Friedrich August Kekulé, a XIX. századi német kémikus hosszúra nyúló éjszakákon át töprengett a benzol vegyületének talányos szerkezetén, míg egy hajnali órában végül elszenderült, és különös álmában egymás farkába harapó kígyók jelentek meg lelki szemei el?tt. Az örökkévalóságot, a dolgok örök körforgását szimbolizáló mitológiai szimbólumot, az úgynevezett Ouroborost – melyet az akkortájt még korántsem szakbarbár tudósok vélhet?en jól ismertek – megjelenít? álom ráébresztette Kekulét arra, hogy a benzol gy?r?s szerkezetbe rendez?dik.

De nem ? volt az egyetlen tudós, aki ihletet meríthetett álmaiból. A periódusos rendszer feltalálója, Dimitrij Mengyelejev saját beszámolója szerint a szó szoros értelmében megálmodta a táblában elrendez?d? elemek rendszerét. A Nobel-díjas Otto Loewi pedig álmai útveszt?jében bolyongva sikeresen rátalált arra a kísérleti eljárásra, amellyel ellen?rizhette az idegsejtek kémiai jelátvitelével kapcsolatos hipotézisét. De ne gondoljuk, hogy Oneiros, az álmok istene csupán a kémikusokkal volt ilyen b?kez?. Még Elias Howe, a varrógép feltalálója is változatos álmok szövedékén át jutott el korszakalkotó felfedezéséig.

A fenti példákban közös elem, hogy a megoldásra álmukban rátaláló kutatók ébren is sokat gondolkodtak az adott kérdésen, így elméjük az éjszakai alvás látszólag elhagyatott színfalai mögött tovább elemezte, vizsgálta a megoldandó problémát. Élénk és gyakorta különös álmaink arról tanúskodnak, hogy agyunk alvás közben is intenzív munkát végez, ráadásul az álmok egyes jellegzetességei (pl. bizarrság, érzelmi színezet, vizuális hangsúly) arra utalnak, hogy az álmodó tudat min?ségileg eltér az éber tudati m?ködést?l. Álmainkban gyakran egészen távoli tudattartalmak – az elmúlt nap eseményeinek töredékei, gyermekkori emlékek, kósza gondolatok, érzések – keverednek egymással és fonódnak össze többnyire koherens álomtörténetté. Habár ezek a történetek sokszor meglehet?sen önkényes logikát követnek, és ébrenléti tudatunk számára többnyire zavaros, értelmetlen és a feledés padlásszobájába szám?zend? limlomnak t?nnek, az még a fenti anekdotikus példákból is látható, hogy egyes esetekben az álmok értékes tudósítói lehetnek a tudatunk panorámáján kívül es?, változatos agyi tevékenységnek.

Míg a feltalálók inkább meglepetéssel vegyes örömmel fogadták álombéli múzsáik váratlan látogatását, a m?vészek kifejezetten keresték velük a kapcsolatot. A világ konvencionális szemléletének és értékeinek feje tetejére állítása, átértelmezése, illetve az élmények szokatlan kombinációkba való elrendezése alapvet? kelléke az Alkotó Elmének – az álmodó tudat pedig  kiváló terepet biztosít a valóság átrendezéséhez. Így hát nem csoda, hogy számos m?vész is rengeteget merített álmaiból, a módosult tudat(állapot) e legkönnyebben elérhet? (és legkevésbé költséges) lehet?ségéb?l. Ennek (is) köszönhet?en született meg Robert Louis Stevenson híres m?ve, Dr. Jekyll és Mr. Hyde története, mely kiválóan illusztrálja, hogy álmainkban egy igen bonyolult gondolat (két gyökeresen eltér? személyiség harca egy személyben) milyen kreatívan formálódhat a valóság kereteit átszakító, bizarr álomtörténetté.

Példáink kapcsán ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés és egyben a kétely, hogy vajon mennyire általános jelenségr?l van szó? Vajon az álmodás és a kreativitás e gyümölcsöz? találkozása pusztán néhány zseniális elmében fordulhat – és akkor is csak ritkán – el?? Hisz a  lángelmék álmaikban is brillírozhatnak, de mi a helyzet a többiekkel?

