A fenyegetés típusától függ?en – ragadozó, környezeti veszély, vírus – más és más lesz az ideális és leghatékonyabb válasz. A védekez? mechanizmusok mindenütt jelen vannak a természetben, és azért alakultak ki, hogy megvédjék az állatokat a fenyegetések által okozott károktól. Több százmillió év alatt ez a szelekciós nyomás a védekez? és menekülési mechanizmusok különböz? formáit (például „menekülj vagy harcolj”) alakította ki azáltal, hogy azok képesek voltak növelni az egyed szaporodási alkalmasságát. Tehát aki hamarabb észrevette a közelg? veszélyt, jobban reagált rá és gyorsabban el tudott menekülni, az megérte a másnapot (és a párzási id?szakot), és hosszabb ideig tudta utódait támogatni. Így a génjei is nagyobb valószín?séggel adódtak tovább és maradtak fenn. Ezáltal az él?lények, így az emberek is, egyre jobbak és jobbak lettek a környezeti veszélyek elkerülésében.

Környezeti fenyegetés és a lufi pukkanása

A védekezés, vagyis a viselkedéses stratégia kialakítása és lefolytatása hátterében a defenzív kör áll, amely egy agyi hálózat. A humán agyi képalkotó vizsgálatok eredményei els?dlegesen az amigdala és a mediális prefrontális kéreg szerepét emelik ki ezen hálózat központjaként. A defenzív kör feladata a környezet folyamatos monitorozása és olyan tulajdonságok keresése, amelyek a testünk integritását veszélyeztethetik, tehát fenyeget?ek. A védekez?kör ezen keres?funkciója el?re meghatározott, „behuzalozott” tulajdonságokra támaszkodik. Ezek a jellemz?k lehetnek fizikai tulajdonságok, például vizuális vagy hallási, továbbá érzelmi tulajdonságok, például valami fenyeget?. Feltehet?en az evolúció során inkább általános, semmint specifikus jegyek lettek azok, amelyekre a defenzív kör érzékeny. Az általános jegyek detektálása egyrészt költséghatékonyabb, mint a specifikus jegyeké, másrészt nagyobb rugalmasságot tesz lehet?vé. A védekez?rendszer például a közeled? neszezésre jelez, és nem specifikusan az oroszlán, tigris vagy kígyó mozgásának hangjára. Így nem kell a rendszernek minden egyes potenciális ragadozó mozgásának hangját külön-külön megtanulnia, elég azt jelezni, hogy valami közeledik felénk, ami akár veszélyes is lehet. Ezáltal a védekez?kör akkor is megóv minket, amikor valami olyan veszélyforrással találkozunk, ami az evolúciós múltban nem volt jelen – például ha egy autó érkezik nagy sebességgel.

Az ilyen környezeti információ észrevételét és kisz?rését számos kognitív mechanizmus támogatja. A percepció szintjén a feldolgozásban feltehet?en el?nyt élveznek azok a környezeti információk, amelyek jellemz?ek valamilyen fenyegetésre. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek „kiugranak” a környezetb?l, er?feszítés nélkül és akaratlanul is észrevesszük ?ket. Annak ellenére, hogy a kígyók többnyire beleolvadnak a környezetükbe, a kígyó b?rének mintázata er?teljesebb idegrendszeri aktivációt vált ki, mint a gyíkoké vagy a madártollazaté. Hasonlóképpen a hullámos, S-szer?, szinuszoid formát könnyebben és gyorsabban találjuk meg a zavaró ingerek között, mint a W-szer? cikcakkosat. Ez nemcsak a látott információra igaz, hanem más érzékszervi érzékletekre is. Gondoljunk arra, hogy egy nagyobb társaságban élénken folyik a beszélgetés, de mikor egy lufi kipukkan, mindenki elcsöndesedik, és figyelmét arrafelé fordítja, ahonnan a hangot hallotta.

