Politikai földharcok és a verbális jiu-jitsu 

A Mindennapi Pszichológia magazin online felületén jelent meg tavaly egy írásom a politikai provokáció pszichológiájáról (ezt kés?bb a Telex is publikálta: https://telex.hu/eletmod/2024/12/09/senki-nem-ment-meg-kicsi-a-politikai-provokacio-pszichologiaja). A cikket a hazai politikai kommunikáció szintváltása (hogy emelkedése vagy süllyedése, azt mindenkinek saját ízlésemre bízom) ihlette, amely az azóta mémmé szilárdult Magyar Péter kontra Menczer Tamás rangadóban csúcsosodott ki.

A cikk megjelenését követ?en sok helyr?l kaptam meg visszajelzésként, hogy szép-szép, hogy pszichológiai szempontból elemzem az egyszeri ember által is egyértelm?en látható folyamatokat és provokációs technikákat, de talán hasznosabb lenne, ha arról írnék, hogy milyen módon lehet jól kezelni egy politikai provokátort vagy politikai bullyt. Bár a cikkemben próbáltam utalást tenni arra, hogy az ilyen helyzetek kezelésére adott gyakorlati útmutató némiképp haszontalannak bizonyulhat éles helyzetekben, ha nem tesszük ki magunkat elégszer komoly nyomással és stresszel járó helyzeteknek, a kritika alapvet?en jogos: valóban adós maradtam a konkrét deeszkalációs technikákkal. 

A mostani cikk a fentiek szellemében íródott. Mivel a kormányzó er? következetesen földharcként utal a verbális és retorikai szinten megvalósuló politikai provokációkra (https://444.hu/2024/12/05/menczer-erosebb-vagyok-magyar-peternel-es-mindig-erosebb-is-leszek), karaktergyilkosságokra és megvívott csatákra, több mint évtizedes küzd?sportmúltamra és pszichológiai végzettségemre tekintettel összefogalom, hogy mit is taníthat nekünk a jiu-jitsu a pszichológiával vegyítve a provokátor stratégiájának semlegesítésér?l és a konfliktusos helyzetek kontrollálásáráról. 

A tudatosítás fontossága – ne engedd, hogy megpasseljenek!

Nem kívánom az olvasót hosszú küzd?sport-történelemmel fárasztani, egyedül annyit találok érdemesnek rögzíteni, hogy a jiu-jitsu (ami a cikkben a brazil jiu-jitsura utal) egy közkedvelt földharcirányzat, amiben ütések és rúgások nélkül küzdünk az ellenféllel. Az ellenfél sikeres földre vitelét követ?en feladásra próbáljuk kényszeríteni ?t fojtással vagy valamely (kar-, láb-) ízületének feszítésével.

A jiu-jitsuban az egyik legf?bb célunk, amikor már a földön vívjuk a küzdelmet, hogy ne engedjük meg az ellenfélnek, hogy megkerülje a lábainkat (az ún. guardunkat, ami pajzsként funkcionál a támadásokkal szemben). Jitsuzsargonnal szólva: ne engedd, hogy megpasseljenek! Ha ugyanis ez megtörténik, akkor egyrészt az ellenfelünk pontot szerez, másrészt dominánsabb pozícióba kerül, és képes onnan tovább építeni a támadását. Akárcsak a valódi földharcban, a pszichológiai provokációs (bullying) helyzetben is hasonló történik: a provokátor érzelmi manipuláció útján meg kívánja kerülni az érzelmi pajzsunkat (guardunkat), be akar mászni a b?rünk alá, és eltúlzott viselkedéses reakciókat kíván kiváltani, ami által képes kontrollálni minket és a kommunikációs helyzetet.

