A pszichológia mai tudása szerint alapszemélyiségünk nagy része három- és hatéves korunk között kialakul. Az ekkor megélt pozitív vagy negatív élmények spontán módon rögzülnek, és kés?bb mint minták, tulajdonságok, képességek, értékek és hiedelmek a nekik megfelel? helyzetben automatikusan aktiválódnak. Szinte észrevétlenül befolyásolják a választásainkat, azt, hogy ki merre indul el az életében, mennyire tudja szeretni és tisztelni önmagát, vagy hogyan fogja nevelni a saját gyerekét. Ezzel azt is kimondjuk, hogy feln?ttéletünket olyan kisgyermekkori élmények és környezeti hatások befolyásolják, sokszor irányítják, amelyekre akkor nem volt hatásunk.

A szófogadó gyerek mítosza

Magyarországon mélyen beágyazódott a közgondolkodásba a szigorú, tekintélyelv?, poroszos nevelés, aminek a hasznosságát még soha egyetlen kutatás sem igazolta. Azt azonban kutatási tények sora bizonyítja, hogy károsan hat a gyermeki személyiségfejl?désre: nemcsak az egyéni érettség, a kreativitás és a személyes „jóllét” kialakulását akadályozza, hanem egy társadalom „hangulatát” is kedvez?tlenül befolyásolja. A természeti népek azt vallják, hogy a gyerek nem a szép szóból, de nem is a büntetésb?l, hanem abból tanul, amit maga körül lát. Ezzel ellentétben a poroszos, tekintélyelv? nevel?i felfogás képvisel?i úgy gondolják, hogy a gyereket már a kezdetekt?l fogva engedelmességre kell nevelni, és ennek érdekében a szül?, a nevel? akár a büntetés vagy a kényszerítés eszközeit is alkalmazhatja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szül? a maga helyesnek vélt nevelési céljai érdekében visszaélhet a hatalmával, a gyereket nyíltan vagy burkoltan kényszerítheti valamire, valamilyen formában, testileg vagy lelkileg bánthatja a gyereket, ami elkerülhetetlenül kárt okoz annak fejl?désében. A tekintélyelv? nevelés hátterében a „szófogadó”, „jó gyerek” mítosza áll: aki engedelmes, aki kritika nélkül betartja a nevel?k által hozott szabályokat, aki lemond a saját akaratáról, és megteszi, amit várnak t?le. Sokan nem is gondolnak arra, hogy mindeközben a gyerek fokozatosan elveszti a saját személyiségét, nem tanulja meg az elfogadást, az egyenrangúságot, ami alapjaiban gátolja, hogy önmagával azonos, érett ember váljon bel?le. A személyiségfejl?désben nemcsak a szigorú, tekintélyelv?, sokszor mérgez?, hanem az érzelmileg éretlen szül?k is nagy károkat okoznak. ?k azok, akik a saját érzelmi éretlenségük miatt, sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lennének, a saját feldolgozatlan traumáik gyógyítására, elfojtott szükségleteik kielégítésére „használják” a gyerekeiket.

Egy lehetséges családmodell

Egy ember személyisége és mindaz, amit feln?ttkorában képvisel, ahogy viselkedik, az, hogy a mindenkori társadalmi környezetéhez mennyire hatékonyan és sikeresen alkalmazkodik, a családjában alapozódik meg. De vajon a szül?i magatartás és a rendszeresen alkalmazott nevelési módszerek milyen dimenziók mentén értelmezhet?k, illetve hogyan hatnak a benne él? gyerek személyiségfejl?désre? Ahhoz, hogy valaki szakemberként vagy magánemberként, akár a saját családjának a m?ködésében is tájékozódni tudjon, jól értelmezhet? és pszichológiailag megalapozott családmodellre van szükség. Erre kiválóan alkalmas az Integrált Motivációs Elmélet (IME) család-, szocializáció- és személyiségfelfogása. Az IME alapjait Lawler és Porter 1967-ben fogalmazták meg, és kés?bbi kutatásaikkal folyamatosan gazdagították. Az elmélet f?bb téziseit Magyarországon a 80-as években Kozéki Béla publikálta, és olyan modellt alkotott, amely azóta is folyamatosan új szempontokkal és tudományos ismeretekkel b?vül.

