Beszélgetés dr. K?váry Zoltán habilitált egyetemi docenssel, feln?tt klinikai szakpszichológussal, egzisztenciális szemlélet? tanácsadóval – a The Trousers nev? garázsrock-zenekar alapító tagjával.

 „A határmezsgyén létezés mindig nagyon fontos volt az életem során, mert így sosem éreztem azt, hogy túlságosan meg kell felelnem az elvárásoknak.”

A békéscsabai származású K?váry Zoltán életében mind a zene, mind a pszichológia meghatározó szerepet játszik. Pszichológiai végzettségét a Debreceni Egyetemen szerezte, majd a klinikai szakpszichológusi képesítést már Budapesten kapta meg. Doktori disszertációját a Pécsi Tudományegyetemen védte, A m?vészi kreativitás pszichoanalitikus szemlélet? vizsgálata pszichobiográfiai módszerrel címmel. Gyermekkora óta gy?jti a bakelitlemezeket, ami mára megállíthatatlan szenvedélyévé vált. A klasszikus rock és metál korongok mellett gy?jteményében jól megférnek együtt a komolyzenei és blues-darabok, ahogy kultikus filmzenék is.

K?váry a rockzenészek között mindig kicsit pszichológus, a pszichológusok között pedig rockzenész, de az els? ránézésre eltér? érdekl?dési területek között számára nagyon is komfortos az átjárás.

Nekem ez teljesen természetes, mert sokkal korábban lettem zenész, mint pszichológus. Lélekben hét-nyolc éves koromtól zenész vagyok. Mikor a bátyámmal kicsik voltunk, apám el?vette az egyetemista korából ?rzött szalagos magnóját, és együtt hallgattuk a hatvanas évek végér?l megmaradt felvételeit. Nagyon megszerettük a Beatlest, a Rolling Stonest, meg Jimmy Hendrixet, és sokszor játszottuk, hogy Beatles-tagok vagyunk, és kezdetleges, néhány mondatos angol interjúkat készítettünk egymással. Ez az identitásom nagyon hamar kialakult, és a gimnáziumi évek alatt már zenekart is alapítottunk. A pszichológiához húszéves korom körül kezdtem kapcsolódni, de addigra már volt egy tizenkét éves zenész múltam. Aztán a kett? párhuzamosan fejl?dött. A kreativitás kérdése, ahol végül a pszichológián belül kikötöttem, nagyon fontos közös nevez? a két m?faj között. Amikor ránézek ezekre a területekre, én nem szeretnék teljesen feloldódni egyik szerepben sem. Ez nem önvédelem, de ad egy szuverenitás-érzést, hogy több területben is el tudok mélyülni, anélkül, hogy bármelyikben „elvesznék”. Pszichológus vagyok, de rockzenész is – ett?l állok biztos talajon, ezt a kett?sséget én nagyon szeretem.

Hogy lett zenészb?l pszichológus?

Eredetileg magyar nyelv és irodalom szakon végeztem, mert els?sorban a m?vészet és a filozófia érdekelt. A modern irodalomnál találkoztam el?ször a pszichoanalízissel, mint megkerülhetetlen szellemi irányzattal, és nagyon megtetszett. Jung és Freud munkáit megismerve fedeztem fel az összefüggéseket, és egy rendszer kezdett összeállni a fejemben. Ezért is áll hozzám közelebb a szellemtudományos pszichológia, mint a kísérleti, természettudományos vagy orvosi megközelítés. Ennek ellenére, mikor a pszichoanalízisbe beleástam magam, els?sorban a pszichopatológia és a terápia iránt érdekl?dtem, ezért is kezdtem el abban az irányban képz?dni. Debrecenben még végeztem a pszichológiát, de közben már asszisztensként dolgoztam a gyulai kórház pszichiátriáján. Kés?bb megszereztem a szakpszichológusi képesítést Budapesten, majd Er?s Ferenc hívására elmentem a pécsi egyetemre doktorálni. Valahol ott alakult ki bennem a zene és a lélektan közös nevez?je, mikor elkezdtem az alkotás pszichoanalitikus megközelítésével és a pszichobiográfiával, mint kutatásmódszerrel foglalkozni. Attól fogva érkeztem meg abba az állapotba, hogy nem kell tovább „kett?s üzemmódban” m?ködnöm. Nem volt szükségem több magyarázkodásra, ha például egy szakmai rendezvényen kiderült, hogy zenész vagyok, mert onnantól érthet?vé vált, hogy valaki, aki m?vészettel foglalkozik, az valószín?leg m?vel?ként is érdekl?dik.

