Ha most azt gondoljuk: „Mi a probléma ezzel? Hiszen csak jó hatása lehet a megnövekedett kapcsolati hálóknak” – akkor egyoldalúan szemléljük a helyzetet, mert komoly lélektani jelent?sége van annak, mikor és milyen gyorsan öntjük ki magunkból a feszültséget, a szorongáskelt? tartalmakat. 

A szorongás kezelése

A mai szül?k/dédszül?k még kényszerhelyzetben voltak, a 70-es években sokan még telefonnal sem rendelkeztek. Az Információs Kor (az internet lehet?ségeivel) még nem tette lehet?vé a folyamatos kapcsolattartást, így aztán a Baby boom és az X korai tagjai még az utcai telefonfülkékb?l – vagy azel?tt a céges mosdóból – hívták telefonon a férjüket/feleségüket/barátjukat/barátn?jüket, ha kiborultak egy-egy f?nöki letolástól. Sokszor még órákig kellett tartaniuk érzelmeiket, a feszültséget, stresszt, szorongást, miel?tt megoszthatták volna bárkivel.

Ezzel szemben ma, ha egy fiatallal valamilyen negatív élmény történik, odaül a gépéhez, megnyit két ablakot és azonnal kapcsolatba lép a barátaival, és – akár ugyanezen id?ben – blogjában is leírja gondolatait. Az Y generációnak nem kell olyan sokáig magában tartania a feszültségeit…

Aki most azt gondolja: „hiszen a feszültségmentes élet egészségesebb”, annak alapvet?en igaza van, mert nem arról van szó, hogy a szenvedés lenne az ajánlott lélektani állapot. De mindig vannak helyzetek, amikor bizony ki kell bírni a bels? feszítést, és át kell gondolni a történteket. Ma mindenki gyors/azonnali oldódásra vágyik – és ez nem is csoda ebben az instant világban. Csakhogy a lelki feszültségek oldódásához id? kell, és csalóka illúzió arra gondolnunk, hogy majd a személyiség tudattalan mechanizmusai is olyan fordulatszámon pörögnek, ami biztosítja az azonnali fájdalommentességet.  

Az érzelmi inkontinencia

Az internet tehát azonnali feszültségcsökkentést kínál, mert egy Y generációs embernek mindig van barátja, aki éppen online van, akinek azonnal el lehet mondani sérelmeket, bosszúságokat, nehéz konfliktusokat. Az X generációnak olykor órákig kellett várnia, hogy megossza a lelki bánatát – vagyis kénytelen volt kezdeni vele valamit addig is, amíg „kiöntheti” magából. Az Y generáció életében ez néha pár perc csupán. A probléma ezzel nem az, hogy az X generáció most azt látja, a fiatalok gyorsan megkönnyebbülhetnek, szemben az ? türelmes és szenved? viselkedésével, hanem az, hogy az érzések magadban tartása – a holding – továbbra is nagyon fontos képesség marad.

Az érzelmi inkontinencia olyan folyamat, amelyben az „azonnali kiadás/továbbítás” a lényeg – mintha egy folyamatos átereszt? funkciót látnánk m?ködni. Nem történik tehát más, mint az, hogy a fejlett technológia egy nem szerencsés pszichés attit?döt támogat. Ez különösen fontos lesz az elkövetkezend? generációk életében, mert ?k már az információs korban szocializálódnak, az érzelmi fejl?désük egy vagy több számítógép jelenlétében zajlik, s ebb?l következ?en jellemz? viselkedéssé válik a magukról szóló információ megosztása.

Miért fontos, hogy az érzelmi inkontinenciát felismerjük? 

Ha az érzéseinket azonnal „kil?jük” (mert szorongáskelt? élményünket szinte a történéssel egyidej?leg elmondjuk), azok egy másik emberre hárulnak, aki lehet, hogy egyébként ez alatt feszeng, ideges lesz, mert az „azonnaliság” rá is hat. Megtörténhet tehát, hogy érzelmile  tulajdonképpen vele életjük át mindazt, amit magunknak kellene. A klinikai pszichológusok pszichoterápiás munkájukból jól ismerik ezt az érzelmi jelenséget: a másik emberb?l (páciensb?l) érkez? tudattalan érzelmi elvárások projektív nyomása ez. Amikor a terapeuta hallgatja páciensét, a történetek feldolgozatlan érzelmeinek következtében a feszültség élményének „áttolása” zajlik. Minél súlyosabb személyiségzavar áll fenn, annál megterhel?bb lesz az az érzelmi élmény, melyet át kell élnie. A „közl? fél” ugyanis az elmondás során egyfajta érzelmi passzivitást mutat, szinte csak leíró módon közöl. A terapeuta tehát hallgatja a páciensét, s közben fokozódó nyomás alatt érzi magát, melyet tartania kell, vagyis „ki kell bírnia”. Mert a pszichés folyamatban – amit a másik ember részér?l átél – az ? nárcisztikus „használatbavétele” zajlik. 

