Ön néhány évvel ezel?tt tért vissza Németországból, ahol egy pszichoszomatikus klinikát vezetett. Hogyan m?ködik egy ilyen intézmény?

Talán érdemes megemlíteni, hogy Németországban 100-120 ilyen klinika m?ködik, és külön érdekessége, hogy nem a betegbiztosító finanszírozza, hanem a nyugdíjbiztosító. Érdekében áll ugyanis, hogy az emberek egészségesek maradjanak és ezzel a korai nyugdíjazást megel?zzék. Ez azt is jelenti, hogy a páciensek fiatal, munkaképes korú emberek. Komplex terápiák folynak itt, ami azt jelenti, hogy a betegség testi, szomatikus kezelése mellett, ami szintén nagyon lényeges, egyéni és csoportos pszichoterápiára is lehet?ség van. Kreatív, m?vészi és mozgásos terápiás foglalkozások zajlanak az egyéni szükségleteknek megfelel?en. Vannak speciális osztályok, amelyek depresszióra, szorongásos panaszokra vagy pszichés traumákra szakosodtak. A pácienseket a háziorvos utalja be, vagy a helyi pszichoterapeuta kérvényezi az ellátást. A kezelés hat héten át tart, de a beteg lakóhelyén gyakran tovább folytatódik, vagyis ez hosszú távú program.

Milyen eredményei vannak a pszichoszomatikus klinikai ellátásnak?

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a komplex módon kezelt páciensek életmin?sége jobb, ritkábban betegek, kevesebbet hiányoznak a munkahelyükr?l, jobban teljesítenek, kiegyensúlyozottabb a családi életük, és boldogabbak. Németországban a hatvanas években született meg az a rehabilitációs törvény, amely a pszichoszomatikus klinikák m?ködését lehet?vé tette. Azóta is vizsgálják a klinikák eredményességét, hiszen fontos társadalmi kérdés, mire adnak ki pénzt és annak milyen haszna van.

Mi ehhez képest „kicsit” le vagyunk maradva...

Magyarországon jelenleg talán csak a Tündérhegyi Klinika m?ködik hasonlóképpen. A hetvenes és nyolcvanas években itthon is volt mozgás ezen a területen, el is indultak kezdeményezések, de ezeket szervezeti átalakulások nem követték, s?t azok az osztályok is bezártak, amelyek a nyolcvanas években alakultak meg. Az oktatásban, az orvosképzésben is a szomatikus felfogás maradt az irányadó, amely a lelket kikapcsolja, szerepét nem vizsgálja a betegség kialakulásában és a gyógyulás folyamatában. Régóta tudjuk pedig, hogy a háziorvosokhoz a pácienseknek óvatosabb becslések szerint 30, a merészebbek szerint pedig 60-70 százaléka valamilyen lelki eredet? probléma miatt megy el. Ha például ma idehaza valaki azzal a tünettel érkezik, hogy magas a vérnyomása, akkor felírják számára a gyógyszert és nem foglalkoznak a másik, a lelki oldallal, azzal, hogy milyen az életvitele, milyen családi, munkahelyi kapcsolatai vannak, milyen a párkapcsolata.

Mit kellene mondani az orvosoknak, hogy elhiggyék, a magas vérnyomásra nem elég csak a gyógyszert?

Az orvosok tulajdonképpen tudják ezt. A Bálint-csoportokban mindig ki szokott derülni, mennyi mindennel tisztában vannak. A probléma az, hogy nem élnek ezzel a tudással. Bálint Mihály éppen a háziorvosok pszichológiai képzésére alkalmazta el?ször ezt a fajta csoportos foglalkozást. Pofonegyszer? módszerr?l van szó, 10-12 orvos egy vezet? bevonásával leül és megbeszélik a saját eseteiket. Minden esetmegbeszélés nagyon mély pszichológiai tanulmány is egyben, ráadásul nemcsak az eset kerül górcs? alá, hanem az orvos maga is. Azt is megbeszélik, mi az orvos problémája az esettel, hiszen ? is ember, aki érez, gondolkodik és cselekszik. Vagyis a Bálint-csoportban az orvos személyesen is bevonódik. E mögött az a meggy?z?dés áll, hogy nem a módszer gyógyít, hanem maga az orvos. A gyógyulás folyamata ugyanis az orvos-beteg kapcsolaton belül zajlik az orvos stratégiáján, kommunikációs módján keresztül. Oda-vissza ható folyamatról van szó, amit a szakma interszubjektív kapcsolati történésnek nevez. A hagyományos ellátásban az orvos a betegének megmondja a „tutit”, hogy mi a helyes. De ez egészen biztosan nem segít! Bálint Mihály ezt hívta az orvos apostoli funkciójának. Csakhogy az a fajta elhivatottság, hogy majd én mint orvos megmondom a betegnek, hogy mit kell tennie, mert én tudom, mert megtanultam az egyetemen – ezt a beteg nem tudja használni a saját gyógyulásában. Inkább ellenállást vált ki bel?le, hiszen tudjuk, sokan nem veszik be a gyógyszert, nem tartják be a javaslatokat.

