A lelki egészségvédelem területén (is) várhatóan egyre gyakrabban találkozunk majd a modern technológia vívmányaival – így egyre gyakrabban szembesülhetünk az ehhez hasonló kérdésekkel. Egy ideális világban természetesen minden ember azonnal hozzájutna a legmagasabb szint? humán támogatáshoz. A realitás azonban az, hogy hatalmas szakadék tátong (treatment gap) a kezelésre szorulók és a kezeléshez jutók száma között, a korábban is rossz helyzet tovább romlott a Covid-pandémia hatására: jelenleg átlagosan a rászorulók 50–70%-a nem jut megfelel? kezeléshez. Ezt a hiányt segíthet „betömni” a modern technológiák alkalmazása – ugyanakkor például azt látjuk, hogy a robotok alkalmazása nemcsak a humán szakembereket helyettesítheti, hanem vannak olyan helyzetek, ahol hatékonyabb lehet a robotterapeuta, mint a humán szakember.

Test – hang – üzenet?

A kérdéssel foglalkozó cikkekben gyakran tisztázatlan az a kérdés, hogy mit nevezünk robotterapeutának: olykor „valódi”, fizikai testtel rendelkez? robotokról van szó, máskor viszont „csak” olyan mesterséges intelligenciáról, ami képes interakcióba lépni az emberrel. Jöv?beli kutatásoknak kell majd tisztáznia azt a kérdést, hogy miképpen hat a segít? kapcsolatra, ha a segít? fél fizikai formában (robotként) van jelen, vagy ha csak írásban, esetleg hang segítségével vesz részt az interakcióban. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy a fizikailag jelen lév? robotok hogyan alkalmazhatóak a terápiás folyamatban.

Ambivalens kapcsolat a technológiával…

A robotokkal való kapcsolatunk megértéséhez érdemes megvizsgálni az emberiség viszonyát a technológiai fejl?déshez. Ez mindig is kett?s volt: a folyamatos fejl?dés és lelkesedés mellett a kezdetekt?l jellemz? volt egyfajta „technofóbia”: az újonnan megjelen? technológiákkal és lehet?ségekkel kapcsolatban könnyen megjelent a szorongás is. Már Platón is arról írt Phaidrosz cím? m?vében, hogy az írásbeliség megjelenése károsan hathat az emberiségre: megváltoztatja a gondolkodást, a logikát, és rontja az emberek érvelésre való képességét. A sor hosszú: a félelmek megjelentek a könyvnyomtatással (egyrészt a túl sok ismeretanyag összezavarja az embereket, másrészt veszélyes, ha bármilyen, akár hamis tartalmat ki lehet nyomtatni), a biciklivel (múló szeszély, ami medd?vé teheti a n?ket), a vonatokkal (a nagy menetszél leégeti az utasok b?rét) vagy épp az elektromossággal (az árammal m?köd? eszközök bármikor megölhetik a használójukat) kapcsolatban.A fejl?déshez való viszonyunk tehát mindig is ambivalens volt – ha pedig ez a fejl?dés olyan területen jelenik meg, ahol az emberi „összetev?t” alapvet?nek gondoljuk, akkor a kontraszt még er?sebb.

…és a robotokkal

A robotokkal való kapcsolatunk nemcsak a sci-fik világában ellentmondásos, hanem a valóságban is. Talán meglep?, de a robotok koncepciója régóta velünk van – az olyan önállóan is dolgozni képes automata gondolata, amely csökkenti a fizikai munka terhét, már az ókorban is vonzó volt. A görög mitológiában például Héphaisztosz olyan háromlábú munkaasztalt készített, ami képes volt önállóan mozogni. Ugyancsak ? alkotta Talószt, a hatalmas, bronzból készült, ember formájú robotot (automatát), amely Kréta szigetén védte Európát a kalózoktól. A történész Adrienne Mayor Gods and Robots: Myths, Machines, and Ancient Dreams of Technology (Istenek és robotok – Mítoszok, gépek és a technológia ?si álmai) cím? könyvében arról ír, hogy a robotokkal való „héja-nász” jelleg? kapcsolatunk rendkívül régi: „Ezen mítoszok egyike sem végz?dik jól, miután a mesterséges lények lekerülnek a földre. Mintha azt sugallnák ezek a mítoszok, hogy az nagyszer?, amikor ezeket a mesterséges dolgokat fent az égben használják az istenek, de amint kapcsolatba kerülnek az emberekkel, megjelenik a káosz és a pusztítás.”

Robotok a rendel?ben

A „társas robotok” olyan robotok (szemben például az ipari robotokkal), amelyek emberi környezetben képesek interakcióba lépni az emberekkel: képesek kommunikálni velük, képesek reagálni rájuk. 

Jelenleg els?sorban az autizmus spektrumzavarral küzd? gyerekek és az id?s (demenciával küzd?) kliensek kezelésében használnak társas robotokat. Az empirikus kutatások szerint sikerrel: alkalmazásuk pozitívan hat a hangulatra, a lelki egészségre, a kognitív kapacitásra és az életmin?ségre.

Robotok a diagnosztikai folyamat támogatásában

A társas robotok alkalmazása a diagnosztikai/felmérési folyamatban két szempontból is hasznos lehet. Egyrészt olyan információkhoz juthatunk általuk, amely információktól elesnénk a hagyományos felmérési eljárások során. Ha egy szociális szorongással küzd? személynél valamilyen társas robotot alkalmaznak az interjú során, akkor a robot képes lehet rögzíteni a személy „mikroszint?” viselkedését – például azt, hogy mennyi ideig tartja a szemkontaktust. Bár ennek a „hozzáadott” terápiás értéke talán els?re nem nyilvánvaló, de ne felejtsük el, hogy a robotok képesek lehetnek a depresszióra, vagy a szorongásra jellemz? (nonverbális) mintázatok azonosítására.