Az els? lépés mind a jiu-jitsuban, mind egy provokáció esetén, hogy felismerjük, hogy támadás (vagyis passre tett kísérlet) következik. Azonosítsuk, hogy provokációval állunk szemben, és ismerjük fel, hogy a provokátor szándéka a kontroll megszerzésére, és nem pedig a konstruktív vitára irányul. Emlékeztessük magunkat, hogy ezzel összhangban az els?dleges célunk nem a provokátor meggy?zése vagy az általunk abszolútnak tartott igazság megvédése, hanem a kommunikációs kontroll magunknál tartása. Tudatosítsuk azt is, hogy nem a provokátor viselkedése határozza meg az érzelmi reakciónkat, hanem az, ahogyan mi kezeljük a helyzetet.

Az érzelmi reakciók sajnos mindig automatikusak, de ha felismerjük és tudatosítjuk ?ket, akkor képesek vagyunk hatékonyan megszakítani az érzelmek által kiváltott láncreakciókat. Klasszikus sematikus esete az érzelmek automatizmusának, amikor egy provokáció vagy támadás hatására gyermeki énállapotunk aktiválódik, és a köztünk és a provokátor közötti kommunikáció egy gyermek-feln?tt közötti tranzakcióvá silányul, ahol önként átengedjük a feln?ttszerepet a provokátornak. Olyan ez, mint amikor kap az ember feln?ttként egy pofont, és az regresszív módon egyb?l visszarepíti a gyermekkorába. Fontos tudatosítani magunkban hogy gyermek-gyermek és gyermek-feln?tt kommunikációból jó dolog még nem sült ki lényeges kérdésekben, ezért folyamatosan törekednünk kell arra, hogy a kommunikációt visszahozzuk a feln?tt-feln?tt szintre. Optimizmusra adhat alapot az a széles körben ismert kísérlet (marshmallow-teszt), amikor gyermekeket tréningeznek arra, hogy a késztetésük ellenére gyakoroljanak kontrollt az impulzusaik felett, és ne vegyék el az eléjük helyezett édességet. Az önkontroll fejlesztése hosszú távon er?síti a képességet, hogy ellenálljunk az érzelmi provokációk impulzusainak.

Ezt az els?re rendkívül kézenfekv?nek t?n? célkit?zést a gyakorlatba áthelyezni sokkal nehezebb, mint gondolnánk. A bennünk konfliktushelyzetek kapcsán kialakult (gyermekkorunk tapasztalataiban gyökerez?) sémák sokkal makacsabbak és rugalmatlanabbak, mint hisszük. Mire egy konfliktushelyzetben oda jutunk, hogy eszünkbe jut a fentiek szerinti tudatosítás követelménye, többnyire már réges-régen vastagon a bennünk m?köd? séma hatása alatt vagyunk, és éppen olyan kommunikációt alkalmazunk, amely nem feltétlenül igazodik a helyzethez. Akárcsak a versenysportokban (és hangsúlyozottan a jiu-jitsuban), könnyebbé teszi a helyzet tudatosítását a légzésünk kontrollja. Amint azonosítottuk a konfliktussal járó, provokációs helyzetet, a légzésünk tudatossá tételével (például 4×4×4-es légzés alkalmazásával: 4 másodperc belégzés, 4 másodperc visszatartás, 4 másodperc kilégzés) lassíthatjuk az érzelmi válaszokat. Továbbá segítségünkre lehet a gyermekkorunkban megtanult és többnyire haszontalannak tartott „Számolj el magadban tízig!” népi bölcsesség. Ne reagáljunk azonnal, adjunk id?t magunknak!

A folyamatos keretezés fontossága – framing 

A jiu-jitsuban az egyik leghasznosabb dolog, amit tehetünk, ha nem akarjuk, hogy az ellenfél megkerülje a lábainkat, az az, ha ún. frame-eket (kereteket) képezünk a végtagjainkkal. Vagyis kezünket és lábunkat az ellenfélre helyezve egy kell?képpen rugalmas, de megkerülhetetlen keretet (pajzsot) képezünk, ami megakadályozza ?t abban, hogy domináns pozícióba jusson.

