„ahol te kezd?dsz, ott nekem már végem,
mit érzel, az te és nem én vagyok.
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,
és nem veled, magammal harcolok.”

(Kiss Judit Ágnes: geometria)

A 21. század párkapcsolati útveszt?iben – bár szívesen gondolunk arra, hogy a n?knek nehezebb, – a fiatal férfiaknak sincs könny? dolguk. Sokuk attól tart, hogy foglyul ejtik, másokban szorongások indulnak, mert nem tudnak kitenni az asztalra egy lakáskulcsot, vagy legalább egy kocsikulcsot sem. Komoly elvárásokat támaszt velük szemben az a kor, mely azt hirdeti: ha elég ügyes vagy, akkor sikeres leszel, jó egzisztenciával, boldogan élsz.

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott. Ez nagyjából megfelel a hagyományos férfiszerepnek, ami azonban az információs kor beköszöntével nagyot változott. Egyáltalán nem könny? megteremteni azt az egzisztenciális alapot, amire hosszú távú kapcsolat alapozható. Sokan bolyonganak a munka világában, azt érezve, hogy magukat is alig képesek fenn- és eltartani, nemhogy erre alapozva, felel?sséggel egy másik emberrel összekössék az életüket.

K. harmincas férfi, akinek több futó kapcsolata volt már. Jelenleg is próbálkozik. Nem az igazit keresi, hanem azt a lányt, akivel jól élhetne. Beszámolói rendre arról szólnak, hogy a mai n?k agresszívak, türelmetlenek, és azonnal szeretnének mindent. Nincs belátásuk a másik élettempóját és elképzeléseit illet?en arra, hogy csak két ember összehangolt, konszenzuson alapuló kapcsolatában lehet megérezni azt a biztonságot, amire építeni lehet. Szerinte a n?k valójában egyáltalán nem tör?dnek a másik féllel, csak a saját érdekeiket nézik. Elkeseredetten beszél arról, mennyire mást látnak a n?k az életben fontosnak, mint ?. Úgy látja, ?t nem olyannak látják, amilyen valójában. Sokszor el sem jut a kapcsolat odáig, hogy fény derülhetne némely tulajdonságára, mert ha nem mutatja a „mai elvárásoknak” megfelel? képet: határozott nárcisztikus viselkedést, keménységet, magas szint? önbecsülést, akkor átkerül a „cuki” vagy „rendes” kategóriába, amib?l már elege van.

Milyen a 21. századi fiatal férfi?

A férfi alakja sajátos változásokon megy keresztül, amint prof. Tör?csik Mária elemzéséb?l láthatjuk: „Új trendcsoportok alakulnak, ami annak mentén jön létre, hogy a férfi már nem biztos, hogy tévedhetetlen, hogy ? a család támasza, hogy a hódító és az irányító. A változó férfikép kialakulása és változása nagymértékben függ a média által felnagyított, társadalminak látszó elvárástól. Már nem lehet úgy tekinteni rájuk, mint akiknek nincsenek problémáik, vagy ha mégis, azt azonnal megoldják. Az omnipotens férfi képe vesztett fényéb?l, a férfiasság ideája mentális és hatalmi krízisbe jutott. Krízisjelnek tekinthet? a nemz?képtelenség arányának növekedése és a munkanélküli férfi mellett dolgozó n?. Egyre többen mutatják meg érzelmeiket.  A társadalmi trendek változásával új utak nyílnak el?ttük, szabadon elsajátíthatnak tulajdonságokat és olyan készségeket, melyek korábban férfiasságukat tették volna kérdésessé. Az új férfinak az új n?k megnyeréséhez nem a macsó tulajdonságok hangsúlyozása kell, hanem éppen a saját n?i oldaluk felismerése és elfogadásának lehet?sége.”

A problémákat és a szorongásokat sokszor az okozza, hogy – trendcsoportoktól függetlenül – egy férfinak mégis er?t kell mutatnia, hogy a n? biztonságban érezhesse magát. Olyan ideálnak kell tehát megfelelnie, amelyet a n? folytonosan újra- és újraalkot, mert maga sem tudja, mit akar, de annak nagyon feleljen meg a férfi. Ez a helyzet azonban hosszú távon nem túl életképes, mert túlterheli a férfiakat.  Úgy véljük, ez állhat a növekv? párkapcsolati bizonytalanságok, depressziók és boldogtalanság hátterében.

Életvezetés és önismeret

Milyen életet szeretnék élni? Sokan nem is teszik fel ezt a kérdést maguknak, mert az élet folyik, a hétköznapokban nincs alkalom ezen morfondírozni. De bármennyire is ez látszik természetesnek, manapság kevesek engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ezen gondolkozzanak. ?k azok, akik érzelmeikben határozottak, akiknek biztos családi hátterük, hivatásuk van, esetleg dinasztikus foglalkozást választanak, és tudják, hogy nem lehet a végtelenségig lazítani.