A szervezet készenléti állapota

Ez közvetlenül összefügg a figyelem szintjén megjelen?, úgynevezett figyelmi torzításokkal is. A kognitív és így a figyelmi rendszerünket is jellemzi az a kett?sség, hogy részint célvezérelt (korábbi tudás alapján, stratégia mentén zajlik a feldolgozás), részint viszont ingervezérelt (ingerek fizikai tulajdonságai alapján) a környezeti információk feldolgozása. Ingervezérelt feldolgozásnál azt is mondhatjuk, hogy a környezetben megjelen? ingerek versengenek a munkamemóriába jutásért és azért, hogy feldolgozzuk ?ket. Az inger fizikai tulajdonságai alapján az lesz a legfigyelemfelkelt?bb, amelyik a versenyt nyeri. Ez a verseny azonban torzított, mert vannak olyan jellemz?k (például a szinuszoid forma), amelyeket a kognitív rendszerünk el?nyben részesít, és szerepet játszik az aktuális állapotunk is. A környezetünkben lév? potenciálisan fenyeget? inger rendkívül gyorsan magára vonzza figyelmünket, ami azért hasznos, mert hamarabb tudunk reagálni, ha szükséges. Ezután azt tapasztalhatjuk, hogy figyelmünket nehezebb elfordítani err?l az ingerr?l. Ennek az lehet az el?nye, hogy több információhoz jutunk az adott tárgyat illet?en, és könnyebben el tudjuk dönteni, valóban veszélyt jelent-e számunkra. Végül az agyunk megpróbálja az így eltöltött id?t pótolni úgy, hogy elkerüli a veszélyt jelent? ingert, és helyette a környezet többi részét monitorozzuk rendkívül gyorsan. Ennek szintén lehet adaptív haszna, mivel az így nyert környezeti információ hozzájárulhat a megfelel? viselkedés tervezéséhez és kivitelezéséhez.

Amikor észlelünk egy potenciális környezeti fenyegetést, a szervezetünk egésze készenléti állapotba kerül. A defenzív kör olyan fiziológiás változásokat indít be, amelyek a kés?bbi viselkedéses védekez? mechanizmusokat készítik el?, illetve amelyeket párhuzamosan egy érzelmi válasz is lekövet. Amikor valami olyasmit észlelünk, ami fenyegetést jelenthet, a defenzív kör azonnal megkezdi testünk felkészítését a cselekvésre. Biztosan mindenkinek van tapasztalata arról, hogy szaporább lett a légzése, elment az étvágya, és úgy érezte, azonnal mosdóba kell mennie. Ez egy szimpatikus idegrendszeri aktiváció, amely felgyorsítja a szívverést és a légzést, növeli az izomtónust a lábakban, növeli a vérnyomást, csökkenti az emészt?rendszer aktivitását, serkenti a kiválasztást a vesében. Eközben a lassabb, agykérgi úton haladó részletesebb információ is tudatossá válik, lehet?vé téve, hogy eldöntsük, hogyan cselekedjünk.

Téves riasztás is akad

A viselkedéses védekez? mechanizmusokat els?sorban a „küzdj, vagy menekülj, vagy fagyj le” kategóriákban értelmezhetjük, amelyek mind aktív védekezési válasznak min?sülnek. Mind a lefagyás (mozdulatlanná válás vagy megdermedés), mind az elkerülés adaptívnak bizonyult az evolúciós múltban, és ma is jelen van a viselkedésrepertoárunkban, mert segíti a szervezetet a veszély felmérésében, a védekez? válasz el?készítésében és a mozgás gyors végrehajtásában. A fenyegetés észlelése átmeneti megdermedést okozhat, amely több szempontból is adaptív viselkedés. Egyrészt segíthet elrejt?zni a fenyegetés el?l, mivel nehezebb észrevenni egy mozdulatlanná dermedt él?lényt, mint egy mozgót. Másrészt segíthet a fenyegetés el?l való kés?bbi menekülés el?készítésében, mivel a kognitív rendszernek némi plusz id?t ad a környezet felmérésére és a következ? mozgások el?készítésére. Azokban a ritka esetekben, amikor az aktív viselkedéses válaszok cs?döt mondanak, a szervezet a passzív védekezéshez folyamodhat, ami a mozdulatlanság összeeséssel és az ájulás.