Tulajdonságok, késztetések, viselkedési elemek kialakulása

Az IME szerint minden ember életében három alapvet?en fontos életterület van: a társas, közösségi (interperszonális) kapcsolatok, a munka, azaz a társadalmilag értékes tevékenység és a kontroll alatt tartott, felel?sségteljes egyéni életvezetés (intim szféra), a saját életért vállalt felel?sség. Ahhoz, hogy egy ember kiegyensúlyozott életet éljen, és ezen a három életterületen hatékonyan tudjon alkalmazkodni, megfelel? er?forrásokkal kell rendelkeznie, amelyek az adott emberre jellemz? tulajdonságok, viselkedési elemek, és amelyek egy hosszú folyamat eredményeképpen, a családi nevelés dimenzióiban alakulnak ki. Az elmélet képvisel?i abból indultak ki, hogy minden, a gyereket érint? nevel?i hatás valamilyen kés?bbi késztetést alakít ki benne. Képzeljünk el egy kisbabát, akinek a szülei fontosnak tartják, hogy a gyerekükb?l m?velt feln?tt legyen. Ennek érdekében már egészen pici korától színes, az életkorának megfelel? könyvecskéket vesznek neki, amit aztán meleg szeretettel, együtt nézegetnek, olvasgatnak. Ennek a szül?i magatartásnak a hatására a gyerek elkezd a könyvhöz, az olvasáshoz pozitív érzelmeket társítani. Fokozatosan kialakul benne az a késztetés, hogy ? szeret olvasni, és már magától is olvasni akar. Ezzel együtt a személyiségébe az is beépül, hogy számára az olvasás, a megismerés és a tudás: érték. A nevelésben fontos alapelv, hogy „tedd ma azt, amit a gyereked viselkedésében holnap látni akarsz”. A gyerekben kialakuló késztetéseket persze a szül? magatartásán kívül még számos tényez? befolyásolhatja, például a gyerek idegrendszeri érzékenysége, genetikai állománya, aktuális állapota, de a nevel?i magatartás nyomán a kés?bbi késztetés iránya azért jól kiszámítható. Az is fontos, hogy minden emberi tulajdonság kialakulásának van egy szenzitív, érzékeny id?szaka, ami azt jelenti, hogy egy tulajdonság egy adott életkori periódusban tud a leghatékonyabban kifejl?dni. Például ha valakiben a szimbiózis, de legkés?bb a szeparáció id?szakában, tehát hároméves korig nem alakul ki az érzelmi intelligencia, akkor ezt a tulajdonságot kés?bb már csak nagy nehézségek árán és kevésbé hatékony formában lehet majd pótolni. Röviden: az, hogy egy gyerek feln?ttkorában mire lesz fogékony, milyen célokat fog kit?zni, vagy milyen viselkedésre érez majd késztetést, az nevel?i hatásokra, a korai szocializációban alapozódik meg. Természetesen ezek a tulajdonságok folyamatosan gazdagodnak, er?södnek vagy gyengülnek, egyéni színezetet kapnak.

A családi nevelés három dimenziója

Az IME és a Kozéki-féle modell azt mondja, hogy egy családban a gyereket rendszeresen ér? hatásokat három csoportba lehet rendezni. Ezek a rendszeresen ismétl?d? nevelési hatások megmutatják, hogy az adott családban a gyereket mennyire szeretik, értik meg és hagyják kibontakozni, valamint hogy a szül?k mennyire következetesek.

Az els? dimenzió a nevelés érzelmi (emocionális) klímája, a családi nevelés szeretettengelye. Azt fejezi ki, hogy az adott család életében mennyire vannak jelen az érzelmek és általában a szeretet, a szül?k és a családtagok hogyan tudják szavakban, gesztusokban vagy más formában adni, elfogadni és kifejezni az érzelmeiket. Képzeljük el, hogy egy édesanya munka után elhozza a gyerekét az oviból, és hazamennek. Otthon, miközben rámosolyog vagy megsimogatja a kicsit, például ezt mondja neki: „De jó, úgy örülök, hogy végre itthon vagyunk. Gyere, ülj egy kicsit az ölembe, aztán csinálunk egy finom vacsit.” Ugyanebben a szituációban egy másik anyuka például azt mondja: „Hú, rémes napom volt, és most kezdhetek vacsorát csinálni. Gyorsan öltözzünk át, aztán amíg én felteszem az ennivalót és rendet teszek, addig te menj szépen játszani.” Mindkét párbeszéd, bár a résztvev?k ennek vélhet?en nincsenek tudatában, jól mutatja az adott család vagy az adott szül? érzelmi „klímáját”, ami már a gyerek születését?l érvényesül.

