Mi a baj a képerny?-énünkkel?

Nézd magad napi 8 órában, hónapokon keresztül! Lehetne ez egy merészebb szociálpszichológiai vagy személyészlelési pszichológiai kutatás vizsgálati beállítása. Esetleg egy amolyan internetes kihívás, ami manapság annyira divatos a kamaszok körében. Persze egyik sem, csak az elmúlt másfél év mindennapjainak egészen hétköznapivá fogadott tapasztalata – az online tanítás, a home office, a videókonferenciák, megbeszélések, online tanfolyamok és baráti találkozók velejárója.

A jó benyomás keltése nem csak az üzletemberek mindennapjainak sarokköve

Szemben saját arcunkkal

A járvány hatására az online létmód vált a legf?bb szociális platformmá. Problémát jelent viszont, hogy hiába fogadtuk el hétköznapinak, a tartósan monitoron keresztül kapott visszajelzés önmagunkról, a „képerny?-énünkkel” való szembenézés mégsem hétköznapi élmény. Nemcsak hogy nem hétköznapi, hanem kifejezetten feszültséget, stresszforrást jelenthet, s?t szorongás forrásává válhat. A saját arcunk, reakcióink, testi adottságaink direkt szemlélése legtöbbünk számára merész elképzeléssel is legfeljebb percekben mérhet? naponta. Szociális interakcióink többségében a helyzetre, a másik személyre vagy saját viselkedésünk tartalmi elemeire koncentrálunk. (Például arra, hogy megfelel? szóhasználattal vagy hanger?vel közöljem a mondanivalómat, nem pedig arra, hogy amikor beszélek, azok a ráncok a homlokomon olyan el?nytelenül barázdálódnak.) Képerny?n keresztül szemlélve magunkat nagyságrendileg többször kerülnek figyelmünk fókuszába az el?nytelennek vélt vonások, gesztusok, apróbb testi hibák, mint amit korábban megszoktunk. A fokozottabb észlelés hatására pedig könnyen negatív irányba torzulhat saját magunkról alkotott képünk.

Hirdetés

„Önbemutatás” - kamaszkorban

A megfelel? megjelenés és énbemutatás az élet bizonyos területein – például az üzleti életben – kiemelt fontosságot kaphat. Japánban az online jelenlét megnövekedett jelent?sége miatt külön szolgáltatássá n?tte ki magát a legel?nyösebb öltözködés, smink, frizura megtervezése és kivitelezése, melyben egy profi stylist segíti a képerny?n megjelen? ügyfeleket.

A jó benyomás keltése azonban nem csak az üzletemberek mindennapjainak sarokköve. Személyiségünk, testi-lelki adottságaink nyilvánosság felé mutatott képe egész életünk során talán kamaszkorban a leghangsúlyosabb – és egyben a legsérülékenyebb. A kamasz lesi, várja a többiek reakcióját hajszínére, új pulcsijára, gesztusaira, szóhasználatára, mindenre, ami bel?le látszik – s folyamatosan építi, csiszolja magában énképét mindabból, amit társai reakciójából érzékel. A társas visszajelzés hangsúlyosabb ilyenkor, mint bármely más életszakaszban. A kamaszok egy nagyon érzékeny formálódási id?szakon, „pszichológiai születésen” mennek keresztül, személyiségük és testképük képlékeny, még ?k maguk sem tudják igazán, milyenek is valójában, és keresik a kapaszkodókat az állandó változásban. A legtöbb serdül? például önkritikussága ellenére meg tud nevezni egy vagy két dolgot, amit nem utál, jobb esetben akár kedvel is a megjelenésében, („A hajam dús, és ez egész jó.” „Szeretem, hogy kék a szemem.”), ami azért fontos, mert ezek a kis pozitív önérték-szigetek válnak majd az egészséges feln?tt énkép, testkép alapjaivá.

Önkritika és lájkgy?jtés

A képerny?-énnel való tartós szembesülés azonban folyamatosan középpontba állítja saját maguk kritikus szemlélését, („H? de idétlenül mosolygok…”), ráadásul megterheli a társas jelenlétet, a kommunikációs és szociális ügyességet azzal, hogy megosztja a figyelem fókuszát. Id?nként még feln?ttként is érezhettük azt, hogy nincs er?nk, energiánk, kedvünk magunkra nézni a csetablakban, hogy már megint hogy nézünk ki, hogy áll a hajunk, milyen karikás a szemünk… Nem éppen kedvez? körülmény ez ahhoz, hogy egy stabil, pozitív énképet tartsunk fenn – a hiperérzékeny kamaszoknak pedig különösen nem az.