Hogyan lehet a kétféle szerep között hitelesnek, fókuszáltnak maradni?

Én sosem gondoltam magamra professzionális zenészként, és szerintem ez is hozzájárul ahhoz, hogy ezen a területen sosem volt kiégés-érzésem. Nem tudom elképzelni, hogy én azért zenéljek napi szinten, mert ebb?l kell megélnem, ezt nem is szeretném. A pszichológiában ez már nehezebb. A kiégést úgy kerülöm el, hogy zenélek, és emellett természetjáró is vagyok. Már gyerekkoromtól van egy természetbarát identitásom is. Sokáig ornitológus szerettem volna lenni, ma is tagja vagyok a Magyar Madártani Egyesületnek, és ez is „belen?tt” a pszichológiába, mert az utóbbi pár évben az ökopszichológia meg a klímaszorongás is olyan területek, amelyekkel kapcsolatban el?adok, publikálok. Ezek a témák most különösen foglalkoztatnak.

Az egzisztencialista pszichológia áll Önhöz a legközelebb, ebben a szemléletben is dolgozik. Hogy talált rá?

Mikor apám hat évvel ezel?tt meghalt, valamit kezdenem kellett magammal és ezzel a témával. A fenomenológia és hermeneutika, mint ismeretelméleti háttér kell? alapot adott, és azt éreztem, hogy minél inkább elmélyülök ebben az irányzatban, egyre jobban a részemmé válik. A bölcseleti részen felül az érdekelt nagyon, ahogyan ezt a pszichológián belül használni, m?velni lehet. Ebben a folyamatban jöttem rá, hogy bennem mindig hiányérzet volt a többek között a dinamikát oly csodálatosan leíró pszichoanalízissel kapcsolatban. Azt éreztem, hogy nincs ott a mélyén a stabil emberkép, ami világképet és filozófiai antropológiát (vagyis saját létezésének értelmezési lehet?ségét) is képes adni az embernek. Nem a pszichoanalízis elhagyása, sokkal inkább a „kib?vítése” történt velem ebben az id?szakban.

Az egzisztencializmus szemléletben adott nagyon sokat, hiszen nincs konkrét módszertana. Mióta ez becsatlakozott a szakmai életembe, és a „véremmé vált”, úgy érzem, sokkal inkább helyt tudok állni terápiás helyzetekben is. Már nem is tudom elképzelni, hogy azel?tt hogy gondolkodtam, és ezzel a szemlélettel dolgozva sokkal hatékonyabbnak érzem magam. A pszichológiában sokszor sulykolják a módszerek, a technikák jelent?ségét, és mivel én addig nem képz?dtem módszerspecifikusan, és a klinikai végzettségem megszerzése óta mindig kutatással foglalkoztam, volt egy hiányérzetem, hogy mit?l lehetek én jó pszichológus. Foglalkoztatott, hogy terápiás helyzetben nem azon van a hangsúly, hogy az ember hány elméletet ismer, vagy mennyi kutatásban vesz részt. Véleményem szerint az tud jó pszichológus lenni, aki biztosan tájékozódik az emberi dolgokban, amiben benne vannak mind a hétköznapi, mind a szellemi kérdések, mint például a vallás vagy a m?vészet.

Azóta, hogy rátaláltam erre a szemléletre, természetesen már specifikusan képz?döm is ezen a területen.  Ez a fajta pszichológia nem az objektív tudósnak a sajátja. Ebben „nyakig benne van” az ember. Azt látom, elterjedt elgondolás, hogy a jó szakember az, aki technikailag, módszertanilag jól képzett, én viszont mióta ennyire beleástam magam az egzisztencialista pszichológiába, egyre inkább abban hiszek, hogy a kapcsolati alapú, személyes dolog a gyógyító hatású. Ezt a módot akkor lehet a leginkább elmélyíteni, tökéletesíteni, ha önmagadon dolgozol sokat.

A képzettség persze nagyon fontos, de mellette az is, hogy az ember a kapcsolatra és saját magára tudjon támaszkodni.

 „A jó dal olyan, mintha az ember készen találná. Nem érz?dik benne a konstruáltság. Valahogy így van ez a szöveggel is.”