Ez a példa csak az érzelmi inkontinencia m?ködését mutatja, természetesen nincs arról szó, hogy minden emberi közlés ezen mechanizmus útján zajlana. De arról igen, hogy a szorongáskelt? tartalmak azonnali átruházása a másik embert nagyon megterheli.

Ugyanakkor – hasonlóan a pszichoterápiás munkában tapasztaltakhoz – a mindennapi szituációkban is igaz, hogy az azonnaliság itt is hátráltatja a saját érzések és megoldások kitermel?dését, mert az „elmesélés” ugyan gyorsan nyitja a szelepeket, csökkenti a feszültséget, de olykor megfoszt attól, hogy valóban rátaláljunk a saját gondolatainkra. Azok az emberek, akik azonnal elmondják a sérelmeiket, sokszor átélik, hogy bárhány embernek is adták át a dolgot, nincs igazi feloldás, nincs igazi megoldó képlet. Nem is lehet, mert azt mindenki csak a saját lelki mechanizmusai segítségével „termelheti” ki.  

Az érzelmi inkontinencia negatív hatásai

A szorongásoldás általában kínzó késztetés mindenki számára, hiszen szabadulni akar az érzést?l – és lehet?leg minél gyorsabban. A mai világ azzal kecsegtet, hogy a jó érzéseket és a kielégülést kell hajszolni, s ezt bárki elérheti. Ez viszont olyan hiú ábrándkép, amely csúfosan visszaüthet olyan életszituációkban, amikor nincs lehet?ség korai szabadulásra az érzelmek alól, vagy amikor kiderül, hogy az élet mégsem mese. A fogyasztói társadalom azonnali kielégülésre buzdító trendje (vedd meg – dobd el – vegyél azonnal másikat) nem csupán a vásárlói szokásokban jelentkezik. Konrad Lorenz már 1973-ban leírta, hogy a technológia és a farmakológia fejl?dése nyomán n?ni fog az intolerancia az emberekben, még a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Ennek következtében viszont lassan elt?nik majd az ember azon képessége, hogy átélje a keserves er?feszítéssel, akadályok leküzdésével elért örömöket… 

A személyiség tudattalan érzelmi mechanizmusai védelmet jelentenek az énnek, és szinte azonnal m?ködésbe lépnek, mihelyst valamilyen érzelmi feszültség kialakul. Ez sok esetben segít, azonban nem jelent feltétlenül jó perspektívájú és prognózisú megoldást, hanem csak aktuális „túlélést”. A konstruktív megoldások megjelenéséhez szükség van arra, hogy átgondoljuk a történteket, tisztában legyünk érzelmeinkkel, saját személyiségünk képességeivel. 

A valódi megértés és feloldás tehát id?igényes lélektani munka – ezalatt jó, ha az illet? magában tartja ezeket a lelki tartalmakat, ami kétségtelenül további feszültség- vagy szorongásérzéssel jár, ám segít „kitermelni” a jobb megoldó képleteket. Aki egy érzelmileg feszült helyzet után szinte azonnal „kiönti magából” a történteket, ezt a szükséges zárlatot oldja fel, mert inkontinens módon kiereszti a lelki tartalmakat. Ilyenkor az történik, hogy az ?t ért ingerek szinte feldolgozás nélkül futnak át rajta. Amikor mások véleménye kell a teljes megnyugtatáshoz, akkor valójában saját érzelmi szükségletünket rajtuk keresztül éljük át. Ezzel azonban az a probléma, hogy nem a sajátunk. Hanem az övé/övék. Aki mások önértékelésére támaszkodik, az valójában a sajátját „kívül hordja”, tehát az életben nem önnön személyisége, hanem a megfelelés vagy a „hasonulás” vágya vezeti. De nem élhetjük mások életét – akkor sem, ha irigykedve nézzük sikereit, tulajdonságait, életútját…