A virtuális háló rabságában
Frissítve: 2025. 06. 20.
Bár hideg fejjel az ember tisztában van azzal, mennyi id?t lenne szabad eltöltenie az interneten ahhoz, hogy a munkájával is haladjon, de hiába, a számítógép mellett mégis könnyen engedünk impulzusainknak, és végül sokkal több id? folyik el, mint szeretnénk... Impulzus-internetezésnek nevezem azt a jelenséget, amikor valaki valamilyen bels? impulzus hatására félbeszakítja tevékenységét, hogy konkrét cél nélkül – vagy a maga számára racionalizációval élve – az interneten böngésszen
A számítógép mellett dolgozók nagy része szembesül ehhez hasonló önkontroll-problémákkal, amikor „forró állapotban” s nem „hideg fejjel” cselekszik. De mit is jelent ez? A szakirodalom szerint, amikor az emberek érzelmileg „hideg” (semleges) állapotban vannak, gyakran nem képesek elképzelni, hogyan viselkednének „forró” állapotban: például biztosak benne, hogy majd ellen tudnak állni a szexuális csábításnak, nem esznek egy újabb szelet tortát stb. Egyes kutatók ezt a jelenséget a memória speciális m?ködésének, mások a zsigeri állapot hatásának tulajdonítják. Érdekes módon sokan ilyen állapotba kerülnek internetezés közben is. Amikor nem vagyunk internetközelben, úgy gondoljuk, nem jelentene problémát, hogy ne töltsük el az id?nket haszontalan oldalakat böngészve. Általában azonban nem tudunk ellenállni a kísértésnek...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában olvasható
Ajánlott cikkeink
Neurodiverzitás és képerny?id?
mipszi.hu
A legtöbb szül?t érinti a gyermek képerny? el?tt töltött idejének és a digitális eszközök használatának hatása a fejl?désre. Sok veszélyre lehet – és bizonyos esetben szükséges is – felhívni a ...
Önnek is sokat nyomkodja a gyereke a telefonját? Ett?l még nem lesz függ?!
Tárnok Zsanett, PhD
A G7 podcast beszélgetése Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológussal
Internetfügg? a gyerekem?
Tárnok Zsanett, PhD
A szül?k általában két dolog miatt aggódnak: az egyik, hogy gyermekeik túl sok id?t töltenek valamilyen képerny? el?tt, illetve hogy ellenállnak, ha ezt az id?t a szül?k csökkenteni próbálják. Egyre ...
„Utánanézek az interneten!”
mipszi.hu
A XXI. század betege
Egy tünet, egy furcsa testi érzés és máris rákeresünk az interneten a lehetséges okokra. Hétköznapi reakció, ám sokszor több szorongást okoz, mint amennyit eloszlat, és hosszú távon talaja lehet a ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