Ám akiknek nem ilyen az élethelyzetük, mert családjuk nem nyújt kell? érzelmi támaszt, akiknek problémáik vannak a kommunikációval, akik félnek a megmérettetést?l és a kihívásoktól, azok számára sokszor úgy t?nhet, életük alakulása rajtuk kívül álló feltételeken múlik. Ebben persze van némi igazság, de ma már elvárható a saját felel?sségünk felismerése, ami elengedhetetlen a céljaink eléréséhez.

Aki egész életét annak szenteli, hogy az életér?l szóló titkos vágyait ?rizgetve, boldogtalan módon bolyong, olyan úton jár, ahol állandóan azt érzékelheti, az „ellenséges” terepen nincs biztonságban, s bölcsebbnek látszik kivárni és önigazolásokat gyártani. Ilyen ellenséges tereppé változhat az élet, ha a munkavállalói státusz nem elég jó vagy értékes, a párkapcsolat, ha nincs vagy láthatóan nem is akar alakulni, de ilyenné válhat a család is, ha a szül?k állandóan olyasmit hajtogatnak, ami messze áll a fiatal tényleges lehet?ségeit?l, pillanatnyi élethelyzetét?l.

Amire valóban szükség lenne, az a reális önismeret – az a képesség, mellyel elég jó közelítéssel feltérképezhetjük tulajdonságainkat, lehet?vé téve, hogy felmérjük és átgondoljuk életünk fontosabb helyzeteit, mert ez vezethet a legjobb megoldás kiválasztásához.

A „legjobb megoldás” azonban – vonatkozzon az élet bármely területére – csak olyan lehet, amit önmagunk termeltünk ki, és nem mások megoldóképletére támaszkodtunk. Ám ha a párkapcsolat területén vizsgálódunk, sok esetben találkozunk olyan fiúkkal, akik – bár szorongásokkal küzdenek – próbálnak megfelelni az elvárt képnek. De az ? esetükben sem alakul másként a személyiség m?ködése: a párkapcsolat tudattalan érzelmi döntésen alapszik, amelyben meghatározó szerepet játszanak a korai érzelmi emlékek és tapasztalatok.

Az anya-gyerek kapcsolat min?sége, az érzelmi szükségletek hajdani kielégítettsége nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy egy fiatal férfi képes-e hinni önmagában, bízni a világban és benne másokban. Ett?l függ majd, hogy érzelmi apparátusa hogyan m?ködik, tud-e érzelmeket adni és fogadni, vagyis képes-e köt?dni és közel engedni magához valakit.

Azokban a helyzetekben, amikor egy szorongóbb férfi határozott n?t választ, szinte törvényszer?en jelenhetnek meg a bizalmatlanság és a gyanakvás jelei, a n? könnyen átkerülhet az „agresszor” pozícióba, aki diktálni akar és semmi más nem érdekli, csak önmaga.

Ha viszont egy férfi önmaga nárcisztikus tulajdonságainak ismerete nélkül egy olyan kapcsolatban találja magát, ahol a párja alárendel?d?, olyan biztonságérzetet élhet át, ami olykor átfut az unalomba, vagy olyan jellemzésbe, miszerint az a n? akaratgyenge.

Ki diktál?

Sokszor halljuk, hogy a mai párkapcsolatok olyan „mérlegelven” m?ködnek, amikor a két serpeny?ben folyton ugyanannyinak kell lenni. Azonban – bár a kölcsönösség fontos – egy jó párkapcsolati m?ködésben a kompromisszumkötés képességének is jelen kell lennie. A mai kor nárcisztikus jellemz?i már a párkapcsolatokban is felbukkantak. Ekkor látjuk azt, hogy a felek valóban mintha patikamérlegen vizsgálnák, ki mennyit tesz a kapcsolatért, miben van lemaradva és ki áll jobban.

Hasonlóan kortünetnek látszik a gyorsaság trendje alatt er?söd? türelmetlenség, amivel a felek egy még éretlen kapcsolati státuszban olyan élményeket szeretnének megélni, ami ?szinte érzelmekkel szinte lehetetlen. A n?i fantázia mindig el?bbre szalad, mint egy férfié. Már sokszor leírtuk, hogy egy n? a második randevún már tud azon fantáziálni, hogy ki hozza majd haza a gyerekeket az óvodából, amit, ha egy férfi meghallana, valószín?leg azonnal elfutna.