Az anekdotákon túl

Az álmok és a kreativitás rokonsága abból a szempontból is kézenfekv?nek t?nik, hogy voltaképpen mindkét jelenség „kibújik” tudatunk kontrollja alól, s akaratunktól függetlenül munkálkodik. Egy probléma kreatív megoldása általában váratlanul, hirtelen „toppan be” tudatunk színpadára, anélkül, hogy tisztában lennénk a megoldáshoz vezet? logikai lépésekkel. Hasonlóképpen álmainkban is hiányzik az önreflektív, tudatos komponens. Ennek köszönhet?en nem tudatosul bennünk, hogy álomtörténeteink forgatókönyvírói is mi magunk vagyunk, így tulajdonképpen csak kiélvez?i – vagy rossz álmok esetén elszenved?i – lehetünk saját alkotásainknak.

Mindezek a hasonlóságok arra ösztönözték az álomkutatókat, hogy alaposabban megvizsgálják az álmok és a kreativitás kapcsolatát. Egy német kutatópáros kérd?íves eredményei szerint ugyanis nem csupán a m?vészek, hanem az „átlagemberek” is merítenek ihletet az álmaikból. A felmérés szerint az álmok körülbelül 8 százaléka segíti az embereket különböz?, kreativitást igényl? problémák, feladatok vagy helyzetek megoldásában.

Schredl és Erlacher kutatása szerint az „átlagemberek” is sokat merítenek álmaikból, mikor egy kérdés kreatív problémamegoldást igényel. Habár ezek az álmok nem eredményeztek világraszóló felfedezéseket, mégis eredeti ötletekkel, új, mindaddig pusztán a tudattalanban lappangó ötletekkel ajándékozták meg az álmodót.

„Nem sokkal az anyám születésnapja el?tt megálmodtam, hogy mit fog t?lem kapni ajándékba. Álmomban láttam anyám reakcióját, mikor átadtam neki az ajándékot. Végül tényleg azt kapta t?lem, és a valóságban is legalább annyira örült neki, mint álmomban.”

„Elromlott a számítógépem, és megálmodtam, hogyan kell megjavítanom. Reggel, mikor felébredtem, rögtön tudtam, hol a hiba.”

„Álmomban gyakran repülök. Egyik ilyen álmom után úgy döntöttem, hogy írok egy könyvet egy emberr?l, aki tényleg tud repülni.” 

Az önbeszámolókon alapuló vizsgálatok azonban természetesen nem tartoznak a pszichológia tudományának legmegbízhatóbb módszerei közé, ezért az álmodás és a kreativitás rokonságát hirdet? kutatóknak még precízebb vizsgálati eljárásokat kellett megálmodniuk. 2002-ben egy harvardi kutatócsoport ötletes vizsgálattal rukkolt el?. Kísérleti személyeiknek anagrammákat kellett megoldaniuk három különböz? helyzetben: ébren, REM fázisból, illetve NREM fázisból ébresztve. (REM fázisban élénk, változatos álmaink vannak, NREM fázisban viszont alig vagy csak homályos töredékeket álmodunk). A kutatás eredményei szerint a REM fázisból ébresztett személyek 32 százalékkal sikeresebben oldották meg a feladatot, mint a NREM fázisból ébred?k. Ugyanakkor az álomból ébresztett és az ébrenléti kondíció közti teljesítményben nem volt szignifikáns különbség. Egy másik vizsgálatban azonban, melynek során a kísérleti személyeknek egy kifejezetten a kreativitás szintjét mér? feladatot kellett megoldaniuk, az alvás álmodó „üzemmódja” egyértelm?en el?nyösnek bizonyult. A kísérlet során a résztvev?knek bemutatták a feladatot, majd két csoportra osztották ?ket. Az els? csoportba soroltak a feladat bemutatása után egy kényelmes fotelben instrumentális zenét hallgattak, míg a másik csoport másfél órára led?lhetett aludni. Mindkét csoport agyi elektromos aktivitását rögzítették. Másfél óra múlva az összes kísérleti személynek ismét bemutatták a feladatot, amelyet ezúttal meg is kellett oldaniuk. A vizsgálat eredményei szerint az alvó csoport azon tagjai voltak a legsikeresebbek, akik a legtöbbet voltak REM fázisban, azaz a legtöbbet álmodtak.