Ehhez hasonlóan a verbális konfliktusokban is dönt?, hogy a helyzet értelmezési kereteit mi alakítsuk, irányítsuk, és alkalmazzuk a nem meglep? módon ugyancsak framing (keretezés) néven ismert pszichológiai technikát. Vagyis folyamatosan szükséges kereteznünk és átkereteznünk! Ez lehet?vé teszi, hogy elkerüljük a provokátor által alkalmazott manipulációs csapdákat, és mi kontrolláljuk a kommunikációs teret.

Az egyik legfontosabb keretezés, amit a provokátorral történ? interakció során alkalmaznunk kell, az a provokációs helyzet átkeretezése. Tudatosítani kell magunkban, hogy a konfliktus egésze nem a személyünkr?l vagy az érzelmeinkr?l szól, hanem a provokátor stratégiájáról. A helyzetnek ez a kognitív újraértékelése (újrakeretezése) más típusú érzelmeket aktivál, mint ha egy személyünk elleni támadásként értelmeznénk a szituációt. Érdemes ebben a körben a fejünkben folytatott mantrázás technikáját (self-talk) használni, például: „Ez nem egy személyes támadás, hanem egy lehet?ség a higgadtságom gyakorlására.” 

Mára már rengeteg klasszikusnak számító kísérlet rámutatott és bebizonyította, milyen komoly viselkedési hatásokkal tud járni az, hogy miként értelmezzük (keretezzük) az érzelmeinket. Legismertebb esete, amikor egy stresszel járó nyilvános szereplésre készülünk. Ilyenkor megadatik nekünk a lehet?ség, hogy a lámpalázunkat és izgalmunkat úgy értelmezzük, hogy félünk és szorongunk a helyzett?l, de úgy is, hogy a helyzet egy izgalmas lehet?ség a személyes növekedésünkre. A kutatások bebizonyították, hogy az, ahogyan verbalizáljuk magunk számára az érzéseinket egy stresszorra reagálva, hatással lesz a teljesítményünkre. Ha inkább izgalmas kihívásként tekintünk a stresszorra, és ezt mantrázzuk magunkban, akkor ez bels? er?forrássá képes alakulni. Ebben az esetben egy kémiai koktél szabadul fel a szervezetünkben, melyben endorfin, adrenalin, kortizol, tesztoszteron, dopamin keveredik egymással. Mélyebben lélegzünk, több oxigén jut az agyba, kiélesednek az érzékek, és jobban fókuszálunk. Ez magabiztossággal és az er?teljesség érzésével jár együtt. Ha viszont úgy értelmezzük magunk számára a lámpalázat, hogy az félelemkelt?, és ha még egy ehhez igazodó negatív self-talkkal is társul, akkor az komoly debilizáló hatással lesz ránk és a teljesítményükre. 

A provokációs helyzet újrakeretezésére jó módszer lehet az is, ha kényszerítjük magunkat arra, hogy a provokátornak semleges szándékot tulajdonítunk. Magyarul: semmi személyes, ez csak üzlet! Az oksági következtetések (attribúciós) elmélete szerint ha negatív szándékot feltételezünk a velünk szemben álló félnek, akkor sajnos automatikusan defenzívvé válunk, ami viszont er?sen csökkenti a vitában a meggy?z?er?nket. A semleges attribúció ezzel szemben segíthet deeszkalálni a konfliktust. Vagyis ha magunkban úgy tekintünk a velünk szemben álló provokátorra, mint aki csak a rá kiszabott feladatot végzi el, akkor könnyebben maradunk higgadtak, hiszen így semlegessé válhatunk. 

Unásig ismert állítás már az is, hogy a testtartás, amelyet felveszünk, ugyancsak hatással lehet az átalunk átélt érzelmekre és a helyzet értelmezésére. A kutatások szerint a magabiztos testtartás (mellek ki, vállak le, vagyis az ún. szuperh?spóz) növeli az önbizalmat és a kontroll érzetét. Ennek megfelel?en nagyon komoly szerepe van annak is, hogy nonverbális szinten milyen keretet alkalmazunk és kényszerítünk rá a másikra. Vegyünk fel egyenes testtartást, stabil, de nem agresszív szemkontaktust (2-3 másodpercnél ne tovább), és öltsünk nyugodt arckifejezést! Ez er?t és magabiztosságot sugároz. Ha valaki agresszíven közeledik, tegyünk hátra egy lépést, ezzel visszaszerezzük a térbeli kontrollt, de tartsuk fenn a nyugodt testtartást: ezzel megakadályozhatjuk az agresszió eszkalálódását. Kerüljük a karok keresztbe fonását, mert az védekez? testbeszédet sugall, és defenzív hatást kelt. 