Akkor mi az, ami használ?

Ha maga a kapcsolat jó! A gyógyítás nem lehetséges a kapcsolaton kívül. A gyógyulás folyamata csak úgy indulhat el, ha a beteg maga döbben rá, mit is kell tennie ahhoz, hogy újra egészséges legyen! A Bálint Társaságban azért szervezünk most egy konferenciát, hogy ezt a gondolatot életben tartsuk. Szeretnénk felmérni a pszichoszomatika jelenlegi állását Magyarországon, kideríteni, milyen tevékenységek, kutatások zajlanak. Azt is szeretnénk elérni, hogy minden orvosi szakterületen m?ködjön egy pszichoszomatikus csoport, amely ezt a szemléletet a saját m?ködési körében tovább élteti, szakmai kongresszusokon err?l el?adásokat tart stb. Minden szakterületnek megvan ugyanis a sajátos pszichoszomatikus szemlélete, egy gyerekorvosnak tudnia kell például, hogy a gyermek egészsége mennyire szorosan összefügg azzal, milyen családi viszonyok között él.

Anyaként pontosan érzi az ember, hogy például a szülés legalább annyira lelki folyamat, mint testi. A kórházakban mégis betegségként kezelik az ezzel járó testi folyamatokat.

Nagyon könny? azt mondani – bármilyen betegség kezelésében –, hogy a lelki dolgokra nincs id?. De ez sokkal inkább a hozzáálláson, a szervezet vezet?jének példamutatásán, a tudáson, az egész szakma szellemiségén és filozófiáján múlik.

Hallani olyan véleményeket is, hogy valójában minden betegség pszichés...

A pszichoszomatika négy területtel foglalkozik: a hormonrendszerrel, az immunrendszerrel, a reprodukciós folyamatokkal, valamint az agyban lejátszódó folyamatokkal. Ez utóbbi azért különösen lényeges, mert a pszichés traumák itt játszódnak le... Ennek a négy területnek a m?ködése minden betegségben szerepet játszik. Itt van például a rák kialakulásának kérdése. Bizonyos stresszfaktorok – és ez tudományosan is kimutatott, – be tudnak indítani a szervezetben olyan káros folyamatokat, amelyek más faktorok (pl. genetikai) mellett, fokozni tudják a rák kialakulásának esélyét. A stressz minden betegség kialakulásában kulcsszerepet tölt be. A gyomorfekélyr?l kiderült ugyan, hogy egy bizonyos baktérium okozza és nagyon jó eredményeket lehet elérni, ha ezt kiirtjuk. De! Az emberek 60-70 százaléka fert?zött ezzel a baktériummal, és mégsem kapja meg a betegséget. Vagyis ezen a ponton lép be a rendszerbe az ember lelkisége, az átélt stressz, a pszicho-immunológiai faktor. Tehát mai tudásunk szerint a fekély akkor alakul ki, ha az ember pszicho-immunológiai rendszere meggyengül.

Igen gyakran halljuk, hogy éljünk stresszmentes életet. De ezt nagyon nehéz megvalósítani a válság közepén, amikor az emberek élete egzisztenciálisan is veszélyben forog, amikor cégek mennek tönkre, amikor mindenkit fenyeget a munkanélküliség, a lecsúszás veszélye. Pszichológiai feladat-e megszüntetni a stresszt, ha az társadalmi problémákból származik?