De meglep?dnénk, ha tudnánk, hogy ilyen romantikus képek egy férfi fejében is megjelenhetnek, különösen akkor, ha szorongóbb vagy visszahúzódóbb karakter. Ezekre a bels? fantáziaképekre persze nem lehet egy kapcsolatot építeni, legtöbbször nem is kerülnek a felszínre. De léteznek…

Ám ha arra gondolunk, egy párkapcsolat jöv?jét illet?en egy férfinak komoly szerepe lesz abban, hogy képes legyen egzisztenciális alapot teremteni, apává válni vagy kitartani a nehéz helyzetekben, akkor érthet?bbé válik, miért húzódoznak ma oly sokan az elkötelez?dést?l. Az a tény, hogy egyre n? az otthon él? harmincas férfiak száma, azt mutatja: a feln?ttlét nem feltétlenül vonzó. Sok az elvárás és kemények a feltételek. Ez sokakat megfontolásra késztet, aminek egyik jele, ha a harmincas férfi kora huszonévesekkel randevúzik, tehát még kitolódik azon döntések ideje, amikor komoly felel?sségvállalásra van szükség.

Odalenni valakiért...

„A szeretet cselekv? tör?dés annak az életével és fejl?désével, akit vagy amit szeretünk” – mondja Erich Fromm. Az igazi elfogadás nem bilincs a másik ember számára, hanem egy békés viszony, melyben az érzelmi élmények, a szépek és a nehezek egyaránt átadhatók. A jó és megtartó érzelem valójában olyan hálót nyújt, amely megvéd az egyedüllét, a szorongások és az ijeszt? jöv?kép minden kínjától. Akár családban, akár barátok között tekintünk körbe, azt látjuk, hogy a valódi érzelmeket tartalmazó kapcsolatok teherbírók, segítenek a feszültségek és a szorongások oldásában. Ha támaszkodhatunk valakire, az nagyon jó dolog. De nem azon az áron, hogy elvesszük a másik szabadságát. A kölcsönös tisztelet és a másik fél határainak betartása együtt járó fogalmak, és azért fontosak, mert szavatolják a biztonságot is. Manapság a hajszolt és szorongásokkal teli élethelyzetek sokszor azt eredményezik, hogy akár egy párkapcsolatban vagy a családban a szeretet egyfajta kontrollá is válik. Ha a szeretet azt jelenti, „mindenr?l tudni akarok” és „nélkülem ne akarj semmit”, az valójában olyan kötelék, ami minden férfit menekülésre késztet. Egymás elfogadása ma sokszor praktikus megfontolást is jelent. A n?k sokszor valóban átgondolják a férfi anyagi státuszát is. Hallottuk már n? szájából, hogy „még kocsija sincs”, ami a leértékelés non plus ultrájaként és egyben magyarázatként is szolgált arra, hogy az illet? egy lúzer, akinek láthatólag semmije nincs.

A fogyasztói társadalom és az információs kor együttese a párkapcsolati elvárásokat sok esetben megszégyenít? mérlegeléssé rajzolja át, amib?l gyakran kimarad a megértés és a bizalom a másik felé.

Ha valakir?l azt mondjuk, hogy „még ezt se...”, abban nem csupán a status quo íródik le, hanem a jöv? reménytelensége is, mert egyben azt is közöljük ezzel: nem hiszünk abban, hogy képes lesz rá.

A mai n?i elvárások okkal gazdaságiak is. De a férfiak megtorpanása is érthet?, ha ezzel szembesülnek. Tudjuk, hogy egy jó párkapcsolatban egymás érzelmi elfogadása biztosítja a pozitív köt?dést: nem a csimpaszkodást, hanem a ragaszkodást er?síti, az empátia megjelenését és nem az önz? akarat másikra kényszerítését. A köt?dés képessége az alapja annak, hogy elfogadjuk a másik embert „úgy, ahogy van”. Sokan vágynának a csecsem?kori feltétlen szeretetre feln?ttkorukban is – ám ez mindig csalódáshoz vezet. A feln?tt érzelmi viszonyokban nem szabad keresnünk azt a feltétel nélküli szeretetet, amit egy anya biztosít a gyerekének. A feln?tt lét már más szempontok alapján szervez?dik, és bizony lesznek benne feltételek. Például a szabadság és a tisztelet megléte. De ez nem baj, s?t inkább azt mondhatjuk, ez biztosítja, hogy érett módon lehessen köt?dni valakihez, akivel meg lehet beszélni a konfliktusokat is.

Ma egy férfinak nincs könny? helyzete, ha azt kell bizonygatnia, hogy mindent meg fog majd tenni. Optimális helyzetben ezt a két ember együttes problémamegoldása és kölcsönös bizalma éri el, és ez biztosítja majd azt, hogy képesek együtt és egymásért tenni.

„s ha minden út lezárva,
se volt hiába,
mindennek megbocsátva
költözz a valóságba.”

(Kiss Judit Ágnes: Bíztató, részlet)

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában