagy többségben id?s emberek képei jelennek meg. Egy számos országot érint? felmérés eredményei is ...
Neurobic
Jakabffy Éva Zoé
Azok az id?sek, akik szellemileg friss emberek hírében állnak, gyakran azért keltenek ilyen remek benyomást, mert igen er?s érdekl?dés, kíváncsiság mozgatja ?ket valamely irányba. A beszélgetéseket ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
