„Elolvadt a világ, de a közepén,
Anya ül és ott ülök az ölében én.”
(Zelk Zoltán)

Szülés el?tt úgy gondoltam, két dologra fogok koncentrálni a gyerekemmel kapcsolatban: maradjon életben, és biztonságosan köt?djön. Ezzel el is telik az els? év, a többit majd meglátjuk. Három hét múlva egy napos délután: éppen aznapi harmincadik kilométeremet teszem meg az 51 négyzetméteres lakásunkban, vállamon Sárival. Neki ugyanis menni kellett, látni kellett (aludni nem kellett), öt perc a szobában, tíz perc az el?szobai tükör el?tt, majd át a másik szobába és így tovább. Mikor férjem végre hazaért és egy egyszemélyes kabaréprodukcióval átvette Sári szórakoztatását, lerogytam a kanapéra, és megfogalmazódott bennem: vajon én túl fogom élni? Majd emlékeztettem magam: egészség és köt?dés, ez a jelszó, a többi nem számít…

Köt?d? nevelés – ahogy tetszik

Manapság egyre népszer?bb és egyre több édesanyához jut el a „köt?d? nevelés” elnevezés? irányzat, amely a pszichológia köt?dés fogalmából kiindulva azt tanítja a szül?knek, hogyan alakíthatják kisbabájukkal a kapcsolatot úgy, hogy az leginkább a baba hasznára váljon. Kapcsolódik hozzá persze egy sor avantgarde elképzelés is, amelyek a hagyományos nevelési gyakorlattal szembemennek, és sok hümmögést válthatnak ki a nagymamákból – és még több lelkiismeret-furdalást olyan édesanyákból, akik egyes részeiket nem képesek, vagy egyszer?en nem akarják megtenni. Ezek – a teljesség igénye nélkül: igény szerinti szoptatás (évekig!), azaz szoptass akár naponta hússzor-ötvenszer is, ha babád jól érzi magát a cicin; minél több hordozás, azaz kend?ben vagy mei taiban kösd magadra a gyereked, ha sétálni mész vele, és otthon is, lehet?leg napi sok-sok órán át; és éjszakai együttalvás. Egyik sem ördögt?l való, mindnek megvan az oka és a haszna, de mint általában sehol, ezen a téren sem kell végletessé válnunk, és arra gondolnunk, hogy majd nem köt?dik hozzánk a gyerekünk, ha a hordozószékében ücsörög, amíg mi krumplit pucolunk, nem pedig a hátunkra kötve alakul boldog emberré ezalatt.

Köt?dési viselkedések

Köt?dni mindenképpen fog hozzánk. És édesapjához is, valamint a többi emberhez, akikkel naponta kapcsolata van. De mi is a köt?dés? A modern köt?déselmélet Bowlby nevéhez f?z?dik, aki észrevette, hogy a II. világháború után az emocionálisan sérült, b?nözés felé hajló gyerekek élettörténetében közös, hogy kiskorukban hosszabb-rövidebb id?re megszakadt a kapcsolatuk édesanyjukkal. Bowlby így írta le a köt?dés lényegét: „Ahhoz, hogy mentális egészségben n?jön fel valaki, gyerekkorában tapasztalnia kell a meleg, intim és folyamatos kapcsolatot az édesanyjával (vagy az állandó gondozójával,) amelyik mindkettejük számára kielégít? és örömteli”. Elmélete szerint a köt?dés az evolúció során kialakult viselkedési rendszer anya és gyermeke között, ”eredeti”célja az anya és a gyerek közti közelség megteremtése, hogy a kicsi ne eshessen ragadozók áldozatául. Vannak úgynevezett köt?dési viselkedések, melyek egyaránt hatnak az anyára és a gyerekre – ezek hozzák létre magát a köt?dést. Egyrészt úgy szolgálják a csecsem? közelebb kerülését az anyához, hogy ? maga közelít (felkapaszkodás, odamászás), másrészt az anyának jelez a csecsem?, hogy nyitott a kapcsolatra (mosolygás, gügyögés), harmadrészt kellemetlenek a mama számára (sírás), és azáltal teremtik meg a kapcsolatot, hogy az anya igyekszik megszüntetni azokat. Vannak persze egészen egyéni köt?dési viselkedések is, amit a baba és édesanyja alakítanak ki. Dalma lányom például, mikor fekve szoptatom, mindig addig helyezkedik, míg egyik lábfejét rá nem teszi a combomra, ? így szeret lenni. És ett?l mindig megmelegszik a szívem.