A helyzet átfordítása és a kontroll megszerzése – sweep 

A jiu-jitsuban sweepnek hívjuk azt, amikor egy minket támadó, dominálni kívánó ellenfelet átfordítunk, és ezzel helyet cserélünk egymással. A verbális földharcban ez az asszertív kommunikációnak, a határok kijelölésének és a kommunikációs rezgésszám csökkentésének felel meg. 

A provokatív, bullying típusú vitastílus egyik jellemz? vonása a beszélgetés témájának kontrollálása. A bully arra összpontosít, hogy ? mir?l akar beszélni, és csakis úgy, ahogyan ? akar beszélni róla. Cserébe kevéssé vagy egyáltalán nem veszi figyelembe az alternatív véleményeket, és a beszélgetés többi résztvev?jét nem kezeli egyenrangú kommunikációs partnerként. Még ha a másik személynek sikerül is kifejtenie álláspontját, a bully csak rövid ideig figyel rá, és rögtön visszavált.

A bully a kontrollt többek között a beszélgetési id? halmozásával éri el, a szót minden körülmények között magánál tartja. Tanulságos adat ebben a körben, amikor vetünk egy pillantást a globálisan legismertebb politikai bully és notórius beszélgetési id?halmozó, Donald Trump vitáira és beszédeire. Trump átlagosan 128 szót zsúfol bele a pódiumon töltött minden egyes percébe. Összehasonlításképpen: Kamala Harrisnél ez mindössze 97 szó, ami azt jelenti, hogy politikai ellenfeleivel összevetve Trump 3,4-szer annyi szót mond el.

Széls?séges esetben a provokátor alkalmazhatja a széles körben ismert stonewalling (elzárkózás) technikáját is, aminek Trump ugyancsak nagy mestere. Képzeld el, hogy beszélgetésbe bocsátkozol, és csak egy üres tekintettel, egy elutasító vállrándítással vagy néma csenddel találkozol. Ez az elzárkózás, a kommunikáció és a másik validálásának megtagadása bizonyítottan aktiválja az agynak azt a területét, amely a fizikai fájdalmat érzékeli. 

A fentiek kezelhet?ek azzal, ha asszertíven kommunikálunk: vagyis következetesen, higgadtan, röviden és határozottan kijelöljük a kommunikáció határait, és a beszélgetést visszavezetjük az általunk kívánt témára. Ennek során kerüljük azt, hogy a provokátor személyesked? megjegyzéseire fókuszáljunk, és tereljük vissza a kommunikációt a tények szintjére. Az asszertív viselkedés segít hatékonyan kommunikálni anélkül, hogy agresszívvá vagy passzívvá válnánk. Ez különösen fontos a provokációk kezelésében.

A gyakorlatba persze nehézkesen vihet? át, amikor minden törekvésünk ellenére a provokátor újból és újból személyesked? megjegyzést tesz, és próbál minket túlbeszélni. Egy lehetséges technika, ami segíthet nekünk, az ún. inokuláció. Ez nem jelent mást, mint amikor a provokátor szavait visszaismételjük, de jelent?sen puhított, semleges formában, annak érdekében, hogy elkerüljük az érzelmi túlf?töttséget. Például amikor a bully azt mondja, hogy „Alkalmatlan vagy, egy senki vagy”, akkor az inokulációs technikával azt mondjuk: „Ha jól értem, akkor szerinted nem értek ehhez. Mib?l gondolod ezt pontosan?” „Értem a véleményedet, de most beszéljük át a konkrét tényeket!” Els? ránézésre ez a technika hatástalannak t?nhet, de képes lelassítani a beszélgetés tempóját, továbbá defenzívába kényszeríti a provokátort, miközben a szóhasználattal a vitát semleges mederben tartja.