A második dimenzió a családi nevelés rugalmassága, azaz a nevelés megértéstengelye. Azt mutatja meg, hogy a szül? hogyan reagál gyereke önállósulási törekvéseire, mennyire tartja tiszteletben és ösztönzi azokat, a követelmények megfogalmazásánál milyen rugalmasan veszi figyelembe a körülményeket, a gyerek személyiségét, életkori sajátosságait és az általa megfogalmazott vágyakat. Nagyon leegyszer?sítve, ez a dimenzió a megengedés-korlátozás jelenségét öleli fel, és egyben a szül?i megértés közege is. Mindenki maga elé tud képzelni egy kisgyereket, aki például hosszan és elmélyülten vizsgálgatja a terít? rojtját. Felkeltette az érdekl?dését, nézegeti, közben „gondolkodik”, és ez már az ? saját tapasztalata lesz. Az pedig, hogy a szül?k hogyan reagálnak, a gyereket arra tanítja meg, hogy mennyire fontos a világ felfedezése és megismerése, ?t mennyire veszi komolyan a környezete, és mennyire számít a véleménye, a gondolatai. A szül?i visszajelzések alakítják ki a gyerek önmagához, a világhoz, a megismeréshez és a feladatokhoz való viszonyát, illetve azt, hogy kés?bb mennyire mer a saját er?forrásaira támaszkodni, hogyan közelít a feladataihoz. A példánál maradva, mit csinálhat a szül?, ha látja, hogy a gyerek elmélyülten tanulmányozza a terít? rojtját? Szeretettel ránéz, és mosolyogva hagyja ?t „felfedezni”, vagy automatikusan eltolja a gyerek kezét, és megigazítja a terít?t, netán rászól, nehogy lerántson valamit. A szül? ösztönös reakciója elárulja, ? maga mennyire tartja fontosnak a világ felfedezését, mennyire fontos neki a gyerek saját tapasztalatain alapuló fejl?dése, általában mennyire hagyja, hogy szabadon megismerje a környezetét, és ? ezt mennyire akarja irányítani. Holott az életnek ez csak egy látszólag jelentéktelen pillanata volt.

A harmadik dimenzió a nevelés er?faktora, következetessége. Azt mutatja, hogy a szül?k mennyire hitelesek és következetesek a normák betartatásában. Optimális esetben itt alakulnak ki azok a morális önintegratív késztetések, amelyek a gyerek számára kés?bb egy erkölcsileg megalapozott és felel?sségteljes életvezetést biztosítanak. Egy embernek ahhoz, hogy a személyiségében egy morálisan megalapozott, felel?sségteljes életvezetés feltételei kialakuljanak, két dologra van szüksége. Egyrészt hiteles, társadalmilag kívánatos szül?i mintákra, másrészt olyan következetes szül?i kontrollra, ami se nem túl sok, se nem túl kevés. Olyan szül?i következetességre, amely a gyereket a szabályok önkéntes és következetes betartására készteti, de nem kényszeríti! Ennek a fontosságával bizonyára sok szül? nincs tisztában, hiszen a hétköznapi tapasztalatok szerint éppen ebben a dimenzióban találkozhatunk a legtöbb bizonytalan szül?i magatartással. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bármennyire is szereti a szül? a gyerekét, ha nem következetes, akkor a gyerek sérülékeny lesz, és nehezen tud majd megbirkózni az élet terheivel. Fontos tudatosítani, hogy a szül?i nevelés ereje sosem azonos az agresszióval vagy az er?szakossággal.

Berentés Éva – a pszichológiai tudományok kandidátusa