Biztonságos és bizonytalan köt?dés

Kés?bb Mary Ainsworth csatlakozott a téma kutatásához, és neki köszönhetjük azt a vizsgálatot, ami alapján már egyéves babákról megállapíthatjuk, hogy milyen módon köt?dnek az édesanyjukhoz. (Édesanyát írok, de persze az apához vagy másokhoz is köt?dik a gyerek, legfontosabb mégis az úgynevezett els?dleges gondozó, aki a legtöbbet van a babával, és ez általában az anya – ami azért mégis sokkal jobban hangzik, mint az, hogy els?dleges gondozó.) A köt?dés mindenképp létrejön, megléte nem attól függ, hogy az anyával kapcsolatban pozitív vagy negatív tapasztalatai vannak a gyereknek. Kérdés a köt?dés min?sége. Van biztonságos köt?dés, ami jó; és van bizonytalan köt?dés, ami nehezebbé teheti a babából felnöv? gyerek életét. A biztonságosan köt?d? gyerek édesanyja mellett – nomen est omen – biztonságban érzi magát. Ha anyja ott van, el mer távolodni t?le, ha megijed valamit?l vagy fáj valamije, akkor édesanyjához fordul, akinél megnyugszik. Ha anyukája nincs jelen, kimegy a szobából, akkor vérmérsékletét?l függ?en egy id? után keresni kezdi, nyugtalan lesz, de édesanyja visszajövetele megnyugtatja. A bizonytalan köt?désnek több fajtája van, az egyiket úgy hívják: elkerül?. Az ilyen köt?dés? babák magabiztosnak t?nnek, édesanyjuktól úgy távolodnak el, mintha ott se volna, nem keresik vele a kapcsolatot, és idegenekkel ugyanolyan barátságosak, mint az anyjukkal. Ha bajba kerülnek, mamájuk kevéssé nyugtatja meg ?ket – nem futnak oda hozzá, inkább elkerülik. A bizonytalan köt?dés másik fajtája az ambivalens köt?dés. Az ilyen babák még biztonságos helyzetben sem nagyon mernek eltávolodni anyjuktól, folyamatosan figyelik, mit csinál, hol van, bizonytalanul viselkednek, nem fedezik fel a környezetüket, kicsit szorongónak t?nnek. Ha mamájuk kimegy, pánikba esnek, de visszajövetele nem nyugtatja meg ?ket – odafutnak hozzá, aztán inkább eltolják maguktól mégis, ölelik és megütik közben, ambivalensen viselkednek. Van még egy fajta, a dezorganizált köt?dés, ami szerencsére kevés csecsem?re jellemz?. Az ilyen babák egyéves korukra már érzelmileg súlyosan sérültek, többnyire bántalmazottak. Az is el?fordulhat, hogy édesanyjuk valamilyen mentális probléma (pl. depresszió) miatt id?r?l id?re elérhetetlenné válik számukra. Ezek a babák összevissza viselkednek, alig játszanak, földre vetik magukat, hisztérikus rohamaik vannak, látszik, hogy nem érzik jól magukat a b?rükben. Ne ijedjen meg senki, kés?bb minden babának és mamának gondjai vannak a hisztikkel, itt egyéves babákról beszélünk, és széls?séges esetekr?l.