Alkalmazható a konstruktív irányváltás taktikája is, amely a támadó fél dominanciáját csökkenti. Az olyan mondatok használata, mint hogy „Úgy látom, eltérünk a tárgytól. Mindannyiunk érdeke, hogy a problémamegoldásra koncentráljunk”, illetve a provokátornak feltett kérdések („Kérlek, konkretizáld, hogy pontosan milyen problémát látsz”) mind-mind képesek a hatalmi dinamika megváltozását eredményezni, és ez gyakran arra készteti a másik felet, hogy alkalmazkodjon a mi viselkedésünkhöz.

Hasonlóan m?ködik az asszertív határkijelölés technikája is, amely megakadályozza, hogy a beszélgetés továbbsodródjon az érzelmi térbe, és visszavezeti a fókuszt a konkrétumokra. A határok határozott, de agresszió nélküli kijelölése és közlése a provokátorral kritikus lépés. Ezek a határok lehetnek fizikai, érzelmi és társalgási jelleg?ek. Ez következetes törekvést jelent a részünkr?l arra, hogy a személyeskedésekt?l megszabadítsuk a helyzetet. A provokátornak a magánéletünkre vonatkozó személyesked? megjegyzései esetén egyértelm?en jelezhetjük számára a határokat: „Kérem, hogy tartózkodjunk a személyesked? megjegyzésekt?l, és maradjunk a tényeknél” vagy „Értem, hogy ez a téma fontos számodra, de ezt máskor kellene megvitatnunk”. A válaszok egyszerre elhatárolják az érzelmi támadást, de megmutatkozik a nyitottság a közönség számára a vita tényszer? folytatására. A fizikai határok megsértése esetén ugyancsak jelezni kell a provokátor számára a kereteket. Ezt tehetjük akár a humor eszközével is: „Kérem, hogy álljon hátrébb, mert a végén még hírbe hoznak minket!”

A politikai provokációról szóló korábbi cikkemben már felhívtam a figyelmet a tükörneuronok útján megvalósuló tükrözés és érzelmi fert?zés jelenségére. A tükörneuronok olyan idegsejtek az agyban, amelyek akkor aktiválódnak, amikor megfigyelünk egy másik személyt valamilyen cselekvés vagy érzelmi kifejezés közben. Ez a rendszer segít minket a társas kapcsolatok megértésében és az empátiában, valamint abban, hogy mások érzelmi állapotát tükrözzük. A helyzet az, hogy a tükrözés technikája nemcsak a provokátort, hanem minket is képes szolgálni. 

Pszichológiai és neurológiai alapokon is alátámasztható, hogy ha nyugodtan és kontrolláltan reagálsz egy felfokozott idegállapotban lév? provokátor viselkedésére, az hatással lehet az ? érzelmi állapotára, és el?bb-utóbb lecsillapodhat. Ha valaki egy nyugodt, kontrollált személyt lát maga el?tt, az ? agya (tükörneuronjai) ezt az állapotot fogja tükrözni. Ez nem tudatos folyamat, de er?teljes hatással lehet a másik fél érzelmi állapotára. Ha valaki dühösen kiabál, és te nyugodtan válaszolsz, a tükörneuronok segítségével az ? agya is érzékeli a te nyugodt viselkedésedet, ami egy id? után enyhítheti az érzelmi feszültségét. Ha te érzelmileg stabil vagy, és nyugodtan kommunikálsz, az „fert?z?” lehet. A konfliktushelyzetekben az egyik fél érzelmi kirobbanása gyakran azzal eszkalálódik, hogy a másik fél hasonlóan reagál. Ha viszont a nyugodt válaszod megszakítja ezt a láncreakciót, az érzelmi feszültség és rezgésszám a rendszerben csökkeni fog, és a helyzet deeszkalálódik. 