Másrészt pedig úgy t?nik, hogy bizonyos klienscsoportok „biztonságosabbnak” érzik a robottal való interakciót, mint a humán szakemberrel való kapcsolódást – ezt els?sorban autizmussal küzd?, illetve zaklatást átélt gyerekek esetében mutatták ki.

Robotok a társas interakció facilitálására

A társas robotok alkalmazhatóak arra is, hogy az emberek társas kapcsolódását serkentsék. Ezt els?sorban gyerekeknél igazolták, ahol a robottal való közös játék er?sítette a kommunikációt és az interakciót. A robot ilyenkor biztatja a résztvev?ket az együttm?ködésre és a kommunikációra, az eredmények szerint pedig ez a hatás tartós: egy vizsgálatban például két autizmussal él? gyereknek tanította meg a robot, hogy hogyan focizzanak – és ?k azután is folytatták a játékot, miután a robot elhagyta a szobát.

Robotok mint „coachok”

A viselkedésünk megváltoztatása (például az étkezési szokásainké) komoly motivációt és kitartást igényel. Ezt a motivációt próbálják kialakítani és fenntartani egyes telefonos applikációk – azonban úgy t?nik, hogy ha egy ténylegesen jelen lév?, „megtestesült” (embodied) tanácsadó/edz? segít ebben, akkor jobb a hatásfok. Egy kutatásban például az Autom társas robot támogatta a közrem?köd?k életmód-változtatását (ami az étkezésre és a testmozgásra terjedt ki). Egy másik, 2020-ban végzett kutatásban Jibo, a robotkutya nyújtott támaszt a résztvev?knek pozitív pszichológiai „coachként” – az eredmények szerint hatékonyan.

Robotok mint társak

Elöreged? társadalmunkban az izoláció és a magány egyre komolyabb problémává válik – méghozzá komoly egészségügyi kockázattal járó problémává. Amíg nem valósul meg az az utópisztikus állapot, amelyben mindenkinek van lehet?sége kapcsolódni valaki máshoz, addig a társas robotok adhatják meg a kapcsolódás élményét – például beszélgethetnek, játszhatnak id?s, magányos személyekkel. A robottervez?knek természetesen még sok dolguk van, ha javítani akarják a robotokkal való kapcsolódás élményét – ezt a folyamatot gazdagíthatja például az állatokkal mutatott köt?dés vizsgálata. A kutyákhoz való köt?dés során például fontos elem, hogy nem „tökéletesek”, és nem engedelmeskednek minden esetben – a robotok is életszer?bbekké válnak, ha kevésbé kifogástalanul viselkednek.

Robotok mint terapeuták

Képesek-e a társas robotok terapeutaként részt venni a segít? kapcsolatban? Nos, a f? kérdés az, mit értünk azalatt, hogy „terapeutaként részt venni”. Egyrészt képesek figyelni a kliensre, képesek bátorítani és motiválni. Képesek egyszer?, leginkább kognitív viselkedésterápiára emlékeztet? feladatokat adni a kliensnek – például tudják segíteni abban, hogy tudatosabban figyelje a gondolkodását, és felismerje a gondolkodási hibáit. Mintázatfelismer? képességüknek hála, képesek összefüggéseket és mintázatokat észrevenni, és azokat visszajelezni a kliensnek (sokszor ezt tesszük humán terapeutaként is: „Jól érzem, hogy a kollégájával való konfliktusa hasonló azokhoz a konfliktusokhoz, amikr?l múltkor mesélt?”). A kliensek pedig bizonyos fokig képesek köt?dni hozzájuk. Ugyanakkor ha a terápiát mindenképp két ember idegrendszeri, érzelmi, viselkedéses összehangolódásaként definiáljuk, akkor a klasszikus pszichoterapeuta-szerep értelemszer?en egyel?re megmarad emberi feladatnak.

Kérdések és kétségek

A társas robotok tehát egyrészt gazdagíthatják a hagyományos terápiás formákat, másrészt segíthetnek a humán szakemberhiány enyhítésében. Ugyanakkor alkalmazásuk sok súlyos kérdést is felvet. 

Minden terápiás folyamat alapeleme a titoktartás – csak így érezheti magát biztonságban a kliens, csak így lesz képes megnyílni. A humán szakemberrel kapcsolatban ez a bizalomélmény általában gyorsan kialakul. Egy robotterapeuta bevonásakor azonban rengeteg kétség merül fel ezzel kapcsolatban: Ki férhet hozzá a robot által rögzített adatokhoz? Ki és mi biztosítja a magántermészet? (és sokszor rendkívül érzékeny) információk biztonságát?

Ugyancsak alapkérdés, hogy mennyire elfogadható a robotterápia a felhasználók és a szakemberek számára. Vajon hajlandó-e a beteg egy robotterapeutával beszélni? Képes-e megnyílni neki? Mennyire elfogadható egy robotterapeuta az egészségügyi dolgozók számára? Segítségnek élik meg a jelenlétét? Vagy ijeszt? fenyegetésnek, esetleg konkurenciának?

Ha sikerül megnyugtató válaszokat találni ezekre a kérdésekre, akkor a modern technológiai megoldások alkalmazása hatékonyan gazdagíthatja a (mentális) egészségügyi ellátást.

Ez az írás a Mindennapi Pszichológia magazin 2024/1 lapszámában jelent meg, amennyiben érdekli a lapszám többi cikke, úgy rendelje meg az online magazint webshopunkban!