A nagy felfedezéseket kísérleti úton modellezni kívánó kutatások közül a lübecki kutatócsoport munkájáról kell még feltétlenül említést tennünk, amelyet az egyik legrangosabb tudományos lap, a Nature hasábjain ismertettek. A vizsgálat során a kísérleti személyeknek egy feladatot kellett megoldaniuk, melyben különböz? számok jelentek meg a képerny?n, és az alanyoknak a megjelen? számokra különböz? számoknak megfelel? gombokat kellett leütniük. Mivel a feladat nagyon egyszer? volt, id?vel az alanyok készségszinten elsajátították a szabályt, és egyre gyorsabban teljesítettek. Ugyanakkor az így keletkez? számsorokban volt egy rejtett szabály is, amire ha az alany rájött, lényegesen lerövidíthette a megoldáshoz szükséges id?t. A vizsgálatban a kutatók három csoportra osztották az alanyokat: az els? csoport tagjai éjszaka érkeztek be a laborba, ott gyakorolhatták a „leckét”, majd alhattak 8 órát, és reggel újra el kellett végezniük a feladatot. A második csoport reggel érkezett a laborba, majd 8 óra ébrenlét után este kellett újra megbirkóznia a feladattal, a „legszerencsétlenebbül járt” harmadik csoportba tartozók pedig éjszaka érkeztek a laborba, és 8 órát virrasztaniuk kellett a reggeli újratesztelésig. A kísérlet eredményei szerint az alvó csoport mintegy 60 százaléka „ébredt rá” a rejtett szabályra, míg ez az arány a két ébrenléti csoportban csupán 22 százalék körül volt. Az alvó csoport alanyainak többsége tehát, hasonlóan a nagy kutatókhoz, álmában egyfajta tudattalan rejtvényfejtést végezhetett – még ha nem is társult hozzá világhír.

És mi történik az agyban?

Ha a régmúlt emberét faggattuk volna, hogy szerinte minek köszönhet? kreatív, reveláció érték? álma, el?ször biztosan értetlenül nézett volna tudatlan kérdez?jére, majd az ég felé mutatott volna, hisz egyértelm?, hogy a nagy gondolat csakis onnan szállhatott alá álmának birodalmába. Manapság azonban sokakat kielégítetlenül hagyna az efféle válasz. A modern idegtudósok az elme talányainak megfejtéséhez az amúgy is kifürkészhetetlen isteni szándék kutatása helyett a valamelyest kifürkészhet?bb agyi történéseket veszik górcs? alá, és az utóbbi években az álmodó agy m?ködése is sorra került.

A már említett kísérletek, az álombeszámolók jellegzetességei, és számos egyéb kutatási eredmény arra utal, hogy az álombéli gondolkodás egyfajta hiperasszociatív állapotként jellemezhet?, melynek során egyszerre aktiválódik és kapcsolódik össze számos távoli emlék, érzés és gondolat. Ezzel összhangban van az a megfigyelés, miszerint az álomélménnyel kísért REM fázisban az agyi hálózatok igen kiterjedt aktivitása, összjátéka figyelhet? meg. Ugyanakkor a homloklebeny oldalsó területeire lokalizálható és ébren fokozott aktivitást mutató szervez?, szabályozó, gátló, monitorozó – együttesen végrehajtó funkcióknak nevezett – területek lecsökkent aktivitást mutatnak. Egy hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy álmunkban agyunk zenekara legalább olyan hangosan játszik, mint ébren, csak éppen a karmester t?nt el. Egyes zenészek (agyi hálózatok) játéka duókba, triókba, kvartettekbe szervez?dhet, majd váratlanul felbomolhat, hogy új csoportosulásoknak és szokatlan dallamoknak adja át a helyet. Egy ilyen szervezetlen, ugyanakkor rendíthetetlen lelkesedéssel játszó zenekar szimfóniájában a zajos kakofónia könnyen keveredhet a virtuozitás értékes töredékeivel.

