Bolhából elefántot… – avagy hogyan (ne) vitatkozzunk?

Ha két vagy több ember él együtt, teljesen természetes, hogy vannak viták, súrlódások, hiszen mások az igényeink, mások az elvárásaink. Vita nélkül nincs párkapcsolat sem. Hogy ezekt?l félünk-e, hogy megfelel? módon tudjuk-e kezelni, az valójában csak rajtunk múlik.

Mindannyiunkon képes elhatalmasodni az érzelmi cunami

Párkapcsolati vitáink

Vegyünk két példát, s nézzük meg, milyen a destruktív és milyen konstruktív vita. Az els? esetben egy n?, aki nem tudta befejezni határid?s munkáját, otthon az els? adandó alkalommal beleköt a párjába és lehordja a sárga földig. A férfi erre elrohan otthonról. A második esetben egy férfi, aki több tör?désre, odafigyelésre vágyik, kisel?adást tart a helyes mosogatás módozatairól. De átmehet konstruktív vitába, ha a n? ezek után megkérdezi: „És igazából mi a gond?”

Ilyen esetek bárkivel megtörténhetnek, mert mindannyiunkon képes elhatalmasodni az érzelmi cunami. Az ember érzelmei épp olyanok, mint a palackba zárt hélium: arra törekszenek, amerre utat tudnak törni maguknak. A vita, a veszekedés is ott talál utat, ahol a legkisebb az ellenállás. Els? esetünkben a n? nem a projektpartnert hívja fel,, hogy menjenek a pokolba a határidejükkel, hanem a férjén, aki a legközelebb áll hozzá tölti ki dühét, akir?l tudja, hogy ezt is el fogja viselni. Munkahelyén ugyanez talán az állásába kerülne. A második történetben a férfiban felgyülemlett érzelmi csalódás – hogy nem kapja meg a kell? figyelmet – az els? apró, vitára alkalmas dolgot (a mosogatást) felkapja és szikraként gyújtja lángra.

Hirdetés

A párkapcsolati vitával kapcsolatban leggyakrabban két kérdés szokott felmerülni: a „Miért vitatkoztok folyton?” és a „Ti sosem vitatkoztok?”. Miután vita nélküli párkapcsolat nem létezik, a két kérdés helyesen inkább így hangozna: „Ti mindig destruktívan vitatkoztok?” – „Ti annyira jól tudtok konstruktívan vitatkozni! Hogy csináljátok?”

Destruktív vagy konstruktív?

A destruktív vita során az egyén az erejét fitogtatja és le akarja nyomni a másikat, Jellemz?je a nagy hanger?, a kis távolságtartás, s?t el?fordulhat testi fenyítés, er?szak is. Gyakori jelenség, hogy az egyik fél nem engedi szóhoz jutni a másikat, vagy múltbéli sérelmeket emlegetnek, ráadásul olyanokat, amiket egyszer már sikerült tisztázni. Az ilyen vita kivétel nélkül árt a kapcsolatnak, tehát minél hamarabb abba kell hagyni, hiszen nem vezet lezáráshoz, hanem újra és újra ugyanazokat a köröket futják, s a vita utáni felszabadulás érzésér?l sem beszélhetünk.

Ha viszont jól csináljuk, egy konstruktív vitával elkerülhetjük a nagyobb párkapcsolati problémákat, és közelebb kerülhetünk a párunkhoz. Picit olyan, mintha újra beleszeretnénk, s nyitottabbakká válunk szükségleteinek felismerésére. A konstruktív vitatkozás alapja, hogy szabályait mindkét fél elfogadja, s ne kerítse egyik felet sem hatalmába a „vörös köd

Mindig és soha – áldozat és agresszor

Vitáról persze csak akkor beszélhetünk, ha problémáinkat nem söpörjük a sz?nyeg alá, ha merünk vitába szállni önmagunkért. Megfigyelték, hogy azoknak, akik inkább a „sz?nyeget” választják, a vita helyett nagyobb stresszel kell megküzdeniük, és magasabb vérnyomás jellemzi ?ket. Ha valaki nem vitatkozik, ha folyton a menekül? utat választja, az arra utalhat, hogy a párkapcsolat nagyon az elején tart – vagy nagyon a végén. Az els? esetben még saját szükségleteinket is elnyomva törekszünk a kompromisszumra, míg a másik esetben már nem érdekel a partner, már nem akarunk érte semmit tenni.

Sokan félnek a konfliktusoktól és ezért nem mernek vitatkozni. Érdemes elgondolkozni azon, hogy a konfliktustól való félelem nem a saját vágyunktól való félelmet jelenti-e? A párkapcsolati vitát kerül? emberek a veszekedést provokációnak értelmezik, de gyakori az is, hogy valójában nem bíznak sem önmagukban, sem a másikban, sem a kettejük kapcsolatában. Hajlamosak magukat egyb?l áldozatnak tekinteni és aszerint is viselkedni. Mások viszont folyamatosan keresik a konfliktusokat, mindenbe belekötnek. Nincsenek tisztában vágyaikkal, szükségleteikkel, ezért nem is tudják kommunikálni azt. De az is igaz, hogy még senkit sem tett boldoggá, ha több éven át érzelmileg „rugdoshatta” partnerét, ráadásul ez a viselkedés mind pszichésen, mind testi szempontból káros az „elkövet?re” is.

Akkor hát hogyan vitatkozzunk?

A legfontosabb szabály, amit minden körülmények között ajánlatos fejben tartani: mindig ÉN-b?l beszéljünk. „Engem az zavar, nekem az fáj, nekem az nem tetszik, én arra vágyom, én azt szeretném”. A vita alatt is felel?sek vagyunk az érzelmeinkért, a viselkedésünkért és a gondolatainkért. Ne használjuk a „Te mindig…, már megint…” stb. formulákat. A vitatkozó felek közös célja a probléma megoldása, hagyjuk hát szóhoz jutni a másikat. Figyeljünk arra, hogy megértette-e a problémát, a kívánságunkat – de ne feledjük: a párkapcsolati vitában sosem csak az egyik félnek vannak vágyai és szükségletei. Tisztán és érthet?en fogalmazzuk meg, mi bánt vagy mi zavar. Ez persze néha önmagunk számára is nehézségbe ütközik. El?ször próbáljuk megérteni, mi a vita tárgya, mi az, ami valójában zavar: példánkhoz visszatérve a mosatlan, vagy az, hogy párunk több tör?désre vágyik? Segítsünk partnerünknek is megtalálni a frusztráció okát. Tegyük fel a kérdést: „Tényleg ez zavar?”, „Szerintem most igazából nem velem van bajod...”

És végül: ne féljünk a kompromisszumtól. Az egészséges vitában beismerhetjük gyengeségeinket, mert biztosak lehetünk abban, hogy a másik nem támad majd ránk.

2013-05 lapszámban megtalálható