A zene m?velése és a hallgatása is nagy hatással van rám. Szerintem minden alkotás befogadással kezd?dik. Saját érzelmi élményeidet, kríziseidet zenén keresztül befogadni nagyon nagy jelent?ség? élmény, és így lehet terápiás hatása is. Az érzelmi integrációban a zene hatalmas szerepet játszhat,  mert olyasmit  is képes megszólítani, amit verbalitással nagyon nehéz lenne. Ezeket az élményeket kés?bb át lehet konvertálni akár írásos dolgokra is. Volt már olyan kliensem, aki azt mondta, hogy azért kerüli a zenét, mert annyira mélyre viszi, hogy nem képes vele megbirkózni.

Meghatározza a publikációi nyelvezetét, stílusát, hogy magyar szakos bölcsészként is végzett?

Most fejeztem be egy egzisztenciális pszichológia tankönyvet, ami néhány hónapon belül megjelenik, és rengeteg irodalmi idézetet használok benne. A versrészleteket a legfontosabb témák esetében – mint például a szabadság, az együttes létezés vagy akár a szorongás – sokkal plasztikusabbnak, megvilágosítóbbnak, lényegre tör?bbnek tartom.

Ez a szakmai munkán belül szabad asszociatív jelleg? írás volt, amit nagyon élveztem. Most visszaolvasva a teljes szöveget, tudom, hogy egyes részekkel mennyit foglalkoztam, de akkor talán nem is tudatosan használtam, mégis összeállt egy egésszé.

Id?nként újraolvasom az írásaimat, mert vallom, hogy eltávolodva egy témától egészen más kapcsolatba kerül az ember a saját gondolataival. Tiszta fejjel jó újra ránézni a kész anyagra, mikor már nem vagy benne az alkotás „örvényében”. Ilyenkor sokszor kritikus vagyok magammal…

Egyébként igyekszem szépirodalmat olvasni, de sokkal kevesebbet teszem, mint szeretném. Egyrészt mert nagyon kevés az id?m, másrészt mert mindig elcsábulok a filozófia irányába. Másfel?l az egzisztencialista szerz?k olyan szövegeket hoznak létre, ami egyszerre filozófia, pszichológia és irodalom. Valahol a három terület metszéspontjában mozog az ember, és ezzel én nagyon tudok azonosulni.

Most, hogy befejezte a könyvét, milyen következ? feladatban gondolkodik?

Dél-afrikai kollégan?m, Claude-Hélene Mayer – akivel együtt szerkesztettünk egy nagy nemzetközi pszichobiográfia kötetet (New Trends in Psychobiography, 2019.) – írt egy cikket az öko-egzisztencializmusról, és felhívtam, hogy kellene valamit közösen csinálnunk egzisztencialista pszichológia és ökológia témában. Megpróbáljuk összeszedni azokat az embereket a világban, akik ezzel foglalkoznak, így ez lesz a következ? projektem.

Kellenek nekem az új középtávú projektek, amik a figyelmem fókuszában állnak. Ez általában könyv vagy cikk, de jobban szeretem a könyvet, mert az egy állásfoglalás, amiben jobban el lehet merülni. Emellett mindig er?s motivációm volt a tanításra, szeretem átadni a gondolataimat és szeretem az együtt gondolkodást. Igyekszem több szinten is hatni a hallgatóimra, mert szerintem a szöveg intellektuális hatását a képek és színek érzelemkelt? hatása összetettebbé teheti. A kiegyensúlyozott, partneri kapcsolat híve vagyok, hiszek a párbeszédben, és a tehetséggondozást is fontosnak tartom.

A klímaválság az összes fejlett társadalomban a közbeszéd részévé vált. Milyen mérték? a szorongás az emberekben ezzel kapcsolatban?

A klímaszorongással kapcsolatban az a véleményem, hogy érdemes egyéni szinten is szembenéznünk ezekkel a kérdésekkel, és igyekeznünk kell újra alkalmazkodni. A természettel való kapcsolatunk evolúciósan is alapvet? – gyerekkorban még általában közel vagyunk az állatokhoz, a növényekhez, aztán valahogy eltávolodunk t?lük.  A jelen krízisnek, ha van pozitív hozadéka, akkor az az, hogy rájövünk, mennyire fontos ez az „?si” kapcsolat. Én úgy látom, hogy az emberek elkezdik felfedezni azokat a rekreációs formákat, amik nem az urbanizációhoz, a fogyasztáshoz vagy a technikai dolgokhoz köthet?k, és ez hozzájárulhat a szükséges attit?dváltáshoz. Nem az a kérdés, hogy milyen eszközökkel tudjuk csökkenteni a klímaszorongást, mert nem az a cél, hanem az, hogy megértsük a folyamatokat és aktivizáljuk a saját felel?sségünket.

