Amikor rosszra haragszunk

Az idegesség, a düh inkább szól a sebezhet?ségr?l, mint az agresszióról. Amint feszültség támad egy kapcsolatban, haragudni és eltávolodni a legkönnyebb. „Majd jön más, aki nem okoz csalódást, és jobban értékel” alapon kihátrálunk, és könnyen beleragadhatunk a haragunkon való rágódásba. Ilyenkor a legritkább esetben gondoljuk végig, vajon tényleg annak szól-e az indulat, aki kiváltotta, vagy önvizsgálatot tartva megnézzük, mi munkál bennünk, amiért így reagálunk a helyzetre.

Talán még sosem voltak annyira sérülékenyek és lecserélhet?ek az értékeink, köztük a kapcsolataink, mint napjainkban. Felgyorsult világunk kevés id?t biztosít a jelenségek – ezen belül a helyzetek – megértésében való elmélyülésre, sokszor könnyebb csak sodródni az árral. Feszültségünk magyarázatát hajlamosak vagyunk küls? forrásokban keresni: „azért vagyok mérges, mert rossz volt a tömegközlekedés, esett az es?, koszos lett a cip?m”, vagy emberekre vetítjük ki: „barátságtalanul nézett rám a kollégám”, és még sorolhatnánk. Ha küls? forrásokra mutatunk, felmentést kapunk a bels? okok felülvizsgálata alól. De vajon igazából kire irányul a harag? Hogyan szól ez rólunk? Miért pont a másik lett a céltáblája feszültségünknek?

Hirdetés

Kir?l szól a harag?

„Minden, ami másokban irritál minket, hozzásegít saját magunk megértéséhez” – mondta Jung, s gondolataiból kiindulva éppen ez el?tt zárjuk be az ajtót, amikor ujjal mutogatunk a másikra, amikor eltávolodunk egy feszültséggel terhes kapcsolattól, vagy indulat keletkezik bennünk valaki vagy valami iránt anélkül, hogy megkérd?jeleznénk ennek jogosságát. Ilyenkor érdemes lenne megkérdezni magunktól, mi zavar igazából. Van-e kapcsolódásunk azzal a jelenséggel, ami a másikban irritálni, taszítani kezdett? Mit ad nekünk, ha látjuk ezt kívülr?l, de távol tartjuk magunktól?

A szorongó, elkerül? köt?déssel jellemezhet? emberek gyakori megküzdése valójában a konfliktusok elhárítása, a bels? feszültségek kivetítése és ezzel feldolgozatlanul hagyása. Pedig kötelékeink – köztük a legfontosabb, az önmagunkhoz f?z?d? kötelék – fenntartói els?sorban azok a viselkedésformák, amelyek el?l a szorongó emberek menekülnek. Ezek a sebezhet?ségünk vagy épp a konfliktusaink feldolgozása, a támogatás kérése vagy mások elfogadása. Árulkodó jelzés a bizonytalan köt?désre, amikor valaki folyamatosan a sérelmein rágódik, és feldúlt érzelmeinek megfelel?en cselekszik automatikusan, anélkül hogy képes lenne megvizsgálni saját szerepét a helyzetben. Ha dühös, gyakran kiabálni kezd, ha fenyegetve érzi magát, elzárkózik. Konfliktus esetén, akár a másik fél kárára is, mindenáron gy?zni próbál, hogy saját igényeit kielégítse. Az önmagához f?z?d? biztonságos köt?dést az jellemezné, ha képes lenne mások hibáztatása nélkül elismerni, hogy haragja valamely betöltetlen szükségletér?l árulkodik. Ennek mentén tudná megfogalmazni a következ? lépést, azaz hogy mit kellene tennie a helyzet kezelése érdekében. Enélkül csak a harag önfenntartó, ördögi köreit ismétli, melynek tárgya és személye a helyzet függvénye.