Segíthet a kommunikációs kontroll megszerzésében és fenntartásában a provokációs helyzet utókezelése és nyilvános lezárása is. Az utólagos kommunikációval a közönség számára meger?síthetjük hitelességünket. Az olyan megjegyzések, mint hogy „Úgy érzem, a mai beszélgetés kicsit hevesre sikerült, de hiszem, hogy konstruktívan tudjuk folytatni a jöv?ben”, segít visszanyerni a kontrollt. A közönség hajlamos az érzelmileg kontrollált, higgadt fél mellett állni, különösen, ha az illet? elegánsan kezeli a konfliktust.

A fentiek következetes alkalmazása képes kifárasztani a provokátort. Az érzelmek nélküli, higgadt válaszadás meglehet?sen unalmassá teszi a provokációt, így a támadó elveszíti az érdekl?dését. Továbbá meglehet?sen sok kognitív energiát éget el arra, hogy idegrendszerének és tükörneuronjainak jobb meggy?z?dése ellenére fenntartsa az érzelmi felfokozottság magas szintjét. Ez a provokátort is kifárasztja, és mentálisan rendkívül terhessé és nehezen fenntarthatóvá teszi számára a helyzetet. Ahogy a pszichológiában mondani szokás a hangulatok és érzelmek kapcsán: „ami felfelé megy, annak el?bb-utóbb le is kell jönnie”. Minden tudatos próbálkozás ellenére a provokátor nem képes az érzelmeit ugyanolyan intenzitással fenntartani, így el?bb-utóbb azok lecsillapodnak. 

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni: terror alatt n? a pálma 

A korábbi cikkemben már felhívtam a figyelmet arra, hogy a fenti technikák csak akkor képesek készségszintre fejl?dni és természetesen jönni, ha sokszor tesszük ki magunkat stresszel, nagy nyomással járó helyzeteknek. A helyzet tragikus iróniája, hogy bármennyire is nem szeretünk provokálva lenni, minden egyes újabb és újabb provokáció segít nekünk abban, hogy a következ? helyzetet jobban kezeljük. Minél többször megyünk át nagy nyomással járó helyzeten, annál jobban fogjuk tudni kezelni azt a következ? és a rákövetkez? alkalommal. Ez a stresszinokuláció jelensége. Ismét nem véletlen a párhuzam: ha jobb akarsz lenni a jiu-jitsuban, akkor olyan körülmények között kell sokat gyakorolnod, amelyek valódi nyomással járnak, vagyis versenyekre kell járnod. A versenyhelyzetek adrenalinnal teli küzdelmei azok, amelyek a legjobban fejlesztenek, és amelyekb?l a legtöbbet tanulhatod. Ehhez hasonlóan a konfliktushelyzeteket el?re modellezve (mock alapon) felkészültebben reagálhatunk az élesebb helyzetekben. Bár els?re porhintésnek t?nhet, a stresszel járó helyzetek szakemberekkel történ? modellezése és gyakorlása, a légzéstechnikák, a stresszel járó helyzetek részletes naplózása és elemzése („Mit nyertem azzal, hogy nem reagáltam?” vagy „Hogyan látom ezt a helyzetet egy nap múlva, egy hét múlva, egy hónap múlva, egy év múlva?”) nagyon hatékony segítséget nyújthat az érzelmi reziliencia fejlesztésében és a provokációk helyes kezelésében. 

A jiu-jitsu és a pszichológiai provokáció kezelésének közös tanulsága: az igazi er?nk a pszichológiai provokációra adott válaszainkban és a kontroll megtartásában rejlik. A verbális jiu-jitsu technikái – a provokáció felismerése, a keretek irányítása, az asszertív válaszadás és a stresszkezelés – segítenek abban, hogy higgadtak és magabiztosak maradjunk. Ironikusan minden provokáció lehet?ség arra, hogy fejlesszük az önuralmunkat, és meger?sítsük a bels? kontrollunkat. Winston Churchill szavait idézve: „Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik.”