Felmerülhet persze az Olvasóban, hogy nem kell félteni kamaszainkat a digitális önbemutatástól, hiszen eddig is ebben éltek, rengeteg képet töltöttek fel magukról a különböz? felületekre. Fontos különbség azonban, hogy ezek a korábbi „digitális ének” legtöbbször beállított, gondosan elrendezett, sz?r?kkel feldobott alkotások, ahol sok id?t, energiát fordítottak arra, hogy a lehet? legjobban nézzenek ki. Ezeknek a funkciója is az elismer? kommentek, lájkok, társas elismerések begy?jtése. Online matekórán viszont, amikor éppen próbálom megérteni a függvény lényegét, nem vághatok folyamatosan tökéletes arckifejezést, ráadásul úgy, hogy közben a világítás és a képkivágás is a lehet? legel?nyösebb legyen!

Pandémia: sajátos fejl?dési környezet

Ha egy kicsit kinézünk a képerny? mögül, azt láthatjuk, hogy a pandémia egyéb területeken is egészen sajátos fejl?dési környezetet teremtett a mai kamaszok számára. A serdül?kor legfontosabb életkori feladatainak megélése sok esetben igen nehézkessé vagy lehetetlenné vált. Mindenki igyekezett átvészelni a hosszan tartó karantént, miközben a kamaszélet jó részére „átmenetileg zárva” táblát függesztett a járvány. Talán az egyik legnehezebb tapasztalat – feln?ttnek és gyereknek egyaránt – a hosszan tartó társas izoláció és a mesterségesen szorosra f?zött családi élet megélése volt (ami, valljuk be, amúgy sem konfliktusmentes, különösen ebben az id?szakban).

Miközben a serdül? életének központi hajtóereje a kortárskapcsolatok megélésében és a családtól való eltávolodásban rejlik, a világban ez id? tájt éppen az ellenkez? irányba ható er?k m?ködtek. A kamaszok önállóságra törekvése jórészt szintén hibernálódott, hiszen szinte ki se léphettek otthonról, még a saját szabadidejük eltöltésének módjáról sem dönthettek kedvük szerint. Az egyetlen terület, amely felett aktív kontrollal rendelkezhettek, az iskolai teljesítményük volt. Ám ebb?l is hiányzott a társas összehasonlítás, a teljesítmény összemérésének lehet?sége, ami a kamasz számára a képességek terén kijelöli a társakhoz viszonyított pozícióját. Ez utóbbi támpontokat adhat számára a jöv?beli célok és tervek kialakításához, de ha nem lehet biztos abban, mire is képes valójában, fokozódik a bizonytalansága és csökken a döntésképessége. Így viszont kvalitásai lassabban, nehezebben tudnak kialakuló identitásának fontos elemévé válni.

Elmaradt – pótolhatatlan – élmények

A kamaszkor határid?szak, a ki- és belépések id?szaka is. A középiskola megkezdésével új közösségbe kerülnek – a személyes találkozások, élmények, a közös nyelv kialakulása, „bandázás” nélkül azonban jelent?sen lecsökken a közösségformáló hatóer?k köre. Úgy kellene együtt lenniük, hogy nincsenek együtt – amikor pedig eljön a nyitás, a személyes találkozás lehet?sége, feszültség és hiány f?szerezi a hangulatot. A belépésnél is, ám a kilépésnél még hangsúlyosabb szerepe van a rítusoknak, szokásoknak, hagyományoknak. Az elmaradt szalagavató bálok, ballagások, a kihagyott bankettek élménye nem helyettesíthet?. Lezárni lehet, de elmaradt a búcsúzás. Pedig búcsúzniuk kell, visszatekinteni, elengedni és továbblépni. A nyíló lehet?ségek, a feltáruló kapuk, az új távlatok az izgalom mellett mindig ijeszt?k is. Mi is így voltunk vele, mondhatnánk ismer?s, tudjuk, min mennek keresztül – de mindaz, amit gyerekeink az elmúlt közel két évben átéltek, még nekünk is teljesen új. Más utat, egy megváltoztatott utat jártak és járnak be. Még nem látható, mi lesz a vége, milyen hosszabb távú következményei, hatásai lesznek ennek a történetnek. Abban azonban reménykedhetünk, hogy azok a serdül?k, akik kell? támogatást kaptak, meger?södött alkalmazkodóképességgel indulnak tovább!

Cikkünk utóélete:

https://noizz.hu/szines/kepernyoszorongas-sok-kamasznal-alakult-ki-onertekelesi-zavar-a-jarvany-okozta-online/v27rc3f

https://liner.hu/kepernyo-arc-szorongas-retteges-fiatal/

https://doktorgo.hu/betegsegek/mentalis-betegsegek-jelei/onertekelesi-zavar-covid

https://bdpst24.hu/unja-a-sajat-arcat-az-online-megbeszeleseken-kamasz-gye/

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2021. 6. számában