A bosszúvágy üzenete

Bár az emberek dönt? része úgy nyilatkozik a haragról, mint elkerülend?, kellemetlen érzésr?l, ami csak rontja életmin?ségünket, azért érdemes lenne megérteni és használni ezt az érzést. Brené Brown amerikai professzor arról beszélt Önmagunk feltárása cím? podcastjében, hogy a hibáztatás olyan, mintha úgy akarnánk megbirkózni a kellemetlenségekkel, hogy átruházzuk azokat valaki másra. Valójában a fájdalmunk mértékével egyenes arányban áll, hogy másoknak mekkora fájdalmat akarunk okozni egy vita során. Miel?tt ösztönünknek engedve haraggal reagálnánk a külvilágra, fontos lenne tehát megállni és önvizsgálatot tartani úgy, mintha lassított felvételen, kívülr?l néznénk vissza saját reakcióinkat. Használjuk bosszúvágyunk üzenetét arra, hogy megértsük, mi bánt minket igazából, mi az a hiány, amit?l szenvedünk. Így közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy mivel van dolgunk az életünkben. Az idegesség, a düh inkább szól a sebezehet?ségr?l, mint az agresszióról.

Vétkesek és felmentettek

A b?nbakképzés jelensége tipikus példája a harag nem megfelel? csatornázásának. Ilyenkor a személy keres valakit, akire haragudhat, így fennmarad egy másik, valódi feszültségforrást hordozó kapcsolat. Csakhogy ez patológiás egyensúlyt hoz létre, és nem teszi a feleket hosszú távon boldoggá. A családterápia rendszerszemléletében például a b?nbakképzés a háromszögkapcsolatok kialakításának egyik legtipikusabb példája. Azon az áron marad fenn a közösség – gyakran a szül?pár – egyensúlya, hogy egy küls? személyre hárítják a hibás szerepét. Ez lehet családon belül a leggyengébb láncszem, a valamilyen szempontból problémás egyik gyerek, de gyakran küls? kapcsolatokban is megjelenik.

Példának hozhatom egy páciensemet, aki kamaszkorában, középs? lánygyermekként azt élte meg a családjában, hogy semmiben sem lehet különlegesebb, mint a testvérei. N?vérét tekintették a legokosabbnak, húgát a legszebbnek és legsokoldalúbbnak, ? azonban nem találta a helyét. A képességei és a külseje kapcsán egyaránt önbizalomhiánytól szenvedett. Sokat rivalizált a húgával, de ezt otthon nem vállalhatta fel, mert akkor úgy érezte volna, hogy rossz n?vérként ítélik meg. Az ?t verbálisan bántó és lekezel? húgával kapcsolatos rossz érzéseit?l úgy szabadult meg, hogy idealizálni kezdte ?t, hibáit elkend?zte, s minden frusztrációját egy önmagához hasonló, er?sen szorongó barátn?jén vezette le. Olyan jellembeli hibákért szidta, amelyek a húgára voltak igazak, a külsejével való elégedetlenségét pedig barátn?je fizikai jellemz?ire vetítette ki. Ezáltal tehermentesült saját feszültségét?l, és megmaradt az elvárt jó kapcsolat a testvérével is. Mindez azonban csak átmenetileg jelentett megoldást. A „kire, mire haragszom?” kérdése és tisztázása alapvet? fontosságú lett volna, nemcsak a család m?ködése, de a kamasz lány önmagával kapcsolatos feszültségeinek átdolgozása szempontjából is. A barátn?vel való viszony azonban visszafordíthatatlanul elmérgesedett, ahelyett hogy megértették és kezelték volna a kiváltó okokat.

Oldás és értés

A szembenézés elengedhetetlen azzal kapcsolatban, hogy mi el?l is próbálunk menekülni, amikor mást hibáztatunk valamiért. Nehéz bevallani magunknak, hogy olyasmiért haragszunk a másikra, ami ránk ugyanúgy igaz. Sokan félnek attól, hogy ha felvállalják rossz döntéseiket, hibáikat, mások szemében kevésbé lesznek értékesek, de az is hátráltató tényez?, ha az önvizsgálat helyett a könnyebb utat, az elkerülést választjuk. Ez azonban csak látszólag lesz megoldás, mert a kapcsolati dinamika addig ismétl?dik, míg el nem kezdjük megérteni és átdolgozni, ami valójában bennünk történik. Nem azzal okozunk problémát, ha szóba hozzuk feszültségünk tárgyát – hiszen mi is a helyzet részesei s egyben elszenved?i vagyunk –, hanem ha igyekszünk azt elkend?zni, vagy agresszív módon a másik ellen fordítjuk. A megoldás tehát megérteni a problémák gyökerét, és a feldolgozás által eljutni arra a szintre, amikor már nem hordozunk magunkban neheztelést.

MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2023/3 Tanulás és tudás lapszámban megtalálható