Minden jelenség – a betegségek kialakulása is – belehelyez?dik egy komplex rendszerbe, amiben egyszerre játszanak szerepet testi, lelki és társadalmi összefüggések. A Kopp Mária által vezetett vizsgálataiból például tudjuk, milyen összefüggések mutathatók ki az emberek lelki állapota és a gazdasági, munkahelyi, valamint családi állapotok között. Németországban sokkal kisebb a válság okozta kár, mégis sok betegség van. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a válság megszüntetésével nem lehet minden bajt megszüntetni. Pszichológusként nekem mindenképpen foglalkoznom kell azzal, hogyan él a páciensem, milyen anyagi körülmények és kapcsolatok között, hogyan neveli a gyerekeit, milyenek a mindennapjai stb. A stressz származhat rajta kívül álló dolgokból, de az biztosan nem rajta kívül álló dolog, hogy ezt hogyan kezeli, mert ennek vannak saját mozzanatai is, mindenki alakítja is a sorsát. Lehet segíteni abban, hogy a páciens értelmes módon dolgozza fel a vele történteket, ne szégyenkezzen miatta és esetleg másképp lásson rá a saját múltjára, felismerje abban a saját szerepét. Ma úgy gondolunk a betegségek kialakulására is, hogy azokat a biológiai és pszichológiai tényez?kön túl társadalmi faktorok is létrehozzák. A pszichoterapeuta feladata az, hogy az adott esetben ezeket az összefüggéseket kibogarássza. Ez csak egyéni munkával lehetséges. Mert a lelkünk nagyon összetett, mi magunk sem ismerjük ki magunkat a saját világunkban. Ehhez segítség kell. A segít?k feladata pedig az, hogy megtanítsák az embereket, hogyan érhetik el, hogy „a testük olyan anyagokat termeljen, amelyekre éppen szükségük van” (Sue Gerhardt : A szükséges szeretet cím? könyvéb?l). Itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, „csak” az életmódra, a megfelel? táplálkozásra és a stresszmentes életre. Ebben nagyon egyszer? dolgok is segíthetnek, például a relaxációs technikák, a hétvégi pihenés, a nyári szabadság, vagy egy egyszer? feladat megoldásának az élménye – minden, ami kizökkent a megszokottból. Mert mindig egyensúlyokról van szó. A lélek olyasféle rendszer, mint egy nagyváros m?ködése, ahol minden mindennel összefügg. Ha lezárjuk a Margit hidat, akkor Óbudán is dugó lesz. Az embernél is így van, néha nem lehet el?re látni egy-egy eseménynek a távoli hatását. Azok jelen vannak, és lehet, hogy egyszer tünet formájában bukkannak el?.

Vannak-e mostanában tipikus betegségeink, amelyek leképezik a jelenlegi életünket?

Három betegségcsoportot említenék. Az els?be a depressziós, szorongásos tünetek tartoznak, és ebbe beleértem a kiégést, a burnout szindrómát is. A másodikba az identitászavarok tartoznak. Igen gyakran találkozom ugyanis az emberek dezorientációjával, az elbizonytalanodás érzésével, az életút keresésével, krízishelyzetekkel. Azzal a kérdéssel, hogy milyen lehet?ségeink vannak most ebben a társadalomban, hogyan oldhatjuk meg a krízist, kit?l kaphatunk segítséget? Erre nincs is ma még orvosi fogalom, de ma már az identitászavarok mögé tünetek és diagnózisok rendez?dnek. A harmadikba azok a tünetegyüttesek tartoznak, amelyeket az ember az utcán is tapasztal, az elhízás, a gazdasági, morális lezüllöttség, az elszegényedés, az alkohol, és a b?nözés.

Az orvosnak valóban nincs könny? dolga, ha mindenre egyszerre kell tekintettel lennie.

Ezért tartotta Bálint Mihály is kulcsfontosságúnak az orvos kompetenciájának növelését. A Bálint-csoportban az orvos megtapasztalhatja, hogyan bánhat hatékonyan a saját érzelmeivel, hogyan tud m?ködni a munkahelyén, hogyan érdemes kommunikálni a beteggel, ráláthat arra is, ? maga miért választotta a saját szakterületét. Az esetmegbeszélések nyomán az orvos maga is változik. Bálint ezt úgy fogalmazta meg, az orvos kisfokú, mégis jelent?s személyiségváltozáson megy át, hiszen minden megbeszélt eset ?t is megváltoztatja, máshogy fog dolgozni, más gondolatai, asszociációi, érzelmei lesznek a beteggel kapcsolatban, és ez indirekt módon a saját kapcsolataira, a saját életére is kihat. Azáltal pedig, hogy önmagával jobban tud bánni, a betegével is jobban bánik majd. Tudatosabban kezeli az érzelmeit, ami azt eredményezi, hogy elégedettebb lesz, kevesebb feszültséget él meg, tudatosabban látja, mi zajlik közte és a betege között. Elégedettsége n?, nem azt érzi, hogy „jaj, annyi minden történt, olyan feszült vagyok, meg kell innom egy sört”.  Megváltozik a munkamódja, a tudatos életvitele. Amit megélünk, azt jobban át tudjuk adni és jobban el tudjuk fogadtatni. Ezzel megsz?nik az orvos apostoli funkciója, már nem ? lesz az, aki megmondja a tutit. Személyes kapcsolat alakulhat ki orvos és beteg között, a beteg sokkal inkább megnyílhat, az orvos pedig sokkal mélyebben tudja megérteni a betegét. Partneri kapcsolat jön létre, megsz?nik az orvos imádása, autoriter szerepe. Csak ilyen szerepben élheti meg a beteg a saját felel?sségét, azt hogy nem az orvosért tesz meg valamit, hanem saját magáért.

Az interjú megjelent a Mindennapi Pszichológia 2010. 4. számában