Az automatikus észlel?- és viselkedéses védekez?rendszerrel párhuzamosan egy második rendszer is m?ködik, amely tudatos érzéseket (például félelmet) generál. Ezáltal gyorsan új asszociációk alakulhatnak ki (vagy tovább er?södhetnek, ha már léteznek) a kiváltott érzelem és a védekez? választ kiváltó inger között. A félelem elsajátításának lényege egy gyors tanulási rendszer, a pavlovi félelemkondicionálás. Bizonyos esetekben már az els? vagy csupán néhány találkozáskor új asszociációk alakulhatnak ki az inger és az érzelem között. Ez az el?készített tanulás magyarázhatja a fóbiák nem véletlenszer? eloszlását. A fóbia nagyobb valószín?séggel jelentkezik olyan ingerek esetében, amelyek evolúciósan el?re be vannak programozva a defenzív kör beindítására, mint például bizonyos állatok vagy a vér látványa, esetleg a szociális csoportunkon kívüli személyek arca. Valójában az ilyen ingerek és a hozzájuk társított jellemz?k könnyebben aktiválják a defenzív kört, mint más, nem társított jellemz?k. Ez azt is jelenti, hogy több téves riasztást is okoznak – mint amikor valaki megijed valamit?l, ami kígyónak néz ki, de csak egy fadarab.

Fóbiások el?nyben?

Ezek a téves riasztások kevésbé költségesek, mint a kihagyások, amikor valaki nem reagál egy valódi kígyó jelenlétére, mert fadarabnak nézi. Bár jobb az óvatosság, a túl sok téves riasztás hosszú távú következménye a fokozott érzékenység, a fokozott félelem és a fóbiák kialakulása és fenntartása. A kognitív rendszer torzításai – mint például a figyelmi torzítások, a fenyeget? dolgok értelmezése és a fenyegetés szempontjából releváns információk implicit emlékezeti torzítása – szoros kapcsolatban állnak a fóbiák és a szorongásos zavarok fenntartásával. A fóbiás személyek gyorsabban felismerik a félelmük tárgyát a nem fóbiás személyekhez képest, és aztán elkerülik, hogy újra ránézzenek. Az elkerülés pozitív, mert csökkenti a szorongásszintet. Ugyanakkor éppen ez a pozitív visszacsatolás okozza hosszú távon a fóbiára jellemz? irreális elkerül? magatartást. Inkább elindul fél órával korábban, csak ne kelljen a parkon átvágni; nem megy el orvosi sz?résekre, mert retteg az orvosi rendel? gondolatától is. Hasonlóképpen a fenyegetés észlelése elegend? a veszélyt meger?sít? érvelési stratégia aktiválásához – „ha a pók megérzi, hogy egyedül vagyok, akkor támadni fog”. Az automatikus érzelmi reakciók, mint például a félelem és az elkerülés, az eredeti eseményekre vonatkozó tudatos emlékezet hiányában is fennmaradhatnak.

Összefoglalva, az agyunk úgy van behuzalozva, hogy a környezetünkb?l olyan jeleket észleljen, amelyek azt jelzik, hogy valami veszélyes dolog van a közelben. Az evolúció során egész kognitív rendszerünk úgy alakult, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljon az ilyen jelekre. Ez lehet?vé teszi számunkra, hogy gyorsan kiválasszuk azt a viselkedést, amely a legjobb esélyt adja arra, hogy elkerüljük a veszélyt vagy a sérülést. Néha azonban ezt a rendszert olyan dolgok is beindítják, amelyek nem igazán veszélyesek, és abban is vannak egyéni különbségek, hogy a védekez?rendszer milyen könnyen aktiválódik.

Dr. Zsidó N. András – a PTE Pszichológia Intézetének tudományos munkatársa