Céltalan hajósnak miért nem kedvez a szél?
Frissítve: 2025. 07. 05.
Az irányítás és a kontroll átvételének egyik legels? állomását a saját tetteinkért való felel?sségvállalás jelenti. Például a dugóban ülve mennyire egyszer? szapulni a rend?röket, akik épp most nincsenek itt, hogy rendet csináljanak, bezzeg sebességtúllépéskor egyb?l ott teremnek... Mindeközben elfelejtjük, mi döntöttünk úgy, hogy autóba ülünk, nem pedig kerékpárra pattanunk vagy vonatra szállunk, továbbá arról is, hogy épp akkor indultunk útnak, és végül mi választottuk az adott útvonalat is. És bizonyára még lehetne folytatni a sort… A másokat hibáztató és a felel?sséget áthárító m?ködésmód nagyon tipikus, pszichológiai szempontból azonban két súlyos probléma van vele. Egyrészt a fenti viselkedés inkább a gyerekek esetében tekinthet? elfogadható és adekvát magatartásnak, akik kb. 5-6 éves korukig még másokat hibáztatnak saját, balul végz?d? cselekedeteikért. Másrészt pedig válaszreakcióként messzemen?kig kimeríti a megterhelésre adott distressz-reakció fogalmát, annak minden negatív testi és lelki következményével együtt.
A f?szerep eljátszásához, tehát az aktív, irányító, döntéshozó pozíció betöltéséhez a felel?sségvállaláson túl célok is szükségesek. A célok mutatnak utat, ezek jelölik ki, hova tartunk, mit akarunk az élet különböz? területein (pl. kapcsolatok, anyagiak, egészség tekintetében) megvalósítani. Célok hiányában komoly bels? ?rt élünk át, amelyet az egyik oldalon leginkább a bizonytalanság és a kétségbeesés, míg a másikon az unalom érzése ural. A bizonytalanság és a kétségbeesés élménye abból ered, hogy célok hiányában elveszítjük tájékozódási képességünket, az irányt?nket – ha úgy tetszik, a navigációs rendszerünket –, amely nélkül csupán céltalanul bolyongunk, sodródunk az eseményekkel, s nem találjuk a nekünk megfelel? irányt. S mivel „a céltalan hajósnak nem kedvez a szél” sem, ezért a potenciális választáslehet?ségét hordozó helyzetek a döntés és az elkötelez?dés terhe miatt tovább fokozzák a kétségbeesést. A folyamatos bizonytalanság, aggodalom és kétkedés könnyen vezethet szorongásos kórképekhez, álmatlansághoz, vagy akár pszichoszomatikus tünetekhez. A céltalanság miatt tátongó ?rt, az unalmat gyakran pótcselekvésekkel töltjük ki, ehhez pedig napjaink fogyasztói társadalma kiváló táptalajként szolgál. Gondoljunk csak arra, amikor érzékszerveinket egyidej?leg és intenzíven stimuláljuk oly módon, hogy „giga mennyiség?” pattogatott kukoricával és literes üdít?vel a kezünkben ülünk a 3 (esetleg 4)D-s élményt nyújtó moziban. Az online létezés végtelen repertoárja vagy az élvezeti szerek által nyújtott lehet?ségek szintén ezt az ?rt fedhetik le. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem a nehéz, céljaink megvalósításával töltött id?szakot követ?, megérdemelt és jóles? semmittevésr?l van szó, amely a töltekezést és az újbóli bevetéshez szükséges er?gy?jtés csendjét szolgálja, hanem arról az unalomról, amit egy látszólag aktív folyamat közben élünk meg.
Valódi, motiválni képes céljaink megtalálásához nincs recept, hiszen ezek legalább annyira változatosak, sokfélék és színesek, amennyire mi magunk is egyediek és megismételhetetlenek vagyunk...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható
Ajánlott cikkeink
Komoly kapcsolatra férfi kerestetik...
Tari Annamária
A 21. század párkapcsolati útveszt?iben – bár szívesen gondolunk arra, hogy a n?knek nehezebb, – a fiatal férfiaknak sincs könny? dolguk.
Vakfoltjaink reflektorfényben
Szajcz Ágnes
Segítenek vagy megbántanak az ?szinte vélemények?
A jó szándékú kritika, a negatív tartalmú vélemény megfogalmazása és elfogadása fontos szerepet játszik kapcsolatainkban.
Kockázat és felel?sségvállalás
Horváth Gabriella
Vezet?i készségek az alkotásban
Az olyan önmagukért végzett cselekedetek, mint a játék vagy a képi kifejezés, a rajzolás, a festés gyermekkorban els?dleges kommunikációs csatornát jelentenek – élményeinket, feszültségeinket ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