Én azt vettem észre, hogy a járvány hatására sokkal nagyobb lett az igény a mélyebb filozófiai kérdések megvizsgálására és megértésére. A társadalom az utóbbi években olyan irányba halad, ahol egy sor fontos kérdés háttérbe szorult a boldogságcentrikusság, a fogyasztói szemlélet miatt. Most, amikor mindannyiunkat arcul csap a realitás, látjuk, hogy a jelenleg elérhet? eszközeink nem elégségesek, és újra kell orientálódnunk.

Talán már nem az van a fókuszban, hogyan tud az ember sikeresen alkalmazkodni például egy munkahelyi környezethez. A hangsúly eltolódott, mindennapi életünkben el?térbe kerültek az igazán jelent?s egzisztenciális kérdések, a veszteségek, az értelem témái..

Személyes szinten miben hatott Önre a világjárvány?

Rávilágított, hogy mennyire fontosak számomra a közvetlen emberi kapcsolatok. Ki kellett vennem fél év szabadságot, amit a könyvírásra fordítottam, mert az online térre való átállás borzasztóan sokkoló volt nekem. A teljes munkastruktúrámat felborította az online jelenlét, egész nap stresszben voltam. Ha ezt csak ebben a formában lehetne, kellene csinálni, az tönkre tudná tenni mindazt, ami miatt az ember már két évtizede benne van ebben a szakmában, és nem is gondolkodik azon, hogy mást szeretne csinálni.

---

Villámkérdések

1. Van-e olyan tárgy a birtokában, amit?l sosem válna meg? (Van-e olyan tárgy, amihez ragaszkodik?)

Apám szalagos magnója, arra vette fel a 60-as évek második felében, egyetemista korában az akkori zenéket és err?l tanultuk meg a bátyámmal hatévesen, hogy mi a Beatles meg a Stones.

2. Hogy kapcsol/kapcsolódik ki? Van-e hobbija/passziója?

Igen, az ornitológia, gyerekkoromban ornitológus akartam lenni, id?nként bánom, hogy nem így történt.

3. Mik vannak a táskájában?

Pénztárca, telefon, kulcs, víz, és id?nként egy halom könyv és/vagy bakelitlemez. 

4. Van-e visszatér? félelme, amivel küzd?

A Földért és az állatokért nagyon aggódom. És persze az élet végessége és a veszteségek nagy kihívást jelentenek. 

5. Mi(k) a legmeghatározóbb gyermekkori élménye(i), emléke(i)?

A tavaszi madárvonulások az Alföldön. Meg amikor el?ször láttam az AC/DC-t a tévében, majd a moziban a 79-es koncertfilmet. 

6. Van-e olyan elv/gondolat, ami hat a mindennapi m?ködésére, amit szívesen ad át tanítványainak/gyerekeinek?

Lennon-idézetet mondanék: „One thing I can tell you is you gotta be free.”

7. Hol szeretne tartani a szakmai életében 5 év múlva?

Igazából csak pár hónapra el?re tervezek. De jó lenne összerakni egy transzdiszciplináris tanszéket „humán tudományos pszichológia” néven. 

8. Mi a legrosszabb tulajdonsága?

Kérlelhetetlenség bizonyos dolgokban. 

9. Mi a legjobb képessége?

A fáradhatatlanság.

10. Mib?l inspirálódik, mi az, ami kikapcsolja?

Természetjárás, zene.

11. Tea vagy kávé?

Kávé. 

12. Mit olvas most?

Dél-afrikai kollégan?m öko-egzisztencializmusról írt cikkét és Jorge Luis Borges verseit.

13. Van-e olyan helyzet, akár szakmai, ami „lefagyasztja”, amivel nem tud bánni?

Autóvezetés. 

14. Mit f?z leggyakrabban?

Kávét.

15. Hány órát alszik átlagosan naponta?

Ötöt.

16. Van-e bármi, amit mindenképp szeretne megtanulni, kipróbálni?

A lovaglás.

17. Kedvenc zenéje, amit bármikor szívesen hallgat?

Ha csak egyet mondhatnék: Beatles és Stones.