Beszélgetés Indries Krisztiánnal
„A kiálló szöget be kell verni”
Frissítve: 2025. 06. 17.
A nyugati kultúra egyik központi gondolata az individuum, az egyén különlegessége. A japánok leghíresebb mondásának értelme viszont az, nem szabad elt?rni, hogy valaki kilógjon a sorból. Ha Japánba utaznánk, nemcsak ett?l éreznénk úgy, kicsúszott a lábunk alól a talaj, hanem attól is, hogy nem értenénk a metakommunikáció kifinomult jelzéseit. És akkor még a zavarba ejt? kulturális különbségekr?l nem is beszéltünk. Mert csámcsogni lehet, s?t szellenteni is. Azt viszont senkinek sem ajánlhatjuk, hogy társaságban kifújja az orrát. Könnyen el?fordulhat ugyanis, hogy rend?rt hívnak! Indries Krisztián kutató pszichológus két évet töltött Japánban a Kyoto Egyetem Pszichoanalitikus tanszékén. "Számtalan dolog van, amit én sem értek – vallja be –, de a japánok erre azt mondják: nem baj, az a jó, ha nem értünk valamit. Csak mi, itt nyugaton közelítünk a dolgokhoz logikusan. Japánban inkább (rá)érezni kell! A szavak a japán nyelvben nem azért vannak, hogy közöljünk velük valamit. Hiszen amit közlünk, az egész biztosan nem egyezik meg azzal, amire gondolunk. Úgy tartják, aki logikus, az nem kifinomult, és az az értékes, ha valaki kell?en homályosan fejezi ki magát. A kommunikációt ?k a „has m?vészetének” tartják – ez a haragej. Vagyis hastól hasig kell szólnunk egymáshoz, nem a szavakat kell érteni, hanem „olvasni kell a leveg?t”, rá kell érezni, mit szeretne a másik. Ha kimondjuk, mit szeretnénk, akkor mindent elrontunk, mert ezzel azt feltételezzük, hogy a másik nem volt képes minket megérteni, kudarcot vallott – és ezzel szégyenbe hozzuk ?t. Az a kollektivista szemlélet áll e mögött, ami az egész életüket és a gondolkodásukat is áthatja. A közösség érdeke mindig magasabb rend?, az egyén feladata pedig az, hogy áldozatot hozzon a közösségért.
Ajánlott cikkeink
Természetkapcsolat – otthonról
Bach Éva
Túlél?kalauz téli erd?fürd?zéshez
Az erd?fürd? egészségügyi el?nyeir?l a hidegben és a rohanó hétköznapok világában sem kell lemondanunk.
Ásás receptre?
Máté-Lakos Adrienn
Ép kertben ép lélek
A mai ember már nem az égre emeli a tekintetét, ha az id?járásra kíváncsi, hanem a kezében lapuló okostelefonra, és nem a nappal vagy a kakasokkal kel, hanem az ébreszt?órával.
Kelet a Nyugat hálószobáiban
Dr. Hevesi Krisztina
A tantrikus szerelem titkai
A tantra filozófiája szerint a n?i test minden változata szép, mert a férfi örömét adja. A n? teste a születés csodáját s az emberiség örökét rejti – maga a misztérium, a tökéletesség szimbóluma… Ám ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