Az agyi hálózatok megváltozott mintázata mellett a REM fázisban lév? agy eltér? biokémiai állapota is magyarázattal szolgálhat az elme hiperasszociatív állapotára. REM fázisban két, az idegsejtek közti jelátvitelben jelent?s szerepet játszó neurotranszmitter, nevezetesen a szerotonin és a noradrenalin aktivitása drámaian lecsökken. Míg az el?bbi elengedhetetlen szerepet játszik az irreleváns, az adott feladat szempontjából jelentéktelen ingerek kisz?résében, a másik a jel/zaj arány növeléséért is felel?s. A két neurotranszmitter „elszenderedésének” köszönhet?en az ébrenléti fókuszált figyelem átadja a helyét egy kiterjedt, az ingerek közt kevéssé szelektáló, a logika szabályait kevéssé tisztel?, hatalmas gondolati ugrásokat követ? változékony tudati állapotnak. Egy ilyen idegrendszeri állapotban könnyen születhetnek zagyvának t?n?, kusza álomképek, de akár távoli asszociációkat képekkel összekapcsoló, rugalmas perspektívaváltásokkal játszó kreatív meglátások is. Ez utóbbira példa Kekulé híres álma, melynek során a tudattalanban lappangó gondolat, miszerint a benzol gy?r?s szerkezetbe szervez?dik, a farkába harapó mitológiai kígyó képével asszociálódott. Agyunk REM-béli biokémiai habfürd?jében tehát még napjainkban is szívesen mártóznak meg a múzsák.

Lehet-e mindezt er?ltetni?

Láthattuk tehát, hogy álmodó agyunk az ébrenlétit?l gyökeresen eltér? m?ködésmódjával hozzájárulhat szellemi és akár érzelmi életünk fejl?déséhez, s?t, gondolati és érzelmi nehézségeink, elakadásaink egy-egy új asszociációval való kiterjesztése, távoli élményekkel való képi összekapcsolása, vagy akár szimbolikus ábrázolása révén olykor reveláció érték? felismerésekhez is elvezethet minket. Ugyanakkor William Dement, a híres álomkutató egy igen prózai, ám annál jelent?ségteljesebb álma egyszersmind azt is példázza, hogy az álmoknak nem kell feltétlenül m?vészi köntösbe öltözniük ahhoz, hogy hatással legyenek az életünkre. A láncdohányos tudós egyszer azt álmodta, hogy tüd?rákban fog meghalni, és így korai halála miatt nem láthatja, amint a gyermekei feln?nek. Mikor végre felébredt nyomasztó álmából, határtalan öröm öntötte el, hogy mégiscsak elkerülheti álmának tragikus végkifejletét, és így (álmának köszönhet?en) soha többé nem gyújtott rá.

Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e ezt a képességünket még jobban kihasználni, és ébrenléti gondolataink álombéli feldolgozását tökélyre fejleszteni? Igaz, egyel?re még gyerekcip?ben járó kutatási területr?l van szó, de léteznek különböz?, els?sorban önszuggesztiós technikák, amelyek pontosan ezt a célt kívánják elérni. Ezeknél az úgynevezett álom-inkubációs módszereknél talán még ígéretesebb, és tudományosan könnyebben vizsgálható technika a cueing eljárás. Ez esetben a nehézséget okozó feladattal való (ébrenléti) próbálkozás közben a kísérleti személyek egy bizonyos, ismétl?d? hangingert hallanak, majd ugyanezt a hangingert REM fázisban is lejátsszák nekik, REMélve, hogy az álmodó agy az ismert hang hallatán az ahhoz társuló problémával is ismét foglalkozni kezd, kihasználva a REM alatti megváltozott tudatállapot adta lehet?ségeket. Amennyiben a cueing technika valóban sikeresnek bizonyul, alkalmazása nem csupán a nehézséget jelent? munkahelyi feladatok, de akár érzelmi sérülések, traumatikus emlékek újbóli feldolgozását is el?segítheti.

Alighanem még sokat kell aludnunk ahhoz, hogy kiderüljön vajon ezek az izgalmas módszerek valóban képesek-e serkenteni kreatív problémamegoldó képességünket, vagy pusztán afféle modernkori áldozatoknak, rituáléknak tekintend?k, amelyeket a tudattalanban rejt?zni vélt jótékony isteneknek és múzsáknak mutatunk be, akik vagy meglátogatnak minket álmunkban vagy sem. Egy azonban bizonyos: a kreatív tevékenységhez korántsem elég pusztán aludni és álmokra várni. Ébren is gondolkodnunk kell.