A bizalom és önbizalom születése

De miért hímeztem képzeletbeli falvéd?mre, hogy köt?dés, köt?dés? Az els? életév során a babák kialakítanak egy elképzelést, egy úgynevezett bels? munkamodellt arról, hogy mennyire bízhatnak meg édesanyjukban. Ha a mama mindig ott terem, amikor a babának szüksége van rá, osztozik az örömében, segít a bánatában, akkor a baba munkamodellje az lesz, hogy bízhatom anyámban, biztonságban vagyok. Ám ha az anya viselkedése nem találkozik a baba igényeivel, ha nincsenek szinkronban, például mert a mama szorongó, túl félt?, és nem engedi el magától a kisbabáját, akkor a baba munkamodellje a bizonytalanságról szól, amivel megtanul együtt élni. A köt?dés elég régen kutatott téma ahhoz, hogy már hosszú távú vizsgálatok is rendelkezésünkre álljanak, amelyek azt mutatják, hogy a baba egyéves korban mutatott köt?dési mintázata el?rejelzi azt, milyen lesz valaki kisgyerek és feln?tt korában. A biztonságosan köt?d? babák meg?rzik a bizalomról szóló bels? munkamodelljüket, és nagyobb korukban képesek megbízni önmagukban és másokban, érzelmeiket jól ismerik és kezelik. A bizonytalan köt?dés? babák szintén meg?rzik a munkamodellt: önbizalmuk sérül, és így vagy úgy csorbul kapcsolódásuk másokhoz. Feln?ttkorukban hosszabb önismereti munkára lesz szükségük ahhoz, hogy olyan kapcsolatokat tudjanak kialakítani, amikben kiteljesedhetnek és elégedettek lehetnek.

Természetesen rengeteget kutatták, mit tesznek az anyák azért, hogy létrejöjjön a biztonságérzet. Ainsworth úgy fogalmazta meg, hogy az anya szenzitív válaszkészsége vezet hozzá – azaz az anya érzékenyen reagál a kicsi igényeire, ott van, amikor szükség van rá, de hagyja eltávolodni a gyereket, ha az azt igényli. Kés?bb arra is rámutattak, hogy a kölcsönösség még inkább meghatározza a köt?dés biztonságát – azaz a megnyugtatáson túl az is fontos, hogy a babák és a mamák mennyire érzik jól magukat együtt. Ebb?l következ?en sosem az számít csupán, hogy a mama mit tesz a kisbabájával, hanem az is, hogy mennyire egymásra hangoltak. Így már világos az is, hogy nincs egyetlen jó módszer arra, mit kell tennünk, hiszen minden baba és mama mást igényel. Míg Sárit folyamatosan mozgásban kellett tartani – szerencsére már két éve magát mozgatja, és csak rohanni kell utána –, addig Dalma lányomnak az kellett, hogy az ölemben fekhessen, és szerelmesen nézzen rám. Ha ezt elunta, akkor mutattam néhány újszülött viccet, mondjuk ujjaimat összeillesztettem, majd szétnyitottam az orra el?tt, és máris megvolt a boldogság.

Visszatérve a köt?d? nevelés módszereihez, azt tapasztaltam, hogy azért érdemes követni ?ket, mert megkönnyítik a mamák dolgát. Márpedig én mindenre vev? vagyok, ami könnyíti az életem. Sokkal egyszer?bb kend?ben hordani egy alvó babát, mint megpróbálni átkelni az úttesten úgy, hogy bukdácsolunk az egy kézzel vagy csíp?vel tolt babakocsival, vállunkon az üvölt? gyerekkel. Sokkal békésebb együtt aludni a kisbabánkkal, mint éjjelente ötször felkelni hozzá. És minél kevesebb gondot jelent az anyának a gyereknevelés, annál inkább képes lesz boldogan feloldódni a közös tevékenységekben, ami már el is vezet a biztonságos köt?déshez. Így tehát, ha valaki a kínok kínját állja ki a szoptatáskor, vagy idegenkedik az együttalvástól, eszébe se jusson csinálni azokat. Azt tegyük, ami illik hozzánk, és felejtsük el a lelkiismeret-furdalást. Vessz?paripánk a rugalmasság legyen és ne a módszerek mindenáron való követése. Rugalmasan viszonyuljunk babánkhoz – és magunkhoz is –, mert a közös boldogságunkkal tesszük a legtöbbet érte.